Wang Seo Yo
1 / 1 oldal • Megosztás
Wang Seo Yo
Wang Seo Yo
Ilyennek látják a külsőmet
Küllemre sem fedezhető fel bennem semmi olyan jegy, ami félelmetessé tenne, vagy olyan valakivé, akire rossz érzés ránézni. Keleti származású szüleimtől örököltem a küllemem, a sötétbarna már már feketébe hajló hajat, és a sötét szemeket a mandula vágású jellegzetes szemformával. Öltözködésemben inkább fekete és fekete dominál, és egy két ékszer fér bele a megjelenésbe. Szeretem katonai cuccokat, mert azok legalább érnek is bármit.
Ilyennek tartanak
Seo Yo vagyok, és nem egy egyszerű eset ha már itt tartunk. A látszat nagyjából takarja a valóságot is, mindössze egy két ponton tér el a jól megszokott, bemohásodott sztereotípiáktól. Mert hogy az ember azt gondolná hogy még az élő fába is belekötök, és a pofán akkora mint ide Róma, és ami a szívemen az a számon. Hát kurvára nem. Annyiban nincs, hogy oké, lássuk be nem vagyok éppen egy stréber főiskolás tanuló, és anyuci pici fiacskája, de megvan a magamhoz való eszem hogy ne keressem minden áron a balhét. Amolyan felelősség tudat, mivel már nem vagyok régóta kyodai, nem viselkedhetek úgy, mintha az lennék. Seuolban amúgy sem húzza sokáig, akinek nincs meg a magához való esze, eléggé őrült város, de most mit tagadjam hogy ezt imádom benne a legjobban? Az erőszak sem áll tőlem távol, de azért vannak elveim is. A szexuális jellegű erőszakot mélyen megvetem, és irtom az olyan embereket akik ezzel élnek. Általános szabály szerint tisztelem a nőket de van az a pénz és az az ügy, ami miatt megütök egyet, vagy akár rosszabbat is teszek vele, de a szex szóba se jöhet. Az már mindennek a legalja, és odáig soha nem akarok süllyedni. Ugyanakkor nem tagadhatom le hogy voltam katona és a parancsokat belém verték, ahogyan azt is, hogyan parancsoljak másoknak. Határozottan, röviden és érthetően. A gyengeség nem megengedett ebben a munkában, ahogyan az sem hogy ne legyek állig fegyverben. Nem mondom azt, hogy nem olykor nem vagyok magam is erőszakosabb a kelleténél, de az is igaz hogy ok nélkül nem szokásom ütni. Valami oka mindig van annak hogy lendül a kezem és törik az orr. Elég nagyot tudok ütni és az MMA mindenféle harcmodorral dolgozik, és kicsit sem játszik tisztán, vágod? A tiszta munka, becsület és tisztesség… kurva jól hangzanak, csak éppen szart se érnek. Mert a becsületed mit sem ér ha már halott vagy. Nem vagyok gátlásos, és ha úgy adódik hogy meg kell húzni azt a ravaszt, akkor meghúzom. Ennyi. Sajnálom-e őket? Nem, egyszerűen semmit nem érzek, ürességet talán, de mást nem. Kihaltak az ilyen irányú érzéseim, tettek róla.
Most aztán tényleg azt gondolhatod rólam hogy a velejéig romlott gazember vagyok, mi? Pedig nem vagyok teljesen, még van bennem emberség. Kevés, de van. Imádom a kutyámat, bár a mi barátságunk sem volt egyszerű. Egy árokból szedtem össze a félig halott kölyköt ahová három testvérével együtt dobták őket. Ő volt elég erős, hogy túlélje, és hazavittem. Aztán állatklinikára és ma már el sem tudnám képzelni hogy ne várna ha hazaérek. Imádom Fredot, ahogy csak egy kutyát, ahogy egy szőrös barátot lehet, mert ő… az. Az egyetlen. Aki nem vádol, és aki nem veti a szememre ha véres ingben érek haza. Ahogy azt sem hánytorgatja fel ha nem húzok havonta ágyat és zene mellett alszom el, természetesen Fredoval. Szeretem a zenét, de csak hallgatni.
