Rim Tae Na
1 / 1 oldal • Megosztás
Rim Tae Na
Rim Tae Na
Ilyennek látják a külsőmet
Kicsi vagyok és törékeny, de csupa energia, mindig mosolygós. Mások egész nap vidámnak látnak. Otthon azért, mert anyának segíthetek a házimunkában és vele lehetek, az iskolában pedig azért, mert már alig várom, hogy haza mehessek. Itt Észak-Koreában az utcán mindig az iskolaiegyenruhát kell hordani, még akkor is, ha nincs suli, de otthon szeretek kényelmesebbe öltözni, amit bátran összekoszolhatok. Ez a ruha pont olyan dolog, mint a Kedves vezető képe az összes teremben és otthon is, amit minden nap leszokott porolni anya. Otthon szeretek kényelmesebbe öltözni, amit bátran összekoszolhatok.
Hosszú, fekete hajam van és nagyra nyíló szemeim, biztos a kíváncsiság miatt.
Általában egy kisebb fiúval szoktak látni, a kistestvéremmel, akivel igyekszek minél több időt tölteni. Együtt megyünk reggel a suliba, kézen fogva és együtt is jövünk el onnan.
Ilyennek tartanak
Kíváncsi vagyok és élettel teli, sok lelkesedéssel szinte minden iránt. Kevés olyan dolog van, amit nem szeretek, mondjuk a brokkolit nagyon nem és a répát sem. De anya olyan apróra vágja mindig, hogy észre sem veszem és úgy megeszem.
Járok külön foglalkozásra az iskolában, táncolni tanulok. Az órák közötti szünetben pedig énekelni szoktunk a többiekkel én főleg népi dalokat, amit anyu tanított nekem, nagyon szeretem őket.
Amit viszont mindennél jobban szeretek az az én egyetlen öcsikém, ő a mindenem. Nagyon szeretek vele játszani és sokszor tanulunk is együtt, mert imádom nézni a kis pufóka arcát, mikor valamit nem ért és olyankor morcosan néz. Én ki szoktam nevetni, mire még morcosabb lesz, de a végén mindig megérti az anyagot. Szeretek így tanítgatni és segíteni, jó lenne, ha gyerekekkel foglalkozhatnék a jövőben, nagyon szeretem őket.
Az iskolában visszahúzódó vagyok és szerény, amúgy is, de ott jobban, csak otthon látszik igazán, hogy mennyire tudok pörögni és ugrándozva kergetni egy kis legyet.
Apa katona, anya pedig otthon van és rendben tart mindent, főz, mos, a kertet igazgatja, ebben szoktam én is segíteni, ha épp nem tanulok. Apu sokszor távol van, de anya sosem sír, soha nem szomorú, én az szoktam lenni, mert nagyon hiányzik ilyenkor és mindig valami új finomságot főzök neki, azzal várom, hogy hazajöjjön. Nem vagyok valami jó szakács, de fejlődök, most már legalább ehető, amit csinálok és nem csak azért eszik meg, mert muszáj, hanem mert finom.
Első a család, így lettem nevelve és amúgy is így érzem, össze kell tartanunk és akkor semmi baj nem jöhet. Ebben hiszek valamint YoungIm véget nem érő mosolyában.
Ilyen vagyok, lelkes, aranyos, kedves és segítőkész, mindig vidám, aki sose bánatos, legalább is ilyen voltam. Most már nem tudom, hogy ki vagyok.
Hasznos információk
Státusz: Normál karakter |
Becenév:Hullócsillag |
Születési hely és idő: Keszong 2004.10.06. |
Play by: Lee Ji Eun |
Csoport: Városlakó |
Foglalkozás:- |
Családi állapot: - |
Iskolai végzettség:- |
Életem egyik darabkája
Arirang, Arirang, Arariyo...
Arirang gogaero neomeoganda
Nareul beorigo gashineun nimeun
Shimrido motgaseo balbyeongnanda.
Cheongcheonhaneuren janbyeoldo manko
Uri ne gaseumen huimangdo manta.
Jeogi jeo sani Baekdusaniraji
Dongji seotdaredo kkotman pinda.
