Yoo Seung Hwan
1 / 1 oldal • Megosztás
Yoo Seung Hwan
Yoo Seung Hwan
Ilyennek látják a külsőmet
x magasság: 180cm
x súly: 70kg
x haj: Barna
x szem: Barna
x becenév: Hwan
x öltözködés: Bármit magára vesz, amit talál a szekrényben. Ingek, pólók, farmerok, öltönyök és nyakkendők, bármi amiben nem érzi magát cirkuszi bohócnak.
x szokások: zavarában a fülét pödri és csípkedi, vagy elkezd dadogni, hebegni-habogni.
x egyéb jegyek: fülbevalót hord, anyajegy az alsó szemhéján
Ilyennek tartanak
Energikus, hiperaktív, szórakozott Ha látni vélsz egy emberformát elsuhanni magad mellett, az minden bizonnyal Ő volt...
... ha nem látod az arcát, mert egyszerűen nincs időd utána fordulni, ha pedig mégis, ő már messze jár, de biztos vagy benne, hogy ázsiai, akkor az megint csak Ő volt... Nyughatatlan, mindig robbanásra kész energiabomba, aki nem ismeri a fáradtság fogalmát, amennyiben nem hat koncertet zavar le egymás után maximális fokozaton. Ha az orrod alá nyomnak róla egy videót, egy élő felvételt ahol pörög-forog, meg nem áll és a sötét tincsei csatakjából csavarni lehet a vizet, minden bizonnyal te magad is előkapsz egy legyezőt, hogy némi hűs levegőhöz juss, mert ha ő nem is, te egészen biztos elfáradsz és leizzadsz már a puszta látványtól is, amit ez a jómadár "kirobbanó energia" címszó alatt kiad magából. Talán hiperaktív, talán elviselhetetlenül habókos, de ezt még soha, senki nem rótta fel neki, hiszen mindig és mindenkor szükség van a társaságban egy olyan emberre, aki képes egy fém kanál nyelén is jót nevetni.
Segítőkész, otthonteremtő, védelmező, csapatjátékos, felelősségteljes, "apatípus"
Sokszor csak azért megy be az ügynökséghez szabadidejében is, hogy az újoncokkal foglalkozzon. Szívén viseli a "kicsik" fejlődését, s ha már egyszer akkora bizalommal rohant érte Amerikába az ügynökség és azóta is kitartanak mellette, ő is tartozik ennyivel nem igaz? No meg, sokszor abban látja igazán nagy sikerét, ha néhány jó tanács után látja a fiatalok fejlődését nem csak gitározás és ének, de magabiztosság és hozzáállás terén is.
Előszeretetten röffenti össze a baráti társaságát egy kis sörözésre, ebédre, vacsorára vagy karaoke partira csak, hogy a helyi szórakozóhelyeken koncerthangulatot teremthessenek. A matt részeg kerekded fenekeket pedig készségesen hazacipeli és akárcsak az orgonasípokat, magasságsorrendbe lefekteti őket aludni a nappaliban letehető, hatalmas matracon. "Sok jó ember kis helyen is elfér" - felkiáltással.
Tűzbe menne a barátaiért, s talán nem meglepő, hogy az ő nevüket tartalmazó lista ma már jó hosszúra edzette magát.
Lobbanékony, türelmetlen, haragtartó, makacs, a "srácai" szidalmazására rögtön harap
"Mert ha egyszer kihozod a sodrából"... akkor minden bizonnyal nem akarsz a továbbiakban egy légkörben tartózkodni vele. Amekkora szíve van, pont annak ellenkezője mondható el a türelméről, amit jobbára csak a hülye agyhalottak tesznek próbára, mert képtelenek venni a legapróbb jelét annak, hogy szépen lassan megy fel benne a pumpa. Akik jól ismerik, tudják, hogy hol a határ és meddig lehet feszegetni azt. Tudják, hogy nem szereti, ha feleslegesen terhelik a magánügyeikkel és egyéb olyan dologgal, ami nem, hogy nem érdekli, de még csak köze sincs hozzá. Épp ezért - nővére tanácsa - mielőtt még bárkire rámordulna puszta idegből, idő előtt higgadtan közli velük, hogy jobbra van a rövidebb és a könnyebben járható út, ami eltereli őket tőle.
