Seung Jun vs. Woo Jae
Lights of Seoul :: Seoul :: Iskolák :: Gimnáziumok :: Seungri High School
1 / 1 oldal • Megosztás
Seung Jun vs. Woo Jae
Seung Jun & Woo Jae
- A picsába – Morogtam az orrom alatt nem túlságosan kedvesen a szavakat, ahogyan az arcomat dörzsölgettem. Mert volt rajta egy hatalmas cipőnyom... Köszönöm szépen baszd meg. Köszönöm Kim Seung Jun. Annyira király ember vagy komolyan... Kár, hogy szó szerint beletiporsz a másikba. Legközelebb a belemet fogod kitépni, mert úgy hozta az élet, mi?
Pont ez volt az oka annak, hogy egy picit hanyagoltam ma egész nap a társaságát, és bandázás meg gangolás helyett csak végigaludtam az órákat, vagy a lánykámra figyeltem... Felváltva csináltam a kettőt. Éppenséggel amelyikhez kedvem volt. A tanárok rend szerint békén hagytak, és titokban irkálták a büntetőpontom, vagy a nap végén hívtak be az igazgatóiba, fenyegettek meg azzal, hogy szólnak a szüleimnek... Mert a galádok ezzel tudtak sakkban tartani. Nem a bátyámnak akartak szólni, aki jobban szeret annál, hogy megruházzon, még ha nem is mutatja ki, hanem a szüleimnek, akik kicsi korom óta a hátuk közepére sem kívánnak. Se apám, se anyám nem szokott meglátogatni, vagy felhívni, azért, hogy a hogylétem felől érdeklődjenek. Mind a ketten csicskák, és mehetnek a Pokolba kézenfogva Kim Seung Junnal. Szóval igen, ma ennyire volt jó kedvem.
Egész nap nem szóltam hozzá, mert fájt a pofám, és nem tudtam arra a felemre feküdni... A kedvenc arcrészemtől fosztott meg, ami olyan kényelmesen simult a padhoz, hogy csak na. Most persze még ha egy picit is odatettem volna, az fájdalmas nyögésekre késztetett volna, szóval csak végigszenvedtem a tanórák nagy részét, aztán lementem az udvarra cigizni, sétálni. Nem jegyzeteltem, pedig néha szoktam. Most nem tettem, a lánykám úgyis megteszi helyettem.
Utolsó órán ért el leginkább a nyűgöm, annyira akartam kezdeni magammal valamit, hogy az már kínos volt, néhány osztálytársam röhögött is azon, hogy mennyire szenvedek magammal. Mindenesetre úgy döntöttem, hogy mindennek talán ideje lesz véget vetni, mert annyira borzasztó, amit művelek, hogy szavakba önteni sem tudok.
Matekóra van. És délután hat. Ez a két dolog egyáltalán nem olyan, aminek egymás mellett kéne szerepelnie. Pont ezért is mélyült el bennem az elhatározás, hogy le fogok lépni. Ezt még Isten is megengedheti, pedig nem is vagyok hívő... De most komolyan. Semmi rosszat nem teszek. Jó gyerek voltam. Nem bántottam egy lelket sem, nem beszéltem sátáni társammal, Kim Seung Junnal, nem szekíroztam a nőmet, aki nem is a nőm, az órákon feltűnően nem csináltam semmit ez tény... De a tanárok elfogadták, mert betegnek nézek ki. Ha betegnek nézek ki, akkor szabad feltűnően semmit sem csinálni, ugye? Ha az embernek monokli van a szeme körül... Akkor mindent szabad.
Hatalmas robbanással álltam fel a helyemről, ami miatt az egész tanterem felém kapta a fejét, én pedig szédelegve álltam és próbáltam a lehető legszenvedőbb, legfájdalmasabb, legbetegebb arcomat elővenni.
- Tanárnő – mondtam elnyújtott hangon – lemehetek az orvosi szobába?