Hasznos információk
Státusz:Normal |
Becenév:- |
Születési hely és idő:1989. július 5, Seuol |
Play by: Kim Jaejoong |
Csoport: Városlakó |
Foglalkozás:Bérgyilkos |
Családi állapot: Boldog magányos |
Iskolai végzettség:Katonai iskolai tanulmányok |
Életem egyik darabkája
Az élet mi? Mit is mondhatnék erről a csudajó dologról, ami minden ember sajátja? Meséljem milyen oltári sz*pás az egész? Hogy mennyire ki tud cseszni egy emberrel, akit talán nem is vártak, csak véletlenül szrtak a világra? Lehet egyáltalán véletlenül megtartani egy gyereket, de most komolyan? Ki olyan szerencsétlen hogy nem tudja eldönteni a terhessége első felében hogy akarja-e azt a nyomorult magzatot vagy nem?
Nohát anyám nem tudta. Mondjuk ő sosem tudott semmit.
Kellemetlen emlékképek úsznak be a szemem elé, amikor rohadtul pihennem kéne, és felkészülni egy melóra, de nem ba*d meg, ezeknek is most kell eszembe jutnia, mikor máskor? Leginkább semmikor nem vagyok rá kíváncsi, de mondtak valami olyasmit a pszicho mókusok, akik a difis embereket kezelik, hogy akkor jön elő a sok lelki szemét, ha az ember biztonságban érzi magát. Biztonság, hogyan is érezhetném magam abban? Azt sem tudom mi az.
Biztonság.
Nem hinném hogy a biztonságos családi életet az jellemezné hogy anyám kétségbeesetten kuporog a sarokban, testén apám keze nyomával, én meg a szekrénybe húzódva szűkölök mint egy tetves kutya, hogy ugyan ne bántson már a tulajdon apám. Miféle ember az ilyen? Ember egyáltalán? Na persze gyerekként még nem foglalkoztatott a dolog, csak az hogy kerüljem el a nadrágszíjat és a verést. Az érdekelt, hogy kaphassak egy kis ételt és lehetőleg megússzam ép bőrrel.
Ki tudja hány éves lehettem amikor apám rossz ügyekbe keveredett, és mivel nem tudott fizetni, megölték. Bántam? Dehogy bántam én akkor. Kicsit könnyebb lett az élet. Anyámmal jobb volt így, de nem sokáig, csak addig egészen pontosan, míg rá nem jöttem hogy ő még egy gyereknél is életképtelenebb. Egy megtört, összetört asszony.
Nem nagy boldogság.
Nem nagy segítség.
Előbb utóbb elvettek tőle, olyan hat hét éves koromba és árvaházba kerültem. Beteges, csenevész gyerek voltam, pont olyan akinek ez a hely maga a "mennyország". Elmondani nem tudom hányszor vertek meg a nagyobbak, és tették még nyomorultabbá az amúgy is nyomorult életem. Nekik nem volt senkijük, de nekem volt egy anyám. Aki alkalmatlan volt hogy felneveljen. De volt. Nekem volt. Másnak ennyi sem jutott. Mondanom sem kell ugye, mennyire rohadtul menekülni akartam onnan, és lassan a szökéseim tettek híressé. Visszavittek mindig, de nem adtam fel, és egy idő után már nem is piszkáltak annyian. Látták a kitartásom, vagy a f*szom tudja mit láttak, de békén hagytak, és tizennyolc éves koromban végleg búcsút intettem a nyomorult intézetnek, és a nyomorult nevelőknek.
Élet, kezdőj hát el...
Utcagyerekként éltem, és bár igazából Seuol mellett születtem egy neve nincs kisfalu szerű helyen, nem volt nehéz belógnom az igazi nagyvárosba. Az intézet is itt volt, csak a város másik végén, és hidd el, el lehet úgy tűnni egy ekkora hatalmas városban, hogy a kutya se talál meg ha nem akarom. Nem akartam. Jaja, persze ott a rendőrség, de tudod te miről híres ez a város? Sok bűntény, gyilkosságok? Ugyan hogy lehetne ezeknél fontosabb egy eltűnt gyerek? Sehogy. Kerestek azt nem tagadom, de nem akkora erőkkel, hogy félnem kelljen, pedig hát...
