Sydhonie Takeda
1 / 1 oldal • Megosztás
Sydhonie Takeda
Sydhonie Isabella Takeda
Ilyennek látják a külsőmet
• 170 centi magas, és 48 kiló
• jelenleg vállig érő, gesztenyebarna haja van, de szívesen változtatja a színét és a hosszát is, bátran kísérletezik
• nagyon szép, természetes vonásai vannak, amit általában szolid sminkkel emel ki. Ha bulizni megy, akkor természetesen erősen sminkel, és addig nem mozdul ki, amíg tökéletes nem lesz az összhatás.
• alapjáraton elegáns, letisztult ruhákat visel, viszont mindig talál egy módot, hogy mindezt kissé szexibbé tegye. Ettől függetlenül mindig stílusos és ízléses a megjelenése, ami leginkább a brit trendeket követi.
• a magassarkú, az egyenes szabású szoknya, és a feszülős csőfarmer fehér inggel vagy elegánsabb felsőkkel mind alapdarabok nála.
• a sport miatt tökéletes alakkal, hosszú formás combokkal, lapos hassal és kerek fenékkel rendelkezik.
Ilyennek tartanak
• maximalista. Nem tudja elviselni, hogy ha valamit csak 99%-ra tud megcsinálni, alapvetően a 110-re törekedik.• szókimondó. Nem igazán szokta visszafogni magát, ha a véleményéről van szó. Ez jó és rossz értelemben is igaz rá. Egyszerűen csak mindent kimond, amit gondol.
• tehetséges. Ez leginkább a sportban és a tanulásban nyilvánul meg nála, bár az utóbbi inkább a szülei és a tanítói gondos munkájának a gyümölcse.
• kedves. Is tud lenni, ha akar, de ritkán akar.
• szórakoztató. Vagy inkább azt szereti, ha a társasága szórakoztató, és ilyen téren nem igazán ismeri a határokat.
• hűséges. Szeretne lenni, de még nem talált a testvérén kívül egyetlen olyan embert sem, akinek hűséget esküdhetne.
• felszínes. Legalábbis a kapcsolatai biztosan azok. Bonyolultnak tartja az érzelmeket, így nem akar belekeveredni semmi olyanba, ami miatt baja lehet, vagy meginoghat a normális érzelmi világa.
• tud szeretni. Méghozzá nagyon. Ahhoz a pár emberhez, akik tényleg azért vannak mellette, mert ő úgy döntött, hogy megérdemlik a szeretetét, tényleg elég kiváltságos helyzetben vannak, mert mindig vissza fog menni hozzájuk.
• más. Teljesen más, mint amilyennek mutatja magát. Acél kemény, jégkirálynő mögé rejti az érzelmeit,
de közben rengeteget sír, nevet, ugyanúgy szerelmes, mint bárki más, csak ezt nem mutatja ki. Hogy miért?
Mert gyermekkora óta berögződött nála a gondolat, ami így szól: ha gyenge leszek, akkor senki sem fog szeretni.
Hasznos információk
Státusz: normál karakter |
Becenév: Syd, de szeretem a teljes nevem is |
Születési hely és idő: Tokió, Japán 1997. június 11. |
Play by: Shin Hye Jeong |
Csoport: Egyetemista |
Iskola neve: SNU |
Lakhatóság: Kollégium |
Szak vagy irányultság: Állam- és Jogtudományi Kar |
Évfolyam: első év, második félév |
Életem egyik darabkája
A születésem dátuma. Testvéremmel, Hironoval együtt jöttünk világra, de nem sokáig állomásoztam ezen a helyen, ugyanis gyenge baba voltam, amiért a szüleim eldöntötték, hogy nem tartanak meg. Egy japán árvaházba adattak, és egy kedves, ott nyaraló angol pár döntött úgy, hogy meddőségük miatt, örökbe fogadnak egy babát. Mindez talán tündérmesének hallatszik, de valóban ez történt: többszöri próbálkozás után sem fogant meg a gyermekük, és a fiatal feleség teljesen elkeseredett. Egy borvirágos éjszakán kezdett el sírni férjének a dologról, aki nem győzte nyugtatni az asszonyt. Végül felitatta a könnyeket a nő szép arcáról, és megígérte neki, hogy másnak elmennek egy árvaházba. Nem gondolta volna, hogy a nő teljesen komolyan gondolja a dolgot, és azonnal szeretne egy gyereket. Így kerültem a szüleimhez, ami kitörölhetetlen emlékeket hordozott maga után. Mivel lehetőségük sem volt eltitkolni előlem az adoptálás tényét, inkább tiszta lappal játszottak és hat éves koromban elmagyarázták, hogy mennyire beteg voltam, amiért a vér szerinti rokonaim lemondtak rólam. Nem gondolták volna, hogy ezzel elindítanak egy lavinát, ami majd magam alá temet, és ezt a gondolatot erősíti meg bennem: nem lehetek gyenge, különben senki sem fog szeretni.