Talán túlságosan is erősen szédelegtem. Ugyanis most nem lesajnálóan, hanem ijedten nézett rám. Mint aki azt hiszi, hogy kibebaszott belső vérzésem van... Nincs baszd meg, csak olyan színész vagyok, amiért minimum Oscart kéne már kapnom. Bármilyen szerepet eljátszom én, majd pont egy ilyen fog ki rajtam... na nem. Én, a lógás koronázatlan királya vagyok! Vagyis hát van koronám, mert még kiskorunkban csináltunk egyet Seung Junnal, és rá is van írva a szöveg, de ez nem lényeges, valószínűleg apám már szétszaggatta.
Végül csak biccentett, ezért kiszédelegtem az ajtón, nekimenve néhány padnak és a határ kedvéért a falban is megkapaszkodtam, mielőtt kiléptem. Arra azért figyeltem, hogy az ajtót ne fejeljem be, mert az aggódó pillantásokból már így is kijárt elég, és a halk, elfojtott sikolyokból tudtam, hogy minden bizonnyal szarul nézek ki. Az egész osztály, és a tanári kar is tudta, hogy általában ezek az akcióim mind lógás miatt vannak. Pont azért, mert az amúgy sötét bőröm egyetlen alkalommal sem volt sápadt, amikor lázasnak tituláltam magam, és a homlokom sem volt melegebb a normálisnál... Mindenesetre örülök, hogy most elértem a célomat. Nagyon nem volt már kedvem ehhez az egész napi hülyeséghez. Minek tanulunk kurva függvényeket? Kit érdekelnek? Melyik életemben fogok ilyen szarokat firkálni a falra?
Voltak idők, amikor szívesen csináltam volna, de azok már elmúltak. A bátyám már nem ül le velem tanulni, mert általában csak este találkozunk. Amikor megkérdezi, hogy mi volt a suliban, azt felelem, hogy semmi, ő pedig hagyja, hogy ennyiben maradjunk. Se lelki ereje, se energiája nincs általában a hülyeségeimet hallgatni, és ez így van rendjén. Mert én nem is akarom traktálni őt.
Amint ténylegesen megindultam, már jóval lassabban, egyenesebben, hosszú, nyugodt léptekkel, a hajamat borzolgatva haladtam a célom felé, így a folyosón ha bárki lett volna, akkor nemes egyszerűséggel visszatoloncolnak az osztályba, mert mindennek tűntem, csak betegnek nem. Szerencsére ezt a részét a dolognak megúsztam, így nem volt más dolgom, mint egyetlen pillanatig gyakorolni még az orvosi előtt a legfájdalmasabb arckifejezésem, és a hangmagasságot, amivel próbálom beadni a nővérkének, hogy nagyon szarul vagyok.
- Á, a fejem – tapasztottam az egyik kezemet a koponyámra, amikor beszédelegtem, a fiatal nő pedig kérdőn pillantott rám. Én elővettem a legártatlanabb bociszemeim, pislogtam kettőt, ő pedig csak sóhajtott és az arcom felé mutatott.
- Mi történt már megint veled?
- Kim Seung Jun a fejemre taposott – morogtam az orrom alatt – Nem tudok gondolkozni, annyira szédülök és olyan rosszul vagyok... Kéééérem hadd maradjak itt egy picit. Képtelen vagyok az órára figyelni.
Ismét egy halk sóhajtással lépett közelebb hozzám, nyúlt az állam alá, és hajolt az arcomba, hogy jobban megvizsgálhassa azt közelebbről.
- Daebak! - nyíltak tágra a szemei – Tisztán kivehető a lábmérete, és a cipők redői... Nem bánom, most az egyszer maradhatsz.
Rögtön boldog kis vigyor költözött az arcomra, ahogyan elugrándoztam az ágyig, levettem a cipőt, és a nyakamig húztam a takarót.
- Köszönöm, maga a legjobb – mutattam felé a hüvelykujjam, aztán már be is gubóztam magam az ágyba, hogy ott folytathassam tovább a zsörtölődést magamban.
