Dang Haneul
1 / 1 oldal • Megosztás
Dang Haneul
DANG HANEUL
Ilyennek látják a külsőmet
• Nem vagyok egy égimeszelő, de magasabb vagyok, mint a bátyám, így ez nekem bőven elég. 178 cm, de nem is a méret a lényeg nem igaz? Sokkal inkább adok az izomzatra, meg a technikára. Már a számítógépesre is, de jelen esetben inkább a verekedésre gondoltam. Nem szeretek erőszakot alkalmazni minden ok nélkül, de beláthatjuk, időnként igenis szükséges és akkor nem árt megfelelő tudással és erővel rendelkezni.
• Súly? Öhm, amikor legutóbb mértem 61 kg voltam. De minek ennyi kérdés, ez rosszabb, mint az orvosi vizsgálat… Amúgy tudom, vékony vagyok, nem kell említeni, de mindenki elhiheti, hogy én eszek rendesen!
• Nem hiszem, hogy bármi komolyabb szót kellene ejtenem az öltözködésről. Egyszerű, a koreai átlagnak megfelelő ruhákat hordok. Semmi csicsa, semmi márkás vagy bármi, csak egy normális fiú stílusával bírok. Először is, mert nincs rá túl nagy igényem, szerintem nem a külső számít, vagyis rendkívül kis mértékben befolyásoló tényező. Másodszor pedig nem mintha lenne pénz olyan drága ruhákra.
• A látásom nem éppen a legjobb… Jó talán rossz… De mivel kontaklencsét hordok, így meg sem lehet mondani, hogy amúgy szemüveg kéne. Persze otthon gépezés közben jobban szeretem a kékfény szűrös szemüvegemet viselni. Szeretném azt hinni, hogy így kevesebbet ártok neki, de amúgy tudom, hogy eleve az már rosszabbít a helyzeten, hogy sokat bámulom a képernyőmet. De mit tehetnék, ez a munkám.
• A kórházi látogatás szokásnak számít? Nem, egyébként már nem járok. Gyakran akkor sem, mikor már úgy tényleg kéne is. De talán rossz szokásnak tudom mondani a ropogtatást. A nyakamat, a vállamat, a gerincemet, az ujjaimat és még a térdemet is. Rendkívül idegesítő tud lenni, ezzel tisztában vagyok és előre is bocsánat, ha valakinek bántani fogja a fülét.
Ilyennek tartanak
Hűvös, erőszakos, agresszív, buta és egy szörnyeteg. Most jön a jó kérdés, hogy amúgy miért is gondolják így? Mert én esküszöm nem ilyen vagyok. Tényleg komoly arcot szoktam vágni, de egyáltalán nem vagyok barátságtalan! Sőt, nálam szórakoztatóbb srácot nem találni. Oké, ez így erős, de tényleg igyekszem kedves maradni az emberekkel, sőt szerintem egészen sokat is mosolygok. Néha. Időnként. A testvéreim tudják igazolni! És nem is szoktam erőszakot alkalmazni. Az miért baj, ha meg akarom védeni magamat és másokat is, akik rászorulnak? Úgysem fáj, szóval akkor miért ne játszhatnám a hőst időnként? Csak a család ne tudja meg. A buta jelzőt egyenesen sértésnek vélem, mivel tök jó eredménnyel végeztem el a középsulit. Csak ne számoljuk a tesit, a történelmet, meg a koreai nyelvet és irodalmat. De a szakomon tényleg jól teljesítek. Látszik, hogy a technika világa vonz a leginkább. Meg a bűnüldözés. És ha a kettőt összerakjuk, akkor BAAM! Kibervédelem. Nagyon hülyén hangzik hangosan kimondva? Egyébként nem igazán értem miért hívnak agresszívnak. Tisztára egy nyugodt és csendes alkat vagyok. Ritkán kiabálok, de akkor jó okom van rá, mondjuk az, ha a testvéreim idegesítenek vagy csak szimplán valaki után akarok szólni. A szörnyeteg szó az egyedüli, amivel egyet kell értenem, ezt pedig lejjebb kifejtem…
Hasznos információk
Státusz: normál karakter |
Becenév: Han, Hani (NE!) Öcsi, Kicsi bátyó, H. |
Születési hely és idő: Szöul, 1997. 04. 03. |
Play by: Park Seong Hwa |
Csoport: Oktatás -> Egyetemista |
Iskola neve: SNU |
Lakhatóság: Otthon |
Szak vagy irányultság: Programozó |
Évfolyam: Negyedéves -> Első félév (egy évet passziváltatnia kellett) |
Életem egyik darabkája
Röviden: CIP
Jelentése: Veleszületett fájdalomérzéktelenség
Leírás: Az ember születésétől kezdve a test semelyik pontján nem érez fájdalmat. Sokán még 3 éves koruk előtt belehalnak valamilyen sérülésbe, amelynek nincsenek tudatában. A beteg érzi a különbséget az éles és tompa, valamint a meleg és hideg hőmérséklet között, de nem érzékeli az extrém hőingadozás következtében történő sérüléseket. Ezen állapot miatt a betegnek rengeteg égési sérülése, csonttörése és betegségei lehetnek, amelyek nem kerülnek időben az orvos tudomására. A folyamatos sérülések következtében a beteg élettartama lerövidülhet.
