Sofia Lager
1 / 1 oldal • Megosztás
Sofia Lager
Sofia Lager
Ilyennek látják a külsőmet
Le sem tagadhatná, hogy modellkedéssel is foglalkozik. Nézd meg a selymes arcát, ami tökéletesen sima és puha. Haj és szemszínét illetően le sem tagadhatja származását, ez bőrén is látszik, ami télen olyan, mint a fal, nyáron viszont pár óra alatt képes szép barnára barnulni, vagy épp rákvörösre sülni. Magasságával tökéletesen megáll abban a szakmában, de nem akkora égimeszelő, hogy magassarkút ne vehessen fel. Dereka karcsú, lábai hosszúak, szeplői nincsenek. Ezeket nagyon irigyli húgától, ő is szeretett volna aranyos pöttyöket.
Hétköznapjait tekintve nincs túl sok smink az arcán, leginkább alapozót, tusvonalat, és szempillaspirált használ, ruhái is visszafogottabbak, bár pár kivágott, illetve rövid darab megtalálható a szekrényében. Ilyenkor magassarkút sem visel, maximum, ha az öltözék megköveteli, azokat inkább meghagyja a különlegesebb alkalmakra, valamint a fotózásra. Ott már extrémebbeket is képes felvenni, azonban teljesen levetkőzni sose szokott, azt nem vállalja be. Bármennyire is jó az alakja, nem mindenkinek mutatja meg.
Ilyennek tartanak
A húgom tökéletes ellentétem, legalábbis sokan ezt hiszik. Szerintük a két véglet vagyunk, ő introvertált, én extrovertált, pedig ez nem teljesen van így. Igaz, én többet beszélek, társaságibb életet élek, mint ő, azonban nekem is kell idő, míg megnyílok az emberek előtt, ez soha nem ment egyik percről a másikra. Mindkettőnknek megvan a saját baráti köre, ami nem igazán egyezik, kivéve, ha a lovardában lévő embereket nézzük. Nem sokan sejtik, de ez az egyik közös vonásunk a lánnyal, mind a ketten bolondulunk azokért a négylábúakért. Apa szerettette meg velem őket, hisz a barbie-jaim mellé sokszor kaptam pónikat, és a mesékben is a pegazusok voltak a kedvenceim. Szeretek törődni másokkal, állatokkal, ezért örülnék egyszer egy saját pacinak, bár nem áll már távol tőlem a lehetőség. Kedvesen állok mindenkihez, azt vallom, nincs goromba ember, csak épp rossz napja van, ezért bunkó másokkal, azonban az én bizalmamat is egyszer lehet eljátszani, többször nem. Nagyon tudok ragaszkodni az emberekhez, ebből adódóan futottam már fiú után, de nem jártam sikerrel.Negatív tulajdonságaim közé tartozik, hogy nehezen kelek fel az ágyból, szeretek jó sokáig aludni, ha időm is engedné, még boldog is lennék miatta. A fontos dolgokat sem gondolom át, inkább rögtön adok választ, mint pár nappal később, ergo türelmetlen vagyok. Nem szokásom észrevenni, ha valakit megbántok, mert azt nem direktből teszem, soha nincs rosszindulat a tetteim, vagy a kimondott szavaim mögött. Kerülöm a konfliktushelyzeteket, utálom a rosszindulatot, mondhatni lelkileg gyenge vagyok. De ez számodra is ismerős, ugye kedves D.?
Emellett modellkedem, ami miatt sokan akarnak velem barátkozni, vagyis én azt szűröm le, hogy amiatt, de lehet a külsőm az oka. Az ilyen embereket sem tudom megtűrni magam mellett, egy céljuk van velem szemben kihasználni, amit nem hagyhatok. Több alkalommal a húgom figyelmeztet ekkor, és rá mindig hallgatok, ha neki valaki antipatikus, vagy rosszindulatú, az úgy van, nem szabad vitatkozni vele. A kapcsolatunk sok esetben olyan, mint a testvéreké, vitatkozunk, de utána kibékülünk, és legtöbb esetben szent a béka, mert nem szeretnénk sokáig haragban lenni a másikkal. Ő az egyetlen személy jelenleg az életemben, akiért bármit megtennék.