-Álmodjatok szépet, kicsi Hullócsillagaim! -Anyu kedves hangját hallva könnyen el is hiszem, hogy szép álmom lesz. Kapunk egy puszit, mind a ketten és mosolyogva lép ki a szobánk ajtaján, apa mellé, majd hirtelen sötét lesz. Egyedül a kis csillagok a falon adnak fényt, amik után YongIm nyúlkál egy kicsit apró kezeivel.
-Miért ezt énekelte, Noona? - kérdezi vékonyka hangján, miközben érzem, hogy közelebb húzódik mellettem az ágyban. – Szomorú volt a hangja - súgja a fülembe már álmosan, miközben bal kezemet már körbe is fontam testével. Csak így tud elaludni.
- Nem tudom - nyomok egy puszit a homlokára - Szép álmokat.
Egy ideig még fekszem az ágyban, hallom, ahogy YongIm szuszog mellettem, máris elaludt én még azon gondolkodom, hogy vajon mit láthatott anyu arcán, amit én nem vettem észre. Mindig énekel egy népdalt, vagy altatót nekünk este, az Arirang az egyik kedvencem, eddig viszont sose gondoltam úgy rá, mintha szomorú lenne. Még nem vagyok álmos, ilyenkor még nem szoktunk aludni, nagyon korán fújtak ma takarodót, biztos hosszú napjuk lesz holnap.
Elnyom az álom és egy réten futok, apa és anya minket néznek szép fehérruhában, ahogy YongIm-mel kézen fogva szaladunk, vigyorogva a nagy zöldben, virágok között. Alig látszunk ki a fűből, de szabadon futkosunk és boldog vagyok, boldog, mint mikor megölelnek és velük lehetek. Lassan kezd beborulni az idő, csöpörög az eső és észreveszem, hogy eltévedtünk, majd a zivatarban meghallok egy síró hangot. Anya hangja elsöpri a viharos felhőket és érzem, ahogy arcomhoz érve simogat.
-TaeNa… TaeNa, kicsim, kellj fel- hallom suttogó hangját és kezének puha érintését, olyan selymes, de mégis durva a sok munkától, amit a ház körül végez minden nap. - Csillagom, kellj fel! - hallom hangjában a fáradtságot és szomorúságot, de még nem tudom, hogy miért és kicsit meg is ijesztő, ő mindig boldog és mindig vidám, most miért nem?
Szemeim kipattannak, megrémülök, hogy valami baj történt, de anya két karjába veszi az arcomat és nyom egy puszit a homlokomra, így lenyugszom és békesség jár át, testem ellazul és már nem feszül. A karjaiban semmi gond nem történhet. Lassan felkelek az ágyból, hogy fel ne keltsem a még alvó tesómat, majd megindulok a székem felé, hogy felvegyem a szokásos, mindennapi viseletet, az iskolai egyenruhát, mindenhova ebben kell mászkálnunk. Egy pillanat alatt bele is bújok, de anya halk nevetéssel néz rám.
-TaeNa, most nem fontos az a ruha, na de gyere gyorsan - majd kezemet óvatosan, de határozottan megfogva vezet ki a szobából, mindketten figyelve arra, hogy ne csapjunk nagy zajt.
Mikor kint vagyunk a sötétből látom, hogy apa az asztalnál ül, amire egy lámpa fénye van irányítva, most ez az egyetlen fényes pont a kicsi, de nekünk megfelelő házban. Mikor meglát minket, aggódó arca megváltozik és gyorsan felállva az asztaltól lép mellénk, engem megölel, anya kezét pedig végig simítva lép vissza az asztalhoz, mi pedig utána. Nézem, ahogy leülnek és próbálom megérteni, hogy mi történik, de nem igazán jövök rá. Nem szólnak semmit, csak várják, hogy leüljek, majd kihúzom a velük szemben lévő széket, amire leülök. Gondterhelt arccal néznek rám, de próbálják leplezni, engem azonban nem vernek át, jól ismerem már őket, tudom, hogy valami rossz fog következni. Elpillantok oldalra az órára és látom, hogy még nagyon korán van, furcsa is volt ez a sötétség.