Pont ez volt az oka annak, hogy egy picit hanyagoltam ma egész nap a társaságát, és bandázás meg gangolás helyett csak végigaludtam az órákat, vagy a lánykámra figyeltem... Felváltva csináltam a kettőt. Éppenséggel amelyikhez kedvem volt. A tanárok rend szerint békén hagytak, és titokban irkálták a büntetőpontom, vagy a nap végén hívtak be az igazgatóiba, fenyegettek meg azzal, hogy szólnak a szüleimnek... Mert a galádok ezzel tudtak sakkban tartani. Nem a bátyámnak akartak szólni, aki jobban szeret annál, hogy megruházzon, még ha nem is mutatja ki, hanem a szüleimnek, akik kicsi korom óta a hátuk közepére sem kívánnak. Se apám, se anyám nem szokott meglátogatni, vagy felhívni, azért, hogy a hogylétem felől érdeklődjenek. Mind a ketten csicskák, és mehetnek a Pokolba kézenfogva Kim Seung Junnal. Szóval igen, ma ennyire volt jó kedvem.
Egész nap nem szóltam hozzá, mert fájt a pofám, és nem tudtam arra a felemre feküdni... A kedvenc arcrészemtől fosztott meg, ami olyan kényelmesen simult a padhoz, hogy csak na. Most persze még ha egy picit is odatettem volna, az fájdalmas nyögésekre késztetett volna, szóval csak végigszenvedtem a tanórák nagy részét, aztán lementem az udvarra cigizni, sétálni. Nem jegyzeteltem, pedig néha szoktam. Most nem tettem, a lánykám úgyis megteszi helyettem.
Utolsó órán ért el leginkább a nyűgöm, annyira akartam kezdeni magammal valamit, hogy az már kínos volt, néhány osztálytársam röhögött is azon, hogy mennyire szenvedek magammal. Mindenesetre úgy döntöttem, hogy mindennek talán ideje lesz véget vetni, mert annyira borzasztó, amit művelek, hogy szavakba önteni sem tudok.
Matekóra van. És délután hat. Ez a két dolog egyáltalán nem olyan, aminek egymás mellett kéne szerepelnie. Pont ezért is mélyült el bennem az elhatározás, hogy le fogok lépni. Ezt még Isten is megengedheti, pedig nem is vagyok hívő... De most komolyan. Semmi rosszat nem teszek. Jó gyerek voltam. Nem bántottam egy lelket sem, nem beszéltem sátáni társammal, Kim Seung Junnal, nem szekíroztam a nőmet, aki nem is a nőm, az órákon feltűnően nem csináltam semmit ez tény... De a tanárok elfogadták, mert betegnek nézek ki. Ha betegnek nézek ki, akkor szabad feltűnően semmit sem csinálni, ugye? Ha az embernek monokli van a szeme körül... Akkor mindent szabad.
Hatalmas robbanással álltam fel a helyemről, ami miatt az egész tanterem felém kapta a fejét, én pedig szédelegve álltam és próbáltam a lehető legszenvedőbb, legfájdalmasabb, legbetegebb arcomat elővenni.
- Tanárnő – mondtam elnyújtott hangon – lemehetek az orvosi szobába?
Talán túlságosan is erősen szédelegtem. Ugyanis most nem lesajnálóan, hanem ijedten nézett rám. Mint aki azt hiszi, hogy kibebaszott belső vérzésem van... Nincs baszd meg, csak olyan színész vagyok, amiért minimum Oscart kéne már kapnom. Bármilyen szerepet eljátszom én, majd pont egy ilyen fog ki rajtam... na nem. Én, a lógás koronázatlan királya vagyok! Vagyis hát van koronám, mert még kiskorunkban csináltunk egyet Seung Junnal, és rá is van írva a szöveg, de ez nem lényeges, valószínűleg apám már szétszaggatta.
Végül csak biccentett, ezért kiszédelegtem az ajtón, nekimenve néhány padnak és a határ kedvéért a falban is megkapaszkodtam, mielőtt kiléptem. Arra azért figyeltem, hogy az ajtót ne fejeljem be, mert az aggódó pillantásokból már így is kijárt elég, és a halk, elfojtott sikolyokból tudtam, hogy minden bizonnyal szarul nézek ki. Az egész osztály, és a tanári kar is tudta, hogy általában ezek az akcióim mind lógás miatt vannak. Pont azért, mert az amúgy sötét bőröm egyetlen alkalommal sem volt sápadt, amikor lázasnak tituláltam magam, és a homlokom sem volt melegebb a normálisnál... Mindenesetre örülök, hogy most elértem a célomat. Nagyon nem volt már kedvem ehhez az egész napi hülyeséghez. Minek tanulunk kurva függvényeket? Kit érdekelnek? Melyik életemben fogok ilyen szarokat firkálni a falra?
