Sang Na Ri
1 / 1 oldal • Megosztás
Sang Na Ri
Sang Na Ri
Ilyennek látják a külsőmet
Hideg szél kapja el hosszú, fekete hajamat. Csavarja, tépi, mintha csak le akarná tépni rólam életerős és gondosan ápolt tincseimet. Arcom elfehéredik, fagyossá válik, hosszú, fekete szempilláim megrezzenek, s eközben barna íriszeim sarkából elindul egy nagyobb könnycsepp. Legurulna orcámon, ám a pillák sűrűjében megakad, nem tudja elérni a kemény beton rengetegét. Nem hagyok nyomot magam után. Egykoron telt idomokkal, tökéletesen formás alakkal rendelkeztem, ám ahogy közeledik az ősz, úgy az én testem is egyre csak fogy. Megesznek, felemésztenek belülről, míg nem marad belőlem más, csak csomók. Sima bőröm még hűségesen takarja belsőmet, elfedi a valóságot, tartja a titkomat. Telt ajkaim, ovális, egyre oválisabb arcom mégis szüntelenül mosolyog. Sokakat megszégyenítő kebleim magukra hívják a figyelmet, de hazugság. Az élettől kapott előnyöm vált éppen ellenségemmé. Amit az élet ad, azt később vissza is veszi, így már nem tudok büszkélkedni velük. Fájnak.
Minden nap úgy öltözködöm, mintha az lenne az utolsó ruhám. Miben lássanak utoljára? Menyasszonyként. Így hát nagy szeretettel hordok virágos, vidám színű ruhákat, szoknyákat, estélyit. Kiegészítőim szolidak, de mégis ott gyöngyöznek nyakam körül, s hullanak rá mellkasomra. Nem engedhetem, hogy kiszáradjak és elhervadjak. Amíg az utolsó szál le nem hull, én frissen tartom bájomat!
Ilyennek tartanak
Vilhelem Margareta Érints meg Érints meg, érintsd meg szívemet, mutass neki szerelmet, oly üres, kiéhezett szívem, tanítsd meg szeretni, sírni, kacagni, örvendeni a kezednek, mutass neki utat, hogy szeressen, hogy érezze melegséged, hogy nem veszett el, így megtelik szeretettel, nem lesz egyedül sosem, szüksége van rád, min sohasem. Érintsd meg lelkemet kezeddel szerelmesen, bár messze vagy, és mégis közel, tanítsd meg éhes szívemet melegségre, szeretetre, tanítsd meg utat mutatni, amerre kezed téved, és szeretni fog. A távolság nem egy ok, csak érintsd meg lelkemet, válaszolni fog. Te vagy az, ki értelmet ad életemnek. Megtanultam, mit tud adni kezed a szívemnek, szeretem melegséged, kérlek, simogasd lelkem kezed melegével, szeretni fog örökre, csak simogass érzelemmel, felforrósítja körülöttünk a mindenséget, simogass, simogass szerelmünk végéig. | Pál Gergő: Rózsaszálak Tudja, sokszor volt, hogy féltem. Vágyaim, álmaim eltöröttek, Mint árboc a nyári szélben. S lelkem suhant csupán Szellemként a csendes éjben. S a mese, melyet írtam, Melyben eddig éltem... Mely mindmáig a menedékem. Vége van már. Köddé válik ez is szépen. Nem maradt más. Egy Jolly Roger messze délen; A nyúl a rókával a réten; Esőfelhők Napsugárral; Szivárvány a könnyes égen... De semmi nem lesz úgy, mint régen. Vége. Csak mosolyogjon sokat, kérem. Poór Edit: Tragédia Életutad már fent megíródott, Lelkedben magaddal hoztad a kódot. Földi életed során a célod, Teljesítsd felvállalt sorsod. A tragédia, mit megélünk idelent, Fájdalom könnyeiben jelenik meg. Te, ki vállalt feladatod megélted, Angyalok szárnyán örömmel pihenhetsz. Tudtad életed nemsoká véget ér már, Álmok világában szeretettel bíztad őket reám. Itt hagytad e földi világot, Beteljesült vele áldozathozatalod. Az Úr áldása kísérjen, vezessen, Felhők feletti életed boldog legyen. Ki itt maradtál még utadon, Töröld le könnyeidet arcodról. Lezárult életed egy szakasza, S feloldódott vele lelked karmája. Még élhetsz majd egy boldog jövőt, Melyet Isten adott kegyelméül. |
