Gim Ji Min
1 / 1 oldal • Megosztás
Gim Ji Min
Gim Ji Min
Ilyennek látják a külsőmet
"The snow flowers fell outside the window, unceasing and colored our town"
❝A hajnal beszűrődő napsugarai lassan bevilágítják az álmos szobát. A kis asztalon ütemesen kattog az óra, a mutatók szakadatlanul ugranak minden egyes percben egyre előbbre. Az altató csöndet csak ritkán szakítják meg az utcáról behallatszó éledező forgalom hangfoszlányai. A falak frissen festettek, a márvány apró ezer színében ölelik körbe a szobát, míg bele nem futnak a régimódi hajópadlózatba - ami üdítő melegséget kölcsönöz a helységnek. A szolidan elhelyezkedő, halvány rózsák a takarón a légzéssel együtt emelkednek, majd hullanak alá. A franciaágy magányos párnai lágyan terülnek szét a sötétbarna tincsek. Gondosan manikűrözött lábujjak csattannak a padlón, hosszúkás ujjak nyújtózkodnak a magasban. Az elgémberedett csontok jóízűen ropognak, a takaró suhog, amint bevetik az ágyat.
Az ablakkeret halkan nyikorog, mint ki nem akarja az igazságot. A nem olyan rég letisztított üvegben megjelenik a homályos, már-már szellemszerű, kissé nyúlánk alak. Az acélkék épületek aprónak tűnő ablakai fokozatosan fénybe borulnak és parányi szentjánosbogárként világítanak a napkeltében. Az ujjak nyugodtan pihennek a párkányon, míg a hűs levegő körüljárja a szobát - suhanva belekap a szék háttámlájára akasztott gyöngyházszínű, elegáns ingbe. Aprócska libabőr fut végig a bőrön mielőtt becsukódik az ablak.
A faragott fésülködő asztal valamikor az 1800-as évek közepe felé készülhetett Európa egyik eldugott városkájában. A tükör körül szintúgy mély mahagóniból fabrikált makkok és tölgyfalevelek futnak körbe. Igaz a lap karcos és fényéből is vesztett az idők során. A tükörből mogyoróbarna, fáradt szemek mosolyognak vissza. Megbízhatóság, határozottság és gondoskodás fénylik bennük. A finoman lilás karikákat a szolid, natúr hatású smink tünteti el.
Lassú, mégis határozott mozdulatok fésülik át az általában kiengedett hajat, hogy végül szinte észrevehetetlen hullámokban omoljon a vállra. A hálóing nyaka rejti el a gerinc mentén húzódó közel húsz centis műtéti heget.
- Ji Min, fighting! - összeszorított ököl - öklöm, ideje lenne az álmosság utolsó morzsáját is kiszórnom a szememből-, lendül a magasba.
Ilyennek tartanak
"I wait for you again today in front of your house"❝Az újabb mozgalmas nap előrelátásában lépek ki a szobából, miután felöltöztem. A korábban kikészített inget lazán betűrtem a szoknya alá. Bal kezemen az elengedhetetlen, vékony ezüstóra, ujjamon lévő fehér csíknak egy ideje már nyoma veszett. A szemeszter kezdete mindig mozgalmasan telik. Adminisztráció, órarendtervezés, kérelmek elbírálása, az órák meneteiken való változások. Mind-mind álmatlan éjszakákhoz vezetnek. Az elmúlt évek tapasztalatai szerint ez valamelyest csöndesedni fog, amint lezárul a tárgyfelvétel és elkezdünk ismét tanítani.
- Aigoo, lányom!- kapja a kezét a rémülettől tágra nyílt szemekkel a szája elé anyám. Ha nem lenne üres keze, mindaz amit fogna hangos csattanással a padlón landolna.- Úgy nézel ki, mint egy kifakult szellem. Mikor aludtad át utoljára rendesen az éjszakát? Használod egyáltalán az éjszakai krémet, amit adtam neked? Ilyen sápatag és beesett arccal , meglásd, senkinek sem kellesz!
Fáradt sóhaj hagyja el a számat, magamban töretlenül átkozódom és becsmérlem azt a gyenge pillanatot, mikor engedtem egy másodpercnyi szomorúságomnak és kulcsot adtam a lakásomhoz. Mielőtt helyet foglalnék az asztal mellett, menet közben tarkón legyintem Ji Hun-ot, aki éheztetett rabszolga módjára kanalazza egymás után a kongnamul gukot.