- Mi…mi a baj? - kérdezem halkan, szinte suttogva. Nem félek a választól, hiszen itt vannak, akkor nincs miért megrettennem.
- TaeNa…- anya kezd bele erőtlenül, majd apa megszorítja a kezét, jelezve, hogy átveszi. Nem szeretnek gyengének mutatkozni és anya arca is gyorsan megszilárdul, ami viszont ijesztőbb a szomorúságánál is.
- El kell menned, apa? - kérdezem kicsit hangosabban, de a mondat végére már szinte csak tátogom a szavakat. Nem ez az első alkalom, hogy hosszú időre itt hagy hármunkat, de ez a munkájával jár, katona, aki a hazáért harcol, bár ő mindig azt mondja, hogy értünk van kint a csatamezőn. Hát értem aztán nem kell lövöldöznie, most se szeretném, hogy odamenjen. Lassan ingatja a fejét, amiből tudom, hogy most nem erről van szó, gyorsan el is mosolyodom a megkönnyebbüléstől. De hamar le is fagy az arcomról, ahogyan komoly szemekkel néz rám apu, sose néz így, csak ha munkáról van szó és akkor se mutatja nekünk, mert szerinte a család és munka két különböző dolog.
- Most nagyon kell figyelned, mert fontos dolgot fogok neked mondani - ilyen lehet a hangja, mikor a katonatársaihoz beszél, hideg. Az én arcom is megkomolyodik és bólintással jelzek, hogy figyelem, miközben érzem, ahogy minden egyes részem megfeszül, még a kicsit levegőben is lógó lábam, ami éppen, hogy leér a földre.
- Édesanyátok nem értett ezzel egyet, hogy elmondjam, de tudnod kell, hogy mi miért történik, szeretném, ha értenéd, hogy mikor visszaemlékezel, akkor ne csak foltok legyenek az emlékeid. Szeretném ha tudnád, hogy mi történik körülötted, mert szükségem van arra, hogy komolyan vedd. Itt és most fel kell nőnöd, mostantól nem vagy az a kislány, aki eddig voltál - szavai megrémítenek és érzem, ahogy könny szökik a szemembe, de apa szavaitól megijedve gyorsan vissza is kúsznak, csupán egynek sikerül végig gördülnie azarcomon. - Katonaként sokan felügyelnek engem és a családomat is, titeket, úgy tűnik, hogy egy korábbi küldetés során valami nem úgy történt az osztagon belül, ahogy annak lennie kellett - itt megáll, szemét becsukva folytatja, mintha csak visszaemlékezne arra az alkalomra. - Felsőbb beosztású katonák nem megfelelő döntést hoztak, amit nekünk követnünk kellett és így bizony komoly konfliktusok léptek fel. Olyan konfliktus, amibe én és néhány társam beleavatkoztunk és ezzel megpecsételtük a sorsunkat, mindannyiunkét - anya biztatóan öleli át a vállait - Úgy néz ki, hogy komoly veszélybe sodortalak titeket, ami miatt drasztikus döntést kellett meghoznunk, de nélkülözhetetlent. Alig fél óra múlva indul egy autó, innen Keszong határáról, ami elvisz titeket, a több családban lévő gyerekkel együtt, hogy végül délre menekülhessetek. A ma a határnál szolgálatban lévő Északi határőrök fognak nektek segíteni. Mind megbízható férfi - Ezt hallva arcomon meglepettség ül ki, majd érzem, hogy elkezdek sírni, szépen csöndben.
- TaeNa, arra kérlek, hogy YoungIm-et nyugtasd végig és legyél mellette, amíg lehet, délen pedig keresd meg és semmi gond nem lesz - itt már ő is felemeli a hangját és felém nyúl, hogy megragadja kezem, de én megmozdulni sem tudok. Arca már aggodalommal van tele, ami nem nyugtat meg. - Nagy köd van ma, szóval nem lesz gond és ügyes lány vagy.
- Megyek, felkeltem a kicsit -anya feláll és miközben elhalad mellettem megérinti a vállamat.
