Woo Baek Hyeon
1 / 1 oldal • Megosztás
Woo Baek Hyeon
Woo Baek Hyeon
Ilyennek látják a külsőmet és ilyennek tartanak
Apró, nesztelen mancsokon érkező fekete macska rugaszkodik el a talajtól, hogy egy pontos ugrással pár pillanaton belül az ablakpárkány fémes felületén vethesse meg a lábait, gondosan ügyelve arra, nehogy egy rossz mozdulattal ott kössön ki, ahonnan az imént elindult. Kéjesen, ide-oda illegetve magát tesz néhány kört a lakás melegétől elválasztó üvegfal előtt, hogy aztán elkényeztetett valagát alapos gondossággal tegye le úgy, hogy részben a farka dús szőrzetén ücsörögjön. Na nem ám, hogy fázzon a hátsója, ugyebár. Aranyszín tekintete rendületlenül, határozott elánnal fürkész egyetlen egy pontot a szobrászműhely ráeső részében: egy háromlábú széket, mely a megszokottakkal ellentétben most teljesen magányosan, üresen szomorkodik a gipsz szálló porának köszönhetően füstösnek ható helyiségben. Egyedül egy, még élettelen pillantású, fehér arcú szobor van bent a szoba közepén, több helyről is alaposan megvilágítva, ezzel emelve ki a szépségét és anyagának aprólékos megmunkálását, ami csak és kizárólag az őt készítő személy kezének ügyességét élteti. Jelen állás szerint talán ember hatást nyújt ugyan, de a szőrös kis gombócot még csak véletlenül se nyugtatja meg, elvégre a szobortól aligha fog egy kis éjszakai nassolni valót kapni, amire oly nagyon vár.
Türelmetlenül toporogva indul hát el a párkány mentén, hogy a korlátot célba véve kísérelje meg a szomszédos helyiség ablakába való átszökkenést, hátha ott találja a ház tulaját, mígnem félúton megfeledkezve a tervéről, antennákra emlékeztető tekergő fülei halk neszeket radaroznak. S lám, meg is érkezik a szék tulajdonosa teljes pompájában. Arca és sötét, vállig érő haja gipszporos, kezében tálcát egyensúlyoz rajta egy jóra való bögre gőzölgő teával, két szoborfaragáshoz szükséges szerszámmal, szivaccsal és egyéb, sokkal inkább kínzóeszközökre hajazó fémcsodával. Ez az ismerős arc az, aki immáron második hete, hogy rendszerint kint hagy egy kis maradékot az egyik ablakban, hogy a helyi macskáknak - de legalábbis a koromfekete őkelmének - legyen mit enniük. "Inkább egyék meg szerencsétlenek, mintsem a szemetesben végezze és ott rohadjon meg a sokba fájó, de elfogyasztásra nem kerülő hús." - véli és nem véletlen, hogy jóleső melegséggel tölti el, mind ahányszor meghallja a műanyag tányérka mocorgását az éjszaka leple alatt, hiszen ekkor válik nyilvánvalóvá, hogy valakinek megint nem csalt a szimata és megtalálta a potyavacsorát. Ezzel is megerősíti a környék összes macskáját afelől, hogy egy állatszerető emberről van szó, aki ennek ellenére ritkán van itthon, ergo nem tart kutyát, amit rendszeresen etetni kellene. Ez pedig egyet tesz: "macska biztos" a telek.
Arany színű szemei két apró, villódzó pontként figyelik őt a kinti sötétségből, melynek köszönhetően a szempáron kívül mást nem is látni a türelmetlen, ide-oda ficánkoló kis bundásból. De ez persze nem azt jelenti, hogy nem észlelte őt és a frusztráló jelenlétét mikor belépett a helyiségbe, hiszen évekig komoly munkával képezték, a legapróbb neszek és mozdulatok is felkeltik a figyelmét. Csupán nem akarja megemelni a fejét, ezzel felhívva magára a figyelmét. Volt már szerencséje a kis pimaszhoz, aki soha nem képes megelégedni az állvakargatással. Akárha egy szirénát nyelt volna le, ordítva nyávog addig, mígnem kap valami fogához valót, amit általában sokkal inkább elhallgattatás céljából ad oda neki az illetékes jótevőnk, sem pedig puszta szívjóságból és, hogy megteljen a hasa, hogy aztán az hangos dorombolással megmosakodjon és tovább álljon.
