Song ChoHee
1 / 1 oldal • Megosztás
Song ChoHee
Song ChoHee
Ilyennek látják a külsőmet
•
A versenysúlyom 47 kg és 165 cm, szerintem egész átlagos az alkatom. Nem vagyok túl pufirizs, de nem is vagyok egy elől deszka, hátul léc. Pont jó. A hajam is jó (lol) Hosszú, hátközépig érő szőke loboncom van körfrufruval és bogárfekete szemekkel és mosolygós arccal. Szeretem a kockás ruhákat és azokat, amikben könnyen lehet mozogni, mivel nagy a mozgásterem és nem szeretek öt percnél tovább egy helyben ülni. Van egy ismertető jelem, mégpedig pár apró sebhely a tenyeremen, amiket akkor szereztem mikor beletenyereltem egy széttörött pohár üvegszilánkjaiba és azok felsértették a kezem. Feledékeny vagyok, rossz a névmemóriám és nem szeretem az európai evőeszközöket, csak akkor használom őket, ha nagyon muszáj. Ha tehetem, még azt is pálcikával eszem, amit normális ember nem. Csak úgy tudok elaludni, ha megy a tévé a háttérben, ez eltereli a gondolataimat. Gyerekkori szerelmem pedig Naruto. Ja és imádom a rókákat.
Ilyennek tartanak
Gyerekes. Ez a legmegfelelőbb szó rám. Egy nagyra nőtt gyerek vagyok. Szeretek játszani, bulizni és Jin nyakán csimpaszkodni valamint megfojtani, ha hülye. Nagy bennem a versenyszellem és ezt nem is leplezem, ha kihívnak én azt rögtön, gondolkodás nélkül elfogadom.
Tántoríthatatlanul ragaszkodom az elképzeléseimhez és céljaimhoz. Általában betartom az ígéreteimet, és ha egyszer nem sikerülne, hazugnak és alávalónak érzem magamat. Féltékeny és néha gyáva vagyok, főleg mert félek a sötétbe. A horrorfilmeket sem bírom, a sírás fojtogat, amint meghallom azt a vészjósló zenét vagy a némaságot, és BAMM a képedbe ugrik a szörny. Ott rohanok sírva a szobámba hanyatt homlok s az ágyam alá kuporodva, reszketve és bömbölök. Vajon mit tennék, ha egy baltás gyilkos akarna elkapni…? Egyszerű, elkapna.
Egyébként barátságos vagyok és nagyon segítőkész is. Pedánsnak nem mondanám magamat, csak valami olyasminak. Az albérletben, illetve otthon, a nagyiéknál én vagyok a Kupikirálynő. Nem arról van szó, hogy lusta vagyok és nem szeretek rendet rakni (de az is), csak jobban megtalálom a dolgaimat a kupiban. Nem tudom ti hogy vagytok vele… A zseni a káoszban lehet igazán úr… vagy valahogy így van a mondás, nem tudom.
Tántoríthatatlanul ragaszkodom az elképzeléseimhez és céljaimhoz. Általában betartom az ígéreteimet, és ha egyszer nem sikerülne, hazugnak és alávalónak érzem magamat. Féltékeny és néha gyáva vagyok, főleg mert félek a sötétbe. A horrorfilmeket sem bírom, a sírás fojtogat, amint meghallom azt a vészjósló zenét vagy a némaságot, és BAMM a képedbe ugrik a szörny. Ott rohanok sírva a szobámba hanyatt homlok s az ágyam alá kuporodva, reszketve és bömbölök. Vajon mit tennék, ha egy baltás gyilkos akarna elkapni…? Egyszerű, elkapna.
Egyébként barátságos vagyok és nagyon segítőkész is. Pedánsnak nem mondanám magamat, csak valami olyasminak. Az albérletben, illetve otthon, a nagyiéknál én vagyok a Kupikirálynő. Nem arról van szó, hogy lusta vagyok és nem szeretek rendet rakni (de az is), csak jobban megtalálom a dolgaimat a kupiban. Nem tudom ti hogy vagytok vele… A zseni a káoszban lehet igazán úr… vagy valahogy így van a mondás, nem tudom.
