Kim Dae Il
1 / 1 oldal • Megosztás
Kim Dae Il
Kim Dae Il
Ilyennek látják a külsőmet
Ha választanom kéne az közül, hogy jól nézek ki, és az közül, hogy megint csak jól nézek ki... Akkor még mindig az utóbbira szavaznék. Vagy az előbbire? Teljesen mindegy, a tény az tény, nem fogom megjátszani magam, ha tisztában vagyok valamivel. Mégis melyik nő ne lenne oda, egy 186 centis férfiért, aki tetejében nem kedveli a kérdőjel effektust, szóval szépen, egyenes derékkal, kidüllesztett mellkassal lép utcára. Emellett még talán a legfontosabb említeni való velem kapcsolatban a testalkatom, és a bőrszínem lenne. Nyáron aranybarnára sülök, télen mondhatni normál színem van. Mindehhez csokoládébarna haj, és fekete szemek társultak, amik csodálatos kontrasztot alkotnak a bőröm színével. Alapvetően az arcom minden vonása markáns és férfias, a keleties vonások pedig nem finomítanak rajta túl sokat, inkább csak karakteresebbé, különlegesebbé varázsolják a férfiasságom. Persze mindent megspékeli a parfümöm illata és az amúgy belülről fakadó férfi énem, amik adnak egyfajta bestális kisugárzást nekem, rejtenek belém egy kis izgalmas veszélyt. Ezt nagyjából az öltözködésem is mutatja, ugyanis annak ellenére, hogy azért eléggé meg van tömve a zsebem, nem feltétlen rohangálok folyamatosan öltönyben. Általában a kényelmes, de mutatós darabokat szeretem, iskolán kívül simán felveszem a bőrkabátot a szaggatott farmerral, viszont tanárként odafigyelek arra, hogy a megjelenésem makulátlan legyen. Általában zakót szoktam viselni lehetőleg fekete vagy fehér (ritkán szürke) inggel, amihez mindig fekete nadrágot veszek fel. Meg tudok jelenni öltönyben is, ha muszáj, de alapjáraton túl kényelmetlennek tartom ahhoz, hogy hétköznap magamra aggassam.
Ilyennek tartanak
Jellemeznem kéne magam? Akkor talán a legjobb dolog abból kiindulnom, hogy lényegében egyetlen titulussal lehet illetni: felnőtt gyermek. Igen. Ebből fakad az egész jellemem, a cselekedeteim, a hozzáállásom bizonyos dolgokhoz. Ugyanis én nemes egyszerűséggel egy felnőtt gyermek vagyok. A korom szám szerint 27, szerintem pedig egyszerűen csak kortalannak számítok. Ugyanis vannak bennem olyan vonások, amik egyértelműen utalnak arra, hogy már megértem az életre, viszont a lelkesedésem néhány dolog iránt, a hirtelen fellángolásaim, és azok elapadása tökéletesen mutatja gyermeteg mivoltomat is. Ebből kifolyólag nagyon kíváncsi személynek mondanám magam, és nem, attól még, hogy utálom a biológiát, nem jelenti azt, hogy pár év múlva nem akarok majd tengerkutató lenni. Alapjáraton hiszek abban, hogy egy ember képes egész életében tanulni, és nem muszáj ugyanazt csinálnia hosszú éveken át. Ezért folyamatosan tanulok, hogy ha véletlenül megunnék valamit, akkor ne a semmi közepén álljak egyedül, hanem el tudjak kezdeni valami olyat, amit eddig még soha. Ez mutatja, hogy némi felelősségtudatom van, de nem terjed ki túlságosan. Kizárólag a munkára és arra, ami ahhoz kapcsolódik. Úgy gondolom, hogy felelősséggel leginkább magamnak tartozom, ezért néha előfordul, hogy rondán végiggyalogolok valakin, ami talán nem szép dolog, de ezt sosem teszem meg figyelmeztetés nélkül. Beszélhetek picit az egómról? Mert az köszöni szépen, épp elégnek érzi magát és jól is van. Nem nevezném magam kifejezetten nagyképűnek, de azért mindenkinek be kell látnia a nyilvánvalót: hogy csodálatos vagyok. Ez a dolog sugárzik minden egyes mozdulatomból, ami csak a macsóságomat erősíti még jobban. Pont ezért sem hagyhatom, hogy a családom csak úgy uralkodjon rajtam, és úgy ugorjak, ahogy nekik jól esik. Soha életemben nem voltam papucs, és nem most akarom elkezdeni a dolgot, köszönöm szépen. Ebből tökéletesen lejön, hogy elég önálló személyiség vagyok, aki nem szereti, ha megmondják mit csináljon. Viszont nem túráztatom magam túl sokat a dolgokon, egyszerűen csak közlök és reakciót várok, ha pedig az nem tetszik, akkor röhögve hagyom ott a