Félelem és rettegés. Tudom, nem csak én vagyok az egyetlen, aki ezekkel az érzelmekkel kell együtt éljen. Testem szüntelenül feszült, ugyanakkor belül mégis meg tudom őrizni a nyugalmamat és a lelki harmóniát. Ugyanúgy viselkedem, mint a betegségem előtt, hiszen ha megváltoznék, akkor azzal ölném meg a saját szívemet. Ami viszont valóban megváltozott bennem, az a dolgokhoz való hozzáállás. Már nem csak elsétálok egy virág mellett, immáron megállok és megcsodálom szépségét, pont mint a lemenő nap sugarait, az éjszaka előbújó csillagokat és az utcán vidáman játszadozó gyerekeket. Hatalmas ajándék az élet, így nem is szeretném itt hagyni. Küzdök, szüntelenül csak küzdök magammal. Hiszem, ha nem adom fel, akkor bármi sikerülhet, noha kétségtelenül ez életem legnagyobb harca. Egy rózsaszál vagyok. Erős, kemény és tüskés, csak nehezen lehet eltépni, kiszedni a földből, de mégis puha szirmaim boldogságot és gyengédséget sugallnak. Egy növény, mely küzd a száráért tüskéivel a hosszú életéért, de mégis csak egy virág, egy díszelgő nőies csoda. Szeretem ezt a virágot, mindeninek más ad erőt, nekem épp e gyönyörű növény. Életem egy szépség és egy szörnyeteg hosszú, fájdalmas küzdelme, amiben én játszom a Szépség szerepét, míg a mellemben dagadó gyilkos fájdalom maga a Szörnyeteg. Amikor az utolsó rózsaszál lehull, hihetetlen dolog fog történni, érzem. A kérdés csak az, ki fog győzni: a sors, vagy a virág?
Hasznos információk
Státusz: Ideiglenes karakter |
Becenév: Nari |
Születési hely és idő: Seoul, 1990.06.12 |
Play by: Jun Hyo Seong |
Csoport: Városlakó |
Foglalkozás: jegyző |
Családi állapot: Szingli, aztán foglalt |
Iskolai végzettség: SNU diploma |
Életem egyik darabkája
Közel éjféltájt egy szerény koppanásra leszek figyelmes ablakom üvegén, akárcsak egy árva kéz dobbant volna vendégként. Összerezzenve ébredek fel rá, szemeimet megdörzsölök és riadtan nézek körbe szobámban. Semmi. Épp ahogyan elmerültem, elmémben pihentem, úgy alszik most is az szoba mélye. Kedvesen fordulok vissza párnám puhaságához és helyezem magam ismét kényelembe. Habár mellem olykor sajog, az életem akkor is folyamatosan tovább robog. Alig alszom el megint, a függöny megrezzen, a hideg üveg ugyancsak koppan, a szívem pedig riadtan jelzést adva a hangra, megdobban. Kikelek az ágyból és az ablakhoz sietek, ahol széttárom a sötétítő anyagot, hogy meglessem az esti fényeket. Kérdőn nézek szerteszét, de odakint csak az éj van, semmi más. Feleszmélek, hogy biztosan csak a szél sodort egy levelet, visszahúzom a függönyömet és megindulok ágyam felé mezítláb, fehér csipkés hálóruhámban. Még el sem jutok a kívánt pontig, megint zajra leszek figyelmes, megfordulok és visszalépve az ablakhoz meredten bámulom a csendes töretlen homályt. Érthetetlenül fürkészem a tájat, ki lehet az, tán gimnáziumi régi szerelmem, vagy tán pont a halál az, aki idejét látja, hogy magával vigyen? Kinyitom az ablakot, ezzel széttárva az üveges falakat, de ebben a pillanatban rándul térdem egyet, fejemet behúzva kapok szívemhez a semmiből berepülő nagy madár láttán. Tekintetemmel követem, ahogyan felreppen bútorom tetején elhelyezett görög szobrocskára, mellyel még egy évekkel ezelőtti nyaralásunkkor ajándékoztam meg magamat. A fekete állat befészkeli magát és mintha mindig is ott lakott volna, el sem moccan onnan. Tárva hagyom az ablakot, közelebb lépek óvatosan, némileg remegve a teremtéshez és szemügyre veszem. Szeretem a madarakat, de mit keres az én szobámban éjjel? Miért pont hozzánk kívánt besuhanni, illetve hogyhogy pont az én ablakom, szobám volt a cél? Mintha észre sem venne, pedig tőle két méterre figyelem hatalmas szempárral őt. Őt, aki tán mindennek a magyarázata lehet. Angyalok küldhették, vagy éppen maga az ördög.
