YoungHim & JongSoon
1 / 1 oldal • Megosztás
YoungHim & JongSoon
Ismerős arc
Nem is tudom, hogy miért megyek be ma a CUBE hatalmas épületébe, de mondhatni szokásos látogatója vagyok az imént említett helynek, de sajnos nem azért, mert munkába mennék, hanem inkább annak reményében látogatom, hogy kapjak egyet. Már egy ideje ez megy és kezdek beletörődni, nekem innentől kezdve a festészet marad meg fő elfoglaltságomnak és le kell mondanom arról, hogy itt Koreában, szülő otthonomban tevékenykedek, mint színész. Nem mondható rám jellemzőnek, hogy feladjam, de már érzem, hogy lelkesedésem, elhivatottságom egyre inkább alább hagy, ahogy minden alkalommal elutasítás vár és ajtók becsapódása hátam mögött, amint eltávolodik tőlem egy újabb lehetőség a színpad felé.
Talán pont azért teszem meg hetente többször is ezt az utat, mert a parkon át vezető sétám során kitisztulnak gondolataim és sok esetben megihlet az itt látottak egyike. Végre itt a jó idő és a virágok mindenütt színes táncukat lejtik, ez az év legmegfogóbb évszaka, mikor minden feltámad az őt fedő kosz alól és megérinti a szellő lágy fuvallata, ami a korábbi állapotában elérhetetlen volt számára. Lehet én is egy virágszál vagyok, aki még nem érett meg az előbújásra és még tart a tél alkotta hibernáció állapota. Ezesetben viszont lehet, hogy legkorábban a nyár vége felé haladva, vagy annak lezárultával nyílik lehetőségem egy a számomra legkívánatosabb munkát végezni. Bár a színészkedés, vagy festészet számomra inkább szabadidős elfoglaltság, hisz ahogy a mondás is szól, ha szereted, amit csinálsz, az többé nem nevezhető munkának.
Valóban azért teszem meg még mindig szívesen ezt az utat és lábamon, mert ilyen és ehhez hasonló kellemes érzések, gondolatok fogannak meg fejemben, melyek sokszor a zárt lakás környezetében elképzelhetetlenek lennének. Immár ismételt jókedvvel lépek át a park és a nagyváros között észlelhető határon és utam maradék részét a nyüzsgő emberek és járművek között töltöm. Akár befedett szemmel is gyermeki könnyedséggel végig járhatnám ezt az utat, de akkor sok érdekes és csak egyszeri alkalommal megtörténő eseménynek nem lennék tanúja. Nem vagyok a technológia híve, otthonomban is csupán egy rádió található és a sajnos nélkülözhetetlen laptop, internet elérhetőséggel, ami elsősorban a könnyebb tájékozottság végett elengedhetetlen. Bár telefonnal is rendelkezem, mégsem azzal töltöm időmet, hogy az egyéb ingerektől megfosztva magamat azt szorongassam kezemben szüntelenül.
A technológia előrehaladásával és ezzel együtt az emberiség előrehaladásával együtt nem szabad leragadni a múltban és ezt tiszteletben kell tartani, együtt kell működni, különben érzékelhető hátrányok léphetnek fel.
Ezzel a végszóval gondolataim rengetegében lépek át a már túl jól ismert önműködő ajtó keretein és elém tárul a tér, emberek özönével, mindenkinek kedvesen köszönök. Már kezdem megszokni, hogy illendőségből érdemes meghajolnom, legalább felsőtestemet kissé megbillentenem, de ha új személlyel van találkozásom, könnyen megfeledkezem erről. Ilyenkor nem magyarázkodom, hamar kiderül rólam, hogy nem idevalósi vagyok, a berögzült cselekedetek, mondatok, szóhasználat könnyen leleplez és ezeket a szokásokat nem könnyű levetkőznöm.
Bekopogok, majd belépek a jól ismert ajtón és a bent lévő férfit köszöntve csak lemondó bólogatását veszem észre, miszerint nem tud segíteni. Ha filmről, sorozatról, egyébről van szó, mindig betöltik az ismert színészek a fennálló munkahelyeket, sőt, sokszor akár kifejezetten egy adott színésznek alkotnak meg egy filmbéli karaktert. Pár szóváltást követően arra jutunk, hogy majd telefonon, vagy e-mailen felkeres, ha van lehetőségem, akár csak egy meghallgatásra. Már korábban is próbált burkolt célzásokat adni, hogy bizony neki is van más elfoglaltsága, minthogy velem vitassa meg, ismételten nem tud segíteni, de most ki is mondta.
Valódi énemhez képest lehangoltabban hajtom be magam mögött az ajtót és egy nagy sóhaj kíséretében elképzelem, hogy most a korábbi parkban sétálok. Orromban érzem a virágok és zöldellő fű rügyező illatát, a levegő még kissé hűvös tapintását és tudom, a mai napomat ott fogom tölteni. Ezzel a gondolattal indulok visszafele az irodák rengetege mellett, mikor számomra ismerős arcot vélek felfedezni. Imént még a technológia és a nélküle lévő elmaradottságról elmélkedtem és most hírtelen örülök, hogy kihasználtam az előnyét. Eddig nem is gondoltam bele, hogy vajon miért nem találkoztam még sosem Yeo Young Him-mel, miközben valóban sokszor járok errefelé, de most, hogy meglátom sok érzelem tör fel emlékeim közül. TaeJong sok mindent mesélt nekem, mutatott nekem, talán akaratán kívül is, de igyekeztem mellette lenni és miután már megismertem a részleteket, úgy döntöttem, hogy utána olvasok, mit mond az eseményről a média és akkor láttam meg pár nevet és később arcot, köztük Hope-ét is.