Hasznos információk
Státusz: Normál karakter |
Művésznév: Hwan |
Születési hely és idő: Seoul, 1989. Április 12 |
Play by: Jung Yong Hwa |
Foglalkozás: Idol, énekes, zenész, zeneszerző |
Tagság kezdete: 2007. Október |
Cég/Entertainment:CUBE |
Bandán, csoporton belüli rang: Leader, main vocals, guitar |
Életem egyik darabkája
1995. Október 10.
...♪...Be Ok...♪...
...♪...Be Ok...♪...
Ismerős, éles kopogásra kapva fel a fejét, a tanterem ajtajának irányába vet egy pillantást, ahol nővérének kecses, gyönyörű alakja jelenik meg a sötét ború ellenére világos, nyugtató sziluettként. Mindig örömmel, szeretettel és végtelen ragaszkodással töltötte el a tény, ha valahol megjelent a testvére, hiszen ő az egyik legnagyobb biztonságot jelentő pont az életében. Ám az iskola falai között soha nem volt még látott vendég, ezért is csúsznak aprócska szemöldökei a homloka közepébe, hogy aztán félrebillentett fejjel tegyen egy lépést felé. Bogárfekete szemei a borús arcot pásztázzák, s mintha a világ legszomorúbb meséjét olvasták volna fel neki, lefelé biggyedő ajkakkal csípi ujjacskái közé a fülcimpáját, mely zavarának okán évek óta jellemző volt rá. Ez az elbizonytalanodó zavar pedig nem ok nélküli, elvégre soha nem volt még lehetősége ilyen szomorúnak látni a nővérét, aki szipogva egyet - mégis, ennek ellenére végtelenül erősnek próbálja mutatni magát - a füle mögé helyezi néhány kósza, fekete hajtincsét.
- Noona, te mit csinálsz itt? - csicsereg gyermeteg hangon. Egyfelől igyekszik lelkes maradni, elvégre az egyik legnagyobb kincse áll vele szemben, valaki, aki pici kora óta az élete egy részét képezi, másrészt viszont tudja jól - hiszen ismeri a szomorúság jeleit -, hogy talán most olyan dolgokat fog hallani, amit nem szeretne. Ezért se meri levenni tekintetét az ismerős, talpig elefántcsontszín kosztümbe öltözött So Rah közeledő alakjáról. Sötét haja tökéletes kontrasztot képez világos bőrével és ruhájával, de ezzel együtt jobban ki is emeli a bágyadt, már-már fénye veszítetten hullámzása az arcára ülő gyászt. Csak akkor tűnik fel Hwannak, hogy az iskola igazgatója is a fiatal nő nyomába eredt, mikor testvére már olyan közel áll hozzá, hogy a parfümének ismerős, kellemes és tiszta illata megcirógatja az orrát.
- Bébikém... - ügyelve arra, hogy megfelelő eleganciával guggoljon le kisöccsével szemben, két kis húsos mancsát hosszú ujjai és meleg tenyere közé fogva közelebb húzza magához - mára vége van az iskolának. Gyere haza velem, jó? - suttogja halkan édesgetve, mintha csak egy ijedt őzgida lenne, aki egy hirtelen mozdulattól, egy leheletnyit magasabb hangtól menekülőre fogná. Fogalma sincs, hogy miként tudná elmondani egy hatéves kisgyereknek azt, hogy anya és apa nincs többet. Tanácstalan, bizonytalan és retteg attól, hogy bár mindent megtenne ezért a kisfiúért, mégse lesz képes arra, hogy az anyja utolsó kérését teljesítse, elvégre még ő is gyerek. Épp csak most repült ki a családi fészekből, csak most vették fel az egyetemre, ő is ugyan úgy igényelte volna még az anyai gondoskodást, ahogy ez a törpe itt, vele szemben. Most mégis erősnek kell lennie, fel kell nőnie nem csak a saját jövőjéhez de ahhoz is, hogy az öccsének megadja mind azt, amire szüksége van.