A betegség egy gén (SCN9A) mutációjának következtében lép fel. Az SCN9A gén utasításokat ad a test nátriumcsatornái egy részének, amelyek később elektromos jeleket küldenek az agynak, ezzel létrehozva a fájdalom érzetét. A genetikai hiba miatt azonban a nátriumcsatornák nem fognak megfelelően működni, ami miatt a fájdalom által keltett impulzusok sem jutnak el az agyig, ennek következtében pedig „érzéketlenné” válunk ezekre a stimulusokra.
Kezelés: Pontos kezelési módja nincs. Rendszeres orvosi vizsgálatok elősegíthetik a betegségek és sérülések felismerését és megfelelő valamint időbeli ellátását. Eddig két anyagot találtak, amely segíthet a betegnek fájdalmat érezni.
***
-És ez fáj?
-Nem…
-És ez?
-Nem.
-És e…
-Hányszor mondjam még, hogy nem?! Igen, érzem hogy hozzámér, de rohadtul nem fáj! Felőlem egy késsel is leszúrhat, úgysem fog feltűnni!
Idegesen állok fel a székből és viharzok ki a rendelőből. Még hallom, ahogyan apám ordít utánam, hogy azonnal menjek vissza, de nem is figyelek rá és csak kint megvárom.
-Haneul, mégis mit csinálsz? – Tudom, hogy aggódik értem. Azzal is pontosan tisztában vagyok, hogy miért akarja annyira, hogy ezekre a vizsgálatokra járjak.
-Elegem van… Nem használnak a kezelések. Már születésem óta tudod, hogy ez nem pusztán átmeneti. Akkor miért szenvedünk még mindig? Feleslegesen költünk pénzt bármire is.
-Hani…
-Jövő héten leszek nagykorú. Innentől kezdve nem akarok idejönni. - Nem örül a kijelentésemnek. Látszik rajta. Ellenben nem fogok ebből lejjebb adni.
-Ígérd meg, hogy többé nem viszel dokikhoz, csak ha tényleg valami bajom van! - Amióta az eszemet tudom csak orvosokhoz járok. Nem tudom miben hisz. Hogy talán majd egyszer feltalálják a fájdalomérzéketlenség gyógyszerét és akkor majd élhetek normális emberként? Nekem erre se időm se kedvem sincs. Mégis meddig akarjuk ezt húzni? Fogadjuk el, hogy a helyzetem reménytelen és nincs több lehetőségem, mintsem megpróbálni vigyázni magamra és kihúzni, ameddig lehet. Úgysem jósoltak nekem valami hosszú életet, akkor azt nem rendelőkben és kórházban akarom tölteni. Legalább látszatra akarok egy egyszerű mindennapi srácnak tűnni. Nem arról van szó, hogy ne foglalkoznék a betegségemmel, inkább arról, hogy nem szeretném, ha mindenki tudna róla. Akik eddig tisztában volt vele, az mindenki elhagyott. Na jó, azért nem mindenki. De kezdhetjük anyával. Apa szerint a pénz hiánya miatt lépett le és ment hozzá egy gazdagabb palihoz, szerintem pedig beleunt abba, hogy mi vagyok. De felőlem mind a kettő is közrejátszhatott. Bár apa szerint nem szabadna azzal a nővel foglalkoznom mondván, van egy új családom.