Egész életemben egy elkényeztetett hercegnő voltam, és nem is akartam másképp élni. Valamiért már egyáltalán nem számított az, hogy kihajítottak, ezzel pedig csorba esett a büszkeségemen. Csak az volt fontos, hogy az új környezetem tökéletes, és nekem is tökéletes életem van. Hat évesen még nem sejtettem semmit abból, amit ez vonz maga után. Eszembe sem jutott, hogy egy akaratos, önző, utolsó ribanc lesz belőlem, aki a pénze nélkül meg sem tud mozdulni. Egy érzéketlen, gusztustalan, ribanc, aki cukormázba borította a testét és mindenki kedveli.
London, 2012. szeptembere
Az első pillanat volt, ahogyan megpillantottam az alvó alakját a padon, és jómagam is lefeküdtem rá, hogy láthassam az arcát. Félvér volt. Tökéletes vonalú orral, szép húsos ajkakkal, hosszú, seprűszerű szempillákkal. Már az első pillanatban eldöntöttem, hogy az enyém lesz. Kár, hogy a dolog egyáltalán nem úgy alakult, ahogy gondoltam.
- Hé – léptem mellé, amikor a biciklijét próbálta volna lezárni és felé nyújtottam a jegyet – Hétvégén versenyem lesz. Eljössz?
Nem is foglalkozott velem, egyszerűen félretolta a kezem, én pedig vettem egy mély levegőt, és kettétépve hajítottam a kukába. Az a vicces, hogy hétfőn ugyanúgy ott álltam és figyeltem, ahogy lezárja a kerékpárt, közben a hátam mögé rejtett aranyérmemet rejtegettem a hátam mögött. A szám szélét rágva vártam, hogy rám emelje a tekintetét, de végül nem tette meg, én pedig gyorsan a kabátom ujjába rejtettem az érmet.
- Nem láttalak reggel a parkban – közöltem végül vele, mire ő felvont szemöldökkel emelte rám a mély, fekete tekintetét, és úgy nézett rám, mintha teljesen hülye lennék.
- Úgy látszik a tanulmányi átlagodhoz képest az agyad jóval kisebb szinten áll. Tuti csak puskázol, hogy legalább apád elégedett legyen veled, ha már ennél többet nem tudsz felmutatni. Én ott voltam. Te nem futottál ma.
Kínomban egyszerűen elröhögtem magam, és közöltem vele, hogy szopjon faszt, aztán leléptem. Ez a jelenet ismétlődött. Öt éven keresztül legalább ezerszer pattintott le ezen a helyen.
London, 2016. júliusa.
