Shin Min Ki
1 / 1 oldal • Megosztás
Shin Min Ki
Shin Min Ki
Ilyennek látják a külsőmet
Nem nevezhető túl magas srácnak a maga 174 centijével, viszont az ehhez társuló 68 kiló talán szokatlanul soknak hathat a koreai átlag súlyokhoz képest. Ennek a súlynak a 60%-át a testén található kidolgozott izmok teszik ki, aminek hála kifejezetten férfias testalkattal rendelkezik. Nem kifejezetten a felfújt, kockás hasú testépítők közé tartozik, inkább csak kihozta a testalkatából - mert amúgy elég vékony - és a magasságából a legtöbbet, amit tudott. Az acélos izmokat egy bársonyos, fehér bőrréteg fedi, ami az arc részen nevezhető kifejezetten puhának, és majdhogynem hibátlannak. Egy két kisebb rózsaszínes pötty maradt az arcán, ami a kamaszkorral való küzdelmeit jelenti, de mivel odafigyel a bőrápolásra, már nem feltűnőek azok. Ha már itt tartunk, meg kell említenem a talán kissé feminim és kisfiús vonásait, amihez kedves, naiv tekintet, és sugárzó mosoly társul. Összességében helyes fiúnak mondható, az orra egyenes, a két szemére dupla szemhéj társult, a vékony kis ajkai felett pedig található egy kis anyajegy. Összességében elég bizalomgerjesztő ábrázattal bír, ami szinte állandóan ragyog a mosolya miatt, mert rengeteget vigyorog. A feje tetején csücsülő hajtincsek sokszor szeretik változtatni a színüket, mert jól bírják a festést, és összességében elmondható róla, hogy erős haja van, ami dús tincsekben hullik a homlokába. Általában a haja kócos, nagyon ritkán viseli kivasalva, vagy belőve, mert alapvetően nem foglalkozik túl sokat vele.
Az öltözködése is kifejezetten normálisnak mondható, nem tartozik se a swag yolo "menőgyerekvok" srácok közé, és igazából slamposnak sem mondható. Mivel nagyrészt a fekete és a fehér színeket kedveli, könnyű kombinálni a cuccait. Nagyon ritkán visel barna, vagy drapp árnyalatokat is. Alapvetően a kényelem híve,
ezért a hétköznapokban inkább a szakadt farmerek jellemzőek rá valamilyen pólóval és kabáttal, szereti a kapucnis és a belebújós pulcsikat is. Ha elegánsabban kell megjelennie, az sem jelent számára gondot,
de az öltönyért nincs annyira oda, mert feszeng benne. Cipőből is próbál a sportosabbat és kényelmeset viselni, amiben egész nap tud rohangálni, ezért gyakran van a lábán futócipő. Ékszerek közül csak órát,
kiegészítőből viszont különböző sapkákat, és napszemüvegeket is hord. Esetleg ha az idő megköveteli, akkor a nyaka köré teker egy kötött, sötét színű sálat, viszont a kabátja cipzárját általában nem húzza fel. Ha már itt tartunk... Nem is igazán kabátokat, inkább dzsekiket hord, azokból is a bomber és a bőr a két kedvence.