A madár tán meg tudja mondani, hogy főnököm fog-e még rám valaha elégedetten bólintani, vagy öregember módjára kegyelmet és kíméletet nem ismerve várja el a dolgozóitól, hogy szüntelenül dolgozzunk keményen a nap összes órájában? Nem kímél se régi motorost, ki évtizedek óta hajcsárkodik a jegyzőiroda falai között, nem számít neki, hogy egy fiatal, húszas éveiben járó nő sürög-forog hatalmas papírhegyekkel a kezében. Ő csak ostorral a kezében követeli a pontos és maximalista munkát. Ó, kedves éjjeli madár, mondd meg nekem, változni fog-e valaha és lesz-e több idő magamra? Ám az állat továbbra sem moccan, nem legyezgeti szárnyait, csak csőrei közül egy rövid éles hangot hallat.
Megijedek a hirtelen jött hangfoszlányra, összerezzenek, noha csakugyan nesztelen madár semmilyen támadáson nem töri látszólag fejét, így én is kiengedek feszültségemből. Mi van, ha valóban régi kiszemeltem küldte a madárkát? Szóval gondol rám? Emlékszik egyáltalán még nevemre, és ha igen, még mindig csak egy szerény visszahúzódó félénk lánykának tart, akire annyira sem pazarolja az idejét, hogy ránézzen? Én azóta is töretlenül látom magam előtt kifaragott arcát, kemény, mégis férfiasan gyengéd tekintetét. Egy nap sem telt el, hogy ne emlékeznék rá. Vajon észre fog valaha is venni? Szeretni fog, és ha igen, álmomat valóra váltva gyűrűvel ajándékoz meg engem, hogy aztán örökké éljünk boldogan együtt egy párként? Alig fejezem be feltörő szavaimat, a madár rám néz és újból megszólal, elnyomva az összes eddigi gondolatomat, hogy még levegőt is elfelejtek hirtelen venni.
Na és anyám? Boldog lesz még valaha, láthatom derűs és megkönnyebbült mosolyát, mikor megtudja: Édesanyám, meggyógyultam!? Azóta is rengetegszer elfog a bűntudat, amikor az ellopott levél jut eszembe. A kivizsgálásom után megjött postán a lelet eredménye. Én értem aznap haza előbb, így amellett, hogy kulccsal felnyitottam az ajtó zárát, kivettem a postaládában megbújt levelet is. A nappaliban bontottam csak ki és izgatottan olvastam el a levél tartalmát, melyet a kórházból címeztek. A sorok végére patakzó könnyeim áztatták el a papír anyagát, kezemet szám előtt szorítva bőgtem a fájdalomtól és a hírtől, miszerint mellrákot diagnosztizáltak nálam. Remegve szorongattam a nedves és már kezem görcsétől meggyűrt lapot, s meggondolatlanul cselekedve elrejtettem a hírt. Elloptam anyám elől és napokig őrizgettem fiókomban, bízva abban, hogy az üzenet hamis. Féltem közölni vele, azt akartam, hogy ne éljen abban a félelemben, amiben már én igen, sosem akartam, hogy eltűnjön arcáról az a bájos mosoly, melyet én örököltem tőle. Mégis, a hazudás és a titkolózás nem változtatta meg a valóságot és tisztában voltam azzal, hogy csak magamnak ártok, ha megfosztom szeretteimet a közelgő bajtól, így hát végül átadtam az ellopott levelet és minden úgy lett, ahogy lennie kellett. Látva anyám rémült sírását - elvégre mindketten tudjuk, hogy ez egy nehezen gyógyítható betegség -, elhatároztam, hogy sosem fogom feladni a harcot az ördögi daganattal szemben, küzdeni fogok a jövőmért, az életemért és a szeretteim boldogságáért. Egyéni háborút vívok a világ legkönyörtelenebb és legerősebb gonoszsága ellen, amivel még erős katonák sem mertek szembeszállni és amibe már annyian belehaltak. Oh, mondd meg fekete jószág, lesz még anyám boldog valaha is? Mintha csak érezné a madár lelki nyugtalanságomat és a szemeimből kiszökkenő könnyeket, mozdulatlanul csak egy hanggal felel.