Megtaláltam a nővéremet. Hogy mit érzek? Szín tiszta gyűlöletet. Komolyan. Nem akarom látni, nem akarom tudni, hogy él, ennek ellenére mégis megkerestem, hogy jól beszóljak neki. Nem tudom miféle logika alapján döntöttem ezt el, de ő visszaanyázott nekem, aztán elindult közöttünk a harc és a sárdobálás. Aztán fáradni kezdtünk. Hirono és én is, belefásultunk az egészre, és egy találkozás alkalmával egymás arcába röhögve álltunk percekig. Megfogta a kezem. Ránéztem. És éreztem, hogy hirtelen ráléptem egy útra, amin haladva rombolódott le a falam tégláinak egy része. Hirtelen ismeretlen érzések töltötték meg a lelkemet, és a lány karjaiban sírva próbáltam felülkerekedni rajtuk. Hogy ez segített nekem azt nem tudom, mert folyamatosan ugyanaz járt a fejemben: ha gyenge vagyok, akkor senki sem fog szeretni. Rá pár napra kaptam az sms-t Hirotól: el kell mennie és nem biztos, hogy újra találkozunk. Furcsamód nem dühöt és megaláztatást éreztem, hanem hirtelen gerjedt elhivatottságot, hogy utána mehessek. Fájt amit írt, de úgy éreztem, hogy nem tehetek mást, csak azt, hogy a nőszemély után megyek. Úgy éreztem, hogy szívesen hátrahagyom a brit birodalmat, már épp elég emléket szívtam magamba ahhoz, hogy egy új helyen léphessek tovább. Hanyagolni kezdtem a fiút, és egy másikkal – aki talán inkább mondható férfinak – kezdtem el beszélgetni, most fogsz lehidalni, koreai nyelven! Hogy honnan tanultam meg ilyen könnyedén, arra egyszerű válasz van: sehogy. De meg kellett tennem, hogy utána mehessek.
Dublin, 2016. augusztusa.
Újabb verseny. Viszont ez most teljesen más, ide már nem hívtam meg. A majdnem négy évig tartó felesleges próbálkozások megértették velem, hogy ő is csak egy szerencsétlen. Pattintott, visszarántott magához, hogy aztán megint pofára ejthessen, én meg úgy képzeltem el a helyzetet, hogy otthon erre intézi a... szükségesét, és itt most nem a kakálásra gondolok. A némi jóérzés és kedvesség ellenére, amik a férfival folytatott beszélgetések, és a nővérem miatt alakultak ki bennem nem értek annyit, hogy szerényen, visszavonulva készüljek életem legnagyobb versenyére, amit csípőből fogok megnyerni. Legalábbis ezt terveztem, de amikor megpillantottam ökölbe kellett szorítanom a kezem, hogy ne látszódjon az ujjam remegése. Nem méltattam arra, hogy figyelmet fordítsak rá, helyette inkább nekiálltam folytatni a nyújtásom, de ekkor megragadta a karom, és életemben először kezdtem el vele domináns félként vitázni. Két perc kihagyás pont elég volt ahhoz, hogy második versenyzőként ne legyen elég időm rendesen felkészülni a versenyre, emellett még az agyam is folyamatosan a kérdésen kattogott. Hogy mit keres itt. Feszülten indultam el, amikor szólítottak, de mindezt a védelmező mosolyom mögé bújtattam, így a közönség felől érkező taps jelezte nekem, hogy minden rendben van. Kár, hogy a gyakorlatom nem tartott tovább fél percnél, mert a kézen átfordulás során magam alá tekeredett a lábam az eséstől és csak a hatalmas reccsenés hallatszott, én pedig sokkot kaptam tőle és mozdulni sem tudtam.
Incheon-reptér, 2017. szeptembere.
- Itt vagy már? – tettem fel a kérdést, miközben próbáltam magam elszenvedni a bőröndömig. Volt olyan szerencsém, hogy a csontjaim törtek, így harminc csavar és egy rögzítő tartotta össze a lábam jelenleg és biztos vagyok benne, hogy nem fogom tudni könnyedén elcipelni a cuccom.
- Nagyjából még tíz perc – kaptam a választ, mire felsóhajtottam és a srácra vágtam a telefont. Abban a pillanatban tudtam, hogy ez hiba volt, mert nem az a fajta, aki ezek után még rohanna, hogy segítsen, ezért gyorsan visszahívtam.
- Bocs, megszakadt – próbáltam menteni a dolgokat, aztán folytattam – Akkor gondolom megvárlak. A csomagok felé keress.