Lehet nem jó lépés részemről, de úgy érzem szívesen megismernék még valakit, aki végig élte az a bizonyos napot és azóta is ezzel kell neki. Bár nem tartom magamat senkinek sem, hogy jogom legyen ehhez, de talán szóba sem kerül az eset, ebben az esetben is remélhetőleg egy kellemes beszélgetésen esünk át.
-Szervusz-üdvözlöm és már nyújtanám felé kezemet, mikor végül egy a felsőtestemet és fejemet érintő kisebb meghajlást mutatok felé.- Shin JongSoon vagyok, nagyon örülök, korábban még nem láttalak errefelé, így nem volt alkalmunk találkozni-arcomon a jól ismert mély és kedves mosoly ül ki. Nagyon fiatal még, szinte gyerek, de azt feltételezem nem szereti, ha annak kezelem, ezért is ügyelek a szóhasználatra, bár én általánosan tisztelettel szólok másokhoz, ami részemről elengedhetetlen. Egyszerű fehér ingemben állok most előtte és igyekszem jó benyomást kelteni, még így is, hogy kissé lóg az rajtam.-Remélem nem okoz kellemetlenséget, hogy leszólítottalak?
Talán pont azért teszem meg hetente többször is ezt az utat, mert a parkon át vezető sétám során kitisztulnak gondolataim és sok esetben megihlet az itt látottak egyike. Végre itt a jó idő és a virágok mindenütt színes táncukat lejtik, ez az év legmegfogóbb évszaka, mikor minden feltámad az őt fedő kosz alól és megérinti a szellő lágy fuvallata, ami a korábbi állapotában elérhetetlen volt számára. Lehet én is egy virágszál vagyok, aki még nem érett meg az előbújásra és még tart a tél alkotta hibernáció állapota. Ezesetben viszont lehet, hogy legkorábban a nyár vége felé haladva, vagy annak lezárultával nyílik lehetőségem egy a számomra legkívánatosabb munkát végezni. Bár a színészkedés, vagy festészet számomra inkább szabadidős elfoglaltság, hisz ahogy a mondás is szól, ha szereted, amit csinálsz, az többé nem nevezhető munkának.
Valóban azért teszem meg még mindig szívesen ezt az utat és lábamon, mert ilyen és ehhez hasonló kellemes érzések, gondolatok fogannak meg fejemben, melyek sokszor a zárt lakás környezetében elképzelhetetlenek lennének. Immár ismételt jókedvvel lépek át a park és a nagyváros között észlelhető határon és utam maradék részét a nyüzsgő emberek és járművek között töltöm. Akár befedett szemmel is gyermeki könnyedséggel végig járhatnám ezt az utat, de akkor sok érdekes és csak egyszeri alkalommal megtörténő eseménynek nem lennék tanúja. Nem vagyok a technológia híve, otthonomban is csupán egy rádió található és a sajnos nélkülözhetetlen laptop, internet elérhetőséggel, ami elsősorban a könnyebb tájékozottság végett elengedhetetlen. Bár telefonnal is rendelkezem, mégsem azzal töltöm időmet, hogy az egyéb ingerektől megfosztva magamat azt szorongassam kezemben szüntelenül.
A technológia előrehaladásával és ezzel együtt az emberiség előrehaladásával együtt nem szabad leragadni a múltban és ezt tiszteletben kell tartani, együtt kell működni, különben érzékelhető hátrányok léphetnek fel.
Ezzel a végszóval gondolataim rengetegében lépek át a már túl jól ismert önműködő ajtó keretein és elém tárul a tér, emberek özönével, mindenkinek kedvesen köszönök. Már kezdem megszokni, hogy illendőségből érdemes meghajolnom, legalább felsőtestemet kissé megbillentenem, de ha új személlyel van találkozásom, könnyen megfeledkezem erről. Ilyenkor nem magyarázkodom, hamar kiderül rólam, hogy nem idevalósi vagyok, a berögzült cselekedetek, mondatok, szóhasználat könnyen leleplez és ezeket a szokásokat nem könnyű levetkőznöm.
Bekopogok, majd belépek a jól ismert ajtón és a bent lévő férfit köszöntve csak lemondó bólogatását veszem észre, miszerint nem tud segíteni. Ha filmről, sorozatról, egyébről van szó, mindig betöltik az ismert színészek a fennálló munkahelyeket, sőt, sokszor akár kifejezetten egy adott színésznek alkotnak meg egy filmbéli karaktert. Pár szóváltást követően arra jutunk, hogy majd telefonon, vagy e-mailen felkeres, ha van lehetőségem, akár csak egy meghallgatásra. Már korábban is próbált burkolt célzásokat adni, hogy bizony neki is van más elfoglaltsága, minthogy velem vitassa meg, ismételten nem tud segíteni, de most ki is mondta.
Valódi énemhez képest lehangoltabban hajtom be magam mögött az ajtót és egy nagy sóhaj kíséretében elképzelem, hogy most a korábbi parkban sétálok. Orromban érzem a virágok és zöldellő fű rügyező illatát, a levegő még kissé hűvös tapintását és tudom, a mai napomat ott fogom tölteni. Ezzel a gondolattal indulok visszafele az irodák rengetege mellett, mikor számomra ismerős arcot vélek felfedezni. Imént még a technológia és a nélküle lévő elmaradottságról elmélkedtem és most hírtelen örülök, hogy kihasználtam az előnyét. Eddig nem is gondoltam bele, hogy vajon miért nem találkoztam még sosem Yeo Young Him-mel, miközben valóban sokszor járok errefelé, de most, hogy meglátom sok érzelem tör fel emlékeim közül. TaeJong sok mindent mesélt nekem, mutatott nekem, talán akaratán kívül is, de igyekeztem mellette lenni és miután már megismertem a részleteket, úgy döntöttem, hogy utána olvasok, mit mond az eseményről a média és akkor láttam meg pár nevet és később arcot, köztük Hope-ét is.