Hasznos információk
Státusz: Normál karakter |
Becenév: Idióta, Csokiii |
Születési hely és idő:Dél-Korea, Busan, 1997.06.11. |
Play by: Lalisa Manoban |
Csoport: Egyetemista |
Iskola neve: SNU |
Lakhatóság: Albérlet |
Szak vagy irányultság: Szociálpedagógia |
Évfolyam: 1 félév |
Életem egyik darabkája
Azok, akik nem ismerték úgy isten igazán a családomat, mind azt mondták, hogy jó körülmények közt nevelkedtem. Ez részben igaz is, megvan kezem-lábam, tudok járni, beszélni, tiszta ruhákban járok iskolába is, nem vagyok alultáplált se, de akkor mégis mi a probléma?
Nos, minden ott kezdődött, amikor elmentem középsuliba, 15 éves voltam és cserfes. Legalább is a szomszédjaim ezt állították. Akkor még hosszú, sötétbarna hajam volt, nem volt frufrum és a szemöldökömet se szedtem. Ne gondolj igénytelennek, csak az első szemöldök gyanta büdösül fájt és a kozmetikus a bőrömet csipkedte a maradék szemöldök szőreim helyet… Azóta váltottam, mármint kozmetikust. Csak hogy tudd, nem vagyok jeti. Szóval akkoriban még nem volt félhosszú szőke hajam és frufrum. De ez egy drasztikus változással járt.
Szóval fiatal tinédzserként társaimmal együtt jártam suliba, átlagos gyerekek voltunk, nem akartam tanulni, csak magamba erőltettem. A fejemet vertem otthon az íróasztalba hangosan szenvedve, aminek hála csodaszép dudorok nőttek a homlokomra a pattanásaim mellé. Jaaaaj, anyának sosem hagytam, hogy kinyomja őket, olyan barbár technikával esett nekem, inkább kértem ilyen varázskrémet, ami leszárította a ragyáimat. Szerencsésebbek közé tartoztam, mert nem volt rajtam túl sok, bár az a pár darab is a leglátványosabb helyekre nőttek, ahol természetesen mindenki jól látta. Nem is én lennék.
Egyiknap, amikor hazaértem, akkor apa fura volt. Akkoriban lehetett körülbelül két hete otthon, kirúgták, mert ittasan ment be dolgozni. Anyának azt mondogatta, hogy keres munkát. Egyke voltam/vagyok és rajtam kívül csak egy kutyánk volt, Uborka. Egy tacskó volt, azért volt a neve Ubi. Szerintem passzolt hozzá.
Szóval hazaértem és apa furán beszélt és fel volt dúlva a nappali, anya a fürdőben volt, mintha sírt volna. A táskámat ledobva felrohantam a szobámba, nem akartam nagy figyelmet tulajdonítani nekik, volt tőlük nagyobb gondom is. Aztán teltek a hetek, hónapok, egyre gyakrabban tapasztaltam ezt, a nappali úgymond romokban volt, apa bűzlött az alkoholtól, anyán pedig titokzatos foltok jelentek meg. Ha már kezded kapizsgálni, jól sejted, mi történt.
Szóval már alig volt hátra pár hét a nyári szünetig, anya és apa megint összevesztek, már meg sem lepődtem. De valahogy ez más volt, nem olyan volt, mint a többi. Durvább volt. Sokkal.
Éjjel 11kor az ordibáló szüleim hangjára pattantak ki a szemeim. Aludni akartam, mivel másnap egy fincsi és ropogós matek témazáró doga várt rám, ám így az ember lánya sehogy sem tudott aludni. Szóval felkeltem és a mamuszomba becsúsztatva forró tappancsaimat lecsoszogtam a konyhába, ahol már tányérok és talán poharak is törtek volna össze. Épp leértem, amikor egy csattanást hallottam, a lépteim gyorsítani kezdtem s ismét egy csattanást hallottam az ordító férfihang mellett.