- Noona!- hördül fel panaszosan. Haja frissen mosottan csillog a természetes fényben. Szeme állandó mosolygásra áll, az embernek akaratlanul is utánoznia kell. Keze, lába esetlen volt, kiskorában túlontúl hosszúak. Az évek folyamán kinőve formátlanságát végtagjai hozzáidomultak magasságához.
- Nem kezdünk el enni, míg mindenki ide nem ért- foglalok helyet vele szemben, majd a mellette folyamatosan a mobiltelefonját rendezgető húgomra nézek.- Ji Eun-ssi mégis kinek a hívását várod? Yi Seong-gye várakozik a vonal túlsó végén?
Arca gyermeki dacba borul és fejét helytelenítően rázza. Mintha konok dobbantást hallanék a padlón. Figyelmeztető pillantásomra megforgatja párszor mélyfekete szemeit, hogy aztán izgatottan feloldja a számkombinációs zárat mobiltelefonját és válaszoljon a pittyegő üzenetekre.
- Jobb, ha figyelsz rá. noona. A végén még sasaeng válik belőle és hidd el, azt te sem akarod- veti felém foghegyről Ji Hun-ssi, a táljából fel sem néz.
Eomma felocsúdva kezdeti döbbenetéből és helytelenítéséből, hogy újabb késdöféseket vigyen be a már amúgy is megtépázott önbecsülésembe, összeszorított szájjal ül le mellém. Egy intéssel öcsémbe fojtja a további mondanivalóját és szúrós tekintetét rám szegezi.
- Adul, egy pillanatra feledkezzünk meg minden másról. Ji Min-ssi, pontosan tudod, miért jöttem ma. Meséld csak el szépen, mi volt már megint a probléma....
Finoman keresztbe tettem lábaimat. A magassarkú cipő az egész napos viselése miatt felhorzsolta bokámat, levenni azonban tiszteletlenség lett volna. Hajam laza kontyba fogtam, az egész testem egy kiadós, forró fürő után sóhajtozott. Imákat mondtam, legyen már vége. Csak az ágyamat akartam.
- És igaz, hogy nem szeretem a garnélát, de nem utasítottam vissza. Mégis milyen benyomást keltettem volna, nem igaz?- a nevetése lószerű, irritáló. Van benne valami enyhén visszataszító, amit évek múltán sem lehet megszokni. Öltözete kiváló, márkás és jó minőségű holmik. Nem a múlthavi magazinban láttam ugyanezt az összeállítást?
Oldalra tettem a pálcikákat, majd felemelve a poharamat unalmamban végigfuttattam oldalán a bort, nézve az üvegre egy pillanatig ott maradó vörös csíkot. Egy pillanatra elhallgatott, majd a következő levegő vétellel folytatta:
- Látom, nagy szakértője Gim Ji Min-ssi a boroknak- ragadta meg a szárrész fölött a poharat és emelte meg a hangját. A körülöttünk ülők kicsit rosszallóan, kicsit érdeklődve pillantgattak felénk. Gondolatban ötször átkoztam el eomma nagyságát, téptem le az idétlen, piros csokornyakkendőjét és rugdostam meg a síelésben két helyen eltört bordáját.
- A jó bor velejáró a szerelem. Vörösboroknál a színnek nagyobb fontossága van, mint az illatnak. Mert a készítés során az elsődleges aromák többsége főleg az oxidatív hatások miatt elbomlik. Ámbár ez számodra nem lehet meglepő, nemde?- kortyolt a poharából és jó alaposan "megrágta" a bort. Enyhén fitymáló orrhúzogatásomat tökéletesen figyelmen kívül hagyva.- A nagyobb méretű gömbölyded boros kehely - ugye aminek a szája alig-alig szűkül - segíti a bor szellőztetését, mivel csak így lehetséges megítélni valódi értékét.
- Köszönöm szépen a meghívást- megelégelve a lábam katatón ideges dobogását, a tányérba dobtam a korábban ölembe helyezett előkét. Az asztal mellől felállva kaptam magamra a vékony kabátot.- Örültem a találkozásnak.
- Most meg mégis mi a bajod?- váltott át hirtelen bizalmas stílusra és számon kérően méregetett.
Visszafordultam - bár nem akartam, Buddhára mondom, minden erőmmel a nyugodalmas távozásra összpontosítottam. És elbuktam. Elég volt egy pillantás az idétlen csíptetős nyakkendőjére és eszembe jutott az elmúlt két óra, amiben jó ha három mondat elhagyta a számat. Ezek közt szerepelt: igen, én vagyok Gim Ji Min; örvendek, hogy találkoztunk; a steaket jól átsütve kérem.