Lehet nem jó lépés részemről, de úgy érzem szívesen megismernék még valakit, aki végig élte az a bizonyos napot és azóta is ezzel kell neki. Bár nem tartom magamat senkinek sem, hogy jogom legyen ehhez, de talán szóba sem kerül az eset, ebben az esetben is remélhetőleg egy kellemes beszélgetésen esünk át.
-Szervusz-üdvözlöm és már nyújtanám felé kezemet, mikor végül egy a felsőtestemet és fejemet érintő kisebb meghajlást mutatok felé.- Shin JongSoon vagyok, nagyon örülök, korábban még nem láttalak errefelé, így nem volt alkalmunk találkozni-arcomon a jól ismert mély és kedves mosoly ül ki. Nagyon fiatal még, szinte gyerek, de azt feltételezem nem szereti, ha annak kezelem, ezért is ügyelek a szóhasználatra, bár én általánosan tisztelettel szólok másokhoz, ami részemről elengedhetetlen. Egyszerű fehér ingemben állok most előtte és igyekszem jó benyomást kelteni, még így is, hogy kissé lóg az rajtam.-Remélem nem okoz kellemetlenséget, hogy leszólítottalak?
Shin Jong Soon
- Hozzászólások száma :18Age :31Join date :2017. Dec. 26.Ahol élek :Seoul
Re: YoungHim & JongSoon
Amikor az ember azt hinné, hogy minden helyreállt, mehet úgy a dolog, ahogy régebben ment, akkor mindig jön valami olyasmi, ami felborítja ezt a csodálatos gondolatot. Fogalmam sem volt, hogy ilyenre is képes, hiszen tök nyugodt egy srác volt. Taejong-ról hamarabb hittem volna, hogy ilyet tesz, tekintve a múltbéli lépéseit, de róla nem. Pedig itt volt az alkalom, hogy végre a színpadra menjünk, és most újra várhatunk, hiszen a papírmunkát el kellett intézni. Yejun állt korban a legközelebb hozzám, de nem ilyennek ismertem meg. Fájdalmas múltja lehetett, hogy erre a lépésre szánta el magát, de ez van. Eléggé megviselt a kiválása, és még most is ott cikáznak a gondolatok a fejemben, hogy talán hagynunk kellene ezt az egészet. Hiszen megfogadtuk, hogy négyen visszük tovább, de már csak hárman maradtunk. Én tudnék mit kezdeni, de a másik két Hyungom nem. Legfőképpen Taejong-ot féltem az egész miatt, és bele sem akartam gondolni abba, hogy miként viseli ezt az egészet. Ő is tett dolgokat, és mindig megvédtük, ahogyan Yejunt is próbáltuk… csak nem sikerült. Rendőrségi ügy lett az egészből, és nem tudtunk mit tenni. Az ügynökség pedig úgy döntött, hogy nem kockáztatja meg azt, hogy velünk is így bánjon. Sajnáltam Yejunt…
A hírt nem fogadtam túl jól, de hát ki fogadná? Egy újabb társ elvesztését jelentette, mikor kitették. Szemeim némileg kisírtak az eset miatt, és még szerencse, hogy egyedül voltam a mosdóban. Az kellett volna, hogy valaki meglásson itt, és mindenfélét pletykálgasson a későbbiekben. A hivatalos álláspont az ügyben még nem került nyilvánosság elé az információk szerint, de abban már nem vagyok biztos, hogy valaki ne kotyogta volna ki a dolgot. Sóhajtva mostam meg az arcomat, hogy aztán felitathassam a vízcseppeket egy kéztörlő segítségével. A tükörbe nézve nem tudtam eldönteni, hogy mit látok. Vagyis de: egy megtört srácot, aki az egyik pillanatról a másikra vesztett el még egy fontos személyt. Legszívesebben ökölbe szorított kézzel törném szilánkosra a tükröt, kiadva magamból a felgyülemlett haragot, de az ajtó nyikorgó hangja megakadályozott benne. Egy trainee lépett be rajta, akinek kedvesen köszöntem, és már hagytam is ott. A hír miatt szabadnapot kaptunk mára, de én ennek ellenére úgy döntöttem, hogy bent maradok és gyakorlok egy kicsit. Csupán a holmim kell, amit fent hagytam Noona irodájában. Halk, de gyors léptekkel szeltem át az üres folyosót, de mikor befordultam az irodasorba, már nem voltam egyedül. Lépteimet kicsit lelassítottam, nehogy figyelmetlenségemből nekimenjek az illetőnek. Ám, mikor közelebb értem hozzá, meglepően pislogtam rá.
– Üdv! –Gyanús, hogy még nem láttam itt a tagot, és meglepett az is, hogy a kezét akarta nyújtani, de aztán meghajolt. Nekem teljesen mindegy lett volna, hogy a köszönés melyik formáját választja. Meghajoltam én is, ha már ennél maradtunk, kicsit mélyebben és tiszteletteljesebben, hiszen elég feltűnő, hogy idősebb nálam. Én meg jól nevelt vagyok –jó vicc–, és megadom a tiszteletet, ha már megkaptam én. – Yeo Young Him, de maradjunk a Hope megszólításnál. Részemről az öröm, és ez lehetséges. Egy időben messze elkerültem az egész helyet, de most már rajtra készen vagyok itt. Nincs semmi baj, hogy megszólítottál, miért lenne az? –Sok minden változhatott, ameddig rehabon voltunk. Az előttem lévő személy is full ismeretlen a számomra, és eléggé furcsa az, hogy szabadkozik, amiért megszólított. – Új vagy itt? –A válasza talán megadja számomra azt, amikre szükségem volt.