Nem értem, nagyon nem értem, hogy mi történik és, hogy miért kell elmennünk és, hogy miért kellett ezt végig hallgatnom. Eddig se volt gond, most se lesz, annyira nem lehet szörnyű. Apa egy nagyon jó, megbecsült katona, sokat tesz az emberekért csak nem tennének vele semmit sem.
Hallom, ahogyan anya matat a szobánkban és ahogyan jönnek ki. YoungIm a szemét dörzsölve néz fel ránk, én pedig gyorsan letörlöm a könnyeimet, nem szabad, hogy megijedjen. Neki csak annyit mondanak, hogy elkell velem jönnie és még más gyerekekkel a határra, hogy ott nagyon gyorsan fussunk egyet, hogy a kedves bácsik ránk találjanak.
- Szeretek futni - mondja még mindig álmosan, de boldogan. Tényleg szeret. Még csak 9 éves, de nagyon tudja szedni a lábait, mint akit rakétából lőnének ki. Ez a gondolat viszont nagyon elszomorít. A sötétben, ködben, egyedül futni, kitudja miért, de látszik rajta, hogy várja és az utána jövő nagy alvást is, amit anyáék ígérnek neki.
- Veletek mi lesz? - egyenesen apa szemébe nézek, szerintem ez is része a történet végének, tudni szeretném, hogy mi vár rájuk.
- Az már nem rajtunk múlik - nem értem a válaszát. De nem szeretne többet beszélni róla és már fel is áll, hogy felemeljen a karjaiba és megöleljen, olyan szorosan, mint még sose. Mintha csak az utolsó ölelésünk lenne és erre a gondolatra én is erősebben ölelem, bár elég gyenge vagyok. Azt se tudom, hogy fog menni a futás, hogy ne fáradjak el olyan hamar.
Kívülről dudálás hallatszik, egymásra néznek anyáék és szólnak, hogy itt az idő, hogy menjünk. Anya hátra megy még a szobájukba, ahonnan a kezében valamit szorongatva jön vissza.
- Ezt a két nyakláncot az esküvőnkre kaptuk apátokkal - mutatja felénk. - Vigyétek magatokkal, így ott leszünk veletek az úton és segítünk - mind a kettő ugyanúgy néz ki, apró medál lóg az arany színű láncon, mindegyik egy kis sárkánytojást formál. - Erőt, szerencsét jelképezi és át is járja, így minden rendben lesz.
Az ajtóban állva már látszik is a sötét autó, ami már szinte tele van, kicsit hátrébb még másik kettő áll, csak ránk várnak. Hátra nézek, egyenesen a szüleimre. Nem tudok mit mondani és ők sem, csak állok ott, alig bírom visszafogni a sírást, de ha most elkezdem, akkor sose tudom abbahagyni.
- Had maradjunk, biztos van más lehetőség is - remény nélkül a hangomban várom, hogy mit fognak válaszolni.
- Ez a legjobb és legbiztonságosabb - előttünk guggolva mondja apa és elhiszem neki. Elhiszem, hogy mindent megmozgatott, hogy mit lehet tenni és elhiszem, hogy nem könnyű ez most nekik sem, nagyon nem. Hirtelen magához rántja mind a hármunkat és a földön ülve, egymásra támaszkodva öleljük egymást, amit a dudaszó szakít meg.
- Bármit hallotok, vagy láttok, ne nézzetek hátra, csak fussatok - nagy csókot nyom a homlokunkra, majd anya is, aki már egy ideje nem szólalt meg. Most azonban arca próbál vidámságot mutatni, de túlságosan is búcsúzásnak hatnak a száját elhagyó szavak. - Szeretünk benneteket, kis Hullócsillagaim - még egy utolsó ölelés és puszi a homlokra és már a kocsiban is ülünk.
Az ablakon kinézve látom, ahogy anya, apa vállaira dőlve sírni kezd, most kezd csak igazi lenni ez az egész.
Az út döcögős és nagyon csendes, túl csendes, de YoungIm töri meg ezt a hangulatot.
- Anyáék mikor jönnek utánunk, Noona? - kérdezi, miközben egy cérnával játszadozik, ami a pólójából lóg ki. Annyira ártatlan a hangja, hogy nagyon elszomorít, nem szeretném őt elengedni magam mellől.