Meglehet, hogy nagy gondot fordít arra a kis bolhazsák az ide-oda való mocorgásával, hogy felhívja magára a figyelmet, mégse tudja elérni azt, hogy Baek Hyeon megemelve a fejét, mandula vágású szemeit felé irányítsa. Nem láthatja emiatt a kíváncsi, de mégis egészen sötétnek és üresnek ható tekintetét, amiben őmacskásságaként is képtelen olvasni. Nem látja az olykor megjelenő csibészes mosolyát, mely azzal a lendülettel szélesedne ritkán látott vigyorrá - hiszen tudja jól, hogy ez történne! - hogy tudatosulna benne: egy kis állatka megint az ő kegyeiért eseng és várja a potya falatokat. Megint. Nagyon jól tudja, hogy milyenek a macskák. Oda mennek ahol éppen foglalkozik valaki... a hasukkal. Mit nekik egy kis simogatás, kedves, becéző szó, ha itt-ott csurran-cseppen néhány különleges fogás? Talán épp ezért is kóborol el otthonról olyan sűrűn, ahol nyilvánvalóan nem kap mást a konzerves és a száraz tápon kívül, itt viszont szó nélkül jár neki a hal, a marha vagy éppen a csirkehús maradéka, amit elmajszolva már távozik is, mintha mi se történt volna. Hálátlan dög! Valószínűleg a kedves gazdi nem is tudja miért gyarapodik olyan rohamléptekkel a kis vén bolyhos.
Játékos hévvel meg-megmozdul az ablakban ülő jószág apró teste, mind ahányszor Baek Hyeon tesz egy óvatlan mozdulatot. Játszani szeretne. Mindennel és bármivel, ami él és mozog, többek között a tarkóján laza copfba fogott hajával. A gazdája rövidke haját soha nem volt lehetősége játékra használni, de még arra is határozottan ügyelt az öregasszony, hogy semmiféle olyan holmi ne díszítse a házát, amit a macskák leverhetnének, fellökhetnének és eltörhetnének.
A kis potyaleső viszont változatlanul játszani szeretne a csípőjén megkötött, sötétbarna kötény lecsüngő madzagjaival, melyek rendszerint "ékítik" ruházatát szakadt, levetett kiegészítőként tekintettel arra, hogy napi egy-két órát egészen biztos eltölt valamelyik éppen aktuális munkájával édes kettesben. De ha megvonják tőle a hosszú hajat és a csüngő ruhaanyagokat, további lehetőségként szívesen megharapdálná a jókora, erős viszont annál is művészibb, egészen apró és részletes szobrászmunkára termett kezeit, melyről sokan nem is gondolnák, hogy évekig fegyvereket szorongatott és pisztolyokat töltött. Túl tisztának és túl simának, makulátlannak tűnnek, látszik, hogy nem volt még macskája ami kicakkozta volna és soha nem múló hegeket hagyott volna maga után pengeéles karmaival, fogaival. Játékon túli legfontosabbat, az éhségét, és ezzel együtt a türelmetlenségét is pofátlan szerenáddal fejezné ki tornacipőbe, másszor motoros bakancsba bújtatott lába mellett, miközben szépen lassan elkezdene felmászni a farmernadrágjának itt-ott már szakadt szárán. Nyilván nem számítana, ha néhány szakadással, folttal több lenne rajta miatta, úgyis elég rongyos darabról van szó, de nyilván nem frakkban, esetleg szmokingban fog ücsörögni a kosz és mocsok kellős közepén. Bár, eleve nehéz lenne ezt kivitelezni tekintettel arra, hogy jobb szereti a visszafogott de elegáns öltönyöket, mint azok komolyabb kivitelét, hogy aztán pingvinnek álcázza magát.