- Tudunk valahogy segíteni? - az igazgató mély, kellemesen dörmögő hangja megrémíti, s mint aki gyermeteg rémálmainak valós szörnyetegével állna szemben, So Rah kezébe kapaszkodva lép be a háta mögé úgy, hogy csak a fél arcát dugva ki mögüle, biztonságos védelemből láthassa a magas férfit.
- Már ezért nagyon hálás vagyok, Jo igazgató.
- A többit majd este megbeszéljük - egyértelmű jelzéssel biccent a kisfiú felé. Előtte nem szeretné kimondani a temetés szót, elvégre nem áll szándékában megijeszteni szerencsétlent, épp elég nagy sokk lesz számára az, amit a nővérétől fog hallani, aki fejet hajtva az iskola első embere előtt, öccsével az oldalán indul el az épület bejárata felé, ami egyenes utat ad hazáig.
A mindig hangos, vidám és élettel teli otthonuk most akárha egy ijesztő fekete lyuk volna, úgy szippantja be őket miként a bejárati ajtaja tompa puffanással zárul mögöttük. Seung Hwan fülig érő szájjal szedve apró kis lábait, szalad át a nappaliba, ahol a televízió So Rah sietős távozása miatt még mindig az egyik kedvenc drámáját meséli, immáron süket füleknek.
- Anyu! Hazajöttem! Képzeld, Noona eljött értem, azt mondta, hogy mára vége van az iskolának, jöjjek haza vele!... - a kanapén viszont nem ül az ég adta egy világon senki, csupán annak karfáján pihen édesanyja szemüvege és az éppen aznap reggel olvasott magazinja. A helye még ki se hűlt az ülőalkalmatosság jobb oldalán, talán ha jobban megvizsgálnák, még egy kis mélyedés is lenne benne, ahol az előtt ült - anya? Hol vagy?
Megszokásból indul el a konyha felé, elvégre megszokta már, ha az édesanyja nem a nappaliban olvasgat, akkor biztosan a konyhában főzi az aznapi ebédet és vacsorát. De még mielőtt messzire jutna, határozott kéz markol rá vékonyka karjára, s fordítja maga felé jelezve, hogy most mindenképpen rá kell figyelnie. Csak rá, mert ő van itt most, ő lesz itt holnap, két hét és egy emberöltőt követően is. Csak ő.
- Mi a baj, Noona? Olyan más vagy ma! Beteg vagy? Anyunak biztos van valami jó gyógyszere rá, gyere kérdezzük meg - húz egyet So Rah kezén, de az csak egyre fájdalmasabb, egyre kétségbeesettebb szemekkel figyeli a kisöccsét aki menne, de ő mégse engedi. Egyszerűen képtelen arra, hogy felfogja, hogy maradhatott ez a csepp kis gyerek, ez a végtelenül jószívű bárányka egyedül, anya és apa nélkül?
- Seung Hwan - húzza közelebb magához, miközben leül a kanapé szélére, s két lába közé húzza az aprócska fiút, hogy csak és kizárólag vele foglalkozzon, eszébe ne jusson elszaladni. A bizonyosság kedvéért még az karjait is megfogja csak, hogy magánál tartsa. Talán So Rahnak van most a legnagyobb szüksége a közelségre, nem is a gyereknek.
- Emlékszel mikor azt mondtam, hogy én mindig itt leszek neked?
- Igen, tavaly karácsonykor mondtad a születésnapomon! - csillogó szemekkel csapja össze a tenyerét, és a gyermeki de annál őszintébb szeretetének minden ragyogása visszatükröződik a sötét lélektükrökből.
~ Ezek után, hogy mondjak neked bármit is?~
- És ugye azt is tudod, hogy anyáék nem lehetnek veled olyan sokáig mint én, igaz?