Felgyülemlett nyálamat nyelem le, szívverésem zakatolni kezd. Összeszorított szemekkel, ökölbe szorított mancsokkal fordulok mégis, ezúttal utoljára felé. Riadtan tekintek a szoba falán lévő órára, amin a nagymutató tökéletesen fedi a kismutatót. Éjfélt ütnek. Ugye nem ő maga a halál, aki épp most szökött be ablakomon és egy madár álarcán öltve bújik meg a szobám falai között? Hiába küzdök az életben maradásért, érzem, hogy valami a nyomomban van, egyfolytában követ és a táncoló városi embereket kerülgetvén tekintetét le nem véve rólam csak jön és mit sem sietve hisz abban, hogy úgysem menekülhetek előle. Futnék, de nem tudok hová, a vörös halál álarca még Prospero herceget is meglelte, hiába zárkózott be csodapalotájába. Én merre is menekülhetnék?
„A herceg (…) szavára először gyáva, tóduló mozgás indult e csoportból a betolakodó irányába, aki e percben szintén közel volt, és most céltudatos és meg nem ingó lépésekkel közeledett a beszélőhöz. De valami névtelen borzadály következtében, mellyel az álarcos őrült jelmeze eltöltötte az egész gyülekezetet, senki sem nyújtotta ki kezét, hogy megragadja a vakmerőt; úgyhogy akadálytalanul közelítette alig egy-két lépésnyire a herceget; s (…) ellenállás nélkül vette útját, meg nem állva egy pillanatra sem. (…) Éles kiáltás hallatszott - s a tőr csillanva hullott a holló szőnyegre, amelyre egy pillanat múlva holtan bukott le Prospero herceg. Akkor (…) a tivornya vendégeinek egész tömege (…) megragadja az álarcost, akinek magas alakja egyenesen és mozdulatlanul állott az ébenóra árnyékában, kimondhatatlan borzalomban merevedtek meg, mikor észrevették, hogy a síri köntösök és hullaszerű álarc alatt, melyre oly vad erőszakossággal csaptak le, nem rejlik semmiféle tapintható forma. S ekkor felismerték a vörös halál jelenlétét. Tolvajként jött az éjszakában. (…) S az ébenóra élete kimerült a legutolsó tivornyatárs életével. És sötétség és pusztulás és a vörös halál vette át korlátlan uralmát.”
Mondd meg nekem, te madár, ugye nem te lennél a rémes kísértet, ki értem jött és időm végeztével magával kíván vinni a Sztüx-folyón túlra? Biztass engem szakadatlanul, hogy van még nap az éjszaka után, hogy a holnapot egy újabb holnap követ és a nyár végi lehulló levelek idén nekem még nem az elmúlást szimbolizálják! Ugyan mit jelenthet a madár hangja, mit zenghet minden kérdésemre és miért pont ugyanazt? Add Istenem, hagy halljam meg, mit-e madár hallat nékem! Az élet sorsát nem lehet megváltoztatni, de én még mindig küzdök és imádkozok egy istenhez, térdre roggyanva fohászkodok jelenleg is a madárhoz csupán egy válaszra várva: Meggyógyulok valaha?
És a Holló meg se moccan, néz reám meredve hosszan,
A szoborról, a komorról tűz reám két tompa szem.
Úgy ül mint egy omladékon, mélyen alvó éji démon,
A padlón a lámpa vékony sávja himbál csöndesen:
Nő az éjjel, nő az árnyék, terjed egyre csöndesen
S nem virrad meg - sohasem!
A szoborról, a komorról tűz reám két tompa szem.
Úgy ül mint egy omladékon, mélyen alvó éji démon,
A padlón a lámpa vékony sávja himbál csöndesen:
Nő az éjjel, nő az árnyék, terjed egyre csöndesen
S nem virrad meg - sohasem!
- Edgar Allan Poe: A Holló és A Vörös Halál álarca műve alapján
Vendég
Re: Sang Na Ri
Gratulálunk, elfogadva!
Kedves Na Ri!