- Fél órával a megbeszélt időpont előtt már a titkárságon telefonálgattál, hol vagyok. A rózsa, amit hoztál, ma reggel kapta Lee professzor asszony leköszönése alkalmából. A csokornyakkendőd csíptetős, valószínűleg ezidáig egyszer sem kötöttél meg egy nyakkendőt sem. A kreatívtalanságod süt az öltözékedből, még felöltözni sem tudsz egyedül. Kétlem, hogy április közepén Londontól húsz kilométerre síeltél. Abban is kételkedem ezek után, hogy sílécet ért-e valaha a lábad. Ha akkora borszakértő vagy, mint amilyennek magasztaltad volna magad, a száránál vagy esetleg a talpánál fogtad volna meg a poharat és nem egy szakkönyvből bebiflázott szöveggel próbálkoztál volna meg levenni a lábamról.
A lámpa éles fénye szinte az agyamig hatolt, egy pillanatra le is hunytam a szemem. Bántott az erős fény. A hűs levegő valóságos felüdülés a kinti hőséggel szemben, ami szinte éget. Lábujjaimat jólesően mozgattam meg, élvezik a szabadságot, hogy nem szorítottam őket a megszokott magassarkúkba. A légkondi búgó hangját próbáltam kizárni, mikor fejemet kissé felemelve a férfira néztem.
- Pedig én nehezen vesztem el a fejemet, mégis az utóbbi időkben nem ez volt az első eset. Eomma állandóan a menopauzával és a klimaxszal hozakodik elő. Harmincöt éves vagyok, aigoo. Nem tudna csak öt percre békén hagyni?- tettem fel a költőinek szánt kérdést, mire csak elnézően elmosolyodott.
Kicsit fészkelődtem, hogy kényelmesebb helyzetbe kerülhessek.
- Már vagy egy éve, hogy hétről hétre újabb vakrandevúkat egyeztet le a nevemben. A minap vettem észre, hogy az öcsémmel közösen regisztráltak a nevemben egy társkereső oldalra. Mintha nem lenne elég problémám! Nem elég, hogy az egyetemen is visszajött a szülési szabadságról Kang professzor asszony -akiről múltkor már beszéltem - és még mindig túl teng benne a versenyszellem, valamint megint engem fognak egészen biztos beosztani a politológiás szakos hallgatók óráira is. Hanem konkrétan az egész Addams family hozzám költözött.
- Készen vagyunk, Gim professzor. Felöltözhet!
Halkan nevetett egyet, mint minden alkalomkor. Majd karomat megpaskolva elgurította a székén magát mellőlem. A számítógépébe írta az adatokat, míg az asszisztense a következő pácienst szólította.
- Tudja, ha újabb panaszkodásra vágyik hozzám bármikor jöhet- mosolygott, mikor leszállva felöltöztem és mellé sétáltam.
- Az kicsit drága mulatság lenne, Kim doktor. Meg nem lenne célszerűbb inkább akkor egy pszichológust felkeresnem?- léptem ki az ajtón.
- Aha! Szóval ezért vagy annyira jó viszonyba a nőgyógyászoddal!- kiált fel Ji Hun-ssi, mire abban a pillanatban megkapja az anyai nyaklevest.
Összeszedve az elhasznált tálakat, viszem vissza a konyhapultra, hogy eomma rögtön elmosogathassa. Mozdulataiból süt a családunkat jól jellemző, átkozott konokság, a fafejűség. Gondolatai valószínűleg a huszadik szomszéd gyermekkori barátjának az iskolatársa körül forognak, aki kellőképpen kétségbeesett, hogy egy elvált, gyermektelen tanárt elvegyen feleségül - aki ezenkívül még az őrület kezdődő tüneteit is birtokolja, legalábbis eomma szerint. Sóhajtva kapom vállamra a táskát.
- Akinek kell egy ingyen fuvar, az siessen!- nyitom ki az ajtót.