Hasznos információk
Státusz: normál karakter |
Becenév:Sofi, Királylány |
Születési hely és idő:Svédország, Stockholm, 1996. Aug. 20. |
Play by:Kristina Bazan |
Csoport: cserediák |
Iskola neve: SNU |
Lakhatóság: kollégium |
Szak vagy irányultság:anglisztika |
Évfolyam:2. év, 1. félév |
Életem egyik darabkája
Ujjaimat tördelve lépkedek az osztályterem felé. Otthon megmondtam, hogy egyedül szeretnék bemenni, nincs szükségem felnőtt kíséretre, egyébként is elég nagy vagyok már, még a végén kiröhögnének. Egyetlen szerencsém, hogy nem lép életbe az új lány effektus, hisz, ha jól tudom, senki nem ismer senkit, mindenki újként érkezik a gimi első évébe. Az én barátnőim másik iskolát választottak, mind máshova mentek, néhányan másik városba. Egy iskolát néztem Östersundban, de az elég messze lenne a fővárostól, anyától, apától, és a húgomtól, egy hét után vissza se akarnék menni, akkora lenne bennem a honvágy. Ott tényleg ismeretlen lenne számomra mindenki. A feszültség egyre nagyobb bennem, minden eszembe jut, amit egy korombeli lányban megfordulhat, azonban nem szeretnék negatív lenni, ezért elhessegetem őket. Belépek a terembe, máris nem látom olyan felhősen a dolgokat. Ahogy mondták, kis légyszámú osztály leszünk, mi vagyunk a legkevesebben az évfolyamon. Kevesebb emberrel mindig jobban éreztem magam, mint rengeteggel egyszerre, könnyebb számomra a beilleszkedés, mégis félve teszem meg az első pár lépést. Nincs sok szabad pad, a legtöbbet elfoglalták az előttem érkezők, mégis megpillantok egyet, leghátul, egy fiú mellett. Itt északon, a szőke herceg típusú srácok vannak nagy számban, ő talán pont ezt akarja kikerülni, és festeti feketére a haját, vagy nem idevalósi. Mind a kettő megeshet, mindazonáltal az előbbi tűnik valósnak. Odalépek mellé, illedelmesen köszönök, és érdeklődök a helyről. Először csak felnéz rám majd, visszahajtja a fejét, és úgy kapok engedélyt a leülésre. Lehet rosszul választottam?
Camp Rock – Final Jam
- Jól van anya, holnap szólok, ha felszálltam a buszra. Puszi, szeretlek, szia – köszönök el, és dobom az ágyamra a telefonomat. Futva szaladok ki a szobánkból, ami tíz napig jelentette számomra a szállást, ahol aludhattam. Ma ez véget ér, holnap utazok haza, vissza a mindennapokba. Sok dolog miatt szerettem ezt a tábort, az itt megismert emberek számomra különlegesek lettek, velük bármikor szívesen összefutok. A tüzet megpillantva, - ami igazából nem is tűz, mert bent tilos tüzet gyújtani, így papírból csináltak egyet -, már áll, és mindenki körbeült, majdnem utolsónak érek oda. Elfoglalom a széket, majd mikor meghallom az egyik jól ismert dalt, én is énekelni kezdek. Szeretem az ilyen búcsúzókat, mindig nagyon meghatóak, de utána jön a sírás, ez a mai este sem marad el. Holnap megyünk haza, mégis mindenki megölel mindenkit, az egyik lánnyal egymás vállán sírunk, ami aranyos is lehetne, ha nem ez lenne a pillanat. Könnyes szemmel nézek végig a társaságon, nem akarom itt hagyni őket, hisz a második családomat jelentik számomra. Ez a pár nap mindig olyan hamar elmegy, és egy évet kell várni, hogy újra ugyanennyi időt együtt tölthessünk. De majd többet is találkozhatok velük ezután, ha elkezdem az egyetemet egy másik városban, akkor közelebb lesznek hozzám, ez tartja bennem a lelket. Hirtelen karokat érzek a testem körül, majd egy hang szólal meg, hogy ne sírjak, nemsokára megint láthatok mindenkit. Ezt pontosan tudom, de annak is még mennyi idő, képtelen vagyok várni. Most akarom, MOST! Mindenki a másikat nyugtatja, pedig ő is pontosan ugyanannyira sír, mint a többiek. Ez így vicces, de szerintem nagyon megható. Ne legyen holnap, nem szeretném.