Ilyennek tartanak
Amit az ember első látásra le tud szűrni róla, az a belőle áradó hihetetlen mennyiségű pozitivitás, amit pluszba erősít a vigyora, hiszen az állandóan a képén ül. Egyszerűen képtelen valamihez úgy állni, hogy nem fog összejönni, mert szerinte az élet mindig minden problémát meg tud oldani. Ebből adódik az is, hogy iszonyatosan naiv, és hisz abban, hogy ha elég jó másokkal, akkor ugyanezt visszakapja az élettől. Alapvetően az élénksége és a kedvessége miatt kedvelni szokták az emberek, viszont mindig akadnak extrém példák, akik képtelenek megszeretni a stílusát, vagy olyanok, akik egyszerűen csak soknak tartják. Hiszen az egyik megosztó tulajdonsága, hogy alapvetően 0-24-ben be nem áll a szája, viszont valamilyen szinten ismeri a határait, így tudja mikor kell megállni. Az már más kérdés, hogy általában szó szerint leszarja - már bocsánat - ezeket a határokat, és hajlamos olya témát is elviccelni, amit alapvetően nem kéne. Ez miatt már páran orrba verték, de ő mentül hisz abban,hogy a negatívot ellensúlyozhatja a pozitív életszemléletmód, és a matematikai példák plusz mínusz elve egy baromság. Szívesen beszélget és ismerkedik másokkal, mondhatni teljes mértékben nyitott. Képes leülni egy idős néni mellé a buszra, és végigbeszélgetni az utat. Alapvetően udvarias és kötelességtudó gyerek,
ami miatt mindig jó eredményei voltak az iskolában, de soha nem érdekelte kifejezetten a tanulás, vagy a családhoz tartozó cég. Egyszerre mondható ez miatt nemtörődöm és szorgalmas gyereknek is, hiszen elég volt neki annyit mondaniuk az embereknek, hogy szomorúságot okoz másoknak. Min Ki olyannyira önzetlen fiú, hogy nem merné megkockáztatni az apja vagy a nagyapja bánatát, esetleg mérgét, ezért mindig megcsinálta, amit kértek tőle, és mellette ügyesen vette észre a kiskapukat is. Ezért összességében egy eszes fiúról van szó, viszont valahol mégiscsak egy esetlen kölyök, hiszen képtelen másoknak nemet mondani.
Egyszerűen csak retteg az önzőség érzésétől, ezért mindig mások boldogságában keresi a sajátját, és valahol pont ezért lesz eszméletlenül szomorú. Sosem sír emberek előtt, de alapvetően is nagyon ritkán sír.
Elég türelmes, viszont, ha valaki kihozza a sodrából, akkor olyan szinten megy át vaddisznóba, hogy ösztönösen támad oda, ahol a másiknak a legjobban fáj. Később persze mindig ő kér bocsánatot, és innen ered a következő hibája: nincs szégyenérzete. Ez onnan ered, hogy a nagyapja több alkalommal letérdeltette korábban, ezért pedig más előtt is képes megtenni. Alapvetően kemény nagyfiúnak mutatja magát, de ugyanúgy ott van benne az a tiszta, gyermeki szeretet, ami miatt nagyon könnyen meg tud sajnálni másokat. Persze mindig van egy körítődumája, hogy miért segít másokon, de a lényeg ugyanaz marad így is. Továbbá hajlamos arra, hogy valakinek kegyből hazudjon, ez miatt pedig képes bajba kerülni, mert amúgy szörnyen rossz benne.
Státusz: normál karakter |
Becenév: Min Ki, Shin, Hülyegyerek, Gazdag ficsúr, stb.. |
Születési hely és idő: Daegu, Dél-Korea 1998. 08. 01. |
Play by: Byun Baek Hyun |
Csoport: egyetemista |
Iskola neve: SNU |
Lakhatóság: Otthon |
Szak vagy irányultság: Nemzetközi tanulmányok |
Évfolyam: 2. félévet kezdi |
Életem egyik darabkája
- Ha én azt tudnám... – sóhajtottam fel halkan, mire megajándékozott egy igen szúrós pillantással – Igazából kalapból húztam ki, hogy hova kéne járnom.
- Miért vetemedett ilyenre? – hüledezett a férfi? – Hát Önnek nem fontos a jövője?
- Ó, dehogynem –vigyorogtam el magam, aztán az asztalt borító bizonyítványokra, versenyeredményekre, nyelvvizsgákra, és a két nyelvű érettségimre mutattam – De azt hiszem elég jó vagyok ahhoz, hogy megengedhessem magamnak a válogatást.
- Miért nem egy amerikai borostyánligás egyetemet választott? – nos kedves uram maga nyilvánvalóan nem járt még Amerikában. Valószínűleg nem tudja, hogy a fiatalok állandóan összeokádják a mosdókat. Én már megjártam az országot. És én is okádtam a mosdóba. Viszont most már erőteljesen azt érzem, hogy nincsen kedvem más hányásában tapicskolni, és azt megállapítani, hogy éppen mit vacsorázott.