Határozottan bizalomgerjesztő embernek tartja. Nem csak, hogy vacsorával kínálja mikor lehetősége van rá, de még a hangszíne is kellemes, lágy, dallamos és simogató ami csak akkor szokott erőteljesebben csattanni, mikor valami nem az ő számításai szerint történik, vagy valaki felidegesíti telefonálás közben. Innen már tudni ildomos, hogy senki ne tartózkodjon a közelében ha éppen telefonvégről csacsog valakivel, de főleg ne egy macska, aki könnyen kibillenthető ugyebár fenséges pihengetéséből. Másik ilyen hangos veszélyzóna nem más mint az öccse hülyeségei elsimításának pillanata és az alapos, testvéries fejmosás ami van, hogy órákon át szokott tartani.
Azt viszont az utóbbi évek alatt kifigyelte a kis piszok, hogy tökéletes macska lenne e kétlábú emberteremtményből, talán ezért is vonzza a személye annyira fekete négylábút is: öntörvényű, nehéz megnyerni a szeretetét és a figyelmét, de mind ezek ellenére pillanatok alatt a bűvkörébe ejt bárkit simulékony személyével. Amire viszont nagyon ügyel, hogy ne legyen nyitott könyv a külvilág számára, épp ezért megenged magának egy jó adag titokzatosságot. Ravasz, de nem szeleburdi. Olyan szakértelemmel nyúl hozzá mindenhez és olyan tudástára van, mintha mindent megtanult volna már abból, amire az életben hivatott volt. Szinte belelát az emberek fejébe, mintha mindig előrébb lenne egy lépéssel mint, hogy más megosztaná vele a gondolatait. Túlontúl büszke, ordít róla az arisztokratikusság, sokakban azt az érzést keltheti, hogy a világmindenség felett áll, hiszen olyan előkelő kisugárzása van, mely sokkal inkább hátrány mintsem előny, elvégre ez alapján ítélik meg és könyvelik el őt "beképzelt, himsoviniszta disznónak." Ez viszont távol álljon tőle, csupán könnyebb vállat vonni és szarkasztikus megjegyzést tenni mindenre, mint kelleténél több energiát fektetni bármibe és kimeríteni dús szókészletét pár értékelhető megjegyzésben. A szóbeszéd viszont úgy tartja így szoros szomszédi viszonyokban, hogy nem volt ő mindig ilyen... négy év. Négy évnyi katonaság, ebből két év határon túli "beolvadás" kellett ahhoz, hogy már csak nyomokban tartalmazza azt a jótét lelkű, piszkosul naiv srácot, aki egykoron volt.
Hasznos információk
Státusz: Normál karakter |
Becenév, megszólítás: Baek Hyeon, Mr.X |
Születési hely és idő: Dél-Korea, Seoul - 1987. Március 18. |
Play by: Jang Geun Suk |
Iskola neve: SNU / Seungri High School |
Tanított tárgyak, szakok: Művészettörténet és zeneirodalom (egyetem, közép. isk.) |
Családi állapot: Magányos farkas |
Életem egyik darabkája
~ Már megint egy ember... és megint egy ok arra, hogy még csak véletlenül se kapjam meg a vacsorámat ~ gondolná ezt természetesen minden négylábú, aki csak arra vár, hogy arany tálcán szolgálják fel neki az aznapra szánt adagot, mielőtt még valami elterelné az "embere" figyelmét. Nem véletlen, hogy egészen apróra kucorodva, hátracsapott fülekkel mereszti a szemeit az illetékes betolakodó felé - "pusztulj meg" pillantásokkal - akinek illatával még soha nem volt lehetősége találkozni. Hogy mi a legelkeserítőbb? Megint egy idegen portyázik erre, akitől okkal tartja magát távol ahelyett, hogy otromba nyávogással körbeudvarolná, hogy adjon neki egy kis kaját mert éhezik - pont úgy is néz ki -. Az viszont egyáltalán nincs ínyére a vénlánynak, hogy Baek Hyeon már két éve itt lakik, ez alatt a két év alatt talán öt idegen ha megfordult a telken, ebből csupán egyetlen egy az, aki folyamatos visszajáró és egy tipikus hiperaktív, kimerítő teremtése a fajtájának, akitől minden állat menekül, nehogy nyakon csípje a kis zsivány. Ezzel az igen alacsony számmal még ki is egyezett, tudta, hogy mikor kell elnyargalni, mikor kell láthatatlanná válni vagy éppen a háztetőkön közlekedni, nehogy a legkisebb árnyékot is észrevegyék. Néhány hete viszont igazi átjáró ház lett a férfi otthonából, ezzel teljesen minimálisra csökkentve az esélyét annak, hogy egy kis betekintést nyerhessen ő maga is az otthonos művészlakba, de főként a konyhába.