- Igen, tudom - szegi le a kis fejét - pedig olyan jó lenne örökké együtt játszani, ajándékokat bontani és együtt nézni a hóesést nem? Ugye, Noona?
- Seung Hwan?
- Igen?
- Ma hogy köszöntél el anyáéktól? Reggel mikor iskolába mentél, mit mondtál nekik?
- Veszekedtünk, mert nem engedett el iskola után Min Seokhoz...
- Milyen érzés, hogy hat éve a saját öcsédet neveled, de saját gyereked az nincs még? So Rah, lassan hat éve, hogy együtt vagy Dylannel, de még mindig nincs se házasság, se gyerek. Lassan harminc vagy!
- Úgy neveltük ezt a kisfiút, mintha a sajátunk lenne. Lehet, hogy nem érted és nem voltál még hasonló helyzetbe, és Isten óvjon attól, hogy ilyet át kelljen élned. De ez a gyerek sokkal többet veszítene azzal, ha az a két ember aki maradt neki a szüleink halála után, gyereket vállalna. Csak mi vagyunk neki még élő rokonai, nem tehetem ki őt semmi olyannak, ami esetleges problémákat szülne. Nem bánthatom őt többet - pillant az udvaron ücsörgő párocska felé, hol egy kovácsoltvas övezte padon ücsörög egymás mellett Dylan, valamint az öccse és egyben fia is. Mindkettejük kezében egy-egy gitár, arcukon fülig érő mosoly, szemükben pedig a másik iránt érzett szeretet.
- Megfosztjátok magatokat a boldogságtól csak azért, hogy az öcsédnek jó legyen?
- Nem érted... Hwan számunka "A" boldogság. Ennek a gyereknek köszönhetjük nem csak azt, hogy megismertük egymást de azt is, hogy még mindig együtt vagyunk. Ő köt össze bennünket, ő hoz fényt életünkbe. Nézz rájuk, Anne! Dylan imádja ezt a kisfiút, pont, mintha a sajátja lenne, olyan szeretettel és csodálattal beszél róla. Hwannak pedig ő az igazi apafigura az életében. Értem én és igazán értékelem az aggodalmadat, de mi így vagyunk egy család - ujjai lassan húzzák félre a konyhaablakon lévő, sűrű szövésű függönyt, hogy az üveg és az anyag között keletkező résen keresztül figyelhesse tovább őket.
- Fogalmad sincs arról, hiszen nem láthattad, hogy mekkorát változott az öcsém, mióta itt vagyunk és Dylan a családunk tagja lett. Valósággal kivirágzott azóta. Előtte semmi nem érdekelte, olyan volt mint egy besavanyodott kis öreg, csak ült a szobájában, elment iskolába, hazajött tanulni aztán ment aludni. Mióta ő itt van, megtanult végre úgy élni, ahogy azt egy korabelinek illik. Újra megtanult mosolyogni, megtanulta, hogy mutassa ki az érzelmeit. Kis mókamester lett. Most pedig nézd meg! Zenélni, énekelni tanítja, ő keresett mellé tanárokat, hogy behozza a lemaradását, mert iszonyatosan tehetséges. Néha úgy érzem, hogy én már nem is kellek ide, tökéletes párost alkotnak - jelenik meg egy szeretetteljes, anyai büszkeségtől csillogó mosoly az arcán, majd kézbe véve a mosogató szélére tett kávésbögréjét, visszafordul a kolléganője felé.
- Ez a mi életünk, mi így, hármacskán vagyunk egyek. Tudod, nem mindig kell saját gyerek a boldogsághoz, tökéletesen elég az, hogy sajátunkként neveljük azt, aki árván maradt. Mi ezt választottuk. Hwant, és a boldogságát.
- Komolyan csodálatosak vagytok, So Rah. Ne haragudj azért amit korábban mondtam - esdekel, noha a másik tudja jól, hogy nincs miért bocsánatot kérnie, elvégre nem mindenki látja úgy a helyzetüket és az életüket, mint ők. Mert szerencsére nem él át mindenki ilyen tragédiát.