Jöttünk, láttunk, visszamennénk
Az élet kurvára igazságtalan ez tény. Mikor anyáék bejelentették, hogy Koreában fogom folytatni a tanulmányaimat, hisztizni tudtam volna. Nem akartam, sőt most sem akarok másik földrészre menni, nekem tökéletesen megfelelne az itteni oktatás, hisz a svédeknél is van olyan magas szintű az informatika, mint az ottaniaknál. Nem érdekelnek a nagy koreai cégek, menjenek a tudják hová, anyáékat sem értem, ahelyett, hogy a sajt hazánkat támogatnánk. Nem fogok semmilyen ünnepre hazalátogatni, ezt eljátszották. Természetesen ez a kezdeti dühöm, ami múlni nem akaró, de más is így reagálna a helyzetemben. Elküldenek egy számomra ismeretlen helyre, ahová menni sem akarok, távol mindenkitől, a barátaimtól, a családomtól, a barátomtól. A nagyi azt mondta éljek a lehetőséggel, de ez nem tetszik, mert a srác, aki annyira tetszik nekem, emiatt az exem lett, mert távkapcsolatot nem szeretne. Ezek után nem fogok boldogan menni idegenek közé, akik mind ugyanúgy néznek ki, megkülönböztetni nem lehet az embereket. Mi van, ha kifogok egy nálam sokkal fiatalabb fiút, mert nem tudok különbséget tenni a koruk között. Ez biztos mással is megesett már, nem csak velem. Még a gépen is pufogok, sőt leszálláskor sem akar alábbhagyni ez az érzet bennem. Most mindenki hagyjon békén, kommunikálni sem akarok…
A hívás
Fél év telt el érkezésem óta, mondhatni, megszoktam a helyet, az embereket, néhány barátot is szereztem. A nagy időeltolódás okán nehéz skype-olni a barátaimmal, de már anyáékra sem neheztelek olyan mértékben, legalább van társaságom, mert a húgom is itt van. az egyetemi kollégium kényelmes, rögtön megtaláltam a közös hangot a szobatársammal, Syd több tekintetben az ellentétem, de nem baj. Az egyik egyetemista bandának is a tagja lettem, hála TT-nek, aki belevitt a „rosszba”. Átkozom a napot, amikor összefutottam vele, és nem szállt le, kérdezgetett a nemzetiségemről ésatöbbiről. Az óráim baromi nehezek, sokat kell tanuljak, de megéri, és szeretem csinálni. Az itteni barátnőim mondták, hogy a modellkedéssel is kéne próbálkozzak, bár kételkedtem, hogy pont Koreában lenne ez tökéletes, mert nem vagyok olyan, mint a többi lány. Az elején nem is akartam belemenni, végül mégis sikerült meggyőzniük. Két hete voltam egy próbafotózáson, az egyik itteni helyen, ahol nagyon kedvesek voltak, és annyira nem volt baj, hogy nem tudok még a nyelven, angolul ugyanúgy megbeszéltük, amit muszáj volt. Készült rólam temérdek próbakép, a végére leültem a fenekemet, mert állóból olyan sokat most nem kattintottak. Megfordult a fejemben, talán ez mégsem nekem való, ennyi ideig mozdulatlanul állni/ülni/feküdni, én képtelen vagyok, de a végére megtetszett, és mondhatni mosolyogva csináltam, mát amennyire ez megengedett volt.
Azóta várom a hívásukat, bár ennyi idő után kétlem, hogy felvettek volna. Úgy képzelem, még azon a héten hívnak, és megmondják mi a helyzet, de engem még arra sem méltattak, hogy megcsörgessenek. Ezek után, nem várok semmit, teszem, amit mindennap és hagyom ezt az álmomat. A suli, a barátok, és a lovaglás tökéletesen elég nekem egy ideig, ha ezek után többet szeretnék, váltok. A szobát ellepő csendet a telefonomon megszólaló zene töri meg, és én felkapom a fejem.