***
Csak nemrég kezdődött el az egyetem. Nyilván féltett a családom az elején, hogy mi lesz velem, mert bár otthon élek, azért az iskoláig bármi történhet velem. Bár nem tudom pontosan mi olyan dolog lehetne, amibe belehalok, de persze aggódjanak csak. Majd felfogják, hogy nem kell. Mégis az én szívem is zakatol és sajnos nem a szerelemtől. Már akkor elkezd hevesebben verni, mikor elindulok, nem hogy még az órákon. Időnként, ha elég nagy a csend esküszöm, hogy hallom, ahogyan a fülemben lüktet a vér. Pedig nem változott semmi. Eddig is jártam iskolába, ahol még nagyobb gond is lehetett volna, mivel a tesi órákon szerzett sérüléseim nem tűntek vészesnek, mégis megesett, hogy eltörtem valamimet aztán mehettem a kórházba. Nekem fel se tűnt, csak az orvosnak. Igaz! Már megbeszéltük, hogy többet nem megyek, csak ha tényleg rosszul érzem magamat. Baklövés volt? Valószínűleg. Ha jobban belegondolok akkor a maguk módján hasznosak voltak a vizsgálatok, de elegem volt, hogy semmit nem tudnak nekem sem mondani. Most mégis úgy érzem, hogy tehetetlen vagyok. Hogy valóban, akárcsak egy picike mellélépés, ami nekem nem tűnik fel és kész vége ennyi volt a dalnak… Belegondolni is rossz az ilyenekbe.
1 hónap telt el, mikor egyik hétvégén elkezdtem rosszul érezni magamat. Csak akkor keltem fel, de érzetem, hogy szédülök és hányingerem van. Végül sikerült kisántikálnom a nappaliba. Apáékat kerestem, de helyette a bátyám nézett velem szembe. -Nem érzem magam túl jól. – A többi már igen egyszerű. Gyorsan elmentünk orvoshoz, onnan meg már a kórházba vittek. A végeredmény? Az első évemet kapásból ki kellett hagynom az egyetemen. Azt javasolták, hogy elsősorban arra koncentráljak, hogy elkerüljek minden stresszes tényezőt és megpróbáljak együtt élni a tudattal, hogy most, hogy nem járok rendszeresen orvoshoz, még nem fogok egyből meghalni és nem kell aggódnom az egészségem miatt. Elég sokszor unatkoztam otthon, így leginkább azzal kötöttem le magamat, hogy emlékeket idéztem fel.
***
-Mondtam már, hogy nem akarok kimenni!
-Nem ülhetsz egész nap a gép előtt.
-Akkor legalább nem sérülök meg. – Makacs egy gyerek voltam. Emlékszem szinte ki se akartam mozdulni a szobámból, mert úgysem volt senki, akivel játszhattam volna. Csak a testvérem. Mostohatestvérem. Mondtam volna neki valaha, hogy köszönöm? Hogy hálás vagyok, amiért megmentett a suliban és vigyázott rám? Hogy bár vér szerint nem vagyunk rokonok mégis a kisöccseként tekint rám? Hogy hiába szekálom a magasságával attól még szeretem? Nem tudom. Biztos odavetettem neki néhány „kösz”-t az évek alatt meg érzi, hogy a családomként tekintek rá, de vajon odafigyelek rá eléggé? Sose gondoltam volna, hogy amikor elmentünk apával nyaralni, akkor úgy jövünk el gyakorlatilag, hogy apa talált magának valakit, akit később elvesz feleségül, én meg kapok egy testvért. Nem, erről még álmodni sem mertem. Furcsa volt az elején. Nehezen beszéltem vele, mert idegen volt az egész helyzet, gondolom ő is hasonlóan érzett. De szerencsére összemelegedtünk. Most valahol hálásnak kéne lennem a sulis zaklatóimnak, mert miattuk találtunk egymásra. De igen, azóta is imádom, hiába marjuk egymást időnként, azt is inkább szeretetből tesszük. Ahogyan azt is, hogy néha megpróbálom rásózni a lányokra, hogy csak valaki vigye már el.
