Park Shi Jin
1 / 1 oldal • Megosztás
Park Shi Jin
Park Shi Jin
Egy CUBE Entertainment dolgozó jegyzeteiből:
Park Shi Jin (15 éves):
- Magasság: 186 centiméter (Reméljük már nem fog nőni… Ha mégis, életre kel a CUBE-ban az Attack on Titan.)
- Súly: 58 kg (Túl sovány, evett ez a gyerek rendesen? Elsőként kis zsírt kell rátuszkolnunk, hogy elérje az egészséges szintet, aztán a későbbiekben
- Haj: Fekete (Eddig ez a legjobb rajta. Kár, hogy olyan, mintha egy szomorúfűz nőtt volna ki a fejéből, nem elég rendezett. A hosszát a későbbiekben meghagyhatjuk, mert tökéletesen keretezi a kissé hosszúkás, mégis kerek arcát, egyszerűen fodrász székbe kell ültetni, hogy a haj állagát javítsa.)
- Szem: Barna (Szinte fekete! Nagyon tetszik, imádni való lelkesedés van benne! A mosolya pedig hasonlóan magával ragadó, így ha a szája nem, de a szeme mindig vigyorog.)
- Becenév: Jini (Meg kell hagyni, nem túl kreatív…)
- Öltözködés: Bevallása szerint a ruházata lezser, szívesen hord bármilyen ruhadarabot, amit a szekrényében talál. Amit ő lezsernek mondott, én azt szimplán lepukkantnak, ódivatúnak. Mondjuk szerintem tudnánk vele mit kezdeni… ha úgyis örömmel visel mindent, adhatunk rá csőnadrágot, hogy előnyére fordítsuk a kvázi hátrányát. Ezt viszont kompenzálhatjuk „plus size” felső ruházattal, legyen az ing, pulóver, póló. Ugyanakkor az alkatára illő darabokkal is tudjuk ékesíteni a ruhatárát. Igen, abszolút ki tudjuk belőle hozni a maximumot! Nem ronda gyerek, még jól is fog neki állni.
- Egyéb: Azt mondta, nem kifejezetten rajong a kiegészítőkért, noha nem is igazán viselt még. Szeretnék rajta látni gyűrűket, karkötőket, órákat, nyakláncokat, hogy beigazolódjon az állítása.
Személyes találkozásból való tapasztalatok:
Csupa szív, iszonyat aranyos kisfiú! Túlteng benne a lelkesedés, a világra való gyermeteg rácsodálkozás, hiszen ahogy mondta is, ez előtt nem igazán volt lehetősége a fővárosba látogatni, csak a felvétel reményében érkezett, és akkor is célirányosan a CUBE-ba. Mikor az életéről kellett beszélnie, feltűnővé vált, hogy milyen energiabomba, nagyon hiperaktív. A sanyarú sorsa ellenében nem tért ki arra, hogy milyen rossz volt a gyerekkora, csakis a pozitívumokat emelte ki, tehát mindenekelőtt nála optimistább emberrel nem volt lehetőségem találkozni. Nem akaratos, hiszen szülei soha nem engedhették meg maguknak, hogy játékokat vegyenek neki, így ennek fényében azt mondta, hogy nem kívánja görcsösen, hogy bejusson a trainee képzésre, de nagyon örülne, ha valóra válhatna az álma, hiszen nagyon szeret énekelni. Segítőkész, elvégre egész kiskora óta segédkezik az otthoni háztartásban, sokszor vállalt diákmunkát, hogy a családnak legyen egy kis plusz bevétele. Látszik rajta, hogy okos, értelmes fiú, noha néhány évet halasztani kellett az iskolában, mikor pénz reményében földeken dolgozott… Azonban a gyermekiségét nem veszítette el, kifejezetten energikus, ha úgy vesszük, kicsit ügyetlen. Utalok ezzel arra, hogy a meghallgatáson nem egyszer mutatta be az esés-kelésbe fektetett energiáját és tehetségét. Akár még a saját lábában is képes megbotlani, hát ilyet még nem éltünk! Nagyon szereti és kívánja is a társaságot, hiszen nagy létszámú családból jött, örül, hogyha buzgó a jelenlét körülötte. Fontos számára az őszinteség, ezért azt se hallgatta el előlünk, hogy volt, hogy lopás címszó alatt megdézsmálta a terményt, hogy legyen mit ennie a családjának. Többünk fél, hogy benne van a lopásra való hajlam, de meggyőződésem, hogy többet nem tenne ilyet! Imádja a zenét már kiskora óta, hiszen nagypapája fiatal korában a szakma elismert tagja volt, viszont túl hamar leáldozott a csillaga. Mindig ő énekelt neki, játszott a kopottas gitárján, ezáltal került közelebb a zenéhez, és elhatározta, hogy követni fogja az útját. Már csak azért is, mert a jövendőbeli fizetéséből szeretné támogatni a családját, és rendszeres adományokkal támogatni a szegény gyerekek és családjuk szervezetét.
