Gabriel Park
1 / 1 oldal • Megosztás
Gabriel Park
Gabriel Park
Ilyennek látják a külsőmet
Látod a fiút, akinek a szurokfekete tincseibe kapkod a szél, és a cseresznyefavirág előtt állva tanulmányozza azoknak a gyönyörű rózsaszínbe hajló szirmait? Igen, a fiút, aki nagyjából 178 centi magas, és vékony alkatú, nem mondható túl izmosnak, inkább a kamaszkori gizdasággal bír a teste. Ez persze mit sem von le az amúgy szinte szoborszerű szépségéből, amit a hibátlan, tejfehér bőre is csak tovább erősít. Mert ő pontosan ilyen. Szoborszerű, állandó, és gyönyörű akárcsak a cseresznyefavirág rózsaszínbe hajló szirmai. Bőre puhasága vetekszik a finom kis növény, törékeny virágzatáéval, sőt mondhatni a növény irigykedve csodálja a fiút. Habár emberünk arcán nem ül mosoly, minden porcikája mégis kineveti a vele szemben álló, vén fát. Hogy miért? Talán épp a szoborszerűség miatt. Sokkal szilárdabban áll a talajon, mint a gyökerét földbe vető, mondhatni örök túlélő. Sokkal magabiztosabb és hűvösebb a kisugárzása. Pont ez kreál a fiú köré egyfajta rémisztő aurát is... Olyan, akár egy porcelánbaba. Ez a legjobb szó rá. A haja legalább annyira sűrű, ajkai telt, rózsabimbóra emlékeztető kis cseppekként terülnek el az arcán, és húzódnak eszméletlenül gúnyos mosolyra. Fekete tóra emlékeztető lélektükrei pont elég mélyek ahhoz, hogy könnyedén megfulladj bennük. Pont ezért vigyázz magadra, és soha ne nézz közvetlenül a szemébe, mert azok az üres, érzelemmentes pillantások alapvetően hipnotizálni tudják az embert. Inkább csendesen, hátulról közelítsd meg, mint a zsákmányoló vadállat a prédáját, de ne felejtsd: a természet bármikor felülírhatja törvényeit, és fordulhat a kocka... Szóval csak figyeld az éppen kapucnis pulcsiba bújtatott hátát, a szakadt farmerét, a kopott deszkás cipőt... Vagy éppen az iskolai egyenruhát, a kócos gubancot a feje tetején... De sosem nézhetsz a szemébe!
Ilyennek tartanak
Elkövetted a hibát? Megkerested a tekintetét? Akkor minden bizonnyal megijesztett. Rémülten hőköltél hátra, amikor semmi kedveset nem találtál benne, csak egy érzelemmentes maszkot, ami arra kötelezi a környezetét, hogy elfordítsa a tekintetét róla. Elég jó a farkasszemezésben, ami egyértelműen a kitartását bizonyítja. Az sem érdekelné, hogy ha a szemei kifolynának a helyükről, akkor is folytatná a harcot, amíg a másik nem veszítene. Egyrészről ez élteti, képezi a jellemének legfontosabb összetevőjét: a versenyszellem. Mindig mindenből habos tortát akart, mindig a legszebb tulipánokra vágyott, egész életében a legmodernebb ruhákat hordta. Versenyzik a világgal, de nem érdekli az, ha másokon végiggyalogolva kell megtennie a megfelelő lépéseket. Nem fél hazudni, mondván, hogy az igazság elhallgatása nem bűn. Viszont ez nem jelenti azt, hogy rossz ember, csupán csak magányos és elkeseredett. Gabriel lesírja a csillagokat az égről éjjel, nappal pedig visszaveszi a maszkját. Nem vagdossa magát, nem vezekel, csak él. Nem depressziós, de szomorú. Mosolya általában gúnyos, sosem őszinte. Az embereket nagyrészt csak lehordja, kineveti, és bántja, de nem utálja őket. Úgy gondolja, hogy mindenkinek van egy tökéletes társa, csak meg kell találnia. Ha ő valakiben nem látja a társát, akkor hajlamos azt tönkretenni. Mindez a fiúnak őrjítő bűntudatot és lelkiismeret-furdalást okoz, de ebből nem mutat ki egyetlen kis darabot sem a világnak. Az elméje ép, de a szíve darabokban van, holott képes a hatalmas szeretetre, és igényli is azt. Nem hiszi, hogy az élete enélkül teljes lenne, egyszerűen csak túlságosan szomorú ahhoz, hogy közeledjen mások felé. Gabriel magányos, agresszív fiú, aki teljes szívből