Azon a szomorú, esős napon mikor megkérdezte a testvérét, hogy mi volt az utolsó szava a szüleikhez, hatalmasat hibázott, mert felhívta a gyerek figyelmét arra, hogy rosszat cselekedett és haragban vált el azoktól az emberektől, akik a legfontosabbak voltak nekik. Ők pedig úgy hagyták el ezt a világot, hogy nem tudtak másra gondolni mint a fiúkra, akit haragra gerjesztettek. So Rah tudja magáról, hogy akkor nagy, helyrehozhatatlan hibát vétett, mert ha nem kérdez erre rá, akkor Hwannak eszébe se jutott volna. Így viszont ezzel a ténnyel kell végigélnie az életét, mert erre emlékeztette magát minden egyes napon, s azóta megállás nélkül: nem tudtam elköszönni tőlük, rossz voltam...
Pislákoló, folyamatosan villódzó, sokak számára epilepszia gyanús fényáradat...
Bőgő zene...
Egész arénát betöltő gitárszólók...
Körülötte ameddig csak szem ellát, hangos, sikoltozó tömeg, mellette pedig az a három ember izzadja a felejthetetlen estének adrenalinját, akikkel a legnagyobb szimbiózisban éli az életét, mióta ismét Koreában van. Közel tíz éve már annak, hogy az ügynökség felkereste őt Amerikában, s egy soha vissza nem térő lehetőséget ajánlva neki, visszahozták magukkal szülőföldjére, hogy végre legyen belőle valaki. Akkoriban nem számított ekkora sikerre. Azokban az időkben elképzelni se tudta cirka tizennyolc éves fejjel, hogy belőle majd olyan valaki lesz, aki hatalmas arénákban fogja rajongók tízezreit összecsalogatni csak, hogy csapatával együtt egy olyan alkalmat ajándékozzon nekik, amit soha nem fognak elfelejteni. Mára ez az álom valóra vált és tudja, hogy ha akkoriban ezt kijelentették volna neki és elhitették volna vele, hogy márpedig képes lesz megcsinálni csak türelemre, szorgalomra és zene szeretetre van szükség, minden bizonnyal képen röhögte volna az ügynökség kis küldötteit, mondván ő soha, főleg úgy, hogy a normálisnál jóval később kezdett e foglalkozni a zenéléssel. Talán épp az a szerencséje, hogy nem ámították, így önerőből és némi háttértámogatással jutott el oda ahova szeretett volna, ahol most is láthatjuk. Korea legnagyobb színpadának közepén, kezében egy gitárral, előtte mikrofonnal, szívében viszont annál nagyobb szeretettel, odaadással és lelkesedéssel. Emberek százezreit mozgatja meg a zenéjével, és talán nem is ez a csoda az életében, hanem az, hogy képes a rajongók szeretetéből meríteni. Képes nem csak imádni, oltalmazni és védeni azt a három, nálánál fiatalabb srácot akik mellette állnak, de ezzel együtt úgy ragaszkodni hozzájuk, mintha a saját vére lenne mind. Az élete már ide köti...
Koreába.
A színpadra.
A zenéhez...
Shi Jinhez, aki fülig érő vigyorral lép közelebb hozzá, hogy hosszú karját átvetve a vállán köszönje meg a többiekkel együtt a közönségnek azt, hogy velük tartottak ezen az estén is...
Vendég
Re: Yoo Seung Hwan
Gratulálunk, elfogadva!
Kedves Seung Hwan!
