Kim Woo Hee
1 / 1 oldal • Megosztás
Kim Woo Hee
Kim Woo Hee
Ilyennek látják a külsőmet
• Összesen 164 centi és 44 kiló.
Barna hullámos fürtjeit levágatta vállig, és világosabb színre festette.
A bőre nem hófehér, mert gyűlöli a fehérítőporokat, inkább átlagos, sárgás tónusúnak mondható.
Kis szívalakú arca van, amiben viszonylag nagy, sötétbarna szemek helyezkednek el, összességében nagyon szép lánynak mondható.
Szereti magát sminkelni, de csak a jó ízlés határain belül, nagyon ritkán használ vörös rúzst, vagy extrémebb termékeket.
Öltözködés terén a laza, sportos darabokat kedveli, de ha csinosan kell felöltöznie, az sem jelent problémát számára.
Alapvetően jó alakja van, de inkább átlagos domborulatokkal rendelkezik és a hangsúly a feszes combjain és a lapos hasán van.
A kezei annyira picikék, hogy inkább emlékeztetik az embert kis mancsokra, mint egy normális női kézre.
Ilyennek tartanak
Nem túl bizalmas, jobban szeret kevés embert maga mellett tudni, és a maradékkal csak normális emberi viszont kialakítani.Nagyon hűvösen beszél az idegenekkel, mindig odafigyel rá, hogy a két lépés minimum távolság meglegyen.
Nem szereti, ha valaki átveri, így nehezen is bocsát meg az embereknek.
Ha valakit megszeret, azt nehezen felejti el, épp ezért törekedik a kapcsolatok rendben tartására, ápolására.
Tud nagyon kedves és gondoskodó lenni, ami másokat illet.
Általában őszintén közli másokkal a véleményét, de azért próbálja olyan köntösbe burkolni, ami nem túl sértő.
Maximalista, így a jegyei a kitűnő alatt nem jók neki.
A legfontosabb ember számára a kisbabája, és a testvére Woo Yong.
Talpraesett, ezért a legtöbb helyzetben megállja a helyét.
Gyűlöli a szabályszegést és a törvényellenességet.
Szeret sportolni, és elhivatott környezetvédő.
Hasznos információk
Státusz: normál karakter |
Becenév: ne becézz, mert megcsaplak |
Születési hely és idő: Seoul, Dél-Korea 1997. augusztus 22. |
Play by: Son Na Eun |
Csoport: három közül az egyik |
Iskola neve: SNU |
Lakhatóság: Albérlet/div> |
Szak vagy irányultság: Állam -és Jogtudományi Kar |
Évfolyam: Első év, második félév |
Életem egyik darabkája
- Aaaiiissh, hogy ez mennyire kényelmetlen! – sziszegtem, miközben próbáltam nem túl feltűnően megvakarni az oldalam, és hosszú, hullámos hajamat átdobtam a vállam felett. Sokáig készültem erre a napra, ugyanis fontos volt nekem, hogy minden rendben legyen rajtam. Még a tollaimat is nagy gonddal választottam ki, hogy színben passzoljanak a táskámhoz, vagy a tolltartómhoz, ami mind harmonizált az egyenruhám színével, szóval nagyjából mindenem szürke és sötétkék volt, amitől kissé depressziós kedvem volt, de… Mit számít mindez, ha a dolgok tökéletesek.
- Te akartad! Már hat éves korod óta hallgatom, hogy mennyire szeretnéd felvenni – vigyorgott rám a bátyám, aki nem mellesleg egyben az osztálytársam is lett.
- Maradj már csendben egy pillanatra, jó? – néztem rá szikrázó szemekkel, aztán meglöktem a fejét – Le fogom tagadni, hogy a testvérem vagy.
Hát… Ez elég nehéz lenne, tekintve azt, hogy a nevünk majdnem ugyanaz, tetejében ikrek is vagyunk és kétségtelen, hogy a jó megfigyelők számára észrevehető az orrcsontunk hasonlósága… De ennyi. Ő pedig, nos szinte azonnal piszkálni kezdett azzal, hogy mennyire hülye vagyok, ugyanis a helyzetünkben természetesen lehetetlen lenne másnak kiadni magunkat. Mindegy. Majd megoldom, azt mondom az osztálytársaimnak, hogy őt igazából csak adoptálták a szüleim, aztán majd ha nem lesz 15 éves és egy ebből kifolyólag értelmesebb fiúvá változik, akkor majd felvállalom… Na jó, amúgy sem tudnám letagadni, kétségtelen, hogy közöttünk is megvan az ikrek titkos kapcsolata, nekem pedig szükségem van a másik felemre, aki a fél szavaimat is megérti, vagy a ki nem mondott gondolataimra is reagál.