Trainee képzésre való jelentkezése:
2017: Hat év távlatában kijelenthetjük, hogy Shi Jin külső megjelenésére tett kívánalmainkat teljesítette, férfias megjelenéssel bír, noha az edzést még nem műveli teljes gőzzel. Szoros, testvéri kapocs alakult ki közte és a bandatagok között, főleg Hwannal ápol közeli viszonyt. Személyisége tekintetében megbizonyosodtunk róla, hogy az alábbiak csak tovább erősödtek a csapatával való kapcsolata alatt:
- hiperaktivitás;
- energikusság;
- a maknae szerep értelmében aranyosan gyermeki;
- továbbra is ügyetlen, még mindig esdekel, jobbára is a saját lábában;
- véghezvitte a célját, több szervezetet is támogat a pénzéből, valamint neki köszönhetően már a családja is jó körülmények között él.
Hasznos információk
Státusz: Normál karakter |
Művésznév: Jini |
Születési hely és idő: 1993. február 27.; Dél-Korea, Kjerjong |
Play by: Lee Jung Shin |
Foglalkozás: Idol, zenész |
Tagság kezdete: 2011 |
Cég/Entertainment: CUBE |
Bandán, csoporton belüli rang: Maknae, bass guitar, vocalist, rapper |
Életem egyik darabkája
Mezítelen lábam alatt pattogzott a kő, utánam szállt a meleg évszaknak köszönhetően felrepedezett út pora. Széles vigyorom okán szinte éreztem, hogy pufók pofazacskóim lobognak a szélben, mint ahogy a kutyák szájának lebenyei hullámoznak, mikor kidugják a fejüket a menetszélbe. Néhány kósza hajszál a szemembe került, bár jobbára a verejtékező homlokomra tapadtak, így az amúgy is töviről-hegyire ismert útszakaszt könnyedén tudtam birtokomba venni.
Erősen szorítottam a rakományomat: egy nagy vászonzsák tele friss zöldségekkel, gyümölcsökkel. Jó néhányuk épp akkor lett kihúzva a földből, esetleg az akkor lepottyant, nem túlzottan ütődött almák is jogos helyüket találták meg a zsák aljában, bár félő volt, hogy a futás következtében a hátamnak csapódó étel már egy különleges íz világban gazdag turmixot fog képezni. Bár én nem bántam volna, annak is bőven van tápanyagértéke.
Mi okom volt a futásra? A mai napig megmosolygom.
A kevés fizetésből, melyet akkoriban kaptam nem volt lehetőségem kellő étellel szolgálni a családnak. Gyakran megdézsmáltam az öreg Min Hwa asszonyság termését, de csakis a jó ügyünk érdekében. Csak akkor pont nem jött össze, hogy olyan módon tudjak szabadulni a zsákmánnyal, hogy ő azt ne vegye észre. Bár már öreg volt, közelebb a nyolcvanhoz, mint a hetvenhez, mégis rohant utánam, nagyon rázva a sétabotját, erőteljesen szentségelve.