A hozzászólást Sofia Lager összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Feb. 22, 2021 10:39 pm-kor.
Sofia Lager
- Hozzászólások száma :20Age :27Join date :2017. Jun. 09.Ahol élek :Egy fedél alatt a férjemmel
Re: Sofia Lager
Gratulálunk, elfogadva!
Az első gondolatom, miután elolvastam a külső, illetve belső leírást az volt, hogy mennyire jól passzolnak Syddel egy szobában. Szerencsések lehetnek, hogy két viszonylag rokonlélek került egymás mellé, ráadásul még meg is tudják érteni egymást a kezdetektől fogva az angol nyelv használatával. *-* Biztosan igen nagy teher esett le a válláról, mikor megtudta, hogy egy vérbeli angol gondolkodású csaj lesz a társa.
Nagyon örülök, hogy jönnek a bevándorlók, akik hála istennek Seoul esetében csak a svédeket jelenti. Negatív tulajdonságnak elsőként a későn kelést említetted, amin nagyot nevettem, mert hát ennyi baj legyen, sose rosszabb, aztán persze megtudtam, hogy mitugrász, hirtelen döntéseket hoz, amit nem gondol át... Mindezekért köszönöm, hogy átírtad a szakját, hiszen valljuk be, egy programozó éppen hogy tíz órákat képes egy helyben ülni és nyomni a billentyűzetet, ami Sofiához ezekből kifolyólak nem passzolna, illetve a másik ok, ami miatt rákérdeztem, hogy valóban ez lenne a helyes hivatás számára, az az átgondolatlansága volt. Nem mindegy, hogy beír, vagy nem ír be egy "elseif" functiont az utasítások közé, vagy sem, ezeket jól át kell gondolni. Viszont az anglisztika tökéletesen illik hozzá, ezúton is köszönöm a módosítást.
Annyira mázlisa Sofia, hogy kis "légyszámú" osztályba került annak idején, én is nagyon örülnék, ha a szobám kis légyszámú lenne, mert mindig idegesítenek a repdeső dögök. Viccet félretéve, gondolom létszámra gondoltál, nincs ezzel semmi baj, csak nem tudtam nem lecsapni a magas labdát.
A tábort nem értettem, hogy mi funkciója volt az ET-ben, kicsit kakukktojásnak érzem, de nem fogok napokig ezen rágódni, ne aggódj, na meg ez nem fogja akadályozni az elfogadást, csak legközelebb pontosabban rakd össze a dolgokat. Amúgy pedig világot látni nagyon jó és hasznos lehetőség, főleg, ha önként pottyan az ember ölébe. Az egyetemisták rengeteg pályázatot adnak be, hogy ezt elérjék és csak keveseknek adatik meg fél évnyi kiruccanás, barátokat külföldön is lehet találni, sőt!
Oh, Koreában a kor miatt ne aggódj, általában a pasik idősebbek, mint ahogy kinéznek. Voltak ebből adódóan meglepetések, biztosan Sofiát is fogja érni egy-kettő, mikor odamegy valakihez, azt hiszi, hogy húsz éves, erre kiderül, hogy harmincöt.
Na jól van, örülünk az elkészült lánynak, jó játékot vele is, illetve rengetek izgalmas hszt kívánok neked a nőcivel. ^^ (Foglalózz!)
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|
Pént. Márc. 04, 2022 7:26 pm by Jung Hwayun
» Avatarfoglaló
Csüt. Márc. 03, 2022 12:02 am by Jung Hwayun
» Névfoglaló
Szer. Márc. 02, 2022 11:57 pm by Jung Hwayun
» Jung Hwayun
Szer. Márc. 02, 2022 10:01 pm by Jeason Jensen
» Elkészültem!
Szer. Márc. 02, 2022 7:32 pm by Jung Hwayun
» Wang Sarah
Vas. Okt. 10, 2021 10:03 pm by Wang Sarah
» Choi Sung-Hyun
Vas. Okt. 03, 2021 10:55 pm by Kim Eun Bi
» Fujisaki Hana
Vas. Okt. 03, 2021 9:40 pm by Kim Eun Bi
» Kim Eun Bi
Hétf. Szept. 20, 2021 7:17 pm by Kim Eun Bi