Ekkor megpillantottam apámat, ahogy a levegőben volt a keze és anyát, aki a hűtőhöz préselődött miközben az arcát fogta. Láttam, hogy újabb ütésre lendül a levegőben lévő kéz, nem gondolkodtam, utána kaptam és minden erőmet bevetve próbáltam megállítani apámat, hogy ismét megüsse anyát, aki csak tűrte a férje agresszióját.
Ekkor ellökött én pedig a földre estem, kinyújtottam a kezemet automatikusan, hogy tompítsam a fájdalmas zuhanást, de sikerült beletenyerelnem egy törött pohárba és annak szilánkjaiba. Mondanom sem kell, felhasították a bőröm s a karmazsinvörös vér megtalálva a kiutat, elkezdett szorgosan csurogni kifelé a mancsomból. Ekkor néztem fel még egyszer és ismét elcsattant egy pofon, de ezt én kaptam. A döbbenettől csak könnyes szemekkel pislogtam felfelé a férfira, aki épp leteremtett, hogy mégis mit képzeltem magamról. Meg hogy ez a felnőttek dolga és takarodjak fel a szobámba aludni. Szó szerint így monda. Annyira megijedtem, hogy egy szó se hagyta el a torkom, csak összekapartam magam és rohantam fel, hátrahagyva anyámat. Fent a mosdóba leöblítettem a kezem, hogy ne legyen csupa vér, de többet nem tudtam tenni, így vizes ruhával bekötöttem és visszafeküdtem.
Másnap apa korareggel elment valahova, csak anyával voltam otthon, de úgy viselkedett, mintha az este történtek meg sem történtek volna, viszont a bal szeme alatt volt egy fekete monoklira hasonlító véraláfutás. Rákérdeztem, hogy azt mikor szerezte, de csak legyintett és a kezemet kérte, had nézze meg. Anya ápolónőként dolgozik még most is, tehát a kezemet fertőtlenítette és kipiszkálta a szilánkokat, amik maradhattak az estéről benne, utána bekötötte precízen. Máris jobb volt, de lassan indulnom kellett, hogy ne késsek el.
Este értem haza, bent maradtam biológia fakultáción és még pár lánnyal elmentünk egyet kávézni is a közeli kávézóba, ami szerencsére tőlünk sem volt messzebb, mint három villamosmegállóra. Amikor hazaértem, apa még mindig nem volt otthon, viszont már addigra anya is elment, hiszen éjszakai műszakba osztották akkor. Ledobtam hanyagul a cuccaim és vacsorát csináltam magamnak majd a nappaliba letelepedve valami hülye valóság showt kezdtem nézni. Csütörtök este volt és tökre péntek érzetem volt. Már majdnem elbóbiskoltam a kanapén, amikor hallottam, hogy kattant a bejárati ajtó és hangoskodás hangjára lettem figyelmes. Két ember lépett be rajta, az egyik apa, a másik az öccse, Woojin. (aki mellesleg a nagybátyám) Köszöntem nekik, majd elmostam a tányéromat, amiből ettem. Apa megint ivott, megint agresszíva és kötekedősre itta magát. Anyát szidta minden második szavával, hol a kaja miatt, hol a „renddel” kapcsolatban. Jaj istenem, nem volt ideje kiporszívózni egyszer, most mi lesz?! Persze én már kezdtem unni a banánt és visszafeleseltem neki. Valami olyasmit mondhattam, hogy…. „Ha itthon lettél volna ma, ezt te is meg tudtad volna csinálni”. Ekkor ismét megkaptam, hogy takarodjak a helyemre és ki ne merészeljek jönni onnét addig, amíg ő nem hív, de nem mentem. Nem tudom, mi a fenéért asszonykodtam neki, sosem mertem szembeszállni vele, de ott valahogy úgy éreztem, ha már senki, én kiállok anyámért. Talán nem kellett volna provokálnom és játszanom a keményet. De a vége az lett, mint mindennek, ő nyert és akkor én kaptam egy erős ütést. Szerencsére nem érte a szemem, csak az arccsontomat, de az is feldagadt. Woojin bácsi alig bírta lefogni apát, hogy ne üssön meg még egyszer.