∘stresszhelyzetben tisztán, tömören érvel
∘gyakorlatias, általában két lábban a földön jár
∘határozott
∘figyel a részletekre
∘makacsnak tűnhet
∘magabiztos és olykor agresszív
∘kötelezettségeit komolyan veszi
∘kiegyensúlyozott, megbízható
∘képes fegyelmet tartani
∘türelmetlen, ha valamit nem hatékonynak talál
∘fontosak a tradíciók, a család és annak védelme
Hasznos információk
Státusz: normál karakter |
Becenév, megszólítás: Gim professzor |
Születési hely és idő: 04.07.1981. - Gunsan |
Play by: Song Ji Hyo |
Iskola neve: SNU |
Tanított tárgyak, szakok: School of Law Σnemzetközi jog, európai közjog, biztonságpolitika Σnemzetközi légijog, nemzetközi menekültügy |
Családi állapot: elvált |
Életem egyik darabkája
❝Az ajtó halkan csapódik be, ahogy a fogantyúval utánam húzom. A hátsóajtók szintén nyílnak és záródnak, ahogy testvéreim egymás után szállnak be az autóba. Hangos veszekedésük egy pillanatra sem halkul, mióta kilépnek a bejárati ajtón.
- És most egy szót sem, míg ki nem raklak titeket!- indítom be az autót és hajtok ki a mélygarázsból. Türelmetlenül várok, hogy a lámpa zöldre váltson. Futva a rádió kapcsolójához kapok, céltalanul tekergetem egy hallgatható csatornát keresve. Végül megállok egy hírműsornál, épp forgalmi dugót jelentenek a Sejong-daeron. Ha eomma nem tör rám reggel, mindezt elkerülhetnénk és nem kellene majd a kocsisorokban tétlenül álldogálnunk.
- Ú, ez jó! Kapcsolj vissza, eonni! Ez az LHT egyik régebbi száma. Kapcsold vissza! Eonni!- kérését figyelmen kívül hagyva tekerem fel a hangerőt, hogy elnyomjam a hangját.- Aish, ma még a szokásosnál is kibírhatatlanabb vagy, eonni.
A visszapillantótükörben látom, ahogy Ji Hun-ssi figyelmeztetően meglöki Ji Eun-ssi vállát és csöndre inti. Idegességemben a gyűrűmet csavargatnám. Ha még viselném. Az elmúlt egy év alatt - pontosan egy év vagy 365 nap vagy 12 hónap vagy 8760 óra vagy 31 536 000 másodperc, kinek melyik formula tetszik - a legkülönbözőbb helyzetekben éltem át. Egy félő kézszorítás, egy elkapott pillantás, egy szánakozás, egy sajnálkozás. Egy remény, hogy veled ez nem fog megtörténni. Egy eltitkolt irigység, ami most végre felszínre törhet egy bugyuta sajnálkozás tekintetében. Egy betolakodás a magánéletben, hogy lásd, miként élnek ők. Mert ezzel akarva-akaratlanul is egy olyan "elit", szűk csoport tagja lettél, akit az egész társadalom mélységesen elítél. Azonban lesik minden egyes pillanatát, vajon hogyan viselkednek ők? Szóval így nyitják az ajtót! És így ülnek le ebédelni. Nem kiváltság az elváltak klubjához tartozni.
Próbáltam elképzelni az életemet nélküled, Ji Min-ssi. És képzeld, sikerült.
Hideglelés tör rám, habár a légkondi ki van kapcsolva. Erőteljesen megrázom a fejemet. Annyi idő után is érzem még, ahogy a falnak döntöm hátam. Nem figyelve, hogy egy polc van odaszögelve, aminek az élei durván fúródnak húsomba. A légszomj, ami akkor elkapott, néhanapján még újra-újra előtör. Kezem rettegően felé nyúl, de végül csak az üres levegőt markolom kétségbeesetten. Kint dörög, majd hirtelen leszakad az ég. A nap elején rossz időt jósoltak - mint egy rossz ómen. Párna röpül, váza törik, a tükör pedig magatehetetlenül esik a padlóra. A széthulló szilánkok beterítik az egész nappalit. Kitágult szemekkel nézünk egymásra. Koncentrálni lehetetlen, fülem sípol. Látom, ahogy mozog a szája. Arca dühödt ráncokkal teli, száját konok vonalba egyenesül. Izmai megfeszülnek a karján, mikor ujjaival felém mutogatva vádaskodni kezd.
- Ő pedig Taeyang oppa, a leader- tartja Ji Hun-ssi arcába a mobiltelefonját Ji Eun-ssi, mire öcsém unottan forgatja a szemét.
- Nem érdekel, vidd a képemből.