Legszívesebben ezeket a szavakat mondtam volna ki, de továbbra is csak kedvesen mosolyogtam. Nem a rektor úr tehet arról, hogy ténylegesen kalapból húzva választottam magamnak egyetemet. Persze úgy nem volt kifejezetten nehéz jót húzni, hogy gyakorlatilag rossz választásom nem volt. Nem kockáztattam meg, hogy azt az egyet markoljam fel. Viszont most kifejezetten nyűgösnek, és fáradtnak éreztem magam ahhoz, hogy bármilyen idióta kérdésre is válaszoljak.
- Talán vissza kéne vonnom a jelentkezésem? – billentettem oldalra a fejem, miközben elegánsan keresztbe tettem a lábaim. Figyeltem, ahogyan a férfi arca fokozatosan elsápad, és csak szélesebb lesz a mosolyom.
- Nem szeretnének egy ennyire jó eszű, jó tanuló, jóképű, tehetséges diákot elveszíteni igaz? Nem beszélve a tekintélyes összegről, amivel édesapám támogatta Önöket. Biztosan emlékszik rá.
Nem akartam terrorizálni, viszont éreztem, hogy ki akar kezdeni velem. Egy gazdag ficsúrnak tart, és mivel nem Dél-Koreában folytattam a tanulmányaimat, már rögtön kívülállóként kezd el kezelni. Ezt pedig nem akartam hagyni. Itt akarok maradni, és abbahagyni az értelmetlen utazásokat, és más kultúrák kutatását.
- Elismerem, hogy az egyetemünk értelmiségi rétegét színesítené, ha ide járnak – jelentette ki érzelemmentes hangon, le sem véve a tekintetét az enyémről – Nem eltanácsolni akartam Önt innen. Csupán a legtöbb diákunk álma az, hogy külföldön, egy neves egyetemen tanulhasson. Yale, Harvard, Brown... Bármelyikre jó eséllyel bekerült volna.
- Tehát, ön szerint a külföldi tanulmányaim nem elég jók? – billentettem félre a fejem újra, aztán a papírért nyúltam, ami tartalmazta az összes iskola nevét, ahova valaha jártam. Az elemi iskolát japánban végeztem, ezért folyékonyan beszélem a nyelvet, hála az intenzív kurzusoknak, amin részt vettem. Van róla nyelvvizsgám is, szóval ez kifejezetten sok felvételi pontot jelent. Aztán fél évig jártam egy svájci elit iskolába, de végül egy neves amerikai gimnáziumban kötöttem ki, ahonnan tovább vándoroltam Franciaországba, hogy megerősítsem a nyelvtudásomat. Egy ottani amerikai iskolában érettségiztem angol és francia nyelven, ez pedig a kétnyelvű bizonyítványom. De amúgy angol és francia nyelvvizsgával is rendelkezem.
Sorba emeltem magasba a papírokat és a kis füzeteket, amik már önmagukban elég magas pontszámot hozhattak össze nekem.
- Aztán itt vannak a közösségi munkáim, és a versenyeredményeim. Ha Ön szerint mindez nem elég, akkor talán beszélnem kéne a dékánnal is. Vagy apámmal kéne leülnöm egy csevejre, és elintézni, hogy megvonják az iskola támogatását?
Eszemben sem volt ilyesmi. Egyszerűen csak túlságosan frusztrált, és felhúzott a helyzet. A combomon fekvő kezemet ökölbe szorítva pihentettem, és nemcsak az ujjperceim voltak elfehéredve, hanem önmagában remegett az egész kezem a visszafojtott dühtől. Csak nem verhetem be a retkes pofáját ennek a fasznak – már bocsánat.
- Azt hiszem újra meg kéne beszélnünk az ügyet – sóhajtott fel halkan – Mivel a testvére is ide jár, az édesapja is ezen az egyetemen végzett, és a családja mindig bőkezűen támogatta az oktatás fejlesztését, azt hiszem nincs okunk elutasítani a jelentkezését. Viszont honosítania kell a papírjait, és szintfelmérő vizsgákat kell írnia, ami a koreai középiskolás diákok vizsgájához hasonló. Ha 90% felett teljesíti, akkor elfogadjuk a jelentkezését, jövőre.