A hírt nem fogadtam túl jól, de hát ki fogadná? Egy újabb társ elvesztését jelentette, mikor kitették. Szemeim némileg kisírtak az eset miatt, és még szerencse, hogy egyedül voltam a mosdóban. Az kellett volna, hogy valaki meglásson itt, és mindenfélét pletykálgasson a későbbiekben. A hivatalos álláspont az ügyben még nem került nyilvánosság elé az információk szerint, de abban már nem vagyok biztos, hogy valaki ne kotyogta volna ki a dolgot. Sóhajtva mostam meg az arcomat, hogy aztán felitathassam a vízcseppeket egy kéztörlő segítségével. A tükörbe nézve nem tudtam eldönteni, hogy mit látok. Vagyis de: egy megtört srácot, aki az egyik pillanatról a másikra vesztett el még egy fontos személyt. Legszívesebben ökölbe szorított kézzel törném szilánkosra a tükröt, kiadva magamból a felgyülemlett haragot, de az ajtó nyikorgó hangja megakadályozott benne. Egy trainee lépett be rajta, akinek kedvesen köszöntem, és már hagytam is ott. A hír miatt szabadnapot kaptunk mára, de én ennek ellenére úgy döntöttem, hogy bent maradok és gyakorlok egy kicsit. Csupán a holmim kell, amit fent hagytam Noona irodájában. Halk, de gyors léptekkel szeltem át az üres folyosót, de mikor befordultam az irodasorba, már nem voltam egyedül. Lépteimet kicsit lelassítottam, nehogy figyelmetlenségemből nekimenjek az illetőnek. Ám, mikor közelebb értem hozzá, meglepően pislogtam rá.
– Üdv! –Gyanús, hogy még nem láttam itt a tagot, és meglepett az is, hogy a kezét akarta nyújtani, de aztán meghajolt. Nekem teljesen mindegy lett volna, hogy a köszönés melyik formáját választja. Meghajoltam én is, ha már ennél maradtunk, kicsit mélyebben és tiszteletteljesebben, hiszen elég feltűnő, hogy idősebb nálam. Én meg jól nevelt vagyok –jó vicc–, és megadom a tiszteletet, ha már megkaptam én. – Yeo Young Him, de maradjunk a Hope megszólításnál. Részemről az öröm, és ez lehetséges. Egy időben messze elkerültem az egész helyet, de most már rajtra készen vagyok itt. Nincs semmi baj, hogy megszólítottál, miért lenne az? –Sok minden változhatott, ameddig rehabon voltunk. Az előttem lévő személy is full ismeretlen a számomra, és eléggé furcsa az, hogy szabadkozik, amiért megszólított. – Új vagy itt? –A válasza talán megadja számomra azt, amikre szükségem volt.
Hope Y. Yeo
- Hozzászólások száma :63Age :24Join date :2017. Jun. 03.Ahol élek :RVT Dorm
Re: YoungHim & JongSoon
Ismerős arc
Egy ideje gondjaim támadtak az alvás terén, jobban mondva, mióta itt vagyok nehézségeim vannak ezzel a fajta, élet szükségletű cselekvéssel. Eddig nem mertem magamnak bevallani, hogy mi lehet ennek kiváltója, de most, hogy nyugtatgatva magamat támaszkodok az iroda ajtajának, ahol az imént még a beláthatatlan jövőmről diskuráltunk, nem hazudhatok többet magamnak. Az álmatlan éjszakák okait nem csak az alkotásvágy által vezérelt gondolataim sokasága okozza, a kávék rengetege, melyet ledöntök magamba, hogy kezeim használni tudjam még pár ecsetvonásig, hanem a feszültség, hogy talán a vezérvonal, amiért Koreába vetettem életemet mégsem valósulhat meg.
Lehunyt szemekkel mégis sikerül az idő apró töredékének felhasználásával lecsitítani a fejemben kellemetlenkedő rossz kisugárzású gondolatokat, melyhez a park képének felidézése nagyban hozzájárul, valamint, hogy eszembe jut, a festészetben igenis előre léptem egy lépcsőfokot. Sokat fejlődtem, mióta itt vagyok, ez elsősorban a különféle embereknek köszönhető és ezért nincs jogom semminemű panaszra. Már nyugodtsággal és a fáradság elhessegetése után indulok meg a folyosón, miközben emberek arcainak sokasága váltakozva jelenik meg előttem, arckifejezésük boldog, kerek és megkönnyebbült ábrázata, amiért érzéseik, vágyaik egy vászonra meglettek alkotva és megértették őket, ezért festek, ez az, ami előremozgat.
Ezekkel az abszolút kellemes és vidámságot nyújtó emlékekkel átjárt testtel haladok a folyosón és bár kis hezitálással, hogy vajon jól teszem-e, ha megszólítom a fiút, de végül teljes idegenként lépek hozzá, üdvözölve őt. Galádul kellene éreznem magam, amiért én többet tudok róla, de mégis úgy hajtok neki fejet, mintha semmi információval nem rendelkeznék, tiszta lapokkal. Bár a történetet ismerem egy szemszögből, ha róla van szó, akkor ezt mégsem jelenthetem ki, hisz az elme különös trükköket vethet be, így mindenki számára máshogyan jeleníti meg a valóságot.
