Kim Han Byul
1 / 1 oldal • Megosztás
Kim Han Byul
Kim Han Byul
Ilyennek látják a külsőmet
Szavakban: Égimeszelő.Colos.188 centiméter. Széles hát. Nyolc kivehető kocka. Sportos alkat. 70 kiló. Szálkás izomzat. Világos, porcelánszerű bőr. Ében fekete haj. Erőteljes, sűrű szemöldök. Sötétbarna szemek. Szúrós tekintet. Kihívó pillantás. Agresszív vicsorgás. Pimasz mosoly. Méregdrága holmik. Magazinba illő ruhatár. Milliókat érő sportautók.
Ilyennek tartanak
Otthon: "Ha szellem vagy, meg se szólalsz, nem is látnak. Tehát nem is létezel!" - elv szerint közlekedik a hatalmas falak között miközben őszintén bízik abban, hogy senki nem fogja őt nyakon csípni azon elvetemült pillanatokban, mikor kiteszi a lábát a saját kis barlangjából. Talán pont emiatt is gubózott be a szobájába, ezért se eszik együtt a többiekkel - kivételt képez mikor Dae Il főz - mondván neki a szobájában pont tökéletes. Ott nem érik olyan hatások amik kifordítják önmagából, már pedig ha korán reggel ébredést követően nem sikerül felvennie azt a bizonyos "zen" hangulatot, pont olyan könnyen törik a türelme is, mint az anyja kedvenc porceláncsészéje amit annyit tesztelt már. Szereti kihasználni a hétvégéket, mikor senki nem kötelezi a korai ébredésre, aztán persze megkapja a magáét mikor délben kivánszorog, hogy már megint cseszett elődugni az orrát. Ha pedig kint van, kerek szemekkel, értetlenül néznek egymásra a többiek, hogy mi a fene történt? Talán beteg?
Ezért se meglepő, hogy igyekszik a létező legkevesebb időt eltölteni a családjával. Iskola időben angolosan távozik a családi rezidenciából, hogy aztán nagyjából a hajnali órákban - mikor mindenki alszik - hazacsámpázzon. Itt ugyan csak kivételesnek számít, hogy komoly ügyet fordít arra, hogy olykor-olykor elkapja valamelyik bátyját egy kis késő esti diskurzusra.
Mind amellett akarjon bármennyire is "szellemes lenni", ez az egyetlen hely és közeg, ahol képes kimutatni a foga fehérjét, hiszen itt rángatják az esetek legjelentősebb részében a pofonfát. Sokáig, rémesen sokáig képes tűrni és elviselni azt, ha szívják a vérét vagy osztják mint luxusétteremben a borravalót. Ám ha elszakad a cérna, nem érdekli ki az, torkaszakadtából ordítva nyilvánítja ki véleményét akkor is, ha ő maga is tisztában van azzal, hogy nincs igaza.
Társaságban: Könnyen köt ismertséget, hiszen a körülötte élők vágynak a társaságára ki-ki a maga céljai érdekében. Valaki csak a gyönyörű Ferrarit látja alatta, valaki a pénzes zsákokat a kezében. A szép pofit, vagy a család nevét. Ám akadnak olyanok is szép számával akik a belső értékeit keresik, csupán jókora masszív falba ütközhetnek, hiszen ilyet keveset, legjobb esetben is ha hármat össze lehetne szedni néhány órás beszélgetés alatt. Csöndes, nyugodt, emberi. Sokan komolynak vélik meredten méregető tekintete miatt, ami aztán... az esetek nagy részében tényleg meglehetősen komolyan ugyan, de csupán az adott szórakozóhely női egyedeit méregeti, melyik jelentené a legjobb kikapcsolódást, miután megunta a jelenlévő hígagyúak társaságát.
Ő: A lány aki mellett újra cincogó kisfiú lesz, aki egyetlen egy szavával, mozdulatával vagy mosolyával képes semlegesíteni mind azt a haragos álarcot, amit a világgal szemben visel. Imádja és vágyja a társaságát, mosolya szelídebb, mozdulatai bensőségesebbek és könnyedebbek lesznek általa. Hanglejtése finomabb, kellemesebb. Mert van valaki aki megérinti a szívét és van, aki ezzel együtt szenvedteti is. Hiszen tudja, hogy ez a lány számára tabu, s az lenne az utolsó csepp a pohárban, ha az apjával újra közölné, ő ezt a lányt szereti.