- Nem mondták, de itt vannak velünk - s mutatok a nyakában lógó kis tojásra, amire elmosolyodik. Ez a világ legszebb mosolya, amire mindig emlékszem és mindig boldogságot érzek, ha csak látom. Erősen magamhoz szorítom kis testét, ami nem tűnik elég erősnek a következő megpróbáltatásra, de hiszem, hogy minden rendben lesz.
Hírtelen megállunk és az eddig autót vezető férfi kiszáll és kinyitja nekünk az ajtót. YoungIm-mel a karjaim között szállok ki, szerencsére nem álmos, kialudta magát az este. Játékosan kezd kapálózni, hogy tegyem le, mikor földet ér, elkezd ugrálni és én is így tennék, ha nem félnék annyira. A férfi megáll mögötte határozottan, ezért mellém siet és megfogja a kezem.
- Szétszórva kell mennetek, majd mikor szólunk, akkor lehet futni, mindent bele - hangja határozott és szinte parancsol, ami nem tetszik. Ahogy viszont megértem, hogy nem együtt fogunk haladni, hamar eluralkodik rajtam a rémület.
- Nem lehetne, hogy az öcsém velem jöjjön? - szinte sírva, elcsukló hangon, majdnem kiáltok utána, mire egy szúró pillantást kapok, hiszen itt a határ mellett nem szabad csak így kiabálgatni.
- Nem lesz gond, Noona, hamar találkozunk - mosolyog rám a kis angyal. Már kezdenek is a többiek távolodni tőlünk. A másik két kocsit nem is látom, valószínűleg ők máshol álltak meg. Lehajolok és szorosan megölelem.
- Emlékezz, mint mondott apa, bármi van, ne állj meg.
- Tuuudoooom.
- Szeretlek! - erre már semmit nem mond, csak a nyakamba ugrik és tudom, hogy ő is szeret engem. Az egyik férfi oda jön hozzánk és kézen fogva elviszi YoungIm-et, aki integetve tűnik el a ködben. Én pedig már sírok is, miközben én is a helyemre indulok. Nem állnak el könnyeim, de nem akadályoznak nagyon, ekkora ködben amúgy sem látnék semmit.
A következő pillanatban már futok is, úgy lihegek, mint aki már napok óta így tenne és nem emlékszem, hogy hogyan jutottam el idáig. A köd mintha marna és nehezen lepi el a testemet kívülről és belülről is, olyan, mintha a mozgást is megnehezítené. Nem tudom mióta futhatok így, de már nagyon elegem van. Folyamatosan sírok, amitől még nehezebb a levegővétel és már kezdem úgy érezni, hogy ez az egész fölösleges. Már éppen kezdenék durcásan megállni, hogy miért kellett így ránk ijeszteniük, mikor nagy robbanást hallok, amire viszont tényleg meg is állok. Nagyon megijedek és érzem fülemben ahogy dobog a szívem, fejemet forgatva keresem, hogy honnan jöhetett a hang, de nem látok semmit a hatalmas ködben. Sikítás mellett sírok fel, annyira félek, hogy valami nagy baj történt és nem csak magam miatt aggódok.
Futok, ahogy csak bírok, de a lábaim már egyre gyengébbek. Sok lövésre emlékeztető hangot hallok mindenhonnan jönni. Nem merek cikázni, csak egyenesen futok, nehogy eltaláljon egy lövedék. Szívem összeszorul, ahogy nyitott szájjal, kezemet lóbálva, anyám YoungIm mosolyára gondolva futok előre, hogy minél hamarabb találkozzunk. A lövések elhalkulnak. Az eddigi néma csöndben teljesen elzsibbadtak az unalmas lépkedéstől, most pedig hatalmas tempóban visznek engem előre. Érzem, ahogyan a lábaim összegabalyodnak és arccal a földre esek. Nagyon fáj az orrom és szám tele megy homokkal, ami keveredve a nyálammal pépes lesz, minden maradék nedvességet elvonva belőlem. Köhögve próbálok felállni, miközben arcomat törlöm, hogy magamhoz térjek. Alig bírok mozdulni, de már a lábamon állva kis léptekkel topogva indulok el. Tudom, hogy már semmi erő nincs bennem. A futás, a félelem, a sírás, minden leszív és már kezdem feladni. Anyu s apu szavai azonban a fülemben csengenek, a nyakláncot megmarkolva lépkedek tovább. Már a lábamig sem látok a könnyeimtől, de felnézek és mintha apát látnám felém szaladni. Olyan érzés, mintha csak álmodnék, de ez valóra is válik, mert mikor mellém ér, látom kedves, de aggódó arcát. Homályosan, de mégis tisztán látom őt, ahogy lehajol hozzám, mindig így szokta, mert ő olyan magas hozzám képest. Érzem, ahogy hozzám ér, mire összerezzenek. A meleg és erős karokat érezve végül kienged a testem és már nem tudom tovább tartani magam, összerogyok. Még érzem, ahogy a magasba emelkedek, de csak egy valami jár a fejemben.