másikat. Alapjáraton nyugodt és illedelmes személy vagyok minden helyzetben, viszont ha valaki kezd idegesíteni, akkor én is gúnyolódni fogok az tuti. Őszinte személynek tartom magam, és a játékosságom teljes mértékben jellemez. Játékos vagyok a nőkkel, és minden más emberrel is, amiért sokan tartanak tőlem, ugyanis általában mosolyogva, nyugodtan, és nagyon kedves hangon küldök el mindenkit melegebb éghajlatra, aki nekem nem tetsző módon viselkedik. Az emberek első ránézésre nagykutyának tartanak, egészen addig a pillanatig, amíg nem megyek el inni velük. Ez mondhatni ritkán fordul elő, ugyanis túlságosan munkamániás vagyok ahhoz, hogy másokat szórakoztassak, és csak a közeli barátokkal vagyok hajlandó elrohangálni ilyen helyekre túlóra helyett.Hasznos információk
Státusz: normál karakter |
Becenév, megszólítás: Dae Il, Tanárúr, Hyung, Papa, etc... |
Születési hely és idő: Seoul, Dél-Korea 1990. április 8. |
Play by: Hong Jong Hyun |
Iskola neve: SNU |
Tanított tárgyak, szakok: Társastánc |
Családi állapot: akarsz változtatni rajta? |
Életem egyik darabkája
- De Oppa – nézett rám hatalmas könnyes szemekkel, miközben megsimogattam az arcát – Ki fog tanítani, ha elmész?
Mosoly. Nem az a perverz vigyor terül szét az arcomon, mint amikor egy nálam idősebb nő homokóra alakját próbálom minden szögből szemügyre venni, de tény és való, hogy hamiskás, és talán egy picit még gonoszkodó volt.
- Biztos vagyok benne, hogy találsz egy jó tanárt, akitől majd átvehetlek, ha visszajövök – simogattam meg a fejét, és lefejtettem a karjait a derekamról – Már, ha egyáltalán visszajövök.
Megint zokogni kezdett. Gratulálok Kim Dae Il, azt hiszem tökéletesen értesz ahhoz, hogy hogyan bőgesd meg az embereket.
- Ahh, komolyan lediplomázok, és már itt is vagyok, jó? Megígérem – nyújtottam felé a kisujjam, ő pedig megtörölte az orrát és ugyanígy tett. Kár, hogy hazudtam neki.
Mert nem jöttem. Tovább maradtam, viszont folyamatosan tartottam vele a kapcsolatot, és a szemem előtt nőtt fel kislányból egy bombanővé, már ami a fényképeit illeti. Videochatelni nem igazán volt időm vele, meg az eltolódás miatt lehetetlen is lett volna, de végül nem haragudott meg rám, mert pontosan tudta, hogy sajnos – igazából cseppet sem bánom – elhúzódott az Amerikában töltött éveim száma kereken kettővel. 26 voltam, amikor végleg elhagytam az országot, minden különösebb ok nélkül. Elfogyott a pénzem, és haza kellett magam kuncsorogni apához, viszont hamar kaptam munkát, így egy szava sem lehetett ellenem.
Összevont szemöldökkel álltam meg a fater előtt, és amikor levettem a napszemüvegem, akkor egyáltalán nem őt vizslattam, hanem a mellette álló férfit.
- A titkárod? – tettem fel a kérdést neki, ugyanis a családommal valahogy sosem akaródzott felvenni a fonalat, egyszerűen csak nem akartam megkeresni őket. Valamiért mindig kirázott tőlük a hideg, egyedül anyáért voltam odáig, de annyi kan született ebbe a házba, hogy kivert a víz már attól is, ha rájuk gondoltam. Alapvetően nem érzem jól magam apám társaságában és elhidegültem a testvéreimtől is, mert sosem értettem együtt a családfő nevelésével, ezért elkönyveltem magamban, hogy ők utálnak, én pedig a rossz bátyó vagyok, akinek a példáját nem szabad követni. Nem azt mondom, hogy nincsenek férfi barátaim, de épp ez az. Az itteni iskolatársaim valahogy mindig fontosabbak voltak a családomnál. Szomorú, de atyai szeretetből nem sok járt ki nekem, világ életemben én voltam az engedetlen kölyök, akinek csak az esze fog jól. Nem bántam meg, mert voltak lelki társaim, apámmal pedig udvarias vagyok, csak ezáltal elszigetelődtem a többiektől is.
- Nem ismered meg a tulajdon öcsédet? – hökkent meg a férfi, én pedig újra a srácra néztem. Dúsabb ajkai vannak, mint nekem, illetve a vonásai összességében lágyabbak, egyértelműen anyára hasonlít. De a szeme feketeségében, meg az orra vonalában felfedeztem valamit, ami az enyémre hajazott.