Voltak idők, amikor szívesen csináltam volna, de azok már elmúltak. A bátyám már nem ül le velem tanulni, mert általában csak este találkozunk. Amikor megkérdezi, hogy mi volt a suliban, azt felelem, hogy semmi, ő pedig hagyja, hogy ennyiben maradjunk. Se lelki ereje, se energiája nincs általában a hülyeségeimet hallgatni, és ez így van rendjén. Mert én nem is akarom traktálni őt.
Amint ténylegesen megindultam, már jóval lassabban, egyenesebben, hosszú, nyugodt léptekkel, a hajamat borzolgatva haladtam a célom felé, így a folyosón ha bárki lett volna, akkor nemes egyszerűséggel visszatoloncolnak az osztályba, mert mindennek tűntem, csak betegnek nem. Szerencsére ezt a részét a dolognak megúsztam, így nem volt más dolgom, mint egyetlen pillanatig gyakorolni még az orvosi előtt a legfájdalmasabb arckifejezésem, és a hangmagasságot, amivel próbálom beadni a nővérkének, hogy nagyon szarul vagyok.
- Á, a fejem – tapasztottam az egyik kezemet a koponyámra, amikor beszédelegtem, a fiatal nő pedig kérdőn pillantott rám. Én elővettem a legártatlanabb bociszemeim, pislogtam kettőt, ő pedig csak sóhajtott és az arcom felé mutatott.
- Mi történt már megint veled?
- Kim Seung Jun a fejemre taposott – morogtam az orrom alatt – Nem tudok gondolkozni, annyira szédülök és olyan rosszul vagyok... Kéééérem hadd maradjak itt egy picit. Képtelen vagyok az órára figyelni.
Ismét egy halk sóhajtással lépett közelebb hozzám, nyúlt az állam alá, és hajolt az arcomba, hogy jobban megvizsgálhassa azt közelebbről.
- Daebak! - nyíltak tágra a szemei – Tisztán kivehető a lábmérete, és a cipők redői... Nem bánom, most az egyszer maradhatsz.
Rögtön boldog kis vigyor költözött az arcomra, ahogyan elugrándoztam az ágyig, levettem a cipőt, és a nyakamig húztam a takarót.
- Köszönöm, maga a legjobb – mutattam felé a hüvelykujjam, aztán már be is gubóztam magam az ágyba, hogy ott folytathassam tovább a zsörtölődést magamban.
Nem engedhetjük, hogy egy sérelem a barátságunk útjába álljon, és azt sem, hogy a sértettség és csalódottság érzése irányítsa viselkedésünket.
outfit || 939 || remeber that || gyere utánam te rossz kölyök, úgyis tudom, hogy lógni akarsz
Vendég
Lights of Seoul :: Seoul :: Iskolák :: Gimnáziumok :: Seungri High School
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|
Pént. Márc. 04, 2022 7:26 pm by Jung Hwayun
» Avatarfoglaló
Csüt. Márc. 03, 2022 12:02 am by Jung Hwayun
» Névfoglaló
Szer. Márc. 02, 2022 11:57 pm by Jung Hwayun
» Jung Hwayun
Szer. Márc. 02, 2022 10:01 pm by Jeason Jensen
» Elkészültem!
Szer. Márc. 02, 2022 7:32 pm by Jung Hwayun
» Wang Sarah
Vas. Okt. 10, 2021 10:03 pm by Wang Sarah
» Choi Sung-Hyun
Vas. Okt. 03, 2021 10:55 pm by Kim Eun Bi
» Fujisaki Hana
Vas. Okt. 03, 2021 9:40 pm by Kim Eun Bi
» Kim Eun Bi
Hétf. Szept. 20, 2021 7:17 pm by Kim Eun Bi