- Omona! Omona! –kiabált rám a biztos távolból, bár még mindig nagy erőkkel rohant utánam. Nem tudom, hogy a szitkozódása volt hangosabb, vagy a protéziseinek csattogása. – Fogják el! Fogják el azt a lopós pokolfajzatot, ha én mondom! –és valóban, ő mondta, de mindenki csak elállt az utamból, több biztató vigyorral is szembesültem. Mind tudták, hogy a vén Min Hwa egy zsarnok, aki túl sok munkát oszt ki túl kevés pénzért, valamint a Park család, bár a város szegény részében éltünk, nagy hírnévnek örvendhetett. Talán nagyapám által, talán a mindenben segédkező anyámnak köszönhetően, de mindenki ismert minket, szabályszerűen szerettek bennünket és kívánták a társaságunkat. Ki tudja, lehet Park családi sajátosság.
- Fuss haza kis szaros! Mondd el anyádnak, hogy milyen megátalkodott lopós fia van! –éreztem, hogy egyre inkább lemarad a vénasszony, a távolodó hangjából pedig megítéltem, hogy már nem lohol a nyomomban. – Ne is lássalak többet, holnap már ne gyere dolgozni! –ez volt az utolsó hozzám intézett mondata… egy héttel később elvitte a szívroham.
Boldogan futottam be a lerobbant házunk ajtaján, egyenest a hátsó udvar felé igyekeztem, ahol tudtam, hogy anyám éppen fejti a borsót, amit nem régiben kaptunk „ajándékba” a „kedves” Min Hwa asszonyságtól. Mellette üldögéltek nálamnál fiatalabb és idősebb testvéreim is, a másik sarokban apukám tartott értekezést nagyapámmal, míg a recsegő rádióadót hallgatták. Nagymamám sajnos már nem volt köztünk…
- Mit csináltál, Park Shi Jin? Az egész kerület a nagylelkű Min Hwa asszony kiabálásától volt hangos! –anyám megtörölte vizes kezét kötényében, majd átlépve a borsóhalmon lépett elém, hogy dolgos ujjaival közrefogja arcomat. – Megint rossz fát tettél a tűzre? –résnyire szűkített szemeiben némileg bujkált jó kedélyének halovány szikrája. Mindig is mosolygós nő volt, a körzetünk népe minduntalan azt mondta rám: tiszta anyja.
- Hoztam gyümölcsöt és zöldséget is a nénitől, de… -lába elé ejtettem a megrakodott zsákot, majd bűnbánóan pillantottam fel rá. Nem éreztem szomorúságot annak kapcsán, hogy ott kell hagynom a munkáltatómat, csak azért szorult gombóc a torkomba, mert megint csalódást okoztam a családomnak, megint nem lesz mit ennünk. - …holnaptól nem mehetek dolgozni.
- Ugyan miért nem, fiam? –harsant fel apám mély, érces hangja. Ezúttal felé fordulva néztem végig rajta. Mint mindig, keze amputált lábának csonkját simította…
- Tudjátok, mindig mondtam, hogy milyen kedves a Min Hwa néni, hogy nem csak pénzzel, de étellel is támogatja a családot… -zavartan vakargattam a tarkómat, mint mindig, ha ideges voltam, egyik lábamról a másikra helyeztem a súlyomat. – Hát, az igazság az, hogy az nem adomány volt. Loptam őket… sokszor ügyeltem arra, hogy rossz minőségűt hozzak el, de felbátorodván azon, hogy nem vette észre, mostanában többet hoztam a jól érettekből, és… -nem értem a mondandóm végére. Anyám addig szeretgető tenyere csattant az arcomon. Ennyi elég is volt a megbánásra, majd a későbbi hallgatásra. Ezt követően némán ültem a lába mellett és fejtettem a borsót…
2008, CUBE Entertainment:
Izgatottan, ingem anyagát morzsolva ültem az addig soha nem tapasztalt kényelmű széken, lábaim is hasonló ideges táncot lejtettek, mint az ujjaim. Még most is emlékszem az amúgy fehér ing sárgás árnyalatára, amit az éveknek köszönhetett, valamint arra, hogy hosszában kifejezetten rövid, azonban teljes mértékben buggyos volt, szabályszerűen eltűntem a rám aggatott ruhadarabban. Apám az érettségi bankettjén viselte ezt, ez volt a házunk egyetlen elegáns ingje, amit magamra tudtam ölteni annak érdekében, hogy ne a kopott, már több helyen szakadásnak, foszlásnak indult, amúgy nagyon szeretett pólómban üljek be az ország negyedik legnagyobb zenei cégéhez. Göncömet sajnálatosan még így is kifogásolták, megjelenésem alkalmával érzékeltem a lesújtó tekinteteket, amiket hol nekem, hol egymással felvéve a szemkontaktust érzékeltettek. Szégyelltem magamat, lelkesedésem mégse hagyott el. Bíztam abban, hogy, mint mindenki másnak, úgy nekem is van lehetőségem arra, hogy kövessem az álmaimat. Nem mondom, hogy megérdemelten ültem ott, hiszen tanulmányaimat elég hézagosan folytattam, nem tettem annak érdekében, hogy egy ilyen pompában úszó épület falai közt döngessem lábammal a földet. Mégis ott voltam, a mellettem elzárt irodában értekeztek arról, hogy vajon mit is kezdjenek velem… szerettem volna beszélgetni valakivel, aki elvonja a figyelmemet, de annyi pénzünk nem volt, hogy még valaki velem tudjon jönni. Tizenöt évesen egyedül jártam Szöulban, segítségemet csak azoktól remélhettem, akik hajlamosak voltak megállni velem megbeszélni, hogy vajon jó úton haladok-e. Azzal viszont tisztában voltam, hogy ha nem is mellettem, de otthon mindenki egy emberként reménykedik a legjobbakban.
Igazából nem akartam elmenni… nem is beszélhetek esélytelenek nyugalmáról, hiszen nyugodt soha nem voltam a témát illetően. Mivel nem tanult volt a tehetségem, nem dédelgettem hiú reményeket, így csak a rádió kapcsán, gyakran eltátott szájjal, csodálkozva hallgattam a rádióállomásokon lejátszott idol bandák zenéit. Sokszor már magam is együtt énekeltem velük. A hangom képzésével nagyapám foglalkozott, gitáron viszont csak az alapokig jutottunk, mert az egészégi állapota rohamos romlásnak indult…
Nyílt az ajtó, egy kedves hölgy tűnt fel az ajtóban, dossziéjával a kezében. Eleinte ő is rosszallóan méregetett, mostanra azonban barátságos görbület ékesítette ajkait. Sokkal barátságosabb és biztatóbb volt, már csak a feszültség egy kis elenyésző része tépázta idegeimet, mikor beléptem mellette az ítélőbíróság elé.
- Ott állj meg, kérlek –szólt hozzám az asztal közepén ülő férfi, kezével is jelezve, hogy pontosan mire is gondolt. – Park Shi Jin, ugye? –tekintete folyamatosan váltakozott közöttem és a felemelt papírlap között.
- I… igen, Uram –hiába voltam már a mutálás fázisában, a hangom idegenül magasnak és reszketegnek hatott még számomra is. Az igazgatóság egy emberként tette le a tollát, csak egy nem: aki középen ülve, túlzott szigorral méregetett.
- A meghallgatásod után zsűrink döntött –kezdett bele monológjába. Életem leghosszabb másodpercei következtek: nyakam peremén gördültek le a halántékomon serkent izzadtságcseppek, a kikeményített gallérom szívta magába az idegességem megtestesítőjét. Ujjaim feszülten simították a lábamon lötyögő vászonnadrág anyagát.
- A hangodat nem találtuk elég megfelelőnek ahhoz, hogy a CUBE Entertainment énekesi képzésben részesítsen téged –ahogy ezt kimondta, éreztem, hogy lábaim megremegnek, szinte az erő is kiszállt belőlük. Csupán a csodával határos volt, hogy mégis talpon maradtam. – Azonban különleges személyiségnek találtunk, olyannak, aki méltó lenen ahhoz, hogy képviselje a cégünket. Mondd fiú, tudsz valamilyen hangszeren játszani? –összekulcsolta kezeit mellkasa előtt, pöffeszkedő tartással dőlt hátra a székében. Felcsillanó mosollyal nyugtáztam a kérdését.