A férfi látszólag ismeri a fehér prémben érkező nőt, hiszen nem zavarja el, nem emeli meg a hangját vele szemben, hogy mit keres itt ilyen későn, helyette kedves szavakkal becézi - pont mint őt szokta a gazdája - és ennek tudatában invitálja be az otthonába, ahol a kellemes melegben leemeli a válláról a kabátot, s illedelmesen legyint a nappali irányába, mondván "fáradjon beljebb!". Talán okkal merül fel sokakban a kérdés, hogy ha másokkal képtelen arra, hogy normális hangnemet megüssön, akkor ez a nő miben különbözik tőlük? Ki ez, hogy kiérdemli a Mr. X tiszteletét, nyugalmát és őszinte kedvességét, ami jelen állás szerint határozott, de rémesen fáradt vonásokkal van az arcára írva? A nyomokban őszes szőrszálakkal tarkított macska pedig életében először, mindenkit megelőzve részese lehet Baek Hyeon magánéletének legféltettebb, legmélyebb bugyrainak. Annak, ahogy a csinos, elegáns ruhába öltözött nő szépen lassan elindul a férfi műhelye felé - persze, hogy szófogadatlanul nem a nappalit választja - ahol vékonyka, szépen manikűrözött körmökben végződő ujjait végighúzhatja a tökéletesen sima felületű, hófehér gipsz szobron. Őt ábrázolja.
- Tökéletes. Hogy képes ilyen részletesen megformálni egy nagy gipsztömböt? - választ viszont nem kap rá, legjobb tudása szerint hárít.
- Megkínálhatom valamivel? - kérdését követően a dámára emlékeztető nő vet egy pillantást a három lábú széken gőzölgő nagy bögre teára, így annak látványát követően biccent egyet, és selymes, bársonyosan csengő hangján akárcsak egy doromboló macska, kéjesen nyújtja be kérelmét egy hasonlóan forró teára.
- Három perc és itt vagyok - mihelyst távozik a helyiségből, a fekete macsek úgy követi a haladási irányát, mintha abban reménykedne, hogy szándékában áll elhagyni a házat arra a kis időre, míg megkapja végre a vacsoráját ami természetesen jár neki. Csakhogy nem hallja a cipője talpának kopogását, nem hallja, hogy csörrenne a bejárati ajtóra erősített lánc, ami egyféle "utolsó lehetőség védelemként a behatolókkal szemben". Csupán egy halk csilingelés az, ami kiszűrődik bentről, mikor a porcelánból készült pohárba helyezi a kiskanalat. Persze, mert minden és mindenki fontosabb annál mint, hogy ő végre jól lakjon. Nem véletlen, hogy visszaköltözik az ablakpárkányba, hiszen jelen állás szerint a legnagyobb esélye annak, hogy észre vegyék, itt van. Ám ezzel egyidejűleg farkasszemet kell néznie a samponreklámokba bevágott, tökéletesen csillogó frizurának örvendő nővel, a hófehér kosztümruhájával, valamint mamuszba bújtatott kecses lábaival, melyek egymást keresztezik, miközben a jókora, sötétkék kárpithuzattal bevont fotelban ücsörög.