Nem tudom mi történt utána, de kirohantam a házból bömbölve. Akkor tudatosult ennem, hogy akarattal megütött és még folytatni is szándékozta volna, ha nem lett volna ott a testvére.
Addig szaladtam, ameddig a lábaim bírták s össze nem csuklottak alattam a játszóéren, ami vagy két utcával volt tőlünk lejjebb. Ott egy hintába leültem és ide-oda taszigáltam magamat, mint aki nem tudja hogy kell hintázni. Azon járt az eszem, hogy most mi lesz? Haza merjek-e menni vagy ne? Ha nem megyek, hol fogok aludni? Már olyanokon is kattogtam, mi van, ha megerőszakolnak a csövesek vagy akármi, majdnem elkapott a sírás megint, amikor meghallottam mögülem egy ismerős hangot. Ijedtemben kihúztam magamat – eddig görnyedten ültem a hintában- és óvatosan hátranéztem. Sajnos már csak a lámpák fénye világította meg a játszóteret és a környékét, hiszen volt már vagy este 10 is. Egy ismerős fiú állt ott mögöttem, felettem járt egy évvel és buliztunk már párszor együtt, sőt majdnem közös volt a baráti körünk is, Seongjin volt az.
Közelebb jött hozzám, szinte azonnal felismert.
- Nem gondolod, hogy a kislányoknak ilyenkor már rég aludnia kellene? Holnap ovi! – viccelődve kérdezte tőlem és zsebre tett kezekkel lépett oda hozzám. Ő rendesen fel volt öltözve, ami rólam nem volt elmondható, még mindig az iskolai egyenruhám volt rajtam és…. zokni. A nagy rohanásba a cipőt és a telefonom teljesen elfelejtettem felvenni vagy magammal hozni.
- Hmm – csak hümmögve válaszoltam, aztán egyre közelebb ért és megállt előttem. Igyekeztem nem felnézni rá és takarni a sírástól hatalmasra duzzadt szemeimet azzal, hogy lehajtottam a fejem. Az arccsontomról nem is beszélve, az is nagy volt addigra már.
- Nagyon szótlan vagy – folytatta – Történt valami?
- Semmi, csak kijöttem levegőzni
- Zokniban? – kérdezte gúnyosan, amire én a lábaimat magam azaz a hinta alá húztam be zavaromba. Csak nem bírt magával és az egyik kezével megemelte az állam. Összeszorítottam a szemeim, hogy ne lássa a könnyes szemeket, de már késő volt.
- Ki vert meg? – hűvösen kérdezte.
- Senki, jól vagyok, csak… megfejeltem az íróasztalom sarkát. Ennyi
- Ki vert meg? – itt már kicsit felemelte a hangját, amire egy nagyot sóhajtottam és elmeséltem neki az aznap estét, illetve az előző estét és mutattam neki a fáslis kezem. Talán ezt sem kellett volna, mert felszívta magát. Azt mondta, hogy menjek vele, megoldjuk a problémát. Nehézkesen indultam el utána, annyira azért nem voltunk jóba, hogy ilyet tegyen értem, de mire megmertem kérdezni, hogy miért, már náluk voltunk. A nővére köszöntött az ajtóba, és ujjongva piszkálta Jint, aki csak egy-egy szóval szólt vissza flegmán. A konyháig követtem, ahol a kezembe nyomott egy zacsi fagyasztott borsót az arcomra és elvezetett a szobájába, ahol aludtam. Ő a nappalit használta ugyanerre a célra.