- Igen, nagypapámmal megkezdtük a gitározásban való oktatásomat, és nagy örömömet lelem benne.
- És gondolkoztál már a szakosodásban? Tudod, elektromos, basszus… -rá se hederítettem a fennkölt, lekezelő modorára, hiszen elégedettségem egyre nagyobb méreteket öltött.
- A basszusgitárral tudnám elképzelni a jövőmet.
2017, Yoo-Park lakás:
Két típusa van az embereknek: akik meghallva az ébresztőt továbbsodorják azt a szundira, hogy az ötödik öt perc után megtépázottan pillantsanak fel a párnából. Valamint azok, akiknek már az első hangra felpattan a szemük, és kiegyensúlyozott, boldog mosollyal ülnek fel az ágyban, nyújtózkodva egy nagyot…
Hosszú, sokak által sáskacsápoknak titulált karjaim a magasba emelkednek, érzem, ahogy nyúlik a hátizmom. Meggörnyedve, elégedettségtől mámoros vigyorral pillantok körbe a természetes fényárban úszó szobámban, hogy nyammogva egy kicsit a számban felgyűlt nyálon talpaimat a cidri padlóra helyezzem. Egy utolsó pillantást vetek az órára… fél hat. Embertelen, de az ébredési szokásaimat a túl korai ébresztő se tudja meghiúsítani.
A lábaimon körbeforgó pizsamanadrág szárán taposva lelem meg utamat az ajtó felé, amit feltárva magam előtt egész hatásos belépővel érkezek a nappaliba: konkrétan hason csúszva, úgy, hogy az égnek meredő hátsómat csak az alsónadrágom takarja a kíváncsi szemek elől… mindig mondják, hogy vegyek méretben hozzám passzoló pizsamát. Soha nem fogadom meg a tanácsot, ahogy azt a mellékelt ábra is mutatja. Hát csoda, hogy mindig fel kell cuppantanom a képemet a parkettáról? Nem, nem az… már ez rutinból működik, így a lerendezett girnyózásomat követően, mely folyamat során visszarángattam magamra a gatyát lódulok neki immáron másodjára az utamnak. Nem szegi kedvemet a padlóval köttetett szorosabb ismertség: az itt töltött éveim alatt már kebelbarátommá fogadtam a talajnak azt a részét.
Fütyörészve, szökellve jutok el a konyháig. Elsőként kapcsolom be a rádiót, hogy halk morajlás közepette főzzem le Hwan kávéját, miközben a magamnak kitöltött fél bögre tej a mikróban melegszik. A reggeli metódusban csak a felkelés időpontja szokott változni, a szokások állandóak: elkészítem Hwan-hyungnak a tökéletes kávét, magamnak a kellően –értsd: nagyon- édes, tejszínhabos, mályvacukros, fahéjjal behintett kakaót, hogy ezekkel felszerelkezve kíséreljem meg a lehetetlent…
Felkelteni Hwan-t.
Vigyázó léptekkel indulok meg a hálószobájának ajtaja felé, hiszen nem hiányzik nekem, hogy a forró italokkal újból kielégítsem szeretet iránti éhségemet a padlóval. Ördögi vigyorral lököm ki magam előtt a fát, egyáltalán nem ügyelve arra, hogy eme művelet halk legyen, majd az ágya mellett ülök le törökülésben a földre.
- Jóóó reggelt, Hwaaan! –kiáltom amolyan istenes hangerővel, mellkasom elé emelve a bögréjét. – Hoztam kávééét! –és ezzel kontrázok… az életemmel játszok…
Vendég
Re: Park Shi Jin
Gratulálunk, elfogadva!