A szavai méregként hatolnak vérembe és fészkelik be magukat a bőröm alá, hogy az idők végezetéig kísértsenek. Mert minden szép szó, bók, váratlan meglepetés eltűnt. Szertefoszlottak. Elhomályosulnak. Hogy elnyúlva az ágyon, kezünkben a tankkönyvek, csendesen tanultunk és készültünk a vizsgákra. Hogy biztatóan szorította kezemet, mikor eomma bejelentette appa halálát. Mikor megfogta a derekamat és a nyakába kapaszkodva megpörgetett az eljegyzés után. Hogy takarót húztunk fejünkre a közös lakásunkban az első közös estén. Néztük egymást hosszú órákig, csak mi voltunk egymásnak. Hogy órákon keresztül csöndben várakozott mellettem, míg a szemeszter beosztásokat írtam. Hogy nem szólt egyszer sem, mikor értekezlet miatt tovább bent kellett maradnom az egyetemen.
Egy kósza, bunkó könnycsepp gördül le az arcomon. Egyik kezemet leveszem a kormányról, üresbe teszem az autót. Majd egy mozdulattal törlöm le az arcomról és fordulok hátra.
- Ji Eun-ssi, megérkeztünk.
- Köszönöm, eonni! Te pedig nézz meg, amit küldtem- fenyegeti meg Ji Hun-ssit visszafordulva, majd hangosan becsapva az ajtót sietve fut a gimnázium felé.
- Nem vagyok kíváncsi félpucér énekesekre, megmondtam már! Ne küldözgess nekem!- húzza le az ablakot Ji Hun-ssi, miközben húgunk után kiált. Visszahúzva az ablakot csöndben utazunk tovább, csak a hírolvasó mondja be az újabb híreket. Mielőtt befordulnék az egyetem utcájába, Ji Hun-ssi megszólal:
- Noona, itt tegyél ki- amióta itt tanul, igyekszünk titkolni testvéri kötelékünket. Kínos helyzeteket el akarjuk kerülni, amíg lehet. Mielőtt kiszállna biztatóan megszorítja a vállamat.-Azt a seggfejet pedig kerüld el!
- Nem ezt csinálom már egy éve?
"Let go, so let's meet just for a cup of tea or a caramel macchiato"
❝A kilincset lenyomva sietve sétálok fel a katedrára és teszem le az asztalra a magammal hozott könyveket. A mappából kiveszem a már tegnap este kinyomtatott lapokat, miközben végignézek az előttem ülő diákok. A hozzám legközelebb ülőnek nyújtom a tantárgy tematikát kiosztásra. Mielőtt beszélni kezdenék összeszámolom, mennyien is jöttek el és egyeztetem a feljelentkezettek listájával.
- Gyors és lényegre törő leszek, átolvassuk a tematikát, elmondom a követelményeket és már mehetünk is- lerakom a kezemben tartott papírokat és lesétálva az üresen maradó első padsornak dőlök.- Európai közjog és politika, harmadszori tárgyfelvétel. Mivel eddig mindkétszer megbuktak Chung professzornál és történt az a kis incidens is, a tanszék úgy döntött a legutolsó esélyüket másik professzornál kapják meg. Heti egyszer másfél óra, kötelező a jelenlét. Az előírtaknak megfelelő hiányzásszámmal számoljanak a továbbiakban, amint ezt átlépik automatikus elégtelennel zárják a szemesztert. Zárthelyi dolgozatot egyszer, a kilencedik héten írjuk. Javítási lehetőségük nálam egyszer lehetséges, a tizedik héten. A vizsga két részből fog állni, a sikeres írásbeli előfeltétele a szóbelinek. A sikeres alatt a 70%-ot értem. A tematikát megtalálják a kiosztott lapon, valamint ugyanott tüntettem fel a kötelező olvasmányok listáját is. Az ajánlott olvasmányok, erősen ajánlottak. Hangsúlyozom, a vizsgára nem elegendőek a kötelező irodalmak elolvasása, az órán elhangzottak is szükségesek. A következő órán az integráció történetével fogunk foglalkozni, az utána következő hetekben pedig az EU-val, valamint az Európai Tanács, Bizottság és a Parlament felépítésével. Foglalkozni fogunk továbbá a jogalkotási és döntéshozatali folyamatokkal is. A szemeszter második felét pedig az Európai Bíróságnak és az uniós jogoknak fogjuk szentelni. Ha bármi más kérdésük lenne, keressenek fel e-mailben vagy esetleg a honlapon kiírt fogadóóra időpontjában. Köszönöm!