Meg ott az öcsém! Kimegyek én vele eleget játszani? Vagy egyáltalán jó testvér vagyok én? Vagyok annyira jó bátyus, mint az enyém? Vagy tényleg mást sem csinálok egész nap csak a számítógép előtt döglök és pötyögök. Ezt szeretem, erre tettem fel az életemet, de ott a család is, akikkel foglalkozni kéne. Pláne a legkisebbel, neki kéne a legtöbb figyelmet szentelnünk, nem?
Vagy a mostohaanyám, aki tényleg anyám helyett anyám volt. Nem elég, hogy apát ennyire szereti, de engem is elfogadott. Sose gondoltam volna, hogy tényleg valaha lesz egy „rendes” családunk, most mégis van. És ez neki is köszönhető. Áldom is az eget, hogy akkor elmentünk nyaralni és kellett nekünk a fordítás.
Na meg apa. A férfi, aki születésemtől kezdve aggódott értem, aki nem adta fel sose, hogy meggyógyulok, aki eltartott. Hányszor mondtam neki azt, hogy szeretem vagy öleltem meg? Mindig csak a fejéhez vágtam a keserű tényt, hogy beteg vagyok, gyógyíthatatlanul beteg és sose gondoltam arra, hogy neki talán ez a sok kezelés reményt ad, hogy teljes életet élhetek majd. És tessék most csak a frászt hoztam még rá is, meg mindenkire. Tényleg ennyire hálátlan gyerek vagyok? Valószínűleg ez adott a későbbiekben erőt, hogy másképp éljek. Hogy ne rettegjek a holnaptól, hogy élvezzem az életet és végre mosolyogjak akkor is, ha időnként nehéz. Nem törődtem többé azzal, hogy ki mit gondol rólam, vagy minek tartanak. Csak az számított, hogy azt lássák: „Boldog vagyok.” Mert tulajdonképpen, ha körbenézek, akkor valóban nem kell nekem ennél több. Nem mondom, lehetne egy-két fokkal jobb a helyzetem, de örüljünk, hogy élek szerintem azon alapján, amiket időnként csinálok. Ami természetesen semmi veszélyes!
A család szerint jót tett nekem az az egy év, amíg csak „pihentem” és ez valahol igaz. Bár sose fogom nekik ezt elmondani, amit itt most kifejtettem. Biztos, hogy nem, mert ha a szüleim aranyosnak is tartanák ezt, a testvéreim csak piszkálnának amiatt, hogy milyen nyálas gondolataim vannak már. Így is van mit az orrom alá dörgölniük, nem kell még egy dolog, köszönöm!
Dang Haneul
- Hozzászólások száma :5Age :27Join date :2021. Feb. 27.
Re: Dang Haneul
Gratulálunk, elfogadva!
Kedves Haneul!
Gratulálunk, a karakterlapodat elolvastam és kifogástalannak találtam! Minden szükséges információ megtalálható benne, ami a későbbiekben szükséges lehet!
Rendkívül szimpatikus, hogy egy egészen egyszerű átlagos koreai fiatalembernek lett beállítva a karakter - kezdve ugyebár a kinézetével -, majd folyamatosan derült ki, hogy mennyi mindenben egyedi. Elvégre attól még, hogy valami nem kirívó, még egyáltalán nem azt jelenti, hogy szürke is. Mindenkinek vannak hátrányosságai, a társadalom elég nagy százaléka szemüveges, de talán nagyobb hányada mondja el magáról, hogy szenved legalább egy betegségben. Ami Haneult illeti, ő nem is akármiben!
Már az első öt szóból leszűrhető volt, hogy micsoda szimpatikus és kellemes személyiség - természetesen iróniával. Én azt vallom, hogy ha valaki ezt gondolja, annak biztosan megvan az oka, viszont sosem szabad egy irányból megközelíteni ezt a dolgot, s ha mélyebbre ásunk, megismerjük az adott embert, akkor talán ésszerű magyarázatot kapunk, hogy miért tűnik olyannak, amilyen, márpedig Haneulnél teljes mértékben átérezhető, hogy mik hatottan ilyen módon rá.
Ahogy te is kiemelted, én is azt hallottam, hogy ez egy roppant súlyos betegség, pedig talán elsőre nem is tűnik annak. Hiszen ugyan miért lenne az rossz, ha az ember nem érez fájdalmat? A valóság viszont nem ilyen egyszerű, a fájdalomérzet nem véletlenül alakult ki a szervezetekben és minderre tökéletes szemléltetést kaphattunk általad a történeti részben!