harcol az ellen, amire vágyik. Ellentmondásos gondolatok ötvözik elméje legmélyebb bugyrait. Ennek a fiúnak nincs semmi baja azon kívül, hogy tinédzser, és az ember ilyenkor szenved a legtöbbet. Park Gi Nam másképp éli meg az életét tinédzserként, mint a többi átlagos gyerek. Nincs vele semmi baj... Csak más. Ő maga az ellentmondás, a férfi testbe zárt lélek szárnyalásának képe. Mindent ezerszer erősebben érez, mint kortársai, legyen szó fájdalomról, örömről, vagy bánatról. Ő érzékeny, így könnyen megtörik a lelkét, könnyen kifordul magából, könnyen agresszívvé válik és keveredik bajba. Ő nem több, egy elkeseredett tinédzsernél, aki képtelen feldolgozni azt, hogy nem az ő problémája a legnagyobb a világon.„Nehéz bírni a fiúval. Folyton bajt kever, dohányzáson kapják, ő pedig csak vigyorogva szól vissza a tanároknak. Egyértelműen problémák vannak a magatartásával, de a jegyei kiválóak, ahogy a sport és versenyeredményei is”
„Gabriel egy nagyon csendes, könnyen magába forduló fiú. Sosem tudni, hogy pontosan mi jár a fejében, még naplót is ír, órán a füzetébe rajzolgat, verseket talál ki, amiket papírra vet. Az utóbbi két elfoglaltságban nem túl tehetséges, de ennek ellenére folyton csinálja”
„Gyenge és alacsony fiú volt, ami miatt rengeteget bántották. Sokszor nyomták az idősebb fiúk a fejét a vécébe, és vették el a pénzét. Ennek ellenére mindig mosolygott, és tündéri kisfiú volt.”
„Egy nap ő lett az erősebb és ugyanazt tette másokkal, amit régen vele. Sosem sajnálta magát, amiért zaklatták, de végül ő is csak egy lett a gusztustalan mocskok közül, akik a gyengébbeket bántják.”
„A lányokkal mindig kedves volt. Amikor megkérdeztem tőle, hogy velem miért bánik jól akkor azt felelte, hogy csak úgy megérdemlem. Ezek után tudtam, hogy felesleges firtatni, mert a fiú tele van titkokkal, és nem fogja elmondani őket.”
„Itthon mindig kifogástalan volt a viselkedése. Nem tudtam elhinni, hogy a fiam dohányzik, vagy véresre verné az osztálytársait, az én pici kisfiam ilyet sosem tenne.”
„Forgószél volt a beceneve, mert akár négy emberrel is megküzdött és amíg tombolt benne az indulat, addig képes volt verni valakit.”
„Amikor elmentem a szobája előtt, hallottam a sírását. Azt hittem, hogy már elvesztette az érzéseit és megbolondult.”
„Igazából ő egy kedves fiú a maga módján. Aki a szavai mögé lát az képes észrevenni, a hangjának puha rezgését, a simogató orgánumát, és azt, hogy nem feltétlenül csak rosszat mond az embernek. Minden szavában ott van a lelki tisztaság és a világ legkedvesebb fiújának képe.”
„Egyszer láttam a teljes mosolyát. Az arca felragyogott tőle, és hihetetlenül édesnek tűnt arra a pillanatra.”
„Azt hiszem, hogy őt sosem leszek képes megérteni. Nem mondanám gonosznak, de rendes fiúnak sem. Valahol elakadt az éterben a lelki fejlődése, és szerintem ő maga sem tudja, hogy kicsoda.”
Hasznos információk
Státusz:normál karakter |
Becenév: apának Gi Nam, anyának Gin, mindenki másnak Gabriel vagy Gaby (Nico) |
Születési hely és idő: Washington DC, USA, 1999. június 20. |
Play by: Yamazaki Kento |
Csoport: Gimnazista |
Iskola neve: Seungri High School |
Lakhatóság:Kollégium |
Szak vagy irányultság:- |
Évfolyam: 11. évfolyam |
Életem egyik darabkája
De ki hozza haza a jó jegyeket? Ki gitározik? Ki írja a verseket? Ezt nem volt nehéz elosztanom. Egyértelműen Park Gi Nam személyéhez fűződik a tanulás. „Gi Nam kérem az ellenőrződet!” – hangzott a parancsszó minden alkalommal édesapám szájából, én pedig engedelmesen nyújtottam át neki a füzetet, amire annyira büszke voltam. Park Gi Namnak számítanak a jegyek. Fontos volt, hogy az apja elismerően ejtse ki a nevét.