- Öhm – szemléltem tovább a vonásait és az életkorát belőve jöttem rá, hogy a pattanásos, nyüzüge kölyök túl jól néz most ki ahhoz, hogy ne megismerjek – Amikor utoljára láttalak az államig sem értél, és olyan volt a fejed, mintha riasztógombokkal lett volna tele, de úgy néz ki jótékony hatással volt rád az idő, és már majdnem elérted a bátyád szintjét.
- Milyen szintet, Fürtöske? - vigyorgott rám, mire én is elröhögtem magam - Hol a dauerolt hajad?
Én magam lepődtem meg leginkább az arcomra költöző, szívélyes mosolytól és attól is, hogy rögtön megöleltem Ye Sungot. Mindig is ő volt a kedvencem az összes közül, mert ő már elég nagy volt ahhoz, hogy néha magammal vigyem iszogatni.
- Remélem azóta jobban bírod a piát kölyök, mert ma este te viszel engem haza a hátadon – böktem oldalba vigyorogva, aztán apámra pillantottam – Apuka ne haragudjon, de dolgom van a titkárával. Minden egyéb csomagot meghagynék Önnek, és a megtiszteltetést is, hogy cipelhesse őket. Ennyit megtehet a rég nem látott kisfia kedvéért ugye?
Nem vártam meg, hogy fortyogni kezdjen, inkább csak fogtam magam és gyorsan leléptem, mielőtt robbanna. Azért még ismerem a természetét a vénségnek, és vannak dolgok, amik sosem változnak.
- Hyung!
- Ne ordíts, hallok rendesen.
- Hol a gyerek? – erre a kérdésre már felültem, és úgy néztem az öcsémre, mintha teljesen idióta lenne.
- Óh, szóval valaki azzal vádol, hogy teherbe ejtettem? Csodás – morogtam az orrom alatt, mire neki ingerültebb lett az arca.
- Ne szórakozz már! Hol a gyerek? – figyeltem ahogyan közelebb caplat hozzám, azon viszont már egészen meglepődtem, hogy felrántott a kényelmesen kipárnázott kerti pavilonunkról.
- Milyen gyerek? Csak olyan nővel szexelek, aki szed fogamzásgátlót, ember. Tuti nem csúszott be, megérezném és elfutnék, ezzel te is tisztában vagy. Szóval hűtsd le magad, mielőtt lekeverek kettőt és ott maradsz basszus – löktem hátrébb egy kicsit, mert ahogy ordított tökéletesen kivehető volt számomra az, hogy mit ebédelt.
- Amúgy mossál már fogat hallod. – igazítottam meg a farmeringemet, amit teljesen összegyűrtek a kezei – Ilyen bukéval hódítasz? Nem is csodálom, hogy nincs barátnőd. Amúgy meg mondjad meg a ribancnak, hogy fizetem a gyerektartást, de tartsa tőlem távol a kölyköt.
- Joon Hee – ordította megint az arcomba, amitől egészen megszeppentem. Mikor változott ilyen idegbeteggé ez a szerencsétlen? Hát több atyait kéne kiosztani neki, teljesen készen van...
- Mi van vele? – néztem rá ártatlan arckifejezéssel, ő pedig úgy nézett ki, hogy mindjárt megüt.
- Hol van? – tette fel újra a kérdést, de a hangjában hamis nyugodtság csengett.
- Hát mit tudom én – óbégattam vissza most már én is, mert kezdett rohadtul elegem lenni – Hol lenne egy tíz éves úgy komolyan?
- Te hoztad haza a suliból - ... ja igen. Csakhogy egyedül érkeztem haza. Ó a picsába, megint megszökött az a nyomorult.
- Öhm. – motyogtam az orrom alatt – Ha azt mondom, hogy rajtad kívül van még három, az megnyugtat?
Tompa puffanás. Tényleg megütött, mire én felhorkantam és elővettem a csibészes mosolyom.
- Ügyes gyerek voltál Joon Hee – amint kimondtam a varázsszavakat a kisgyerek rögtön előpattant a bokrok közül és felém nyújtotta az apró mancsait, hogy felvehessem őt és most az egyszer megtettem. Amúgy tényleg elveszítettem. Fingom sincs róla, hogy egész eddig hol volt, csak meghallottam a mocorgást és tudom, hogy van egy lyuk a kerítésünkön, ahol pont befér a kis teste.
- De Hyung, miért hagytál ott az étterem előtt? – ó hogy az a...
- Ááááá, milyen vicces fiú vagy. Gyere, menjünk játszani – mosolyogtam rá, bár az inkább vicsornak tűnt, de mindenesetre elszaladtam a karjaimban a fiúval. Na ezért még kapni fog a lepcses szájú hülye!