Meglepett szempárok szegeződnek rám, ami teljes mértékben érthető a helyzetet tekintve és megnyugvással tölt el, amiért nem von kérdőre azonnal, hogy miért hezitáltam az üdvözlési forma megválasztásánál, bár feltételezhetem, hogy eljárt rajta a gondolata, hogy mi lehet ennek oka. Mélyebb meghajlást kapok válaszul és egy rövid köszönőszót, de tudom, hogy illemet követve jár el, hiszen a korkülönbség szerint idősebb vagyok, bár tévesnek hiszem ezt a féle megítélést, miszerint kor alapján kéne megválogatnunk a másik felé nyújtott tisztelet mértékét.
Egyszerre, halomként válaszol minden mondatomra és az enyémnél nagyobb gyorsasággal áramlanak szavai, ez az én esetemben nem meglepő, mivel nem vagyok a gyorsbeszéd híve, inkább a megfontoltság emberének nevezném magamat.
Végül a kérdés is felkerül a palettára, ám kissé más köntösben, miszerint mióta vagyok a CUBE tagja, pontosítva, az én esetemben, mióta tartózkodom Koreában. Feltételezhetem, hogy inkább az utóbbi kérdés érdekelheti, így igyekszem arra is választ adni.
-Szűk egy éve érkeztem az országba és pár hónapon belül tagja lettem az entertainment gárdájának-válaszolok a lehető legrövidebben, de lényegre törően, miközben arcomon a már ismét visszatért nyugodtság látszódik.
Mivel nem tudom nem észre venni és ezáltal elkerülni a kissé zaklatott hangulatát, ami talán a korából adódó változó kedélynek köszönhető, valamint ismerve azt, amin keresztül ment, kissé lágyabbra véve hangomat szólalok meg ismételten.
-Kérlek nézd el nekem, amiért így idegenként megkérdezem, de úgy érzem, hogy megkell kérdeznem, minden rendben van-e veled?-teszem fel végül a kérdést, de nem szeretném olyan ügyekbe mártani ujjaimat, melyekhez nincs jogom, így óvatosan hozzáteszem még.- Persze megértem, ha szokatlan a kérdésem és nem is várok rá választ, ha úgy gondolod-mosolygok rá kissé erőteljesebben, biztatólag, hogy tudja nem rossz szándék vezérel.
Lehunyt szemekkel mégis sikerül az idő apró töredékének felhasználásával lecsitítani a fejemben kellemetlenkedő rossz kisugárzású gondolatokat, melyhez a park képének felidézése nagyban hozzájárul, valamint, hogy eszembe jut, a festészetben igenis előre léptem egy lépcsőfokot. Sokat fejlődtem, mióta itt vagyok, ez elsősorban a különféle embereknek köszönhető és ezért nincs jogom semminemű panaszra. Már nyugodtsággal és a fáradság elhessegetése után indulok meg a folyosón, miközben emberek arcainak sokasága váltakozva jelenik meg előttem, arckifejezésük boldog, kerek és megkönnyebbült ábrázata, amiért érzéseik, vágyaik egy vászonra meglettek alkotva és megértették őket, ezért festek, ez az, ami előremozgat.
Ezekkel az abszolút kellemes és vidámságot nyújtó emlékekkel átjárt testtel haladok a folyosón és bár kis hezitálással, hogy vajon jól teszem-e, ha megszólítom a fiút, de végül teljes idegenként lépek hozzá, üdvözölve őt. Galádul kellene éreznem magam, amiért én többet tudok róla, de mégis úgy hajtok neki fejet, mintha semmi információval nem rendelkeznék, tiszta lapokkal. Bár a történetet ismerem egy szemszögből, ha róla van szó, akkor ezt mégsem jelenthetem ki, hisz az elme különös trükköket vethet be, így mindenki számára máshogyan jeleníti meg a valóságot.
Meglepett szempárok szegeződnek rám, ami teljes mértékben érthető a helyzetet tekintve és megnyugvással tölt el, amiért nem von kérdőre azonnal, hogy miért hezitáltam az üdvözlési forma megválasztásánál, bár feltételezhetem, hogy eljárt rajta a gondolata, hogy mi lehet ennek oka. Mélyebb meghajlást kapok válaszul és egy rövid köszönőszót, de tudom, hogy illemet követve jár el, hiszen a korkülönbség szerint idősebb vagyok, bár tévesnek hiszem ezt a féle megítélést, miszerint kor alapján kéne megválogatnunk a másik felé nyújtott tisztelet mértékét.
Egyszerre, halomként válaszol minden mondatomra és az enyémnél nagyobb gyorsasággal áramlanak szavai, ez az én esetemben nem meglepő, mivel nem vagyok a gyorsbeszéd híve, inkább a megfontoltság emberének nevezném magamat.
Végül a kérdés is felkerül a palettára, ám kissé más köntösben, miszerint mióta vagyok a CUBE tagja, pontosítva, az én esetemben, mióta tartózkodom Koreában. Feltételezhetem, hogy inkább az utóbbi kérdés érdekelheti, így igyekszem arra is választ adni.
-Szűk egy éve érkeztem az országba és pár hónapon belül tagja lettem az entertainment gárdájának-válaszolok a lehető legrövidebben, de lényegre törően, miközben arcomon a már ismét visszatért nyugodtság látszódik.
Mivel nem tudom nem észre venni és ezáltal elkerülni a kissé zaklatott hangulatát, ami talán a korából adódó változó kedélynek köszönhető, valamint ismerve azt, amin keresztül ment, kissé lágyabbra véve hangomat szólalok meg ismételten.