Összességében: Határozott, erős akaratú, ambíciózus, aki már ideje korán függetlenítette magát a családjától. Történjen bármi, ingassa meg őt akárki, a célja felé hajt, noha akadnak alkalmak, mikor ő maga is elbizonytalanodik annak bizonyossága tekintetében. Ilyenkor hívja segítségül fivéreit, hiszen ezért is vannak nem igaz? Meggyőzni és segíteni a kisebbet. Bízik bennük, és ha már család, talán ők az egyetlenek, akik igazán számítanak neki.
Legnagyobb gyengeségét emlegetve nem viseli el a túl érzelgős embereket maga mellett. Ő maga is rég kiölte magából a megingás és az elgyengülés minden formáját. Nem hullajt könnyeket már egészen pici kora óta, mintha képtelen lenne rá. Ez talán azt is jelezheti, hogy soha nem érte még akkora tragédia, hogy az sírásra ösztökélhette volna, de ugyan akkor ennek ellenkezője is igaz lehet. Megölte magában az érzékenységet.
Nem érzi szükségét annak, hogy barátokkal árassza el magát, egyetlen egy srácra tekint igaz barátjaként, a többi csak "töltelék".
Hasznos információk
Státusz: Normál karakter |
Becenév:HanByul, Kölyök, Öcskös |
Születési hely és idő: Seoul, 1997. Január 8. |
Play by: Nam Joo Hyuk |
Csoport: Egyetemista |
Iskola neve: SNU |
Lakhatóság: Otthon |
Szak vagy irányultság: Sport |
Évfolyam: 2. félév |
Életem egyik darabkája
Eljött az ő ideje... mikor az alkonyat derengő, múló fények garmadájában mesebeli tájjá varázsolja még a kietlen pusztaságot is, nem beszélve a jelen völgy és domb párosokról, hol a színpaletta megannyi színében játszik a táj. A helyenként térdig érő fű lágyan ringatózó bíborba mélyülő tengerré lesz, ami fölé baljóslatúan, otrombán magasodnak a látszólag égig érő, fekete árnyékként nyújtózkodó, sűrű lombozatú fák. Ijesztőn, mégis mitikusan megnyúlnak az árnyékok és hatalmas erődítménnyé varázsolják a helyi épületeket, legyen szó a lovardáról, vagy a jobbra elterülő tó közepén pihenő kis templomocskáról, mely a ringatózó tavon hullámzó tükörképként kacsint az ég felé. Mind ezt csak és kizárólag neki. Pont úgy, tökéletes másaként annak, amit az édesanyja mesélt neki gyermekkorában. Mert erre van most szüksége... egy kis időre, emlékekre, vágyakra, hogy kizökkenve a szürke hétköznapokból, az otthoni lármából és a mai veszekedésből végre egymaga lehessen a saját meséjében, tetőtől talpig lovas egyenben csak, hogy azon pillanatban mikor kellőképpen lenyugodott ahhoz, hogy végre nyeregbe szálljon, ne legyen más feladata mint felpattanni, s kiemelni Lidércet a tömegből.
Most nem is szeretne mást, mint a ritka színű Andalúzzal tovább állni, hogy aztán a szürkületet követő órákban, mikor az óra közel kilencet üt, végre megjelenjenek a horizonton édes kettesben és ezzel is jelezzék, megtörtént a csoda! A felbőszült, makacs bivaly szíve csakugyan nyugalomra lelt végre. A mostani kifakadását ő maga is tudja, nem enyhítené semmiféle nőcskéével való kéjes, átmulatott és végig szexelt éjszaka, vagy az ital, bódulat alkohol ittas mámora. Sőt, megkockáztató, hogy a delírium olyan mértékű hülyeségre sarkallná, ahonnan minden bizonnyal még Dae Il, vagy Ye Sung se lenne képes kizökkenteni.
- Mégis mit csinálsz itt, Oppa? - az ismerős hang tulajának aprócska mancsai akárha egy csepp macskáé volnának, finoman, de mégis éltetőn dögönyözik át a vállát, majd előre hajolva, állával pihenteti meg ugyan ott a fejét - ... azt hittem, hogy ránk szakad az istálló, mikor bevágtad magad mögött az ajtót.