***
- Min Ho! – ordítottam rá az öcsémre, aki éppen az ablaknak dőlve nyomkodta a telefonját – Azt mondtad segíteni fogsz, erre azt a szart püfölöd egész délután! Elfelejtetted, hogy ki írta egész életedben az angol házidat?Semmi válasz, amire csak sóhajtva fordultam vissza a matekpéldához, ami jóval nehezebb volt azoknál, amit tanultam. Már korántsem éreztem magam olyan magabiztosnak, mint amikor a rektorral társalogtam, és legszívesebben vertem volna a fejemet az asztalba. Ha ezt most nem csinálom meg, apa tuti, hogy mérges lesz, és megint elküld. Ennek a gondolatára pedig úgy szontyolodtam el, mintha legalább a cukorkámat vették volna el.
- Neeem ér tem!!! – tagoltam szépen a szavakat, és minden egyes szótagnál egyszer odavertem a fejemet az asztalhoz. Neheheeeheem kurvára de nagyon nem értem!
- Így csak hülyébb leszel, Hyung! – ült le végül mellém, és vette ki a kezemből a ceruzát – Ne hisztizz már ennyit, csak gyorsan megírtam az üzenetet.
Persze, nehéz lett volna két percet várni, mi? Baromira izgultam az egész miatt, és nagyjából három nap alatt aludtam 5 órát, mert folyamatosan a matekpéldákat oldottam. Az irodalom még oké volt, oda megtanultam a száraz anyagot, verset elemezni meg tudok, az mindenhol tananyag. Az angol nem jelentett problémát tekintve, hogy elég jól beszéltem.
- Figyelj oda – kopogtatta meg a lapot – Ha nem megy fejben, használd a számológépet!
- Megy fejben – hazudtam. Igazából elég szar voltam a fejszámolásban. Mindig használtam számológépet, de most lemerült az elem.
- Mennyi 7x8?
- ...
- Na látod, pontosan erről beszélek.
- Gondolkoztam!
- Hyung, feküdj le – sóhajtotta végül, és a vállamnál fogva rángatott fel a helyemről – Már sok vagy mára. Hány kávét ittál meg.
- Nem kávézom. – vágtam rá azonnal, de ő csak helytelenítve csóválta fejét.
- Kit nézel te hülyének? Láttam, ahogyan tegnap este kisompolyogtál energiaitalért az éjszaka közepén, szóval valószínűleg nem aludtál túl sokat, viszont reggel sem feküdtél le.
- Na jó... Megittam kettőt. Az igazán nem sok.
- Hányadik hatványra kéne emelnem azt a kettőt? – vonta fel a szemöldökét, én pedig csak sóhajtva hajtottam le a fejem. Tény, hogy túl sokat kávézom és úgy viselkedem, mint egy idegbeteg Ahogyan ismét megéreztem a vállamon a kezemet, hirtelen kényszert éreztem arra, hogy beszámoljak neki a gyakornokságról is. Hogy amikor elvileg dolgozni indulok, akkor fekete ruhában, maszkkal az arcomon kommandózom végig az utcákat, kapucnival a fejemen, de végül nem mondtam semmit, csak egy mély, reszelős sóhajt hallottam, amiért még mindig nem tudtam őszinte lenni vele.
- Feküdj le – fordított végül egyet rajtam, és az ágy felé kezdett kormányozni. Hagytam neki. Egy picit talán jól esett, ahogyan törődik velem, még ha ezért valahol szarul is éreztem magam, hiszen nekem kellett volna megtennem inkább vele.
***
- Menj már arrébb! – taszította oldalba az egyik lány, nagyjából az ötödiket, miközben a résnyire nyílt ajtón próbáltak bekukucskálni, én pedig ezt az egész jelenetet csak hatalmasra tágult szemmel figyeltem. Nem értettem, hogy mi folyik itt, csak annyi tűnt fel, hogy néhány gyakornok lány mindjárt összetöri egymást. Fiatalnak és naivnak tűntek... Jóval fiatalabbnak, mint nálam, ezért is jöttem zavarba még annak a gondolatától is, hogy mennyire udvariatlan dolog a feneküket bámulni. Na nem mintha lett volna máshova néznem, hiszen épphogy csak átöltöztem melegítőbe, hogy kényelmesen mehessek a táncórámra, éppen csak megvakartam a fejem, miközben előre szegeztem a tekintetemet, és öt segg jött a szemembe. Éreztem, ahogyan egy leheletnyit elvörösödik a fejem, ezért pár másodpercig legyeztem az arcom, aztán odaléptem hozzájuk.- Ne haragudjatok – szóltam egy torokköszörülés után, miközben lefejtettem az egyik kezét a másik vékonyka lány csuklójáról – De ezt ne csináljátok. Megsérülhettek.