- Gratulálok Woo Hee, ismét te vagy az osztályelső! – mosolygott rám az osztályfőnök, én pedig vigyorogva mentem átvenni a bizonyítványomat. Elég maximalista vagyok, ennek köszönhetően pedig négy év alatt senki nem tudott letaszítani az első helyről mert igen, él bennem annyi versenyszellem, hogy ne hagyjam csak meg úgy a legjobb helyeket akárkinek. Pontosan ez volt az oka annak is, hogy végig szerettem volna legjobb tanulmányi eredményeket produkálni, emellett pedig a sportban is jeleskedtem, ugyanis az iskola röplabdacsapatával számos érmet és elismerést szereztünk meg. Jót is tett nekem, hogy annak a tagja lehettem, mert legalább megtanultam a csoportmunka értékét, és többé már nem néztem le azt, aki gyengébb egységben, nem akartam feltétlen a legjobb lenni, a kiemelkedő még abban akkor is, ha össze kellett dolgoznom másokkal. Biztos vagyok benne, hogy átestem volna a ló túloldalára, ha nem lépek be csapatba, ezért még mindig azt gondolom, hogy életem legjobb döntése volt a dolog és nem fogom megbánni.
- Na felvettek? – kukucskáltam át a fiú válla felett, hogy jobban ráláthassak a levélre, de amiért nem voltam túl magas, ezért akadt némi problémám a dologgal.
- Woo Hee, valamit nem mondtam el neked – fordult meg végül, és a szemembe nézett, aztán egy halk sóhaj után folytatta. – A Yale-re megyek továbbtanulni.
Hirtelen úgy éreztem, mintha minden levegőt kiszippantottak volna a világegyetemből. Csak elnyílt ajkakkal, csodálkozva néztem fel a fiúra, és kedvem támadt volna felképelni mindazért, hogy képes volt velem randizni, sőt együtt járni annak ellenére, hogy mindvégig itt akart hagyni.
- És most mit vársz tőlem? – vetettem oda neki a kérdést hűvösen, és karba fontam a mellkasom előtt a kezeim. Soha nem beszéltem vele így, annak ellenére, hogy a suliban minden egyes fiúval elutasító voltam. Egyszerűen nem fértek bele az életembe. Ő belefért volna, de aztán úgy néz ki, hogy neki mindez már nem számít.
- Nézd – sóhajtott egyet, mert mindenesetre észrevehette a különbséget – Én nagyon szeretlek, de…
- Én pedig nem foglak visszatartani, viszont nem engedem meg neked, hogy te szakíts velem – itt a kezében tartott mobilért nyúltam, hogy megkereshessem a telefonszámomat – Nem akarom, hogy rólam pletykáljanak, vagy azt higgyék, hogy lekoptattál. Szóval vedd úgy, hogy ez a szakításunk.
A mobilját lóbáltam az orra előtt, és egyszerűen kitöröltem belőle a számom, aztán sarkon fordultam és faképnél hagytam. Igen, pontosan az történt. Lekoptatott, mert nem akart semmi komolyat. Különben szólt volna nekem.
- Nekem nem tetszik az a lány – nézett rám Woo Yong aggódva, én pedig értetlenül meredtem rá.
- Mi bajod vele? Tök aranyos – mosolyodtam el, miközben az ajkaimra kentem egy picit a rózsaszínes szájfényből – Csak szórakozni akarunk. Megünnepelni az egyetemet.
- Jó, de vigyázz magadra Woo Hee-yah – jött a válasza, mire én csak egy finom kis puszit adtam neki és mosolyogva tipegtem ki a magassarkú cipőmmel, a hatalmas házból.
- Gyere, idd ezt meg – nyomta a kezembe a szaktársam a poharat, mert mostanában sokat buliztunk együtt. Minát is szerettem volna magammal hozni, de végül ez nem történt meg, mert valamiért ő sem kedveli az újdonsült barátnőmet, pedig szerintem az ég világon semmi baj nincs vele.