Sajnálom és féltem őket, ez az utolsó lehetőségük, különben megszűnik a hallgatói jogviszonyuk és kirúgják őket az egyetemről. Chung Sung Hoon sosem volt felelősségteljes tanár, nem érdekelték a diákok. Akárhogy is próbálkoztam szüntelen emberséget belé önteni, mindvégig süket fülekre találtam. Az értelmetlen bosszú hajtotta - és hajtja a mai napig -, hogy visszafizesse a tanárainak azt szenvedést, amit állítása szerint neki kellett. Ezek, húszan itt előttem, az ő fals tanítási módszereinek az áldozatai. Csodát tenni nem tudok, nincsen varázspálcám, amivel mindent jobbá tudnék tenni. Ellenben mindenemmel azon leszek, hogy átrugdossam őket.
- Á, sunbae! Korábban végeztél, pedig vártalak az irodába- ülök le a központi épület éttermének egyik asztalához, miután megvártam, hogy az utolsó diák is elhagyja a termet. Az ebédjét épp elkezdő férfival már a gimnázium óta ismerjük egymást - mióta kiderült, egy zongoratanárhoz jártunk. Az ő hatására választottam a jogász pályát és a véletlennek köszönhetően keresztezték útjaink egymásét tíz évre.
- Hallom sikerült ismét ráhoznod a frászt egy rakás diákra már az első héten- nevet, mire csak helytelenítve fintorgok.- Ha viszont neked sikerül átrugdosnod őket, ami ugye bár a drága ex-férjednek nem sikerült, újabb piros pontot szerzel.
Mint akinek elmegy az étvágya, olyan gyorsan rakom le a tányér mellé a pálcikákat, hogy helytelenítően nézhessek sunbae-re.
- Ne is emlékeztess Chung Sung Hoonra, hallani sem akarok róla!- hogy eltereljem a figyelmét inkább előhozakodok egy másik témával, ami már reggel óta furdalja az oldalamat.- Tudtad, hogy vannak sasaengek?
Sunbae érdeklődve szemléli a tálamat és hasonlítja össze a sajátjával.
- Tudtam, hogy a szakácsnő nem szeret engem! De hogy még az új szósz fajtát is eltitkolja előlem!- szinte felrúgja a székét, ahogy elrohan vitatkozni a kivételező szakácsnővel. Egy pillanatra felmerül bennem, hogy utánakiáltsak, azonban túl sokan vannak, így hagyom elmenni.
"Something big was going to happen, something's going on."
❝Mint egy esztelen őrült, úgy pattanok ki az autóból és körülnézés nélkül lépek le a járdáról az úttestre. Hangos dudálás és a fékek csikorognak a hirtelen lassítástól. A fekete luxusautóból kipattanó, fekete öltönyös férfi ijedten rohan felém. A füléből kiesik az adóvevője, majd leguggolva segít összeszedni a táskámból szétfutó irataimat, mobiltelefonomat. Amíg nem nyújtja felém a kezét, fel sem fogom, az úttesten fekszem elterülve. Sosem éreztem magam ilyen távol a mennyországtól. Izmos kezébe csimpaszkodva elsegít az autóig, amiből kiszállt. A kisteherautó elhúzható oldalajtaján keresztül szinte beemel, hogy rögvest aggódó szemek kereszttüzébe érezhessem magam. Megköszönve a segítségét, sietve elteszem a felém nyújtott névjegykártyát. Még egyszer biztosítom őket; nincsen semmi bajom és semmim sem sérült meg.
- Merre jártál már, noona?- fed meg szemrehányóan Ji Hun-ssi, mikor kényelmetlenül guggolok melléjük a bokrok közé.
- Nem mintha, nem érezném magam jól itt a kutyaszar mellett. De mégis mit keresünk itt?- pillantok először Ji Hun-ssira, majd Ji Eun-ssira. Mikor megkaptam az SMS-t az egyetemen, miszerint sürgős vészhelyzet van, nem éppen erre számítottam.
A környező utcákban elvétve kisebb-nagyobb lánycsoportok álldogálnak, izgatottan cseverésznek. A szinte már hozzájuk nőtt mobiltelefonjaikat nyomkodják, fényképeket meg Buddha tudja, miket mutogatnak egymásnak. Ha az elmúlt percekben nem hallottam legalább ezerszer a néha visítva kiáltott vagy félve elsuttogott "oppa"-t.
- Woo Jin oppa beszívezte az egyik képet, amit róla kitettem az Instagramra!- kiáltja izgatottan Ji Eun-ssi, mire a mellettünk guggoló két osztálytársa is rákezd. Magyarázatot követelve nézek Ji Hun-ra, aki kezét a fülére tapasztva próbálja megőrizni a hallását.