A balhé talált meg engem. Rosszkor voltam rossz helyen, láttam egy gyilkosságot amit nem kellett volna. Sok rossz arc, fegyverdörrenés... az áldozat eldőlt és mérhetetlen sok vér ömlött ki. Mennyi vér fér el egy emberben? El akartam menekülni, de észrevettek, lebuktam. Satukánt szorították a karjaimat, és tudni akarták mit láttam. Mindent láttam, tudtam hogy nekik nem számít egy helyett kettő hulla, így hát... kivágtam magam. Alkudozni akartam, és az egyiküknek tetszett hogy nem sz*rtam össze magam az adott helyzetben, hanem volt annyi lélekjelenlétem hogy beszéljek, és rizsázzak.
Húztam az időt.
Végül nem öltek meg. Kifutottak az időből, és a csomagtartóban landoltam. Még éltem, aminek örültem mint majom a farkának, és végül kiderült hogy az aki nevetett rajtam, Sen Ji megszánt. Azt mondta kapok az élettől egy esélyt hogy igazi fenegyerek legyek a helyi yakuza kötelékében. Tudtam is én mi az, örültem hogy élhetek még, és mindent megígértem volna hogy ez így is maradjon.
Később már... nem gondoltam így. A kőkemény kiképzéssel töltött öt év maga volt a pokol, de megizmosodtam, a reflexeim kifejlődtek, a harcok a napjaim részei lettek. A veréseket már sem éreztem, és a szavak már nem árthattak nekem, a tű a testemen maga volt a gyönyör.
Imádtam a miniatűr tűk ütötte édes kínt.
Az öt év alatt, nem csak a testem változott, hanem én is. Megtanították hogy ne legyek gyerek többé, minden döntésnek következménye van, és mindig előre kell látni. A szervezet nem bocsát meg ha hibázik az ember. Nem szabadott. Voltam verőlegény, akit kiküldtek hogy hajtsam be a pénzt. Megvertem embereket, megkéseltem őket és még öltem is. Az első gyilkosságom huszonhárom évesen követtem el. Látni akarták képes vagyok-e rá. Egy fogolyra kellett lőnöm, és nem mondta senki hogy ez már nem vaktöltény, és miután eldördült a lövés.... Azt hiszem akkor voltam életemben először beteg. Mégis csak elvettem egy életet, és aznap éjjel mindent kihánytam, nem bírtam a gyomromnak parancsolni. Aztán... Mi volt aztán? Kialudtam, megemésztettem nem tudom. Utána már... nem fájt, és nem érdekelt. Tompa gondolattá vált hogy igen megtettem, de... mit rinyáljak rajta ha visszacsinálni nem tudom? Nincs értelme. Nem is volt soha.
Soha nem nézek hátra.
Huszonnyolc éves vagyok, felnőtt férfi és végrehajtó. Végigküzdöttem magam a szamárlétrán. kyodaiból lettem az, ami vagyok. Verésekkel, gyilkosságokkal és fortélyokkal, mert észt is rejt a fejem, és közönyös tekintetemben érdeklődés csillanhat. Nem mondom hogy mindenképpen megvesztem ezért a pozícióért, vagy annyira kellett, de elérhettem. Képes voltam rá, és aki nem figyelt oda eléggé, azt kikerültem, átléptem. Hibáztatna érte valaki? Én csak megragadtam az adott lehetőségeket, és Sin Ji-t, mind a mai napig mint apámat tisztelem. Kőkemény volt, soha nem engedett és ütött meg de ő csak formált engem, mint jó kovács a fémet. Megbízható fegyvert kovácsolt a szervezet számára és azt hiszem talán büszke is rám valahol. Mindenesetre ő küldött ide is, hogy intézzek el ezt azt fű alatt. Hozzá fogok hazamenni ha befejezem itt a munkámat.
A családot jelenti nekem.
Azt, amit sosem ismerhettem igazán, amit meg kellett volna ismernem gyerekként. Apám lett az iszákos borgőzös leheletű görény helyett. Tisztelem őt.
Az apróbetűs rész:
Vannak dolgok amiket soha nem fogok beismerni fennhangon, de ettől még így vannak. Tudok főzni, és kifejezetten jó szakács lennék, ha lenne ki előtt felvágjak ezzel a képességemmel.
Több nyelven is beszélek. Olaszul, kínaiul, angolul és franciául és valamicskét japánul is.
Szeretek olvasni, és legalább annyi könyvem van mint fegyverem, mert azokat is gyűjtöm, kifejezetten egyedi darabokat. Lőfegyverekre specializálódtam, és biztos lehetsz benne, mindig, mindig van nálam fegyver.