Na szia, te imádnivaló, kis cukorfüggő!*_*
Először is, kezdjük ott, hogy már a pb-vel kilóra megvettél, ahogyan a drága kis csapattársad is, és készülj fel rá, hogy Yang Do Hyun legjobb barátjaként fogod tovább tengetni a mindennapjaidat, ha már Hwant apádnak nézed, és rajta lógsz egész nap. Ami a külső leírásodat illeti, hát... Szerintem te már így is maga vagy az Attack on Titan, de az nem baj, mert imádjuk az Attack on Titant.*-* Tökéletesen átadtad a pb mindennemű külső jegyét, és a hosszú hajacskád az nekem megint egy plusz pont volt, de ezt már amúgy is tudod. *_* A jellemleírás viszont teljesen elvarázsolt. Több ilyen ember kéne a világba, és több ilyen karaktert szeretnék jómagam is olvasni/írni. Egy olyan személyiséget sikerült létrehoznod, aki minden rosszban meglát valami jót, és pont ez az, ami miatt annyira imádnivaló lesz. Nem számít, hogy sanyarú sorsa volt, ő ennek ellenére vidám, szórakoztató személyiség, ami annyit jelent, hogy nem rekedt meg egy szinten, ami hozzá nem méltó, hanem túllendült a holtponton, átértékelte a sorsát, elfogadta, de nem kesergett a továbbiakban a dolgokon. Tudod, hogy ha több ilyen ember lenne, akkor egy jobb világban élnénk, ugye? Szóval mondhatni első látásra, olvasásra sikerült elérned, hogy beleszerelmesedjek ebbe a kis csodába. Komolyan, hogy lehet valaki ennyire aranyos, és gyermeki? Az esdeklésedről nem is beszélve, egyszerűen imádnivaló, ahogy elképzelem a nyakigláb Shi Jint, aki a válogatóra besétálva hasraesik a saját lábában. *o*
A történeted megint csak elvarázsolt, ugyanis annyira életszerű, és értékekkel teli kis szösszenetet hoztál össze nekünk, hogy csak ámultam rajta. Komolyan, hogy lehet valaki ennyire jólelkű? És hogy lehet valaki ennyire fantasztikus, mint Te, hogy a jólelkűség árnyoldalára, a becsület hiányára mutass rá egyszerre? Merem állítani, hogy már csak az előtörténet első kis részében olyan tanító jelleg figyelhető meg, hogy minimum egy koreai drámát lehetne belőle forgatni, és emberek millióinak a szeme elé tárni.
Aztán a második részben már egy picit jobban álló szénával láthattunk, amiben végül felvételt nyertél a céghez, én pedig ebben is felfedeztem némi ösztönző jelleget: nem számít honnan jöttél, ki vagy, ha keményen dolgozol, akkor elérheted a célod. Őszintén nagyon örülök, hogy a karaktered ezen a vonalon mozog, és ennyire érzed, tovább tudod fejleszteni, és vinni a jellemét, ugyanis már ez a két rész is megmutatta, hogy neked ez is remekül megy.
Az utolsó szösszeneten pedig ismét sikerült egy jót nevetnem, az egész helyzet annyira komikus, de mégis szerethető, hogy azt el sem tudom mondani neked. Egy biztos: Hwan meg van áldva veled. Azért vigyázz, hogy ne törd össze magad idő előtt, mert akkor hogyan fogunk szeretgetni? Ezért neked nem is mondom, hogy fuss, szóval szépen lassan sétálj el – még véletlenül sem a pizsamanadrágban – az avatarfogalóig, vésd be magad oda, és had olvassam tovább, ahogyan a mackót próbálod felkelteni. *_*
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|
Pént. Márc. 04, 2022 7:26 pm by Jung Hwayun
» Avatarfoglaló
Csüt. Márc. 03, 2022 12:02 am by Jung Hwayun
» Névfoglaló
Szer. Márc. 02, 2022 11:57 pm by Jung Hwayun
» Jung Hwayun
Szer. Márc. 02, 2022 10:01 pm by Jeason Jensen
» Elkészültem!
Szer. Márc. 02, 2022 7:32 pm by Jung Hwayun
» Wang Sarah
Vas. Okt. 10, 2021 10:03 pm by Wang Sarah
» Choi Sung-Hyun
Vas. Okt. 03, 2021 10:55 pm by Kim Eun Bi
» Fujisaki Hana
Vas. Okt. 03, 2021 9:40 pm by Kim Eun Bi
» Kim Eun Bi
Hétf. Szept. 20, 2021 7:17 pm by Kim Eun Bi