- Nem fehérben kellett volna jönnie, de főleg nem ennyire kiöltözve. Elég nagy a por idebent. A műhelyemet csak heti egy alkalommal takarítom ki, nincs időm minden nap fényesre sikálni. Arról nem is beszélve, hogy kedvem és hangulatom még kevesebb.
- Nem számít. Csak gipsz. A mosógép amúgy is kihozza, ugyebár - hálás biccentéssel veszi át a közben felé nyújtott nagy bögre teát, s ázsiaiakat meghazudtoló, átműtött orrát a gőze felé dugva szimatol nagyokat az édeskés párából.
- Az attól függ, hogy mivel mossa és miből van az anyag. De miért pont itt akart találkozni?
- Mert olyan témát szeretnék pedzegetni, amit úgy hiszem, hogy nem szívesen mondana el idegen helyen. És kíváncsi voltam a szobromra... Kérem, foglaljon helyet - legyint a másik fotel irányába, majd előhúzza a telefonkészülékét a kabátzsebéből. Diktafont kapcsol rajta.
- Ne haragudjon, de a mait szeretném felvenni. Tudja, egész nap írtam, kicsit elfáradtam, és ezt majd mindenképpen szeretném visszahallgatni később is. Mondja csak Baek Hyeon! Hogy telt a mai napja? Volt bármiféle panasz? Rémálmok? Szorongás? Fokozott stressz? - már megint ugyan azok a kérdések. Mindig és mindenkor ugyan azokat teszi fel, ő pedig már nem tud mit kitalálni arra, hogy miként hárítsa el a választ, hiszen mindre rávághatná minden további nélkül, hogy "igen, igen és igen!" Azt viszont még nem látta be a gyávája, hogy a pszichiáterek pont azt a célt szolgálják, hogy míg ő színt vall a problémáiról, addig azok orvosként megpróbáljanak tenni azért, hogy könnyebb legyen neki. De örökkön az az érzése van ezzel kapcsolatban, hogy kitárulkozik egy idegen előtt, aki mást se csinál mint osztja az észt, papol az élet nagy bölcsességeiről, miközben azt se tudja, hogy valójában mi nyomja a szívét, mi játszódik le a fejében. Sokat hallotta már élete során, hogy az agy kurkászok hülyébbek a kezelteknél. Talán van benne valami, hiszen jelen doktornőnek is mániája a szerelemről és a magányról csacsognia - hisz nőből van, meg se lepi -, de a mai napig nem fejtette ki, hogy szerinte valójában mi is az oka a valós szorongásának... a katonasággal persze nyilván tisztában van és nagyon jól sejti, hogy a nő is oda vezeti vissza a szálakat. De arról, hogy mit is élt át a határon túl, elképzelése se lehet. Mert addig míg ezen az oldalon vannak az emberek, békésen gondolhatják, hogy velük nem történhet semmi és alapjáraton nincs is közük azon, hogy mi van a határon túl. Csak egyszer! Egyetlen egyszer kellene betekintést nyerniük abba az állatkertbe, máris megváltozna az egész világképük.
- Szóval? - hajol úgy, hogy jobb rálátása legyen a másikra, ki akárha némaságot fogadott volna, egészen vékony vonallá préselt ajkakkal kapja az irányába pillantását.
- Hogy?
- Volt bármi ami rendellenes volt a mai napban?
- Nem. A szokásos.
- Tehát semmi különleges, semmi említésre méltó. Mindig ugyan ezt mondja.
- Maga pedig mindig ugyan azokat kérdezi.
- Mert ez a dolgom.
- Tényleg nem történt semmi.
- Jól van. Remélem tisztában van azzal, hogy elértünk már arra a szintre, hogy komolyabban beszélgessünk arról, ami a valós problémája, Baek Hyeon.