Nem válaszol, jelenleg képtelen arra, hogy reagáljon, s gondolatban nem egyszer, nem kétszer, viszont annál többször megfordul a fejében, hogy ideje lenne lefejteni magáról a lányt, más különben olyat tenne, amit később nem bocsátana meg magának. Egész testében görcsös haragot plántál az apja iránt érzett pillanatnyi gyűlölet, melynek kezdeti feszültségét már levezette egy otthoni, üveggel bélelt ajtón, aminek javíttatását minden bizonnyal neki kell elintézni. Már amennyiben veszi a fáradtságot és végre hazatolja a seggét, de minimum eléggé lehiggad már ahhoz, hogy megejtsen egy telefont a gondnok felé, legyen már oly' kedves és tegye rendbe azt az ajtót... - ha már én tönkre tettem. Szívesen hozzá tenné, de ezzel is saját magát minősítené.
- Hmm? Mi van ma veled? - rázza meg a csepp kislány a nálánál jóval nagyobb és erősebb testet olyan erővel, amennyi elég ahhoz, hogy a másik egy határozott sóhajjal megvonja a vállát, valamint szóra nyissa a száját. Ez a kislány az egyetlen ezen a normálatlan, velejéig romlott, Föld nevű bolygón, akit bármikor megtisztelne egy kielégítő válasszal, csupán össze kell szednie magát hozzá.
- Csak a szokásos - és nem csak ezen a téren szolgálna neki válaszokkal, de talán ő számít az egyetlen lánynak a korosztályának nem épp szerény, nőnemű egyedei között, akit még nem döntött hanyatt ott, ahol éppen nem szégyellte átadni magát az élvezeteknek.
- Ha a szokásos lenne, nem vágnál olyan képet, mintha savanyú uborkába haraptál volna - kucorodik mellé kíváncsian, s egészen apróvá húzva össze magát, testének egész súlyával Han Byulnak támaszkodik. Elfáradt... hosszú pillái meg-megrezzennek az orcáját csiklandozó szélben, sötét tincsei ijesztő kontrasztot képeznek a mészre emlékeztetően hófehér arcával. Valószínűleg megint ő volt az, aki a mai lovasok legnagyobb részét ellátta és órát adott nekik, hiszen Han Byul mit csinált ez idő alatt? Órákon át hadakozott az apjával csak, hogy végre komolyan vegye a tanulást, ne legyen léha tohonya dög aki másban se látja a szórakozást mint az ivásban, vagy az olcsó, magukat önként felajánló nőcskékben. Arról már nem is beszélve, hogy a lovardában vállalt - szerinte - lealacsonyító munka betette a kiskaput és véget vetett a fater tűrőképességének.
~ Mégis mi a fenét vártál, apa?! Majd húsz évesen Ye Sung mellett fogom koptatni az irodai asztalt? Hogy majd a ti nagyságotokra törve robottá változok? ~ Hosszú-hosszú perceken keresztül üvöltött, kifulladásig, idegtől remegő hangon hörgött, akár egy veszett kutya, hiszen eljött a pont, mikor betelt a pohár. Megtehetné, hogy szót fogad és olyan érzéketlen bolonddá válik, mint a családjuk feje. De tagadhatatlan, hogy a maga kilengéséiben is egy szenvedélyes gyerekről van szó, aki meg akarja élni a korának legszebb időszakát. Amíg fiatal élni akar, szórakozni úgy, ahogy jónak látja, felelőtlenül de boldogan. Majd ha ő is egy megkeseredett vénember lesz, akkor lehet belőle is egyfajta robot, aki a Nappal ébred és a Holddal tér nyugovóra.
Elnézve a lány arcát, kellemetlenül érzi magát, amiért ő a vitatkozásba és az ezen kívüli semmittevésbe roskadt bele pont ahogy azt nap, nap után teszi, ellenben a vékonyka kis tündérrel, aki túlteljesítve a mai napra kitűzött célon, átvette az oktatását azoknak is, akiket neki kellett volna fogadnia. Ez pedig összesen tizenhat embert jelent a sajátjaival együtt, alig nyolc óra leforgása alatt.
- Gyere velem - suttogja, s fellökve magát a ringatózó fűtengerből, hosszú ujjait a lány ujjai köré fonva húzza fel magához, hogy kéz a kézben induljanak el a ménes irányába, melynek tömegéből kiválik a fekete sörényű szürke, tudván, hogy ő lesz a mai meséjük egyik főszereplője.
Valaki, aki enyhíti a fáradtságot és a haragot.