- Tudod, hogy nem bírom valami jól az alkoholt – toltam el a poharat, de nem éppen ez volt a valódi indok. Inkább csak eszembe jutott anyám tanítása, ami nem más volt, minthogy soha senkitől ne fogadjak el olyan italt, amit nem előttem töltöttek ki a pohárba. Ez pedig hát olyan volt.
- Na nyugi, majd hazaviszlek – mosolygott rám, aztán visszatolta elém a pohárkát, én pedig most már szinte gondolkodás nélkül vettem el, és húztam le a keserédes nedűt. Ő a barátom, nem? Akkor biztosan nem fogja hagyni, hogy bajom essen.
Sikítás. Vajon az én torkomból szakadt fel? Vagy ez valaki másé lesz? Minden bizonnyal csak az enyém lehet, még a ködös elmém ellenére is éreztem valamennyire a dolgokat. Éreztem ahogyan a földhöz nyomnak, ahogyan letépik rólam a ruháim és a fájdalmat is, ami egy pillanatra teljesen elbódított, amitől szinte csillagokat láttam és elhomályosította körülöttem a világot. Fáztam, mivel a sötét, koszos sikátorban a földön meztelenül feküdtem, de ennél többet nem tudtam érzékelni, csak azt éreztem, ahogyan a hideg kő felsérti és lehorzsolja a bőrömet. Nem kifejezetten foglalkoztam a testemet borító zúzódások okozta fájdalommal, ugyanis a fejemet elszédítő ütés miatt képtelen voltam bármire is figyelni. Csak azt tudtam, hogy nem akarom, hogy el akarok futni még akár pucéran is, mert tudom, hogy valami borzalmas dolog történik most velem, amivel képtelen leszek megbirkózni, ami tönkretehet teljesen, ami mellett semmit sem érnek majd a csodás jegyeim… Ami megfoszt egy dologtól: a nőiességemtől, ami belőlem fakad, amit soha nem leszek képes már visszaszerezni ezek után. Vagy talán mindez egy álom? Egy borzalmas rémálom? Ha megcsípem magam, akkor felébredek ugye? Aztán bekucorodhatok Woo Yong mellé, aki majd addig simogatja a hajam, amíg el nem apadnak a könnyeim, el nem múlik a sokk. Aztán édes álomba szenderülök majd a karjaiba, és reggelre mindebből semmire sem emlékszem.
Legyen hát! A bőrömbe csíptem, és összeszorított szemekkel, könnyáztatta arccal vártam az eredményét: aminek egy olyan erős, és semmihez sem fogható fájdalom lett az eredménye, amit szerintem soha nem fogok elfelejteni. Éreztem ahogyan vérezni kezdek, és szinte hallottam is pisztolydörrenésre emlékeztető hangot a fülemben, ami jelezte felém, hogy ez nem az aminek hiszem. Ez a kegyetlen valóság. Aztán hirtelen mintha valaki lerántotta volna rólam a támadóm, akinek egyébként az arcát sem láttam, de lehet, hogy ez a szer okozta képzelgés miatt történhetett, vagy a lapos tudatom foghatta fel így a dolgokat, nem tudom. Nem tudom, mert szinte azonnal veszítettem el az eszméletem és süppedtem bele a mély, szégyenteljes álomba, amiből már soha többé nem akartam felébredni.
Pozitív. Remegő kézzel szorongattam a tesztet, de nem voltam képes elhinni. Már három hete kimaradt, ezért úgy gondoltam, hogy ha másért nem is, akkor legalább ezért érdemes kimásznom a szobából, ahol már hetek óta fogságba száműztem magam. Ezúttal már nem érdekelt az egyetem és az sem, ha évet kell ismételnem, egyszerűen már nem maradt elég önbizalmam ahhoz, hogy utcára lépjek. Viszont most mégis kénytelen leszek megtenni a dolgot, mert ez nem hiszem el. A tesztet az ágyamon hagytam, aztán felkaptam a kabátom és nagy léptekkel indultam meg, hogy foghassak magamnak egy taxit, ami aztán elvisz a kórházba, ott pedig minden bizonnyal meghallom majd a választ, amire annyira vágyok.