-Kérlek nézd el nekem, amiért így idegenként megkérdezem, de úgy érzem, hogy megkell kérdeznem, minden rendben van-e veled?-teszem fel végül a kérdést, de nem szeretném olyan ügyekbe mártani ujjaimat, melyekhez nincs jogom, így óvatosan hozzáteszem még.- Persze megértem, ha szokatlan a kérdésem és nem is várok rá választ, ha úgy gondolod-mosolygok rá kissé erőteljesebben, biztatólag, hogy tudja nem rossz szándék vezérel.
Shin Jong Soon
- Hozzászólások száma :18Age :31Join date :2017. Dec. 26.Ahol élek :Seoul
Re: YoungHim & JongSoon
Talán az lett volna a legszerencsésebb dolog, ha felbomlunk a baleset után. A feszült hangulat, a tehetetlenség… A veszekedések, az egymás elleni harc, mind-mind arra adott okot, hogy felesleges folytatni az egészet. Ám mégis kitartottunk, és most, hogy csak egy lépés választott el a színpadtól, újabb csapás ért minket. Mintha meg lettünk volna átkozva, vagy nem tudom. Csoda, ha kiakad az ember egy ilyen hír hallatán? Csoda, ha könnyeket hullajt? Szerintem nem. Az élet viszont nem állhat meg. Túl fogunk jutni ezen is, mint minden máson. Most kell összetartanunk mindennél jobban, de a közlés után mindenki ment a maga dolgára. Kellett az idő, hogy külön-külön feldolgozzuk, mert valami azt súgta, hogy csak veszekedés lett volna abból, ha közösen megyünk vissza a dormba. Éppen ezért is indultam vissza Noona irodájába, miután megmostam az arcomat, hogy felkapjam a cuccaimat és menjek egy kicsit gyakorolni. Azonban utamat állta egy számomra idegen, és közelebb érve hozzá, meg is szólított. Elküldhettem volna, de úgy éreztem, hogy kellett a társaság. No meg nem láttam rajta ártó szándékot, és nekem is csak előny, ha tisztában vagyok az itteni emberekkel. Ki tudja, hogy mikor kell újakkal dolgoznom és lehet, hogy az előttem álló idősebb lesz az egyik ilyen személy.
– Akkor üdvözöllek köreinkben. Remélem, hogy tetszik a hely és jól érzed magad itt. –Leplezetlen boldogsággal köszöntöttem, és bár most jött volna az a rész, hogy felajánlom a körbevezetést, mégsem tettem. Feltételeztem, hogy már tudja a járást az ügynökségen belül, meg tud helyeket is, de majd ha jobban megismertem, talán elhívom valahova. Ez még nagyon a jövő titka volt. Előbb még válaszolnom kellett a kérdésére, amire nem jöttek a szavak. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy mire is érti a kérdését, de aztán rájöttem, hogy eléggé zaklatott állapotban voltam az összefutásunkkor. Most jönne a könnyed „minden oké” válasz, de azzal hazudnék és olyasmire képtelen vagyok. Vagyis nem, de na. Nem akarom már most elrontani a kapcsolatunkat, mert szimpatikusnak találom JongSoon-t.
– Voltam már ennél jobb állapotban is. Kaptunk egy rossz hírt a társaimmal és hát eléggé megviselt. Mikor már azt hittem, hogy minden jó lesz, egy újabb csapás sújtott le ránk. Kezdem azt érezni, hogy el vagyunk átkozva, vagy ez a büntetésünk azért, mert veszekedtünk… már nem tudom. –Jó lenne már megtalálni a választ arra, hogy mivel is érdemeltük ki mindazokat a dolgokat, amiken keresztülmentünk. Igaz, ha ezek az események nem történnek meg, akkor nem jutottam volna közelebb Taejong-hoz, de… Biztosan találtam volna más lehetőséget is, csak ne veszítettük volna el őket. Lehunytam a szemeimet, és vettem egy mély levegőt, megálljt parancsolva ezzel a könnyeimnek, mert éreztem, hogy arcom forróbb lett és kiszakadnának az érzéseim. Nem akartam előtte sírni… jobban mondva nem a folyosón, mert még bárki megláthat, és ki tudja, hogy ebből is mit hoznának ki. Így csak vettem egy újabb mély levegőt és kinyitottam a szemeimet. Már jobb volt egy kicsit, de talán az eredeti tervem elfeledteti velem az egészet.
– Egyébként gyakorolni indultam a táncterembe, csak Noona irodájában hagytam a cuccomat. Esetleg van kedved lejönni a terembe, és inkább ott folytatni a beszélgetést? Jó hely a folyosó, de ott van babzsák is. Na? –Na meg kanapé is, de hát én úgy is azt a puhaságot fogom elfoglalni. Természetesen a társaságában nem fogok táncolni, hogyha lejön velem, kivéve akkor, ha nem zavarja a dolog. Ehhez viszont még tudnom kellett a válaszát, amit gyermeki kíváncsisággal megfűszerezve vártam.
– Akkor üdvözöllek köreinkben. Remélem, hogy tetszik a hely és jól érzed magad itt. –Leplezetlen boldogsággal köszöntöttem, és bár most jött volna az a rész, hogy felajánlom a körbevezetést, mégsem tettem. Feltételeztem, hogy már tudja a járást az ügynökségen belül, meg tud helyeket is, de majd ha jobban megismertem, talán elhívom valahova. Ez még nagyon a jövő titka volt. Előbb még válaszolnom kellett a kérdésére, amire nem jöttek a szavak. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy mire is érti a kérdését, de aztán rájöttem, hogy eléggé zaklatott állapotban voltam az összefutásunkkor. Most jönne a könnyed „minden oké” válasz, de azzal hazudnék és olyasmire képtelen vagyok. Vagyis nem, de na. Nem akarom már most elrontani a kapcsolatunkat, mert szimpatikusnak találom JongSoon-t.