Park Gin gitározik. Mivel Park Gin édesanyja zongoratanár. Egyértelmű, hogy innen származhat a zene iránti szeretet. Nem beszélve arról, hogy Ginnek mennyire szép az énekhangja, sokan azt mondják, hogy madárcsicsergésnél is gyönyörűbb.
A versek Gabriel Park művei. Azé a fiúé, aki teljesen átlátja a helyzetet. Aki a legjobban szenved. Akinek a legjobban fáj. Aki tökéletesen látja a hibáit, de nem tud rajta változtatni. Mert mi van, ha olyat változtatok meg, amit nem szeretnék? Mi van akkor, ha végül magamat vágom sutba? Ha megőrülök? Melyik lényemnek van bűntudata? Melyik az agresszív? És én most egyáltalán ki vagyok? Park Gi Nam, Park Gin, vagy Gabriel Park? Most is, akár csak csöpp gyermekként, csak kapkodom a fejem a három papír között, amire öntudatlan állapotban véstem fel a neveket. Melyik vagyok? Melyik nem tartozik hozzám? A gondolataim száguldottak, a fejemben, én pedig hirtelen szédülni kezdtem, a halántékomba őrjítő fájdalom hasított, a füleim elviselhetetlenül zúgtak. Egyszerre éreztem a hideget és a meleget, az égető érzést, és a reszketést. Forgott velem a világ, magam köré kivetítve minden emlékemet, amik három csoportba osztódtak: Park Gi Nam, Park Gin és Gabriel Park. Ezek a fotókra emlékeztető mozgóképként ugráló, színes egyvelegbe olvadó emlékek érték el a hatást, amitől végül megrogytak a térdeim, a könnyeim végigcsorogtak az arcomon, és kiabálni kezdtem. Fájt. Szaggatott belülről az érzés, szemeim teljesen kifordultak, a nyálam lecsordult az államon. Egy pillanatra az agyam lebénult, amíg a táncoló pontocskákra meredve próbáltam fókuszálni a még tisztán kirajzolódó alakra. Apámra. De aztán hirtelen, mintha egy ütés ért volna, úgy zúgott a testem a földre, és csukódtak le a szemeim azt remélve, hogy többé már nem nyitom ki őket.
- Gyerünk – tiportam meg a srác már amúgy is hajlott hátát, miközben a cigimet a bőrére pöcköltem, ő pedig halkan felnyögött a testébe vágó fájdalomtól. Lustán bámultam, ahogyan alattam szenved, és egy hetyke kis mosolyt költöztettem az arcomra a látottak miatt.
- Szar dolog, amikor alul vagy, ugye? – vigyorogtam még mindig, amitől láttam, hogy elég ideges lesz, de engem most annyira nem érdekelt a dolog.
- Add vissza – tapostam még egy nagyot rajta, amitől már-már ordított. Az arcát borító véraláfutások, az orrából folyó vér, a felrepedt ajka mind-mind arra utaltak, hogy nem éppen áll jól a szénája a gyökérnek.
- Mit? – nyögte, miközben kiköpött egy adag vért a földre, én pedig már nyitottam volna a számat, amikor két erős kéz ragadta meg a csuklóimat, és húzott le az összevert srác testéről.
- Azonnal menj az orvosiba, te meg jössz velem az igazgatóhoz! – ordította az arcomba, a kirohanó tesitanár, de én csak taszítottam egyet a testén, és zsebre tett kézzel, lazán indultam meg az iroda felé, egyetlen oldalpillantást vetve a fal mögött megbújó lányra, aki végignézte az egész jelenetet. Nem fáradtam azzal, hogy a kötelező két pillantásnál tovább időztessem rajta pillantásom, egyszerűen nem találtam szükségesnek a dolgot. Valószínűleg soha többé nem látjuk egymást.
***
„A Gangnam Prep High School eltanácsolása után Park Gi Nam tanulót a Seungri High School vette át.”