Lassan mindannyian felém fordultak, én pedig csak zsebretett kézzel mosolyogtam rájuk. Néhányukat már ismertem futólag, mert egy két alkalommal énekeltem velük duettet.
- Min Ki Sunbae! – kezdte rögtön az egyik, mire csak összevont szemöldökkel néztem rá. Általában csak Oppának hívott.
- Mit akarsz? – kérdeztem gyanakodva. Nyilvánvaló volt, hogy valamit szeretne. Az ajtó felé bökött, ezért gyorsan utat törtem magamnak, és bekukkantottam én is az ajtón, ahol az új gyakornok fiút kínozta éppen Skyler.
- Mi van vele? – kérdeztem tőlük, amikor behajtottam az ajtót, és neki támaszkodtam, hogy ne férjenek hozzá.
- Olyan... – kezdte a lány, de szemforgatva vágtam rögtön a szavába.
- Helyes? Magas? Szép a bőre? Dús a haja? Édeseim, nem nyálazhattok rá, mert lehet együtt fogtok dolgozni vele. Ne legyetek már ennyire könnyelműek!
Mutattam neki, hogy üljenek le a földre, és én magam is helyet foglaltam. Tudom ki a srác, már ezer meg egy alkalommal akartam odamenni hozzá, mert állandóan csak egyedül üldögélt. Ez a többieket nem kifejezetten érdekelte, inkább próbáltak ebből előnyt kovácsolni. Direkt nem mentek oda hozzá, hátha itt hagyja az ügynökséget, és kisebb lesz a konkurencia. Erről nekem megvolt a magam véleménye, de sosem mondtam ki.
Figyeltem, ahogyan a kislányok szépen lassan körém gyűltek, és elővettem a legszebb mosolyomat, ahogy beszélni kezdtem.
- Meg kell szoknotok, hogy vannak itt szebb emberek is, mint az átlag. – kezdtem bele kedves hangon egyesével a szemükbe nézve. Egyikük elpirult, amitől nehezen, de sikerült visszafojtanom a kuncogásomat. Annyira ártatlanok és aranyosak voltak az előbbi jelenet ellenére is, ennek ellenére nem szívesen néztem volna végig, ahogyan egymást széttépik egy szebb darabért.
- Ha gondoljátok, majd odamegyünk hozzá egyszer, de csak szigorúan egyesével! – azért számomra is egyértelmű volt, hogy a srác nem éppen tömegkedvelő – Aki a legügyesebb lesz az énekórákon, az jön először hozzá, értve vagyok? Ha beszélni akartok vele, küzdjetek meg érte.
Itt kettőt tapsoltam, és felpattantam. Biztos voltam benne, hogy valahol dolguk van amúgy, és meg akartam kímélni mindenkit a kínos szituációtól. Nekem sem lett volna jó, ha azt látják, ahogyan öt lány társaságában lelkesedek nagyon valamin, a két srác meg minden bizonnyal mérges lett volna, az idősebb biztosan.
Mentőövként hallottam meg a zsebemben csörgő telefonomat, és gyorsan meg is lóbáltam a lányok előtt és egy „Hwaiting felkiáltással kezdtem el arrébb szambázni, amikor a következőt hallottam meg magam mögül.
- Min Ki Oppa olyan aranyoooooos! – először csak elröhögtem magam, aztán jött a következő kérdés – Szerintetek van barátnője?
Erre viszont már szaporábban kezdtem szedni a lábaimat. Csupán le akartam csökkenteni a srác rajongótáborát, aztán ezzel sikeresen a sajátomat növeltem? Pont kapóra jött a férfi wc, ahova bezárkózva nyitottam meg végül az sms-t.
Vendég
Re: Shin Min Ki
Gratulálunk, elfogadva!
Kedves Minki!