Imádom a kutyámat (egy cane corso). Ha valaki rondán néz rá vagy belerúg, az halott.
Kiráz a hideg a kisbabáktól.
Volt egy madárpókom.
Jobb kezes vagyok.
A tetoválásaim mind jelentenek nekem valamit. A test a felület, és a motívumok a történet ami az enyém.
Imádom a tűt érezni.
Utálom a mexikói kaját.
Van jogsim kocsira és motorra is.
Fegyver tartási engedélyem is van, két pisztolyra. A többiről nem tud a hatóság.
Vendég
Re: Wang Seo Yo
Gratulálunk, elfogadva!
Kedves Seo Yo!
Először is üdvözöllek az oldalon. Kétségtelenül egy igen erős szálat hoztál, egy nem semmi karakterrel. Mikor megnyitottam a karakterlapot és csak gyorsan átfutottam, azonnal megakadt a szemem a foglalkozáson és valljuk be, meghűlt bennem a vér. Vannak rendőrök az oldalon, de kifejezetten bérgyilkos még nem, legalábbis tudtommal, úgyhogy nagyon kíváncsi leszek, mit fogsz kihozni a srácból és hogyan fognak alakulni a dolgai.
A kezdetekben én is azt hittem, hogy SeoYonak nincs se szíve, se lelke, ám a kutyás résznél muszáj volt végre elmosolyodnom, mert hihetetlenül aranyos ez a tulajdonsága és tulajdonképpen Fredo az, aki elsődlegesen tartja a gyilkosban az emberi szeretet, úgyhogy remélem, még sokáig nem esik bántódása a kutyusnak.
Az előtörténeted nagyon tetszett, élvezetes volt és könnyen gördültek egymás után a szavak. A családi háttérnél valóban elgondolkoztam, hogy sokan mennyire szerencsések vagyunk, amiért nem ilyen szülőkkel rendelkezünk, Seo Yonak viszont rettenetesen nehéz gyerekkora (majd felnőttkora) lehetett. Az árvaházban pedig mit élhetnek át az gyermekek? Egyáltalán miért hívják olyan csúnya szóval a helyet, ahol sugárzik a jelentés: „árva”. Végül nem mondom, hogy jó kezekbe került a srác, hiszen egyáltalán nem így van, sőt, tán ennél rosszabb nem is lehetne, ő mégis feltalálta magát és erős maradt, így végigcsinálta a kiképzést. Le vagyok nyűgözve, hogy mennyire erős idegzetű és fizikumú SeoYo, ugyanakkor dicséret külön azért, hogy nem minden gördülékenyen ment és bizony komoly pszichológia áll az mögött, hogy valaki lelő egy embert.
Jó volt olvasni, hogy SeoYo igenis képes újra talpra állni és ismét családra lelni még egy olyan gazemberben is, mint az szervezet embere. Látszik, hogy nincsenek jó és rossz emberek, csak egymáshoz képest lehet értelmezni ezeket a relatív szavakat.
Uuuu, az apró betűs rész nagy tetszett, ötletes volt és az ilyen apróságok pontosabb képet tudnak adni a karakterről, mint azt gondolná az ember. Like! És még valami, mielőtt befejezném az elfogadót: a karakterhez tökéletesen illik a káromkodás, ezzel nincs semmi gond, csak ha már úgyis rengeteg trágár kifejezés van leírva egy szövegben, az a pár csillag igazán felesleges. Elég, ha a hsz-ek elé odateszel egy figyelmeztető jelzést.
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|
Pént. Márc. 04, 2022 7:26 pm by Jung Hwayun
» Avatarfoglaló
Csüt. Márc. 03, 2022 12:02 am by Jung Hwayun
» Névfoglaló
Szer. Márc. 02, 2022 11:57 pm by Jung Hwayun
» Jung Hwayun
Szer. Márc. 02, 2022 10:01 pm by Jeason Jensen
» Elkészültem!
Szer. Márc. 02, 2022 7:32 pm by Jung Hwayun
» Wang Sarah
Vas. Okt. 10, 2021 10:03 pm by Wang Sarah
» Choi Sung-Hyun
Vas. Okt. 03, 2021 10:55 pm by Kim Eun Bi
» Fujisaki Hana
Vas. Okt. 03, 2021 9:40 pm by Kim Eun Bi
» Kim Eun Bi
Hétf. Szept. 20, 2021 7:17 pm by Kim Eun Bi