Végül a hetek múlásával a gyámügyesek kiemeltek otthonról, a nagyszüleimhez költöztem Busan másik végére. Azóta is tartom a kapcsolatot Jinnel, sőt azóta anyáék is elváltak, és anya is itt lakik velünk a szüleinél én pedig már egyetemre járok, vagyis fogok nemsokára. Idén kezdem az első évemet, szocped. szakon. Eldöntöttem, hogy családsegítőkén akarok később elhelyezkedni, hogy a hozzám hasonló gyerekeken segíthessek, és ne osztozzunk hasonló vagy rosszabb sorson. Egyébként azzal a barom Jinnel lakok az albérletben, mert ő is ott van az egyetemen. Amúgy nagyon hálás vagyok neki az akkor éjszakáért, de ezt nem szabad megtudnia, mert elszáll magától.
Nos, minden ott kezdődött, amikor elmentem középsuliba, 15 éves voltam és cserfes. Legalább is a szomszédjaim ezt állították. Akkor még hosszú, sötétbarna hajam volt, nem volt frufrum és a szemöldökömet se szedtem. Ne gondolj igénytelennek, csak az első szemöldök gyanta büdösül fájt és a kozmetikus a bőrömet csipkedte a maradék szemöldök szőreim helyet… Azóta váltottam, mármint kozmetikust. Csak hogy tudd, nem vagyok jeti. Szóval akkoriban még nem volt félhosszú szőke hajam és frufrum. De ez egy drasztikus változással járt.
Szóval fiatal tinédzserként társaimmal együtt jártam suliba, átlagos gyerekek voltunk, nem akartam tanulni, csak magamba erőltettem. A fejemet vertem otthon az íróasztalba hangosan szenvedve, aminek hála csodaszép dudorok nőttek a homlokomra a pattanásaim mellé. Jaaaaj, anyának sosem hagytam, hogy kinyomja őket, olyan barbár technikával esett nekem, inkább kértem ilyen varázskrémet, ami leszárította a ragyáimat. Szerencsésebbek közé tartoztam, mert nem volt rajtam túl sok, bár az a pár darab is a leglátványosabb helyekre nőttek, ahol természetesen mindenki jól látta. Nem is én lennék.
Egyiknap, amikor hazaértem, akkor apa fura volt. Akkoriban lehetett körülbelül két hete otthon, kirúgták, mert ittasan ment be dolgozni. Anyának azt mondogatta, hogy keres munkát. Egyke voltam/vagyok és rajtam kívül csak egy kutyánk volt, Uborka. Egy tacskó volt, azért volt a neve Ubi. Szerintem passzolt hozzá.
Szóval hazaértem és apa furán beszélt és fel volt dúlva a nappali, anya a fürdőben volt, mintha sírt volna. A táskámat ledobva felrohantam a szobámba, nem akartam nagy figyelmet tulajdonítani nekik, volt tőlük nagyobb gondom is. Aztán teltek a hetek, hónapok, egyre gyakrabban tapasztaltam ezt, a nappali úgymond romokban volt, apa bűzlött az alkoholtól, anyán pedig titokzatos foltok jelentek meg. Ha már kezded kapizsgálni, jól sejted, mi történt.
Szóval már alig volt hátra pár hét a nyári szünetig, anya és apa megint összevesztek, már meg sem lepődtem. De valahogy ez más volt, nem olyan volt, mint a többi. Durvább volt. Sokkal.
Éjjel 11kor az ordibáló szüleim hangjára pattantak ki a szemeim. Aludni akartam, mivel másnap egy fincsi és ropogós matek témazáró doga várt rám, ám így az ember lánya sehogy sem tudott aludni. Szóval felkeltem és a mamuszomba becsúsztatva forró tappancsaimat lecsoszogtam a konyhába, ahol már tányérok és talán poharak is törtek volna össze. Épp leértem, amikor egy csattanást hallottam, a lépteim gyorsítani kezdtem s ismét egy csattanást hallottam az ordító férfihang mellett.