Hát mit ne mondjak, eléggé megrengetett a döntésed, és igyekezni fogok, hogy az elfogadód ne abból álljon, hogy „aaaaaaahhhwww” meg „uuuuuuuu”, esetleg. „*_________*”, de elég nehéz dolgom lesz tekintve, hogy a pofival már kilóra megvettél. A leírásaid csodálatosra sikerültek, nekem tökéletesen átjött belőle, hogy nem csak kívül, hanem a rejtett, belső tulajdonságaid is egytől egyig gyönyörűek, tökéletes láncként összefonódva alkotnak meg téged, akit nem tudom, hogy a tündér, az éjszaka legfényesebb csillaga, vagy pedig angyalként kéne emlegessek. Komolyan, hogy lehetsz ennyire ártatlan és tökéletes? A legjobban mégis az tetszett, hogy a jellemzésedet gyönyörűen megfogalmazva, nagyon olvasmányosan,tártad elém, nem pedig unalmas leírást kaptam. És számomra a legkedvesebb tulajdonságod az, hogy mindent megcsodálsz, ismered a sorsod, félsz is, de nem sajnálod magad, nem begyepesedni akarsz, hanem bikaerővel küzdesz azokért, akik még életben vannak, és melletted állnak. Ahányszor belegondolok a karaktered lapjába csak az jár a fejemben, hogy el sem tudnám máshogy képzelni a lapot, viszont a nyálcsorgatásból már itt is sok volt, nem akarom, hogy elcsússz és kitörd a csinos kis nyakadat, szóval csak haladok tovább az előtörténeti részre.
Ez az a pont,amikor egy embernek képes az arc egybeolvadni a karakterrel. Te most olyan maradandót alkottál, hogy ha a Jung Hyo Seong nevet látom majd valahol, akkor automatikusan Na Ri fog eszembejutni. Egyszerűen tökéletesen összefontad a pb-t a karakterrel, és ha ez nem lenne elég, akkor a napsütéses, gyönyörű leírásokat erős kontrasztba állítottad az előtörténet éjszakai, sötét, éjfél. Nagyon tetszett ez a párhuzam, szinte láttam magam előtt ahogy a fényben, Na Ri haján megcsillan a fény, aztán pedig az ijedtséget az arcán, ahogy berepül hozzá a madár. Szintén csodálatosan fogalmaztad meg a fiatal nő gondolatait, amik számomra annyira átjöttek, mintha ott lettem volna a szobában, és a falra kivetítve olvashattam volna azt, hogy mi jár a karakter fejében. Nem beszélve arról, hogy teljesen véletlenül – telepátia lenne? – kiválasztottad a kedvenc versemet és novellámat, az egyik kedvenc szerzőmtől, attól a fantasztikus Poe-tól, akihez hű előtörténetet szerintem nagyon nehéz írni, de te ezt is kifogástalanul oldottad meg. Folyamatosan csak az járt a fejemben, hogy úristen, hát a kedvenc szerzőm, de figyelni sem tudtam a részletekre, amiket már ezerszer olvastam, mert az új történet teljesen letaglózott. Én azért szurkolok neked, és remélem tudod, hogy a szerelmed és anyukád is rendkívül szerencsés személyek, amiért te kötődsz hozzájuk. És most el is hordom magam, csak foglald le ezt a gyönyörűséget, és összeszedem magam kiskanállal, te meg usgyi játszani. <3
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|
Pént. Márc. 04, 2022 7:26 pm by Jung Hwayun
» Avatarfoglaló
Csüt. Márc. 03, 2022 12:02 am by Jung Hwayun
» Névfoglaló
Szer. Márc. 02, 2022 11:57 pm by Jung Hwayun
» Jung Hwayun
Szer. Márc. 02, 2022 10:01 pm by Jeason Jensen
» Elkészültem!
Szer. Márc. 02, 2022 7:32 pm by Jung Hwayun
» Wang Sarah
Vas. Okt. 10, 2021 10:03 pm by Wang Sarah
» Choi Sung-Hyun
Vas. Okt. 03, 2021 10:55 pm by Kim Eun Bi
» Fujisaki Hana
Vas. Okt. 03, 2021 9:40 pm by Kim Eun Bi
» Kim Eun Bi
Hétf. Szept. 20, 2021 7:17 pm by Kim Eun Bi