Komótos léptekkel baktattam haza, folyamatosan a táskám pántját szorongatva. Most akkor mitévő legyek? Nem hozhatok az egész családra szégyent egy törvénytelen gyerekkel, apának nagyon rosszat tenne a dolog, hiszen a vállalata iránti érdeklődés minden bizonnyal hamar visszaesne. De ott van a baba, aki nem tehet semmiről… Akit nem ölhetek meg csak úgy, mert rosszkor, rossz emberrel voltam a lehető legrosszabb helyen. Miért nem hallgattam az én drága Oppámra?
Szinte alig tudtam visszatartani a könnyeimet, viszont az utóbbi időben már annyit sírtam, hogy úgy éreztem teljesen elapadtak azok. Annyira a gondolataimba mélyedtem, hogy szinte meg is feledkeztem a külvilágról, s talán ez lehet az oka mindannak, hogy a fiút nem vettem észre, aki belém jött és fellökött. Rá sem pillantottam egészen addig, amíg meg nem hallottam a női hangoknál mélyebb, öblös hangját, ami miatt egyetlen riadt pillantással ajándékoztam meg, aztán egyszerűen felpattantam és elfutottam. Képtelen vagyok egy srácra nézni azok után, ami történt. Csak az őziketekintetét láttam magam előtt, ami szelídnek tűnt, de én már nem mertem bízni benne. Egyetlen férfira van csak szükségem, az én drága Oppámra, aki mindig tudja mit tegyek, de sajnos képtelen vagyok rá hallgatni a forrófejűségem miatt. Szinte hazáig futottam, de akkor olyan látvány fogadott, amire nem voltam teljesen felkészülve: minden cuccom nemes egyszerűséggel az utcára volt szórva.
Két apró koppintás, talán annyira halk, hogy a kis lakásban élő lány meg sem hallhatta. Már éppen arra készültem, hogy megint megejtsem a dolgot, de abban a pillanatban nyílt ki az ajtó, én pedig könnybe lábadt szemekkel néztem a barátnőmre.
- Mina-yah – motyogtam remegő hangon, aztán pedig óvatosan felé nyúltam, de végül visszahúztam a kezem. Nem érhetek hozzá, mert eldobtam magamtól más miatt – Mina-yah, nem maradhatnék nálad pár napot?
Vendég
Re: Kim Woo Hee
Gratulálunk, elfogadva!
Nem annyira Kedves Woo Hee!
Először is nagyon sajnálom, hogy ennyit kellett várnod az elfogadóra, de már itt vagyok, és olvastalak is. Rögtön a történetedre fogok térni, hogy ne kelljen még ennél is többet várakoznod. Tetszik a maximalista éned, és hogy nem hagytad magad letaszítani az osztályelsőnek járó trónból. Később se hagyd.
A testvéred jogosan féltett. Nem véletlen mondják azt, hogy az ikrek megérzik a bajt... most is így történhetett, és figyelmeztetett, de nem hallgattál rá. Ahogyan édesanyád szavait is figyelmen kívül hagytad, aminek szomorú végett le. Azonban a múlton már nem lehet változtatni, csak tanulni belőle, és hiszem, hogy ezt meg is tetted. A terhesség és az egyetem két nagy falat, mégis hiszem, hogy meg tudsz vele birkózni. Nem szép dolog a szüleidtől, hogy kidobtak otthonról, holott ilyenkor kellene támogatniuk téged. A testvéred és a barátnőd viszont ott van neked, rájuk mindig támaszkodhatsz. Egyet viszont ígérhetek neked: ha az illető, aki azt a dolgot tetted veled ott, abban a sikátorban, felbukkan: utolsó hibáját követi el akkor.
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|
Pént. Márc. 04, 2022 7:26 pm by Jung Hwayun
» Avatarfoglaló
Csüt. Márc. 03, 2022 12:02 am by Jung Hwayun
» Névfoglaló
Szer. Márc. 02, 2022 11:57 pm by Jung Hwayun
» Jung Hwayun
Szer. Márc. 02, 2022 10:01 pm by Jeason Jensen
» Elkészültem!
Szer. Márc. 02, 2022 7:32 pm by Jung Hwayun
» Wang Sarah
Vas. Okt. 10, 2021 10:03 pm by Wang Sarah
» Choi Sung-Hyun
Vas. Okt. 03, 2021 10:55 pm by Kim Eun Bi
» Fujisaki Hana
Vas. Okt. 03, 2021 9:40 pm by Kim Eun Bi
» Kim Eun Bi
Hétf. Szept. 20, 2021 7:17 pm by Kim Eun Bi