Na hát úgyis tudod, hogy először a pb miatt foglak körbeimádni nem beszélve a gifekről, amiket használtál... Komolyan, mi az alma a két idiótával?xD Nagyon nevettem, amikor megláttam, de mivel nem a gifek miatt fontos egy előtörténet, rögtön rá is térnék a lapodra. Ami a külső leírást illeti, mind kettőnk számára egy igazán praktikus megoldást választottál. A vázlatos, áttekinthető formátumnak hála te sem gyötörted meg magad, és én is könnyedén meg gyorsan olvashattam el a lényeget a karaktereddel kapcsolatban.Ami a jellemedet illeti, hát... Elvarázsoltál. Végre egy feltétel nélküli energiabomba, amire tökéltesen illik Yonghwa arca, hiszen ő is 0-24-ben pörög.*-* Nagyon tetszik, ahogy pontokra szedve írtad meg a jellemet, így ismét átlátható lett, és minden fontosabb tulajdonságodat megismerhettük. Megtudhattuk például azt, hogy mennyire segítőkész vagy másokkal, de mindezt nem unalmas megfogalmazással tártad elém, hanem olyan gyönyörű szófordulatokkal, hogy azt hittem elájulok.*-* Szinte láttam magam előtt az egész hazacipelős részeges jelenetet.*-* Őszintén, még mindig teljesen lenyűgöz, ahogyan a szavakkal bánsz, de azt hiszem éppen ezért is szeretlek ennyire olvasni. A végére kaptunk egy picit a rossz tulajdonságaidból is, de azt hiszem minderre szükség is volt, különben túl tökéletes lennél.<3
És most rá is térnék az előtörténetedre, mert mondhatni ez a lényegi része az egész eddigi művednek. Először a formájára szeretnék kitérni, nagyon tetszett a dátumozás és az odabiggyesztett CNBlue dal, ami méginkább erősítette a pb és a karakter közti kapcsolatot és tökéletes háttérzeneként szolgált minden helyzethez. Hát mit ne mondjak... Sikerült összetörnöd a szívem. Komolyan? Komolyan egy kisgyerek naivitását a középpontba helyezve írtál meg egy tragédiát ennyire eszméletlenül gyönyörű módon? :aww: Komolyan, nagyon tisztelem a nővéredet, te pedig nagyon szerencsés vagy, amiért egy ilyen tündéri és felelősségtudatos nő vett maga mellé. Jó, hogy kaptál egy apát is, ez által pedig boldog életed lehetett, de ott van mellette a baj is: örök életedre bűntudat fog súlytani egyetlen gyermeki hiba miatt. Azt hiszem ez a felépítés a történeti ív, a tetőpont tökéletes használata is megmutatja, hogy mennyire remek író vagy, és mennyire érzed a karaktered. És pont ez az ív kupolaszerűen, a harmadik leírás által nyugszik meg tökéletesen, jönnek helyre a dolgok az életedben úgy, ahogy megérdemelted. Hiszen egy ilyen tündéri kisfiúval csak jó dolgok történhetnek. Biztos vagyok benne, hogy neked ez volt megírva és abban is, hogy most már boldog lehetsz. Nagyon remélem, hogy össze fogunk futni a játéktéren, és én is hozzáadhatok majd valamit az életutadhoz, úgyhogy nem is szaporítanám tovább a szót, túl tökéletes vagy, fuss, foglald le a gyönyörű pofid és várd meg Shi Jint, hogy együtt zenélhessetek! :dance:
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|
Pént. Márc. 04, 2022 7:26 pm by Jung Hwayun
» Avatarfoglaló
Csüt. Márc. 03, 2022 12:02 am by Jung Hwayun
» Névfoglaló
Szer. Márc. 02, 2022 11:57 pm by Jung Hwayun
» Jung Hwayun
Szer. Márc. 02, 2022 10:01 pm by Jeason Jensen
» Elkészültem!
Szer. Márc. 02, 2022 7:32 pm by Jung Hwayun
» Wang Sarah
Vas. Okt. 10, 2021 10:03 pm by Wang Sarah
» Choi Sung-Hyun
Vas. Okt. 03, 2021 10:55 pm by Kim Eun Bi
» Fujisaki Hana
Vas. Okt. 03, 2021 9:40 pm by Kim Eun Bi
» Kim Eun Bi
Hétf. Szept. 20, 2021 7:17 pm by Kim Eun Bi