- Minden egyes alkalommal azt mondja, hogy "magának ez a valós problémája". Ma éppen mit talált ki?
- A katonaság... az arckifejezéséből ítélve pedig nem lőttem nagyon mellé. Kérem lazuljon el, és meséljen nekem. Talán kezdje az elején, és ne higgye azt, hogy szégyen, amiért ez a gyengepontja. Tudja, nagyon sokan, fiatalabbak és idősebbek is egyaránt, beletudnak őrülni abba a néhány évbe, amit szolgálatban töltenek. Főleg azok, akik több, mint két évre kötelezték el magukat...
Baek Hyeon először les az ablak irányába azóta, hogy a helyiségben tartózkodik, s először vethet néhány kósza pillantást a macskára, aki ezt észrevéve máris felpattan, hogy határozott hízelgéssel hozza a tudtára, csak és kizárólag rá vár. Ám mégis, mint aki nem lenne teljesen tisztában a saját tetteivel, de főleg nem azzal, hogy mit néz valójában, üveges, meredt tekintettel bambul ki a fejéből, mialatt ismét meghallja az agyában megszülető, kontrollálatlan fegyverdörrenéseket. Hosszú, rémesen hosszú hetekre, hónapokra volt szüksége ahhoz, hogy némiképp elcsitíthassa az örökös kínzó zajokat, de most, még két év elteltével is tisztán hallja őket. Mind eddig türelmesen várt, hogy megszűnjenek a pisztolyok által vert dörrenő hangok, a sikolyok és a jajveszékelő segítségkérések, részben sikerrel is járt. Egyetlen egy viszont a mai napig nem hagyja nyugodni. Egy gyermek fülsértő, szívfacsaró sikolya, amit végül a fájdalom és a kín némított el. Éjjeleket tölt el miatta álmatlanul a szobája egyik sarkába kucorodva egészen apróra összehúzva magát, mintha így igyekezne meggátolni azt, hogy újabb és újabb emlékek rohamozzák meg összeomló félben lévő elméjét. Most is vet egy pillantást az ajtó irányába, ahonnan katona egyenruhához járó bakancsok menetelő lépteit véli hallani. Talpaik alatt ropog a talaj, s mintha kiképzésen járna, vezényszavakra kántálnak.
- Mit néz? - kérdése közben fordul úgy, hogy ő is láthassa a Baek Hyeon által figyelt pontot, de azon kívül, hogy az ajtókereten kívül egy halom megformálásra váró gránit és márványtömb csillan vissza a benti fényeknek köszönhetően, semmit nem lát - hall engem? Mit néz ennyire?! Jól van?
Ő viszont nem reagál, helyette a fotel mellett lévő baseball ütő felé nyúl, de egy pillanatra se fordítja el a pillantását a kérdéses hely irányából, mígnem...
- Hyung! Nézd, egy cica! Szegény odakint fagyoskodott az ablakban! - és, hogy mit lát az öccse tekintetében azon túl, hogy visszataszító, gyermeki lelkesedéssel szorongatja a fekete, ide-oda ficánkoló macskát? Értetlenséget ami a másik fotelben ülő gyönyörű nő személyének szól. Szinte lája, ahogy tekergeti a fejében igen csak csekély értelmet kecsegtető gondolatokat azt illetően, hogy mégis mi folyik itt?
- Azt mondtad, hogy ma később jössz - vágja oda hozzá keményen, miközben lassan visszahúzza a kezét a támadófegyvernek is jól használható sporteszköztől.
- Igen, de...
- Azt hiszem a mait el kell napolnunk. Mikor lenne a legjobb önnek?
- De Hyung...!
- A holnap nekem ugyan ebben az időpontban üres. Inkább elmegyek magához, ott nyugodtabban beszélhetünk.