Valaki, aki szabadságot ád, szeretet és hálát sugároz.
És valaki, aki megnyugtatja egy túlontúl fiatal fiúnak mélységesen megsértett, háborodott szívét...
"Ki vagy te, hogy bíráld az életet, amit élek? Nem vagyok tökéletes. Nem is azért élek, hogy azzá váljak, de mielőtt mutogatni kezdenél, győződj meg róla, hogy a te kezeid tiszták!"
...Mert ez vagyok én. Kim Han Byul, egy chaebol örökösökkel teli családban... én vagyok az utolsó, és az első gyerek. Az idősebbek között a legfiatalabb, de a fiatalok esetében viszont a legidősebb... épp csak szemlélet kérdése, de úgy is mondhatjuk, hogy a mérgezett középső, aki pont csak annyit kapott szeretetből, odafigyelésből, hogy ne lehessen panasza, miszerint elhanyagolják. Mégis örök elégedetlenként, akaratosan, hisztérikusan és irigyen többet akartam. Mindig szebbet és jobbat, a legtökéletesebbet, mialatt én úgy rohadtam egyre mélyebben és mélyebben, miként a tökéletes spinék erős, hosszú combjai szorítottak s vontak egyre közelebb magukhoz, a várva várt mennyországban reménykedve. Hogy mindig megadtam nekik? Hogy oda repítettem őket ahova a legjobban vágytak? Nem... mert még erre is irigy voltam. Ha nekem nem tökéletes, neki se legyen az.
Kolonc kölyke lettem az öregemnek. Idegesítő kisöccse a két bátyámnak, s nemtörődöm, érdektelen bátyja a két kiskölyöknek, akik számtalanszor vágják a fejemhez mind eddig a napig, hogy utálnak csak, mert nem vagyok hajlandó az örökös hisztijükkel foglalkozni, mondván van jobb dolgom is. Mégis, fittyet hányva a hibáimra és a követelésekre, azt persze elvárom, hogy Dae Il és Ye Sung engem elviseljen, hogy a társaságukba engedjenek. Egy bestia lettem aki képtelen a szófogadásra, aki nem tisztel senkit és semmit, de azt elvárja, hogy őt elfogadják és mindenek előtt tiszteljék. Tiszteljék, de mégis miért?
Romlott gyümölcse lettem két embernek és egy gőgös, mihaszna világnak ahol a pénz az úr, s nem számít az, hogy ki akarsz lenni, mivé akarsz válni, neked akkor is követned kell a családodat főleg akkor, ha nevük által valaki vagy... lehet, hogy a név a mérvadó. A név mely kötelez, megbillogoz. Mégis idegenné tesz, mert bár én viselem, mégse az vagyok, akivé lennem kellene.
Hogy lehetnék-e én is jó ember? Valaki, aki az angyali külseje mögött rejtező, önző, mihaszna ördögöt eltemeti és a feledés homályába taszítja? Pont annyira jó, mint az alattunk vágtázó lovon ülő, derekamat ölelő lány? Én is képes lennék arra, hogy a hibáival elfogadjam és együtt szeressem az embereket? Talán elérhetem valaha ebben az életben azt, hogy nem keresek kibúvót a felelősségek alól és végre valahára boldogan, szeretetteljesen nézzek a szebb jövő felé? Vágyhatok arra, hogy végre az apám is úgy nézzen rám, mintha nem csak a fiát, de egy felnőtt, erős és önálló embert látja maga előtt, aki képes arra, hogy követve az útját, kikössön a célja kapujának túloldalán?
Talán igen... de mindenek előtt neki is el kell fogadnia a tényt, hogy olyan lettem mint a legidősebb fivérem. Alkalmatlan arra, hogy kövesse a család útját és abból fokozottan kivegye a részét. Mert mi a magunk uraivá lettünk, és akit az apánk szüntelenül mérgezett éveken át.
Tudom, hogy ha jó nem is lehetek, azt még megtehetem, hogy azok társaságát keresem, akik mellett megtalálhatom a valódi önmagamat. Azt a gyereket aki nem bosszúságot okoz, aki nem felelőtlenül cselekszik, hanem azt, aki még mindig vágyik a szeretetre és arra, hogy a testvérein kívül legyen még valaki... csak egyetlen egy személy, akinek igazán számít.
Azt hiszem van egy ilyen... csak épp ő az egyetlen személy, aki nem lehet az enyém.