Megnyitottam a lapot, hogy elkezdjem olvasni a jellemzést, noha először mindig a képeket nézem végig. Ebben az esetben alig két másodperc múlva úgy döntöttem, hogy lekapcsolom a fülemben üvöltő rockos zenét, mert volt egy röpke sejtésem, hogy nem igazán passzolna ehhez az előtörténethez, a visszafogott, angyali képekből kiindulva.
Szépen kiegészítik egymást testvérével, már a külsejüknél látszik egy kis különbség, Minki sokkal inkább „tündérezhető” le, mint Minho. Ugyanakkor érdekesnek találom, hogy felettébb sokat foglalkozik testének kidolgozásával és bőrének „tökéletességével”, ugyanakkor hajával nem, s tincsei kócosan hullnak alább. Tetszik a stílusa, kis laza kényelmes kölyök, aki nem esett messze a fájától, bár kicsit sajnálom őt, mert el tudom képzelni, hogy chaebolként nem kevésszer követelik meg tőle is, hogy elegánsan öltözzön ki, ami nem összeegyeztethető a szakadtabb ruhafazonokkal. De gondolom már ezt is megszokta, hiszen így nőtt fel.
Nagyon irigylem Minkit a pozitív felfogása miatt. Ilyen emberekkel jó együtt lenni, hisz könnyen átragad az életkedv másokra is. Muszáj rácsapnom erre, de gondolom már megszoktad tőlem: a negatívot semlegesíti a pozitív, de Minki egyszerre kétszeresen pozitív, úgyhogy bőven nyert ügye van, ahogy ő abban hisz is. Irigylem, amiért ekkora beszélőkéje van, és neki könnyen jönnek a szavak. Gondolom, el sem tudja képzelni, hogy milyen lehet egy olyan embernek, aki már jó baráti körben sem képes csak úgy feldobni egy témát a semmiből.
Nagyon szép személyiség, bár sajnos a társadalom pont az ilyeneket szokta kihasználni. Remélem Minki mellett van valaki, esetleg a testvére, aki nem hagyja csak úgy letérdelni minden suhanc előtt.
A jellemleírás után kissé szerényebb srácnak gondoltam, ezért az előtörténet eleje már meglepő volt. Különös, hogy ilyen meggondolatlanul beszélt a rektor úrral, akivel a legtöbb diák legfeljebb egy kézfogás erejéig találkozik. Persze, Minki nem is akárki, ahogy azt írtad, szülei komoly befolyással vannak az egyetemen.
Nagyot nevettem, mikor Minki is kimondta azt, amit én is gondoltam már az elejénél fogva: tényleg kissé olyan, mintha Minho lenne az idősebb. Tetszett az előtörténet, kis jelenetek mind más szemszögből mutatták be a fiút. Javával megmutatkozott a jellemzésben leírtak is, talán egyedül az volt fura a megfogalmazásban, hogy ennyi trágár kifejezés volt benne, de azt te érzed, hogy mennyi nála az ideális. Szerintem Minki nagyobb mértékben eltér a többi karakteredtől személyiségben, kíváncsi leszek, miként sikerül a játékok során jobban kifejezned jellemét.
Tudod a dolgod: foglaló meg minden egyéb unalmas teendő…, a játéktéren pedig találkozunk!
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|
Pént. Márc. 04, 2022 7:26 pm by Jung Hwayun
» Avatarfoglaló
Csüt. Márc. 03, 2022 12:02 am by Jung Hwayun
» Névfoglaló
Szer. Márc. 02, 2022 11:57 pm by Jung Hwayun
» Jung Hwayun
Szer. Márc. 02, 2022 10:01 pm by Jeason Jensen
» Elkészültem!
Szer. Márc. 02, 2022 7:32 pm by Jung Hwayun
» Wang Sarah
Vas. Okt. 10, 2021 10:03 pm by Wang Sarah
» Choi Sung-Hyun
Vas. Okt. 03, 2021 10:55 pm by Kim Eun Bi
» Fujisaki Hana
Vas. Okt. 03, 2021 9:40 pm by Kim Eun Bi
» Kim Eun Bi
Hétf. Szept. 20, 2021 7:17 pm by Kim Eun Bi