- YoungIm - lehelem szinte halotti hangon.
Rim Tae Na
- Hozzászólások száma :7Age :19Join date :2018. Jan. 09.Ahol élek :Dél-Korea
Re: Rim Tae Na
Gratulálunk, elfogadva!
Halihó Kicsi lány!
Itt vagyok, hogy elfogadjalak. Nagyon aranyos kislány leírásának lehetek szemtanúja, aki kíváncsisággal fordul a világ felé, de ez így van rendjén, ilyen korban nem is szabad máshogy. Nem gondoltam volna, hogy Észak-Koreából származtok, míg a leírás meg nem említette, a legtöbb gyereknek koszos a ruhácskája a sok játéktól. Tetszik a lapodban, vagyis a karakterben, hogy ilyen fiatalon már tud valamilyen szinten főzni, és önállósodik amennyire kell neki, illetve az öccsére is ilyen szinten vigyáz. A kinézetét nem eresztetted bő lére, azonban ezzel egyáltalán nincs gond, minden benne van, amit szeretnél kifejezni.
Szeretnék ezzel áttérni a lapod másik részére, ami olvastatta magát velem. Minden kis részletet magam elé képzeltem, igazoltad vele az előbb olvasott részleteket. Az ehhez kapcsolódó, másik lapot átolvasva megkaptam a választ néhány kérdésemre, például, hogy mi lett veled. Ez a részlet különösen tetszett, nem sok hasonló olvasmányban volt részem. Szívszorító, ami történt veletek, és a szüleitek kilátástalansága is. Szívesen olvastam volna még a történetedet, mert nagyon kíváncsi vagyok rád, de nem kevés, amit itt összehoztál, pont annyi, amennyinek kell lenni. Tökéletesen éreztetted a kislány gondolatait, érzéseit, egy percre sem vált unalmassá a történet, sőt egyre izgalmasabb lett, ahogy haladtunk a vége felé. Kétségtelen, hogy olvasni foglak a későbbiekben, mert igazán különleges vagy, szeretném tudni, hogy boldogul egy ilyen fiatal lányka Dél-Koreában, miként tud majd beilleszkedni.
Összességében nagyon jó lapot hoztál össze, minden szavát ittam, és nagy szemekkel néztem, hogy mi lesz a folytatás, szóval csak így tovább, sokáig maradj köztünk. <3 Szaladj foglalni és játszani!
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|
Pént. Márc. 04, 2022 7:26 pm by Jung Hwayun
» Avatarfoglaló
Csüt. Márc. 03, 2022 12:02 am by Jung Hwayun
» Névfoglaló
Szer. Márc. 02, 2022 11:57 pm by Jung Hwayun
» Jung Hwayun
Szer. Márc. 02, 2022 10:01 pm by Jeason Jensen
» Elkészültem!
Szer. Márc. 02, 2022 7:32 pm by Jung Hwayun
» Wang Sarah
Vas. Okt. 10, 2021 10:03 pm by Wang Sarah
» Choi Sung-Hyun
Vas. Okt. 03, 2021 10:55 pm by Kim Eun Bi
» Fujisaki Hana
Vas. Okt. 03, 2021 9:40 pm by Kim Eun Bi
» Kim Eun Bi
Hétf. Szept. 20, 2021 7:17 pm by Kim Eun Bi