Ekkor megpillantottam apámat, ahogy a levegőben volt a keze és anyát, aki a hűtőhöz préselődött miközben az arcát fogta. Láttam, hogy újabb ütésre lendül a levegőben lévő kéz, nem gondolkodtam, utána kaptam és minden erőmet bevetve próbáltam megállítani apámat, hogy ismét megüsse anyát, aki csak tűrte a férje agresszióját.
Ekkor ellökött én pedig a földre estem, kinyújtottam a kezemet automatikusan, hogy tompítsam a fájdalmas zuhanást, de sikerült beletenyerelnem egy törött pohárba és annak szilánkjaiba. Mondanom sem kell, felhasították a bőröm s a karmazsinvörös vér megtalálva a kiutat, elkezdett szorgosan csurogni kifelé a mancsomból. Ekkor néztem fel még egyszer és ismét elcsattant egy pofon, de ezt én kaptam. A döbbenettől csak könnyes szemekkel pislogtam felfelé a férfira, aki épp leteremtett, hogy mégis mit képzeltem magamról. Meg hogy ez a felnőttek dolga és takarodjak fel a szobámba aludni. Szó szerint így monda. Annyira megijedtem, hogy egy szó se hagyta el a torkom, csak összekapartam magam és rohantam fel, hátrahagyva anyámat. Fent a mosdóba leöblítettem a kezem, hogy ne legyen csupa vér, de többet nem tudtam tenni, így vizes ruhával bekötöttem és visszafeküdtem.
Másnap apa korareggel elment valahova, csak anyával voltam otthon, de úgy viselkedett, mintha az este történtek meg sem történtek volna, viszont a bal szeme alatt volt egy fekete monoklira hasonlító véraláfutás. Rákérdeztem, hogy azt mikor szerezte, de csak legyintett és a kezemet kérte, had nézze meg. Anya ápolónőként dolgozik még most is, tehát a kezemet fertőtlenítette és kipiszkálta a szilánkokat, amik maradhattak az estéről benne, utána bekötötte precízen. Máris jobb volt, de lassan indulnom kellett, hogy ne késsek el.
Este értem haza, bent maradtam biológia fakultáción és még pár lánnyal elmentünk egyet kávézni is a közeli kávézóba, ami szerencsére tőlünk sem volt messzebb, mint három villamosmegállóra. Amikor hazaértem, apa még mindig nem volt otthon, viszont már addigra anya is elment, hiszen éjszakai műszakba osztották akkor. Ledobtam hanyagul a cuccaim és vacsorát csináltam magamnak majd a nappaliba letelepedve valami hülye valóság showt kezdtem nézni. Csütörtök este volt és tökre péntek érzetem volt. Már majdnem elbóbiskoltam a kanapén, amikor hallottam, hogy kattant a bejárati ajtó és hangoskodás hangjára lettem figyelmes. Két ember lépett be rajta, az egyik apa, a másik az öccse, Woojin. (aki mellesleg a nagybátyám) Köszöntem nekik, majd elmostam a tányéromat, amiből ettem. Apa megint ivott, megint agresszíva és kötekedősre itta magát. Anyát szidta minden második szavával, hol a kaja miatt, hol a „renddel” kapcsolatban. Jaj istenem, nem volt ideje kiporszívózni egyszer, most mi lesz?! Persze én már kezdtem unni a banánt és visszafeleseltem neki. Valami olyasmit mondhattam, hogy…. „Ha itthon lettél volna ma, ezt te is meg tudtad volna csinálni”. Ekkor ismét megkaptam, hogy takarodjak a helyemre és ki ne merészeljek jönni onnét addig, amíg ő nem hív, de nem mentem. Nem tudom, mi a fenéért asszonykodtam neki, sosem mertem szembeszállni vele, de ott valahogy úgy éreztem, ha már senki, én kiállok anyámért. Talán nem kellett volna provokálnom és játszanom a keményet. De a vége az lett, mint mindennek, ő nyert és akkor én kaptam egy erős ütést. Szerencsére nem érte a szemem, csak az arccsontomat, de az is feldagadt. Woojin bácsi alig bírta lefogni apát, hogy ne üssön meg még egyszer.