Érdeklődve figyeltem az ágyamon fekvő szívecske alakú, rózsaszín dobozt, amit fehér szalaggal kötöttek át. Enyhén vontam csak fel a szemöldököm, és ahhoz készültem, hogy falhoz vágom, amikor az valamiért elkezdett mocorogni. Miért csinálna ilyet egy ajándékdoboz? Gyanakodva vontam össze a szemöldököm és viszonylag óvatosan közelítettem meg a kezemmel az ellenséges tárgyat. Villámsebességgel kaptam le a tetejét, de bomba helyett egy pici szürke pitbullkutya bújt ki belőle, én pedig csodálkozva nyúltam a dobozba helyezett kártyáért.
„A virágod elszáradt, ezért valami erősebbel próbálkozok. Mindezt érted teszem. Tanulj meg felelősséget vállalni, Hyung. K. Y.
u.i.: amúgy tökre úgy néz ki, mint te. Szóval remélem jó haverok lesztek.”
Figyeltem, ahogy a dög mászni kezd az ágyamon, egészen addig, amíg a puha orrocskája el nem érte a kezemet, amit rögtön szorgosan szagolgatni kezdett.
- Ne próbálkozz. Nem vagy aranyos. Utállak. És ha beszarsz a szobámba, akkor véged van – fenyegettem meg, mire ő megnyalta a kezem. Hát úgy néz ki ő jobban kedvel engem, mint azt gondoltam volna. Csodás.
Vendég
Re: Kim Dae Il
Gratulálunk, elfogadva!
Kedves Dae Il!
Ha nem tudnám, hogy a neved vége „Il”, azt hinném, hogy Dae 2 vagy. Mondjuk ez nem a te hibád, csak nagyon hasonlít egymáshoz a két betű, és hirtelen ránézés alkalmával meg nem mondaná az ember, hogy az egy név, és nem egy szám.
A küllemed és jellemed tökéletesen átadta a karakter. Kifejezetten szeretem azt olyan felnőtteket, akik olykor tudnak gyerekként viselkedni, mert egyszer ők is azok voltak, csak sokan elfelejtik. Te nem tetted, aminek örülök, habár tovább olvasva a tulajdonságaidat, elgondolkodtató, hogy a közeledbe engedjem-e valamelyik fiam. A mosolyogva elküldés melegebb éghajlatra… na, itt vált szerelmemmé a karakter, pedig a történetedet még el sem olvastam. Tudod, hogy nekem hányszor kell nap, mint nap megtennem? Holnapig itt ülnénk, ha mesélni kezdenék.
Ezért inkább gyorsan áttérek a lapodra, hogy minél hamarabb befoglalhasd a játékteret. Nehéz betartani az ígéreteket, de ha te nem is fáradoztál érte, az sok embernek rossz lehet. Mindesetre örülök annak, hogy nem lett belőle nagyobb sértődés, és végül is csak visszatértél. Sajnálom, hogy az apai szeretetből nem kaptad meg a részedet, tudom milyen érzés, de ez megint egy másik történet, aminek elmesélése felesleges lenne ebben az elfogadóban.
Ami ezután jött, azokon viszont muszáj volt nevetnem. Hogy nem ismered meg a tesódat, az hagyján, de hogy el is hagyd a másikat? Azt hiszem nem lennék a rokonod, legalábbis a tulajdon fivéred, mert a végén engem is ott hagynál valahol az utcán. Az ütést leszámítva egész jól megúsztad ezt a kis incidenst, de végül mindenki meglett. Az ajándékdoboznál én is így reagáltam volna, habár a falhoz vágást nem hiszem, hogy díjazta volna a kutyus. Mindenesetre bízok abban, hogy gondját fogod viselni és jól ki fogtok jönni. Hogy bebizonyítsd, már csak le kell foglalnod hozzá az alanyodat és be kell vetned magad a játéktéren. Nyomás, mert ezennel el vagy fogadva. ^^
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|
Pént. Márc. 04, 2022 7:26 pm by Jung Hwayun
» Avatarfoglaló
Csüt. Márc. 03, 2022 12:02 am by Jung Hwayun
» Névfoglaló
Szer. Márc. 02, 2022 11:57 pm by Jung Hwayun
» Jung Hwayun
Szer. Márc. 02, 2022 10:01 pm by Jeason Jensen
» Elkészültem!
Szer. Márc. 02, 2022 7:32 pm by Jung Hwayun
» Wang Sarah
Vas. Okt. 10, 2021 10:03 pm by Wang Sarah
» Choi Sung-Hyun
Vas. Okt. 03, 2021 10:55 pm by Kim Eun Bi
» Fujisaki Hana
Vas. Okt. 03, 2021 9:40 pm by Kim Eun Bi
» Kim Eun Bi
Hétf. Szept. 20, 2021 7:17 pm by Kim Eun Bi