Kíváncsian meredtem a hirtelen szürkéből sötétkékké változó egyenruhámra, a más címerre, az elegáns, fém névtábla helyett tépőzárral felerősíthető, egyszerű anyagdarabra, amire a Park Gi Nam nevet hímezték. Ahogy haladtam végig az úton, a szél felkavarodott körülöttem, és a cseresznyefavirág szirmai virítottak a hajamban. Óvatosan nyúltam fel, hogy kisöpörhessem tincseim közül az odatapadt darabokat, aztán azzal szórakoztam, hogy egyenként eresztettem útjukra az apró kis selymes, lencsékre emlékeztető darabkákat, miközben azon járt az eszem, hogy vajon miért megint engem tanácsoltak el. Hiszen csak megvédem magam. Nem tettem semmi rosszat, amikor a fiútól vissza akartam kérni a telefonom. A fegyelmi bizottság úgy ítélte meg, hogy nem vagyok az intézménybe való, így egyszerűen csak elküldenek a jó eredményeim ellenére is. Mindettől keserű lett a szájízem, és megint csak ugyanazokat a köröket kezdtem el lefutni. Miért baj, ha valaki kiáll magáért? Miért tagadják meg azt, aki vagyok? Miért várja el tőlem mindenki, hogy más legyek? Éreztem, ahogyan lassan ismét szédülni kezdek, de az agyam egyszerűen nem tudott leállni egészen addig, amíg meg nem éreztem a csöppnyi ujjakat, ahogy a tenyerembe zárnak egy szirmot.
Hirtelen úgy éreztem magam, mintha mély álomból tértem volna magamhoz, úgy nyíltak tágra a szemeim, és kezdtem el kapkodni a fejem, hátha megpillanthatom azt, aki az előbb kizökkentett, még mielőtt elért volna a baj. Nem láttam senkit, csak az ujjaim között találtam meg egy szív alakú cseresznyefavirág szirmot.
Vendég
Re: Gabriel Park
Gratulálunk, elfogadva!
Kedves Gabriel!
Sajnálom, hogy ennyit kellett várnod az elfogadásra, de most már ígérem, hogy nem kell többet várnod, csak az elfogadó szöveg végéig. Először is nagyon jó alanyt választottál. Bevallom őszintén, hogy annyira nem ismerem, de a kisugárzása tökéletesen passzol arra, amit alkottál. A kinézet és jellem teljesen átadta a karaktert és a megfogalmazás stílusa is kifejezetten tetszik. Nem is sokat szeretnék hozzáfűzni, inkább áttérnék a történetre. Hát… elalélok, bár ez nem meglepő. Nem egy írásodat olvastam már, és kizárt, hogy tudnék kedvencet választani. Az biztos, hogy most is egy nagyon jó személyiségű (3in1, mint a kávé!) fiúcskát hoztál, ráadásul gimist, aminek kifejezetten örülök. Szaporodik az a csoport is, na de vissza a karakterre.
Nem volt könnyű gyerekkorod, az egyszer biztos. Pláne nem úgy, hogy három neved van, három nyelven beszélsz és mindig meg kell felelned. Nem irigyellek az egyszer biztos, de ahogyan olvastam… én biztos, hogy megőrültem volna már ennél is jobban. Minden elismerésem azért, hogy még tartani próbálod magad. Azt viszont muszáj megjegyeznem, hogy nem szép dolog verekedni. Szerencsétlen srác viszont egy életre megtanulta, hogy ne vegye el mások telefonját, de a büntetésed nem maradhatott el. Hiszem, hogy a másik suliban is jó lesz neked, de arra figyelj, hogy ott már tuti visszaütnek majd. Vagyis egy bizonyos banda, meg egy személy tuti. A lezárás kellemes hangulatú volt, egyéni és tetszetős. Így aztán én is lezárom ezt az értelmetlen elfogadót, mert csak maszlag az egész, hiszen annyira jó a lap, hogyha el lehetett volna intézni az egészet annyival, hogy: „asdasdadsdadasdasd awwweeeee”, akkor ennyit kaptál volna csak. xD Menj foglalózni, és jó játékot. ^^
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|
Pént. Márc. 04, 2022 7:26 pm by Jung Hwayun
» Avatarfoglaló
Csüt. Márc. 03, 2022 12:02 am by Jung Hwayun
» Névfoglaló
Szer. Márc. 02, 2022 11:57 pm by Jung Hwayun
» Jung Hwayun
Szer. Márc. 02, 2022 10:01 pm by Jeason Jensen
» Elkészültem!
Szer. Márc. 02, 2022 7:32 pm by Jung Hwayun
» Wang Sarah
Vas. Okt. 10, 2021 10:03 pm by Wang Sarah
» Choi Sung-Hyun
Vas. Okt. 03, 2021 10:55 pm by Kim Eun Bi
» Fujisaki Hana
Vas. Okt. 03, 2021 9:40 pm by Kim Eun Bi
» Kim Eun Bi
Hétf. Szept. 20, 2021 7:17 pm by Kim Eun Bi