- Mun Woo Jin egy színész, aki főleg sorozatokban szerepel. Úgy tűnik szegény lehet, mert egyre többször látható póló nélkül. Nyálas szerepeket vállal el és mellesleg ő Ji Eun-ssi új szerelme. Bár ha ilyen mértékben halad, lassan háremet is tarthatna- jegyzi meg szemeit forgatva Ji Hun-ssi, mire húgunk mérgesen a karjára csap; miszerint ne nagyolja el ennek a jelentőségét. Mun Woo Jin egy igazi sztár és nem szokott csak úgy kedvelni fényképeket.
Felállok és előbb leporolom a szoknyámat, majd kiszedem a hajamba beleakadó gallyakat. Egyesével mutatok a három lányra, majd erélyesen rájuk szólva állítom fel őket.
- Na most lett belőletek elegem!- terelem határozottan az autó felé őket.- Nem elég, hogy nem vagytok ott a különóráitokon, hanem ártatlan embereket zaklattok. Bokrok közt bujkáltok és te, Ji Eun-ssi, még a bátyádat is kirángatod az órájáról, hogy furikázhasson titeket. Meg ne tudjam, hogy még egyszer errefelé kószáltok és a színészek és a zenészek után nyomozgattok!
"마냥 행복하면 돼 걱정 없이"
❝Lábujjaim szinte felsóhajtanak, ahogy kibújtatom őket a magassarkú cipőből a lábamat és papucsba bújva a hűtőszekrényből veszem ki a korábban már behűtött bort. Gondolataimba mélyedve nyitom ki szobám ajtaját, ami reggeli távozásom óta változatlan marad. Tágasra nyitom az ablakot, a hideg szellő üdítően hat. Kibújok a papucsból, hogy az utolsó erezetet is érezhessem. Az asztalon lévő rádiót egy gombnyomással bekapcsolom, röviden vacakolok míg találok egy klasszikus zenét sugárzó adót. Kiveszem a zakóm zsebéből az összegyűrt névjegykártyát. Tüzetesebben megvizsgálva jövök rá, hogy Mun Woo Jin névjegyét szorongatom - akkor azért tűnt műnek az adóvevője!
A zongora ütemére lassan forogni kezdek. Szörnyű időszakon vagyok túl, már ha túl vagyok. Úgy érzem, mintha megadnám magamat a sorsnak. Hogy rajtam kívül senki sem tudja felfogni, micsoda fájdalom, csalódottság és megaláztatás ért. A beépített szekrényhez lépve kiveszek egy leragasztott dobozt. Percekig némán nézem. Szemezgetek vele, fontolgatom a lehetőség. Hiányzik.
Felhajtom az utolsó korty bort is a pohárból, mikor eomma halk kopogás után belép az ajtón. Most legalább kopog. Kérdés nélkül leül mellém a padlóra, kezemet finoman lefeszíti a doboz tetejéről - észre sem veszem, mennyire görcsösen szorítom. Gyengéden átkarolja a beesett vállamat, fülem mögé tűri elkószált tincsemet.
- Egyszer már lezártad, kicsim- mondja nyugodtan.- Nehezen, de lezártad. Ne tépd fel a sebeket.
Bizonytalanul megpaskolom karját. Valahol, szívem mélyen, értékelem, amit tesz. Jól esik túlzottan féltő gondoskodása, a néha habókos viselkedése. Azonban ő volt az, aki kulcsot kért és kirángatott, aki nem hagyott elveszni és támogatott. Röviddel eomma után Ji Hun-ssi tétován dugja be a fejét. egyből őt követi Ji Eun-ssi.
- Családi ölelés!- kiáltja el magát húgom, mire Ji Hun-ssi mosolyogva forgatja szemeit.
- Néha azért egész jó ez a Addams family, nem?
Vendég
Re: Gim Ji Min
Gratulálunk, elfogadva!
Kedves Ji Min!