– Voltam már ennél jobb állapotban is. Kaptunk egy rossz hírt a társaimmal és hát eléggé megviselt. Mikor már azt hittem, hogy minden jó lesz, egy újabb csapás sújtott le ránk. Kezdem azt érezni, hogy el vagyunk átkozva, vagy ez a büntetésünk azért, mert veszekedtünk… már nem tudom. –Jó lenne már megtalálni a választ arra, hogy mivel is érdemeltük ki mindazokat a dolgokat, amiken keresztülmentünk. Igaz, ha ezek az események nem történnek meg, akkor nem jutottam volna közelebb Taejong-hoz, de… Biztosan találtam volna más lehetőséget is, csak ne veszítettük volna el őket. Lehunytam a szemeimet, és vettem egy mély levegőt, megálljt parancsolva ezzel a könnyeimnek, mert éreztem, hogy arcom forróbb lett és kiszakadnának az érzéseim. Nem akartam előtte sírni… jobban mondva nem a folyosón, mert még bárki megláthat, és ki tudja, hogy ebből is mit hoznának ki. Így csak vettem egy újabb mély levegőt és kinyitottam a szemeimet. Már jobb volt egy kicsit, de talán az eredeti tervem elfeledteti velem az egészet.
– Egyébként gyakorolni indultam a táncterembe, csak Noona irodájában hagytam a cuccomat. Esetleg van kedved lejönni a terembe, és inkább ott folytatni a beszélgetést? Jó hely a folyosó, de ott van babzsák is. Na? –Na meg kanapé is, de hát én úgy is azt a puhaságot fogom elfoglalni. Természetesen a társaságában nem fogok táncolni, hogyha lejön velem, kivéve akkor, ha nem zavarja a dolog. Ehhez viszont még tudnom kellett a válaszát, amit gyermeki kíváncsisággal megfűszerezve vártam.
Hope Y. Yeo
- Hozzászólások száma :63Age :24Join date :2017. Jun. 03.Ahol élek :RVT Dorm
Re: YoungHim & JongSoon
Ismerős arc
-Igazán kedves tőled, köszönöm. Általában kellemesek a napjaim-válaszolom, ám ez nem fedi le a teljes igazságot. Valójában nem az entertainment-nek köszönhetem, hogy szívesen tartózkodom az országban, hanem, hogy rövid időn belül ismerté váltam a művészi szakmában. A festményért, rajzért hozzám betérők, kik kitöltik mindennapjaimat és abban a fajta munkában valóban örömömet lelem. Ami viszont a jelenlegi tartózkodásihelyünkre vonatkozó érzéseimet illeti, másra számítottam, de bekell látnom, hogy nincs okom panaszos szót emelni, mivel láthatóan mindent megtesznek az érdekemben, még ha nem is sok sikerrel. Hangomban némi leplezetlen bánat csendül fel, ahogy a pár szót kiejtem, még annak ellenére is, hogy nem is oly rég, még az ajtónak támaszkodva győztem meg magam a történések igazáról, miszerint mindennek megvan a maga ideje.
Talán úgy tűnhet csupán udvariasságból érdeklődöm hogyléte felől, részemről azonban teljes az érdeklődés mértéke, valóban kíváncsi vagyok, hogy vajon jól érzi-e magát, mivel arcán ziláltság nyomai láthatóak. Kérdésemre a korábbiakhoz képesti könnyedsége elszáll és szinte látni vélem, hogy vívódik a megfelelő válasz keresésekor, feltételezhetem egy érzékenyebb életpillanatában van szerencsém őt megismerni.
Ahogy végül válasza elér füleim kagylószerű alakjához rá kell jönnöm, hogy a zenekar más tagja is valóban nehéz időkön mennek át, ám ez valószínűleg mindenki számára sejthető, de mégis így kimondva, ennyire nagy közvetlenséggel, előismeretség nélkül, bármi ok hiányában meglep, hogy mondhatni ekkora könnyedséggel osztja meg velem mindezt.
Állam kissé megemelkedik, de rögtön vissza is eresztem helyére, csupán egy halk orron át való levegőfújás hümmögő hangja hiányzik, de jelentése enélkül is ugyanaz reakciómnak, miszerint gondolatban összeegyeztetem szavait a még nyáron TaeJong-tól hallottakkal. Majd arcomon halvány szelíd mosollyal nézek felé előkészítve válaszomat, bár nem volt szándékom, hogy ilyesféle mélyebb beszélgetést folytassunk, de örülök, hogy mégis megtörtént és megtisztelve érzem magam.
-Az elétek táruló akadályok segítenek benneteket összekovácsolni-nézek egyenesen szemébe, majd háta mögé kissé visszaemlékezve, hogy legutóbb, mikor hasonló szavakat használtam csupán heves könnyek zápora volt rá a válasz.
Hirtelen jövő változás hangulatában, az iménti kedvetlenség után kissé meglep, mire felhízom szemöldökömet, de végül zárt ajkaim széles mosolyra húzom ezzel is jelezvén, hogy számomra is kedves az ötlet és szívesen csatlakozom hozzám, miután rendszerezem magamban a napomat és rájövök, csupán estére van megbeszélt találkozásom egy modellel.
-Örömmel-mondom ki szavakkal is gondolataim, érzéseim és kissé mögé, de mégis mellé állva jelzem, hogy követem lépteit, mivel még nem volt szerencsém az említett helyhez, jobban belegondolva eddig próbateremben még nem jártam az épület falain belül.