Nagyjából tíz percbe telt, hogy egyáltalán elszenvedjem magam a helyre, de végül csak összejött a dolog. Őt viszont sehol sem láttam, amitől persze egyből az jutott eszembe, hogy valószínűleg átejtett, így egyedül próbáltam meg felemelni az amúgy dög nehéz fémbőröndöt, de csak annyit értem el vele, hogy hátratántorodtam. Ha nem kapja el hirtelen a derekamat az egyik hatalmas kéz, a másik meg nem fonódik az ujjaimra, hogy stabilan tartsa a poggyászom, akkor valószínűleg a földön kötök ki, a cuccom meg rajtam.
- Mondtam, hogy tíz perc az egész – szólalt meg nagyjából közvetlenül a fülem mellett, és ekkor hallottam először élőben a hangját, ami sokkal mélyebb és kellemesebb tónusúnak tűnt, mint a recsegő kamerán keresztül. Az a tipikus szexi férfihang, ami a filmek főszereplőinek van. Éreztem ahogy talpra állít és könnyedén kapja ki a kezemből a csomagom. Csak ebben a pillanatban mertem hátrafordulni, ami megint nem sokat segített rajtam, ugyanis nem csak a hangja, hanem a kinézete is pontosan olyan volt, mint egy színésznek. Gyorsan elmosolyodtam, hogy leplezzem a zavarom, aztán teljes testtel fordultam felé és néztem a szemeibe.
- Ezek szerint már hátulról is felismersz.
- Nehéz lenne eltéveszteni a kislányt, a rikító rózsaszín ruhában – morogta az orra alatt, én pedig csak megvontam a vállam elővettem a mankókat, amiket amúgy rohadtul utálok, de ha már cipeli a cuccomat, akkor nem leszek pofátlan és támaszkodom rá még én is pluszban. Ettől pedig megint csak ugyanaz a mondat ugrott be, ami már évek óta kísért, akár egy kopogószellem: ha gyenge vagyok, akkor senki sem fog szeretni.
Vendég
Re: Sydhonie Takeda
Gratulálunk, elfogadva!
Kedves Syd!
Sose értettem meg azokat a szülőket, akik lemondanak a gyerekéről csak azért, mert beteg. Igaz, hogy vannak helyzetek, amikor muszáj, de szerintem a tiéd pont nem volt az. Mindenesetre nem maradtál örökre az árvaházban, hanem sikerült szerető családhoz kerülnöd, és ezzel egy másik országba is. Oda, ahol elindult a sport karriered, viszont a fiú, akivel kedves próbáltál lenni… nem igazán viszonozta ezt. Hiro megtalálása is újabb fordulópont az életedben, ahogyan az a tragikus verseny is. Szinte hallottam a reccsenést, mikor olvastam, és fel is szisszentettem, mintha csak velem történt volna a dolog. Kár, hogy emiatt abba kellett hagynod egy időre (vagy örökre?) a versenyzést. Viszont itt vagy Seoulban, új élet, új esélyek. Mihamarabbi gyógyulást kívánok, miközben lefoglalod a pofidat. Sipirc a játéktérre. 1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|
Pént. Márc. 04, 2022 7:26 pm by Jung Hwayun
» Avatarfoglaló
Csüt. Márc. 03, 2022 12:02 am by Jung Hwayun
» Névfoglaló
Szer. Márc. 02, 2022 11:57 pm by Jung Hwayun
» Jung Hwayun
Szer. Márc. 02, 2022 10:01 pm by Jeason Jensen
» Elkészültem!
Szer. Márc. 02, 2022 7:32 pm by Jung Hwayun
» Wang Sarah
Vas. Okt. 10, 2021 10:03 pm by Wang Sarah
» Choi Sung-Hyun
Vas. Okt. 03, 2021 10:55 pm by Kim Eun Bi
» Fujisaki Hana
Vas. Okt. 03, 2021 9:40 pm by Kim Eun Bi
» Kim Eun Bi
Hétf. Szept. 20, 2021 7:17 pm by Kim Eun Bi