Egy mesébe illő kaland az övé, ami nem úgy íródott ahogy szerette volna, de még formálhatja a saját szájíze szerint. Ha szeretné, megmaradhat az átkozott jelenben, hol számára semmit se jelentő nőcskék bugyijába kér engedélyt bemászni, vagy épp egy örökkön át szórakozó, neveletlen kölyök marad... de változtathat is ezen, s végre utat törhet magának az a valaki, aki lovon, ló háton, egyetlen egy személy társaságában talán ténylegesen önmaga lehet. Valaki, aki messzire lovagol a naplementében, hogy végre megízlelje a szabadságot, s ne kelljen arra gondolnia legalább csak egy csepp kis ideig, hogy mi lesz akkor, ha haza ér?... mert az aranyló fűrengeteg között most ez lett ő.
Egy gondtalan, szabad és végtelenül szerelmes fiatal.
Vendég
Re: Kim Han Byul
Gratulálunk, elfogadva!
Kedves Han Byul!
A külső leírást nem eresztetted bő lére, de nem baj. Én se szoktam, plusz ez az egy-két szavas összerakás nagyon tetszik, szóval ezt ne lecseszésnek vedd, mert nem annak szántam. Én imádom, és ez a lényeg. A jellemedet több közegben való viselkedés alapján ismerhetjük meg. Nem mindegy, hogy mikor, hol és kivel hogyan viselkedsz. Ez egy elég összetett jellemre utal, magával ragadó és olvastatja magát. Na meg kíváncsivá teszi az embert, hogy milyen is vagy vele, ha egyik kategóriába se sorolható.
A történet… a szavak, melyek olvastatták magukat, és egy regénybe illő fejezetet mutattak be. A fogalmazás, a leírások részlete mind-mind egyszerűen nagyszerűek voltak. Oly annyira, hogy szemeim előtt tökéletesen megjelent a kép. „Hallottam” a hangokat, „láttam”, amiket kellett. Az nem kérdés, hogy jól írsz, nem is tudom, hogy melyik feledet imádom jobban. Az biztos, hogy az életed nem könnyű. Hiszen középső gyerekként pont azt kaptad, amit le is írtál: annyi figyelmet, hogy éppen csak elég legyen. Azért örülök, hogy a bátyáidra számíthatsz (ha jól vettem ki a szavakból, bár túlságosan is magával ragadtak a dolgok, szóval bocsánat, ha mellé lőttem), de azért próbálj meg figyelni az öcséidre is. Hiszen nekik te is a bátyjuk vagy. Habár teljesen megértem, hogy inkább a saját utadat járod, és itt ki is ragadnám azt a dolgot, hogy mennyire kanos is vagy. xD Na jó, ez csúnya volt, de azért nem kerülte el a figyelmem, hogy simán lefektetnéd bármelyik nőt, aki hagyná magát. Az viszont nagyon is kíváncsivá tett, hogy ki az az egy személy, akit szeretsz, de nem lehet a tiéd. Ezt viszont csak akkor fogom megtudni, ha nem tartalak fel tovább, meg amúgy se tudnék értelmesebb szavakat írni, mert egyszerűen olyan ET-t hoztál, amihez nem találok szavakat. Na nem azért, mert rossz, hanem mert annyira jó. *__* Úgyhogy legyél kedves lefoglalni a 8 kockás hasadhoz tartozó pofit, és vesd be magad a város sűrűjébe.
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|
Pént. Márc. 04, 2022 7:26 pm by Jung Hwayun
» Avatarfoglaló
Csüt. Márc. 03, 2022 12:02 am by Jung Hwayun
» Névfoglaló
Szer. Márc. 02, 2022 11:57 pm by Jung Hwayun
» Jung Hwayun
Szer. Márc. 02, 2022 10:01 pm by Jeason Jensen
» Elkészültem!
Szer. Márc. 02, 2022 7:32 pm by Jung Hwayun
» Wang Sarah
Vas. Okt. 10, 2021 10:03 pm by Wang Sarah
» Choi Sung-Hyun
Vas. Okt. 03, 2021 10:55 pm by Kim Eun Bi
» Fujisaki Hana
Vas. Okt. 03, 2021 9:40 pm by Kim Eun Bi
» Kim Eun Bi
Hétf. Szept. 20, 2021 7:17 pm by Kim Eun Bi