Hol is kezdjem? Igen, az elején kellene, de a szószámot muszáj megemlítenem: ilyen hosszú ET-vel még nem volt dolgom, de utólag nem bántam meg. Minden része különleges volt. Külső leírását egyedien oldottad meg, ahogy egy reggeli jelenetet láthatunk tőled. Nem csak azt írod le, hogy hogyan nézel ki, mindent, ami körülötted van, amiket érzékelsz. Ez nekem nagyon tetszett, a kiemeléssel pedig a dolgomat is megkönnyítetted, mert azért utána csak azokat olvastam el újra. Sajnálom, hogy a heg elrontja az összképet, de lehet egy jel, amit mutatja az erősségedet, vagy bölcsészként csak én gondolok mindent bele az ilyesmibe? .-. A jellemnél nyíltak nagyra a szemeim, ilyen hosszú leírást még nem láttam. Mindenkit bemutatsz magad körül, legalábbis néhány dolgot megtudhatunk a családod többi tagjáról. A húgod nagyon hasonlít rám, azokból, amit megtudtam róla. A férfit is nagyon szépen, illetve kreatívan küldöd el melegebb éghajlatra, de egy ilyen műmájer pasit nem is csodálok. Inkább adná magát, ahelyett, hogy betanul egy szöveget, megjátszva magát. Szépen helyre tetted, ügyes vagy. Panaszkodni mindenkinek kell, utána könnyebben oldjuk meg a dolgainkat, szerintem, ha elmondod valakinek a gondjaidat, azzal nincs semmi baj. Örülök, hogy van olyan személy, aki meghallgatja, nem kell elfojtanod a problémáidat, amiket gyötörnek. Kifejezetten tetszik az Addams family-s utalás, az egyik kedvenc filmemmel írtad le a családodat, de talán annyira nem galádok, mint ők. Vagy mégis?És ezennel következzen az ET része. Huhh, itt megint nem tudom, mivel kezdjem, de megpróbálom összeszedni a gondolataimat. Több, apró morzsát megismerhetünk a múltadból, amikben megint fontos szerepet játszanak a testvéreid és anyukád. Sajnálatos módon apukád nem érhette meg a kort, amiben most vagy, de az anyai szeretet biztos elnyomja valamennyire a hiányérzeted. Négy helyzetben ismerhetünk meg téged, elsőben a testvéreidet viszed iskolába, ami nagyon aranyos tőled, hisz nem mindenki teszi ezt meg, akkor sem, ha útba esik. Ők tovább veszekednek, miközben neked eszedbe jut egy régi emlék és az a könnyecske is előjön. Szerencsére az öcséd észreveszi, és próbál vigasztalni, ami jó testvérré teszi, a szememben biztosan. A következőben egy szigorú, tekintélyt parancsoló Ji Mint láthatunk, aki nem tűr ellentmondást a tanításban. A diákoknak, ez esetben hallgatóknak szükségük van a fegyelemre, és tetszik a szak, amit tanítasz, nem is tudom honnan, és miért. Miután kilépsz a teremből, megint feljönnek a volt férjeddel tört események, azonban itt már sokkal erősebben viselkedsz, vagyis nem minden pillanatodban fog el a nosztalgia. A harmadikban nem tudom, mi történt veled, de, hogy annak pozitív vége lett az egyszer biztos. Talán ő lesz az udvarlód később? Vagy más kapcsolatba kerülsz a férfival? Erre nagyon kíváncsi lennék, főleg, ha róla álmodozik a húgod, képzeld el az arcát, ha egyszer őt mutatnád be kedvesedként. Az utolsó fejezetben megint előjön a család fontossága, ahogy anyukád, majd az öcséd, valamint a húgod belépnek hozzád, és hatalmas öleléssel fordulnak hozzád. Bár a férjeddel nem sikerültek a dolgok, rájuk bármikor számíthatsz, mindig melletted lesznek.
Még annyit jegyeznék meg, hogy a zenék nagyon jó választások voltak, mind az összes, egytől egyik meghozta a hatását. De nem pofázok többet, szaladj arcot foglalni és játszani.
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|
Pént. Márc. 04, 2022 7:26 pm by Jung Hwayun
» Avatarfoglaló
Csüt. Márc. 03, 2022 12:02 am by Jung Hwayun
» Névfoglaló
Szer. Márc. 02, 2022 11:57 pm by Jung Hwayun
» Jung Hwayun
Szer. Márc. 02, 2022 10:01 pm by Jeason Jensen
» Elkészültem!
Szer. Márc. 02, 2022 7:32 pm by Jung Hwayun
» Wang Sarah
Vas. Okt. 10, 2021 10:03 pm by Wang Sarah
» Choi Sung-Hyun
Vas. Okt. 03, 2021 10:55 pm by Kim Eun Bi
» Fujisaki Hana
Vas. Okt. 03, 2021 9:40 pm by Kim Eun Bi
» Kim Eun Bi
Hétf. Szept. 20, 2021 7:17 pm by Kim Eun Bi