Hamar az említett teremhez érünk, az odáig vezető út alatt nem szólok semmit, csupán némán hagyom, hogy Hope vezessen és végül meg is látom magam előtt az említett földön heverő ülőalkalmatosságokat, a zsákokat és a mellette lévő székeket, kanapét. Az egyik babzsákban szívesen foglalnám el helyem, mely gyerekkoromat idézi elő, mikor még a színészi oktatásom során sokszor ilyenben ülve teltek el az órák, hogy közvetlenebbé, nyitottabbá és szabadabbá tegyük testünket és gátlások nélkül tudjunk beszélgetni. Pont ez az, mi végül arra a döntésre vezet, hogy jelenleg is ott foglaljak majd helyet, ha kínálnak, ám más is van még a teremben, amit nem figyeltem meg, ezért kissé körbe forgatva tekintetemet a falakon, végül megállapodok az egyiken lévő nagy tükrön.
-Bevallom, eddigi életem során csupán csak pár kötelező órát töltöttem el ilyesféle helységekben-adok magyarázatot, miért is fúrom bele szemeimet tükörképembe és ismét emlékek özönlenek tudatomba, melyet egy mosollyal viszonzok másomnak.
Talán úgy tűnhet csupán udvariasságból érdeklődöm hogyléte felől, részemről azonban teljes az érdeklődés mértéke, valóban kíváncsi vagyok, hogy vajon jól érzi-e magát, mivel arcán ziláltság nyomai láthatóak. Kérdésemre a korábbiakhoz képesti könnyedsége elszáll és szinte látni vélem, hogy vívódik a megfelelő válasz keresésekor, feltételezhetem egy érzékenyebb életpillanatában van szerencsém őt megismerni.
Ahogy végül válasza elér füleim kagylószerű alakjához rá kell jönnöm, hogy a zenekar más tagja is valóban nehéz időkön mennek át, ám ez valószínűleg mindenki számára sejthető, de mégis így kimondva, ennyire nagy közvetlenséggel, előismeretség nélkül, bármi ok hiányában meglep, hogy mondhatni ekkora könnyedséggel osztja meg velem mindezt.
Állam kissé megemelkedik, de rögtön vissza is eresztem helyére, csupán egy halk orron át való levegőfújás hümmögő hangja hiányzik, de jelentése enélkül is ugyanaz reakciómnak, miszerint gondolatban összeegyeztetem szavait a még nyáron TaeJong-tól hallottakkal. Majd arcomon halvány szelíd mosollyal nézek felé előkészítve válaszomat, bár nem volt szándékom, hogy ilyesféle mélyebb beszélgetést folytassunk, de örülök, hogy mégis megtörtént és megtisztelve érzem magam.
-Az elétek táruló akadályok segítenek benneteket összekovácsolni-nézek egyenesen szemébe, majd háta mögé kissé visszaemlékezve, hogy legutóbb, mikor hasonló szavakat használtam csupán heves könnyek zápora volt rá a válasz.
Hirtelen jövő változás hangulatában, az iménti kedvetlenség után kissé meglep, mire felhízom szemöldökömet, de végül zárt ajkaim széles mosolyra húzom ezzel is jelezvén, hogy számomra is kedves az ötlet és szívesen csatlakozom hozzám, miután rendszerezem magamban a napomat és rájövök, csupán estére van megbeszélt találkozásom egy modellel.
-Örömmel-mondom ki szavakkal is gondolataim, érzéseim és kissé mögé, de mégis mellé állva jelzem, hogy követem lépteit, mivel még nem volt szerencsém az említett helyhez, jobban belegondolva eddig próbateremben még nem jártam az épület falain belül.
Hamar az említett teremhez érünk, az odáig vezető út alatt nem szólok semmit, csupán némán hagyom, hogy Hope vezessen és végül meg is látom magam előtt az említett földön heverő ülőalkalmatosságokat, a zsákokat és a mellette lévő székeket, kanapét. Az egyik babzsákban szívesen foglalnám el helyem, mely gyerekkoromat idézi elő, mikor még a színészi oktatásom során sokszor ilyenben ülve teltek el az órák, hogy közvetlenebbé, nyitottabbá és szabadabbá tegyük testünket és gátlások nélkül tudjunk beszélgetni. Pont ez az, mi végül arra a döntésre vezet, hogy jelenleg is ott foglaljak majd helyet, ha kínálnak, ám más is van még a teremben, amit nem figyeltem meg, ezért kissé körbe forgatva tekintetemet a falakon, végül megállapodok az egyiken lévő nagy tükrön.
-Bevallom, eddigi életem során csupán csak pár kötelező órát töltöttem el ilyesféle helységekben-adok magyarázatot, miért is fúrom bele szemeimet tükörképembe és ismét emlékek özönlenek tudatomba, melyet egy mosollyal viszonzok másomnak.
Shin Jong Soon
- Hozzászólások száma :18Age :31Join date :2017. Dec. 26.Ahol élek :Seoul
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|
Pént. Márc. 04, 2022 7:26 pm by Jung Hwayun
» Avatarfoglaló
Csüt. Márc. 03, 2022 12:02 am by Jung Hwayun
» Névfoglaló
Szer. Márc. 02, 2022 11:57 pm by Jung Hwayun
» Jung Hwayun
Szer. Márc. 02, 2022 10:01 pm by Jeason Jensen
» Elkészültem!
Szer. Márc. 02, 2022 7:32 pm by Jung Hwayun
» Wang Sarah
Vas. Okt. 10, 2021 10:03 pm by Wang Sarah
» Choi Sung-Hyun
Vas. Okt. 03, 2021 10:55 pm by Kim Eun Bi
» Fujisaki Hana
Vas. Okt. 03, 2021 9:40 pm by Kim Eun Bi
» Kim Eun Bi
Hétf. Szept. 20, 2021 7:17 pm by Kim Eun Bi