- Rendben, akkor legyen holnap - emelkedik meg lassan, miközben vet egy kíváncsi pillantást a kölyök irányába. Szája szélén cinkos mosollyal, szemében kíváncsisággal vonja meg a vállát. Baek Hyeonnak fogalma sincs, hogy mit akar ezzel üzenni az öccsének - a teát köszönöm. A márkát majd leírhatná - és amilyen váratlanul érkezett, pont úgy távozik is. Mintha mi se történt volna az elmúlt jó néhány percben, s ugyan ezzel a nemtörődömséggel halad el Baek Hyeon is a fivére mellett, aki még mindig rendíthetetlenül kapaszkodik a fekete macskába, aki végre valahára bejutott a házba, és minden bizonnyal bent is marad, hiszen a bejáratin kattan a zár és a láncok is a helyükre kerülnek...
... kizárva mindent és mindenkit az életéből. Mert ebben a legjobb.
Vendég
Re: Woo Baek Hyeon
Gratulálunk, elfogadva!
Kedves Baek Hyeon!
Fúúú, hát... Nem is tudom, hogy kezdjem a szövegelést. Tudom, tudom az elején Szóval: kifejezetten tetszik, hogy macskabarát vagy. Én is nagyon szertetem az állatokat, így aztán már kedvellek is, pedig még nem írtam le mindent. A külső-belső leírás egybevonása kicsit meglepett, mert eddig szokatlan példa volt, de nem zavar. A kis történetbe elrejtett kinézet, illetve jellemleírások nagyon jól sikerültek, engem megnyertél vele.
A történeted olvastatja magát, és szívhez szóló, mint mindig. Nagyon jól írsz, és nagyon tetszik is. A macskás vonalat is továbbvitted, aminek kifejezetten örülök, hiszen az ő szemszögéből (is) követhettük a történetedet. Szegényt azért megsajnáltam ám. Nem szép dolog kint hagyni éhesen egy macsekot. Természetesen megértettem, hiszen vendéged érkezett, akit akarva-akaratlanul is fogadnod kellett. Mint kiderült, már nem elsőnek járt ott, de azt hiszem újabb eredményt továbbra sem sikerült elérnie nálad. Abban igaza volt, hogy a katonaság megviseli az embert, pláne akkor, ha olyan helyre kell menni, ami a veszélyesnél is veszélyesebb. A szomszédok, mint tudjuk, pedig eléggé azok. Annak örülök, hogy visszatértél… lelkileg bár nem épen, de testileg talán igen. Sajnálom, hogy át kellett élned azokat a dolgokat, amik ezzel velejártak, de nagyon remélem, hogy az idő elteltével rendbe fogsz jönni szellemileg. A család, a barátok és a kis macsek is segíthet ebben, ha a nőcike szaktudásában nem bízol. Talán jobban is jártál, hogy a tesód betoppant, és vitte magával az ablakpárkányon reménykedő állatot, de ezt nem tudhatom. Mindesetre, bár nehéz elfogadni a segítséget, de jól szokott jönni. Most viszont elég az üres szavakból. Sipirc megetetni az éhes kiscicát, és lépj rá a gyógyulás útjára. Jó játékot!
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|
Pént. Márc. 04, 2022 7:26 pm by Jung Hwayun
» Avatarfoglaló
Csüt. Márc. 03, 2022 12:02 am by Jung Hwayun
» Névfoglaló
Szer. Márc. 02, 2022 11:57 pm by Jung Hwayun
» Jung Hwayun
Szer. Márc. 02, 2022 10:01 pm by Jeason Jensen
» Elkészültem!
Szer. Márc. 02, 2022 7:32 pm by Jung Hwayun
» Wang Sarah
Vas. Okt. 10, 2021 10:03 pm by Wang Sarah
» Choi Sung-Hyun
Vas. Okt. 03, 2021 10:55 pm by Kim Eun Bi
» Fujisaki Hana
Vas. Okt. 03, 2021 9:40 pm by Kim Eun Bi
» Kim Eun Bi
Hétf. Szept. 20, 2021 7:17 pm by Kim Eun Bi