Nagyon szépen felépített karaktert hoztál az oldalra, emelem képzeletbeli kalapomat, amiért a betegség hatásait ilyen szépen végigvezetted az időben, s bemutattad, hogy annak következményei milyen életstílusba kergették a karaktert, s lényegében milyen módon befolyásolta Haneult, hogy a jelenben aztán olyan jellemmel és olyan élettel bírjon, amit ismertettél velünk.
Miután kitöltöttél minden szükséges foglalót, nincs is más dolgod hátra, mint a partnerek megtalálása után belevetni magad a játékba! Probléma esetén nyugodtan keresd a staff tagokat, akik igyekeznek neked mihamarabb segítséget nyújtani! Kellemes időtöltést kívánunk nálunk!
Gratulálunk, a karakterlapodat elolvastam és kifogástalannak találtam! Minden szükséges információ megtalálható benne, ami a későbbiekben szükséges lehet!
Rendkívül szimpatikus, hogy egy egészen egyszerű átlagos koreai fiatalembernek lett beállítva a karakter - kezdve ugyebár a kinézetével -, majd folyamatosan derült ki, hogy mennyi mindenben egyedi. Elvégre attól még, hogy valami nem kirívó, még egyáltalán nem azt jelenti, hogy szürke is. Mindenkinek vannak hátrányosságai, a társadalom elég nagy százaléka szemüveges, de talán nagyobb hányada mondja el magáról, hogy szenved legalább egy betegségben. Ami Haneult illeti, ő nem is akármiben!
Már az első öt szóból leszűrhető volt, hogy micsoda szimpatikus és kellemes személyiség - természetesen iróniával. Én azt vallom, hogy ha valaki ezt gondolja, annak biztosan megvan az oka, viszont sosem szabad egy irányból megközelíteni ezt a dolgot, s ha mélyebbre ásunk, megismerjük az adott embert, akkor talán ésszerű magyarázatot kapunk, hogy miért tűnik olyannak, amilyen, márpedig Haneulnél teljes mértékben átérezhető, hogy mik hatottan ilyen módon rá.
Ahogy te is kiemelted, én is azt hallottam, hogy ez egy roppant súlyos betegség, pedig talán elsőre nem is tűnik annak. Hiszen ugyan miért lenne az rossz, ha az ember nem érez fájdalmat? A valóság viszont nem ilyen egyszerű, a fájdalomérzet nem véletlenül alakult ki a szervezetekben és minderre tökéletes szemléltetést kaphattunk általad a történeti részben!
Nagyon szépen felépített karaktert hoztál az oldalra, emelem képzeletbeli kalapomat, amiért a betegség hatásait ilyen szépen végigvezetted az időben, s bemutattad, hogy annak következményei milyen életstílusba kergették a karaktert, s lényegében milyen módon befolyásolta Haneult, hogy a jelenben aztán olyan jellemmel és olyan élettel bírjon, amit ismertettél velünk.
Miután kitöltöttél minden szükséges foglalót, nincs is más dolgod hátra, mint a partnerek megtalálása után belevetni magad a játékba! Probléma esetén nyugodtan keresd a staff tagokat, akik igyekeznek neked mihamarabb segítséget nyújtani! Kellemes időtöltést kívánunk nálunk!
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|
Pént. Márc. 04, 2022 7:26 pm by Jung Hwayun
» Avatarfoglaló
Csüt. Márc. 03, 2022 12:02 am by Jung Hwayun
» Névfoglaló
Szer. Márc. 02, 2022 11:57 pm by Jung Hwayun
» Jung Hwayun
Szer. Márc. 02, 2022 10:01 pm by Jeason Jensen
» Elkészültem!
Szer. Márc. 02, 2022 7:32 pm by Jung Hwayun
» Wang Sarah
Vas. Okt. 10, 2021 10:03 pm by Wang Sarah
» Choi Sung-Hyun
Vas. Okt. 03, 2021 10:55 pm by Kim Eun Bi
» Fujisaki Hana
Vas. Okt. 03, 2021 9:40 pm by Kim Eun Bi
» Kim Eun Bi
Hétf. Szept. 20, 2021 7:17 pm by Kim Eun Bi