Nem tudom mi történt utána, de kirohantam a házból bömbölve. Akkor tudatosult ennem, hogy akarattal megütött és még folytatni is szándékozta volna, ha nem lett volna ott a testvére.
Addig szaladtam, ameddig a lábaim bírták s össze nem csuklottak alattam a játszóéren, ami vagy két utcával volt tőlünk lejjebb. Ott egy hintába leültem és ide-oda taszigáltam magamat, mint aki nem tudja hogy kell hintázni. Azon járt az eszem, hogy most mi lesz? Haza merjek-e menni vagy ne? Ha nem megyek, hol fogok aludni? Már olyanokon is kattogtam, mi van, ha megerőszakolnak a csövesek vagy akármi, majdnem elkapott a sírás megint, amikor meghallottam mögülem egy ismerős hangot. Ijedtemben kihúztam magamat – eddig görnyedten ültem a hintában- és óvatosan hátranéztem. Sajnos már csak a lámpák fénye világította meg a játszóteret és a környékét, hiszen volt már vagy este 10 is. Egy ismerős fiú állt ott mögöttem, felettem járt egy évvel és buliztunk már párszor együtt, sőt majdnem közös volt a baráti körünk is, Seongjin volt az.
Közelebb jött hozzám, szinte azonnal felismert.
- Nem gondolod, hogy a kislányoknak ilyenkor már rég aludnia kellene? Holnap ovi! – viccelődve kérdezte tőlem és zsebre tett kezekkel lépett oda hozzám. Ő rendesen fel volt öltözve, ami rólam nem volt elmondható, még mindig az iskolai egyenruhám volt rajtam és…. zokni. A nagy rohanásba a cipőt és a telefonom teljesen elfelejtettem felvenni vagy magammal hozni.
- Hmm – csak hümmögve válaszoltam, aztán egyre közelebb ért és megállt előttem. Igyekeztem nem felnézni rá és takarni a sírástól hatalmasra duzzadt szemeimet azzal, hogy lehajtottam a fejem. Az arccsontomról nem is beszélve, az is nagy volt addigra már.
- Nagyon szótlan vagy – folytatta – Történt valami?
- Semmi, csak kijöttem levegőzni
- Zokniban? – kérdezte gúnyosan, amire én a lábaimat magam azaz a hinta alá húztam be zavaromba. Csak nem bírt magával és az egyik kezével megemelte az állam. Összeszorítottam a szemeim, hogy ne lássa a könnyes szemeket, de már késő volt.
- Ki vert meg? – hűvösen kérdezte.
- Senki, jól vagyok, csak… megfejeltem az íróasztalom sarkát. Ennyi
- Ki vert meg? – itt már kicsit felemelte a hangját, amire egy nagyot sóhajtottam és elmeséltem neki az aznap estét, illetve az előző estét és mutattam neki a fáslis kezem. Talán ezt sem kellett volna, mert felszívta magát. Azt mondta, hogy menjek vele, megoldjuk a problémát. Nehézkesen indultam el utána, annyira azért nem voltunk jóba, hogy ilyet tegyen értem, de mire megmertem kérdezni, hogy miért, már náluk voltunk. A nővére köszöntött az ajtóba, és ujjongva piszkálta Jint, aki csak egy-egy szóval szólt vissza flegmán. A konyháig követtem, ahol a kezembe nyomott egy zacsi fagyasztott borsót az arcomra és elvezetett a szobájába, ahol aludtam. Ő a nappalit használta ugyanerre a célra.
Végül a hetek múlásával a gyámügyesek kiemeltek otthonról, a nagyszüleimhez költöztem Busan másik végére. Azóta is tartom a kapcsolatot Jinnel, sőt azóta anyáék is elváltak, és anya is itt lakik velünk a szüleinél én pedig már egyetemre járok, vagyis fogok nemsokára. Idén kezdem az első évemet, szocped. szakon. Eldöntöttem, hogy családsegítőkén akarok később elhelyezkedni, hogy a hozzám hasonló gyerekeken segíthessek, és ne osztozzunk hasonló vagy rosszabb sorson. Egyébként azzal a barom Jinnel lakok az albérletben, mert ő is ott van az egyetemen. Amúgy nagyon hálás vagyok neki az akkor éjszakáért, de ezt nem szabad megtudnia, mert elszáll magától.
Song ChoHee
- Hozzászólások száma :48Age :25Join date :2017. Jun. 05.Ahol élek :Seong Jinnel egy fedél alatt
Re: Song ChoHee
Gratulálunk, elfogadva!
Kedves Cho Hee!
Őszintén elmondom neked, hogy nagyon örültem, amikor olvasni kezdtem a lapodat, mert eddig minden melankolikus munka nekem jutott, ami nem baj, én is szeretem ezeket, de szívesen olvastam volna valami vidámat. Épp ezért is tetszett nagyon a jellemleírásod, és örülök, hogy egy ilyen kis virgonc lánykát hoztál hozzánk. Amúgy nagyon cuki, hogy ennyire félsz a horrorfilmektől, egyszer talán az egyik karimat rád eresztem, egy délutáni, verőfényes horrorfilmnézésre. Na de térjünk rá a lapodra. Őszintén két meglepetés is ért. Az egyik az volt, hogy megint egy szomorú lap került a kezeimbe, a másik pedig az, hogy ezt olyan habkönnyű megfogalmazásban tálaltad, hogy az valami hihetetlen. Tényszerűen, világosan írtad le, hogy mi történt a karaktereddel, ami nagyon szomorú. Jó, hogy találtál valakit, aki megvédett, és megoldódott a dolog nálatok, ugyanis a gyermekverés nagyon súlyos dolog, és tényleg sajnálom, hogy ez történt veled, DE! Hihetetlenül jól hoztad ki mindebből a karaktered. Komolyan, nagyon tetszik, hogy Cho Hee csak kisírta magát, elfogadta a segítséget, aztán a gyámügyre hagyta a dolgokat, és nem depressziózott be. Komolyan, annyira vártam már egy lányt, aki ilyen talpraesett, és helyrerakja magában a dolgokat. Örülök, hogy a jellemedben nem mutatkozott meg semmi olyan vonás, ami miatt az a tündéri lányka elveszett volna, és úgy gondolom, hogy tökéletes megoldást találtál arra, hogy miként segíthess másokon. Sok rossz tapasztalatot gyűjthettél be, amit nem kívánsz másnak, és ehhez végtelenül nagy szív kell, ami neked tökéletesen megvan. Nemcsak olvasni foglak, hanem szeretnélek elrabolni majd mindenképp egy játékra, mert összességében a te melankóliád nem csalódásként ért, pedig megmondom őszintén egy picit tartottam tőle, hogy nagyon szomorú lesz a lapod, de mindaz ahogy leírtad szerintem fantasztikusan könnyed olvasmánnyá varázsolta. Nem is tartanálak fel tovább, foglald le a csodás pofidat, és menj is rögtön játszani! <31 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|
Pént. Márc. 04, 2022 7:26 pm by Jung Hwayun
» Avatarfoglaló
Csüt. Márc. 03, 2022 12:02 am by Jung Hwayun
» Névfoglaló
Szer. Márc. 02, 2022 11:57 pm by Jung Hwayun
» Jung Hwayun
Szer. Márc. 02, 2022 10:01 pm by Jeason Jensen
» Elkészültem!
Szer. Márc. 02, 2022 7:32 pm by Jung Hwayun
» Wang Sarah
Vas. Okt. 10, 2021 10:03 pm by Wang Sarah
» Choi Sung-Hyun
Vas. Okt. 03, 2021 10:55 pm by Kim Eun Bi
» Fujisaki Hana
Vas. Okt. 03, 2021 9:40 pm by Kim Eun Bi
» Kim Eun Bi
Hétf. Szept. 20, 2021 7:17 pm by Kim Eun Bi